Základná škola Mihálya Tompu-Tompa Mihály Alapiskola, Rimavská Sobota

Základná škola Mihálya Tompu-Tompa Mihály Alapiskola, Rimavská Sobota Tompa Mihály Alapiskola Iskolánk múltja

Rimaszombat város képviselőtestülete 1892. május 23-án a 802. sz.a. A II.

kelt határozata alapján egyhangúlag kimondta, hogy a község elemi és polgári leányiskola korszerű elhelyezésére egy díszes iskolaépületet emel. Az épületnek megfelelő telket találva máris nekiláttak az építkezésnek. Az alapkő letételére a századforduló táján került sor. Maga az épület Tóth Béla építész tervei alapján 1907-re épült fel, és a város tulajdona lett. Az iskola csak az 1908/1909-es iskolai évben kezdte meg működését, és otthona lett az Állami Fiú- és Leányiskolának, az Elemi Leányiskolának, valamint a Napközi Otthonnak is. 1920 után a magyar tannyelvű iskola egy épületben volt a szlovák tannyelvű népiskolával, majd 1930-ban vált külön a két iskola. 1939-ben a Községi Polgári Leányiskola Fiú- és Leányiskolává alakult. világháború befejezése után városunkban sem volt magyar tannyelvő iskola. A magyar anyanyelvű diákok számára nagyon nehéz volt a szlovák tannyelvű alapiskolában a tanulás. Az iskola felszerelése, berendezések, tanszerek a világháború alatt tönkrementek. Az épület is károsodott. 1950 júniusában Rimaszombat közoktatásában is nagy változások történtek, megtartották a beíratást a magyar tannyelvű iskolába. 1950. szeptember 1-jén megnyitotta kapuit a Magyar Tannyelvű Nemzeti Iskola. Az új 1953-ban kiadott iskolatörvény alapján az épületben a város két iskolája: a Magyar Nemzeti Iskola és a Magyar Középiskola egyesült. Az 1953/54-es tanévben az iskola már 16 osztállyal, 503 tanulóval és 20 tanerővel rendelkezett. Az 1964/65-ös iskolai évben alakult meg az iskolaklub. Kezdetben 25 tanuló látogatta, de évről évre több és több tanuló lett a tagja. Az 1979/80-as tanévtől került sor a felső tagozat osztályainak szakosítására. Természettudományi-matematika tagozatos osztályokat hoztak létre, évfolyamanként egy osztályt. Az 1989 novemberében történt társadalmi változások után a tanulóknak lehetőségük lett idegen nyelvet is – angol, német stb.- tanulniuk. Az 1993/94-es tanévtől az iskola egy része önállóvá vált, és létrejött a Dobšinsky Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola, amely az 1997/98-as iskolai évben A Nyugat-lakótelepen a Novomesky utcában egy új, modern iskolaépületet kapott, majd 2002-ben felvette a Ferenczy István nevet.
2008. július 1-én a Ferenczy István Alapiskola beleolvadt a Tompa Mihály Alapiskolába, így ma már két épületben, a városközpontban és a Nyugat lakótelepen folyik az oktatás. Az összevonás után iskolánk a város egyik legnagyobb iskolája lett, több mint 500 tanulóval.

Éremeső a járási atlétikai versenyenJúnius 3-án rendezték meg a járási atlétikai versenyt a Š. M. Daxnera Alapiskola sze...
04/06/2026

Éremeső a járási atlétikai versenyen
Június 3-án rendezték meg a járási atlétikai versenyt a Š. M. Daxnera Alapiskola szervezésében, amelyen iskolánk 18 tanulóval képviselt***e magát. Versenyzőink a fiatalabb és az idősebb korosztályban egyaránt rajthoz álltak. Diákjaink 60 méteres sprintben, távolugrásban, távfutásban, 2 kg-os labdadobásban, valamint váltófutásban mérték össze erejüket. Tanulóink kiemelkedő lelkesedéssel és példamutató sportszerűséggel versenyeztek, aminek köszönhetően csapatunk összesen nyolc éremmel zárta a viadalt.
Kiemelkedő eredményeink:
• Molnár Lilien (8.A) – távolugrás: 1. hely, labdadobás: 2. hely
• Leczó Regina (7.B) – labdadobás: 1. hely
• Berki Erik (7.B) – 60 m-es futás: 2. hely
• Péter Alex Kristóf (7.A) – labdadobás: 2. hely
• Kulha Benjamin (9.A) – 1000 m-es futás: 2. hely
• 4x300 m-es fiú váltófutás (idősebbek) – 3. hely: Kulha Benjamin, Danyi Noel, Molnár Tomáš, Reiter Bence István
• 4x300 m-es fiú váltófutás (fiatalabbak) – 3. hely: Berki Erik, Molnár Štefan, Péter Alex Kristóf, Dávid Máté

Minden résztvevőnek szívből gratulálunk a kiváló teljesítményhez, és köszönjük, hogy sikeres szereplésükkel öregbítették iskolánk hírnevét!

