1864-ben bérelt helyiségben kezdődik meg a tanítás az első osztályban, de még ezen évben lerakják az új iskola alapkövét az egyházmegye és Lónyai János beregi főispán anyagi hozzájárulásával. Ezt az intézményt tekintjük iskolánk bölcsőjének.
1939. július 12-én kelt 63.983 – 1939 számú rendeletében a vallás- és közoktatásügyi miniszter elválasztotta a fiúiskolát a leányiskolától. A polgári leányiskola a Bocskai utcán lévő épületben folytatta tevékenységét, a fiúiskola maradt az Attila utcai (ma Sevcsenkó utca) épületben. A Beregszászi Polgári Fiúiskola jeles tanulója volt például Kovács Vilmos költő, akire méltán lehetünk büszkék, mint Kárpátalja egyik legnevesebb írójára.
„ Hogy mégis voltak magyar osztályok, hogy nem némult el végképen a magyar szó növendékeink ajkán, abban a szülői háznak, a magyar édesanyának fontos szerep jutott. Az önképzőkörben, vagy bármilyen összejövetelen, mely közvetlen légkörben történhetett, amikor a magyar tanár szíve ugyanazt dobogta, amit a magyar gyermek arca tükrözött, ajka elmondott: már magyarul folyt a szó. Legyenek áldottak a magyar nemzeti eszmény nevében azok a névtelenek, akiknek szerénysége tiltja a mellveregető kiállást ennek bizonyítására!”
1944 őszén gyökeresen megváltozott a helyzet. Az első intézkedések egyikeként zárolták az „idegen nyelven” íródott tankönyveket, helyettük a Szovjetunióból érkezett tankönyveket rendszeresítették. Azokból azonban nem jutott minden iskolába, a magyar gyerekekkel osztályt ismételtettek éppen a nyelvtudás miatt. A magyar tannyelvű oktatást a gimnáziumokban betiltották. A polgári iskolák közül csak a beregszásziban folyt magyar nyelvű oktatás. Ez volt az egyetlen magyar tannyelvű polgári iskola ebben a tanévben, ahol nem szűnt meg a tanítás. 1945-től megszűnt a Beregszászi Polgári Fiúiskola. Épületében a Beregszászi 6.
