Alapiskola és Óvoda Karva

Alapiskola és Óvoda Karva Minden gyermek, aki a mi iskolánk tanulója, valamint az óvoda látogatója, lehetőséget kap arra, hogy eljusson képességeinek optimális szintjére. Mgr.

Intézményünk kihasználva az iskola adottságait, és a pedagógusok értékrendjéhez viszonyulva kívánjuk megvalósítani óvodánk és iskolánk gyermek-, és tanuló központú pedagógiai programját. Célunk, hogy intézményünket látogató gyermekek boldog, kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak, akik könnyen megbirkóznak az adott feladattal. Karva, a festői szépségű Duna- partján, a Duna- menti alföldön terül el. A falu kis falvak közé sorolható, de kevés település rendelkezik ilyen csodás múlttal. Karva a kastélyok faluja. A alapiskola és óvoda a falu központjában található. Az intézmény létszáma ideális, az alapiskola kisiskolának számít. A tanulók létszáma lehetővé teszi, hogy esetenként személyre szabottan tudjunk foglalkozni a gyermekekkel. Az iskola és óvoda udvara kedvező a gyermekeknek. Az intézmény lehetővé teszi, hogy a gyerekek helyben tanuljanak, megismervén szülőfalujuk történelmét, múltját, jelenét és jövőjét. Nem elhanyagolandó tény a családias, baráti hangulat. Hitvallásunk, hogy a pedagógus nem mindenható és mindenttudó. Kölcsönösen tanulunk egymástól: gyermek a felnőttől és fordítva. Gyermekeink megismerésével szeretnénk rávilágítani tudásukra és tehetségükre. Pintér Balogh Stefánia


Napsugár óvoda
Karva

,,Ha kis gyermekeim szemébe nézek, tudom, hogy e csillogó szemekben van elrejtve minden. Mert minden ember előről kezdi és járja végig az utat, ami egyszeri és csak az övé.’’

Óvodánk bemutatása:
Az alapiskolával közös épületben működik az óvodánk. Egy osztályba 18 gyermek jár, 3 évestől 6 éves korig. Két óvónő, egy gondnoknő, két szakácsnő és egy konyhavezetőnő lesi a kis ovisok minden lépését, kívánságát. Az óvoda felszereltsége elég jó, fenntartóink a községi hivatal segítségével igyekszünk szépülni és minél meghittebb, családiasabb környezetet kialakítani a gyermekek számára. Nemrég került sor a fűtőtestek kicserélésére az egész épületben, a nyílászárók kicserélése és a tető felújítására is hamarosan sor kerül. Az iskolával közös tornaterem is nemsokára elkészül. Terveink között még szerepel az udvari játékok: mászókák, hinták, valamint a homokozó felújítása. Ezek a dolgok egyaránt fontosak a gyermekek testi fejlődéséhez és mozgásigényéhez. Az iskola és óvoda szorosan együttműködik a közös rendezvényeken és különböző kirándulásokon vesz részt. Rendezvényeink:
Minden évben ellátogat hozzánk a Mikulás. A karácsonyi és a húsvéti műsorunkat kézműves foglalkozással kötjük egybe. Egyaránt sor kerül még a farsangi mulatságra, az édesanyák, az idősek és a házassági évfordulók köszöntésére, gyermeknapra a Duna parton és a nagycsoportosok ballagására. Ezen kívül bérletünk van a Komáromi Jókai Színházba kétszeri meseelőadásra. Úszótanfolyamon is részt veszünk a párkányi fürdőben. Báb- és meseelőadásokra járunk a muzslai alapiskolába. Minden héten egyszer az angol nyelvvel is ismerkedhetnek a gyerekek, kéthetente pedig logopédus és a pszichológus is ellátogat hozzánk. Napi foglalkozásokat az új ISCED 0 program szerint állítjuk össze, de mellette a Sindelar részképesség-felmérő programot is bevezettük. Végül szeretném megemlíteni, hogy baráti viszonyt ápolunk a lábatlani Zengő és Micimackó óvodával. Kölcsönös óvodalátogatáson, kézművesnapokon, tanulmányi előadásokon veszünk részt. Szeretnénk ezt a kapcsolatot továbbra is fenntartani és elmélyíteni.

,,Szeretni, becsülni és tisztelni! Ez az emberi dolgunk. Megvédeni hegyet, vizet, ég s napot, madarat, gyermeket meg csillagot, verset, muzsikát s meseszót, hogy maradjon meg szépnek a világ.”


Mázsár Irén és Bóna Lívia
óvónők, Karva

28/06/2024
Az utolsó alkalmak mindig nehezek, akkor is, ha az ember felkészül rá, hogy az lesz az utolsó alkalom.Carmel Harrington
20/06/2024

Az utolsó alkalmak mindig nehezek, akkor is, ha az ember felkészül rá, hogy az lesz az utolsó alkalom.

Carmel Harrington

Ma Muzslán jártunk az Endrődy János Alapiskolában. A Kuttyomfitty Társulat "Kukorica Jancsi, a vitéz!" című előadását né...
19/06/2024

Ma Muzslán jártunk az Endrődy János Alapiskolában. A Kuttyomfitty Társulat "Kukorica Jancsi, a vitéz!" című előadását néztük meg. Köszönjük a meghívást, nagyon jól éreztük magunkat.

„Az igazi érzések, amik e pár év alatt belénk kövültek, átszövik majd egész életünk, őszintén fájnak még arcunkon a szel...
18/06/2024

„Az igazi érzések, amik e pár év alatt belénk kövültek,
átszövik majd egész életünk, őszintén fájnak még arcunkon a szelek.
Egyszer messze leszünk, de mindörökre emlékezünk.”
(Lőrincz Eszter)

Address

143
Kravany Nad Dunajom
94636

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Alapiskola és Óvoda Karva posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The School

Send a message to Alapiskola és Óvoda Karva:

Shortcuts

Share