19/06/2026
Erasmus+ BIP: A jóllét magvai – az 5. nap
Az utolsó napra a projektbemutatókat, a reflexiókat, az oklevelek átadását és a „könnyes búcsút” terveztük be. Büszkén jelenthetjük, hogy ezt a tervezetet is sikerült túlteljesítenünk Bordás Andrea és Debrenti Edit tanárnőknek köszönhetően. A projektbemutatók lelkesítően jól sikerültek, a hallgatók az elméleti felkészültség, a gyakorlati alkalmazhatóság és a prezentálási készségek szép példáját adták a bemutatóik során. Így Karunk dékánjának, Dr. Szekeres Lászlónak nem maradt más hátra, mint örömmel átnyújtani minden résztvevőnek a BIP sikeres abszolválását igazoló oklevelet. Szervezőként hálásak vagyunk a partnerintézmények oktatóinak és hallgatóinak, hogy bizalmat szavaztak nekünk, és ránk bízták magukat erre a hétre. A visszajelzések a program minden szegmensével – szakmai foglalkozások, kültéri és egyéb edukációs programok, szállás, étkezés, logisztika - kapcsolatban nagyon pozitívak. A következő lehetséges tematikán már el is kezdődött az ötletelés! Várunk Benneteket jövőre is!