Iskolánk indulói voltak a versenyen:
Szaniszlóová Szilárda, Bošaová Gabriella, Feischaker Lucia, Petruszová Gréta, Jerigová Viktória, Molnár Lilien, Szárazová Andrea, Leczó Regina, Bődová Réka, Kulha Benjamin, Reiter Bence István, Simon Miklós, Danyi Noel, Molnár Tomáš, Péter Alex Kristóf, Berki Erik, Dávid Máté, Molnár Štefan.

03/06/2026

Drónfoci és robotika – élmény és tanulás egyben

Csütörtökön diákjaink egy igazán különleges délelőtti programon vehettek részt, amikor a Füleki Gimnázium négy tanulója Tomolya Róbert vezetésével interaktív workshopot tartott. A 7–9. osztályosok kipróbálhatták a drónfocit Skykick Evo eszközökkel, megtapasztalva az irányítás izgalmát, miközben Spike robotokat is programoztak. A foglalkozás végig lendületes és inspiráló hangulatban zajlott – remekül ötvözve a technológiát, a csapatmunkát és a játékos tanulást.

KEDVES MINDENKI!Pénteken (június 5.) TÁSKANÉLKÜLI NAPOT tartunk, ami NEM azt jelenti, hogy otthon hagyod a tanszereidet,...
03/06/2026

KEDVES MINDENKI!
Pénteken (június 5.) TÁSKANÉLKÜLI NAPOT tartunk, ami NEM azt jelenti, hogy otthon hagyod a tanszereidet, hanem AZT, hogy NEM az iskolatáskádba pakolsz, hanem valami ötletes megoldást találsz.
Pl.: Tesco szatyor, szennyeskosár, fazék, stb.
Légy KREATÍV!!!
Diákparlament

🌳ERDEI ISKOLA  - 4. nap🌲🏃🏾‍♂️‍➡️A kihagyhatatlan reggeli torna, szobarendezés és reggeli után elindultunk Ótátrafüredre....
02/06/2026

🌳ERDEI ISKOLA - 4. nap🌲
🏃🏾‍♂️‍➡️A kihagyhatatlan reggeli torna, szobarendezés és reggeli után elindultunk Ótátrafüredre.
🚝Utunk először a Tricklandiába vezetett, ahol izgalmas és élménydús másfél órát töltöttünk el.
⛰️Ezt követően siklóval indultunk a Tarajkára. Innen folytattuk utunkat hetünk legigényesebb túrájára. Túra utunk a Rainer kunyhó,a Tarpataki-vízesések a Nagy- és az Óriás-vízesés mellett haladt.Csodás tájat láthattunk. 👍A gyerekek nagyon hősiesen teljesítették a nem könnyű útvonalat.
🥙Egész napos túránk után kellemesen elfáradva, farkaséhesen tértünk meg szállásunkra.
🏅Napunk fénypontja a vacsora után következett.A gyerekek nagy izgalommal várták már a hét kiértékelését. Minden tanuló dicséretben és jutalomban részesült. Szép ajándékokkal gazdagodtak, a szülők hozzájárulásának köszönhetően.
Ez úton is nagy köszönet érte!💙

Gyereknap az alsó tagozaton (2.rész)
02/06/2026

Gyereknap az alsó tagozaton (2.rész)

Gyereknap az alsó tagozaton (1.rész)Vidám és élményekben gazdag gyereknapot tölthettek együtt az alsó tagozatos tanulók....
02/06/2026

Gyereknap az alsó tagozaton (1.rész)
Vidám és élményekben gazdag gyereknapot tölthettek együtt az alsó tagozatos tanulók. A programok között szerepelt taekwondo-bemutató, izgalmas kísérletezés, valamint a rovásírás megismerése és kipróbálása. A tornateremben mini Exatlon várta a mozgást kedvelő gyerekeket.
A jó hangulathoz a popcorn és a vattacukor is hozzájárult, amelyek nagy sikert arattak a tanulók körében.
Köszönjük a szervezőknek, a szponzoroknak és az előadóknak, hogy felejthetetlen élményekkel ajándékozták meg gyermekeinket! 😊🎉

###. GYERMEK FOLKLÓRFESZTIVÁL Ismét a feledi kultúrház adott otthont a hagyományt kedvelő és éltető gyermekcsoportoknak....
01/06/2026

###. GYERMEK FOLKLÓRFESZTIVÁL

Ismét a feledi kultúrház adott otthont a hagyományt kedvelő és éltető gyermekcsoportoknak. Az idei téma a pásztorkodás volt. A résztvevők megismerkedtek a rétek, mezők emberével, annak szokásaival, életvitelével. Kezükbe fogták munkaeszközeit, használati tárgyait. Kipróbálták táncát és meghallgatták azokat a dalokat, melyekkel magát és leghűségesebb társát, kutyáját szórakoztatta legeltetés közben. Egyet meg is tanultak. Láttak és megszólalni is hallottak érdekes hangszereket. Az Aranyszőrű bárány c. mesefeldolgozás pedig mosolyt, olykor hangos nevetést váltott ki mindenkiből. Egy felhőtlen szórakozást hozó napot töltöttünk ismét együtt. Köszönjük a szervezőknek.

🌳ERDEI ISKOLA - 3.nap🌲☀️Ez a nap is reggeli tornával indult, majd a finom reggeli és szobamustra következett.🔖A délelőtt...
27/05/2026

🌳ERDEI ISKOLA - 3.nap🌲

☀️Ez a nap is reggeli tornával indult, majd a finom reggeli és szobamustra következett.
🔖A délelőttöt logikai- és ügyességi feladatok megoldásával töltöttük, melyet tanulóink csapatokban oldottak nagyon sikeresen.
🚝Ebéd után újra vonatra szálltunk és elindultunk a Csorba-tó irányába. Megérkezvén végig mentünk a tó körül található tanösvényen. Kis túrázóink nagy érdeklődéssel figyelték a tó színének változatait.🌊
☔️A túra végén még esőben is volt részünk, így kipróbálhattuk, hogy milyen esőköpenyben túrázni.
🥗Szálláshelyünkre visszaérkezve várt ránk a finom vacsora, majd az esti tisztálkodás és a jól megérdemelt pihenés.😊

Látogatás az Ekorelax miniállatkertbenMájus 13-án az 5.A osztály, május 20-án pedig a 9.A és a 7.B osztály látogatást te...
27/05/2026

Látogatás az Ekorelax miniállatkertben

Május 13-án az 5.A osztály, május 20-án pedig a 9.A és a 7.B osztály látogatást tett a rimaszombati Ekorelax központban. A tanulók egy különleges miniállatkerttel ismerkedhettek meg, ahol számos egzotikus és érdekes állatfajt láthattak testközelből.
A bemutató során megfigyelhették többek között a törpe kajmánt, a gekkókat, a madárpókot, a leguánt, valamint az óriáscsótányokat is. Nagy sikert arattak a különféle papagájok, köztük egy beszélő ara, amely különleges élményt nyújtott a diákok számára. Emellett a tanulók találkozhattak csincsillákkal, nutriákkal, nyulakkal, egerekkel, különféle teknősökkel és laboratóriumi patkányokkal is.
A program egyik legérdekesebb része az óriáskígyók bemutatása volt. A diákok nemcsak megfigyelhették ezeket a fojtogató kígyókat, hanem néhányukat kézbe is vehették és megsimogathatták, ami még élményszerűbbé t***e a látogatást.
A foglalkozás során bemutatásra került az is, hogyan vedlenek ezek a különleges állatok. Ez az élő bemutató segített a tanulóknak jobban megérteni az állatok életét és a környezethez való alkalmazkodásukat.
A látogatás minden résztvevő számára maradandó élményt nyújtott és hozzájárult a természet és az állatok iránti érdeklődésük elmélyítéséhez.

Address

Šrobárova 11/12
Rimavská Sobota
97901

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Základná škola Mihálya Tompu-Tompa Mihály Alapiskola, Rimavská Sobota posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The School

Send a message to Základná škola Mihálya Tompu-Tompa Mihály Alapiskola, Rimavská Sobota:

Shortcuts

Share