Pénzidomár

Pénzidomár Pénzügyi és gazdasági vetélkedő középiskolások számára

www.penzidomar.ro

A Sapientia EMTE csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Kara és az OTP Bank Románia, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának közreműködésével szervezi meg a Pénzidomár pénzügyi és gazdasági vetélkedőt középiskolások számára. A verseny ötlete hagyományteremtő szándékkal született meg a szervezőkben, a kezdeményezéshez pedig örömmel csatlakozott Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, valamin

t az OTP Bank Románia. A pénzügyi és gazdasági vetélkedő célja a középiskolás diákok pénzügyi és gazdasági ismereteinek bővítése, hiszen a szervezők azt vallják, hogy a megszerzett tudást a fiatalok felnőttként is hasznosíthatják, általa könnyebben boldogulnak majd a gazdaság világában. A vetélkedő kiemelt célja, hogy a diákok már középiskolás korukban képesek legyenek megfelelő szaktudással, magyar nyelven előadni meglátásaikat, és érvelni gazdasági vonatkozású témákban. A szervezők azt remélik, hogy a verseny révén egyre több diák kap kedvet ahhoz, hogy továbbtanuljon a magyar állam által kiemelten támogatott Sapientia EMTE gazdasági szakjain.

11/12/2019

Nagyon-nagyon dolgozunk, várhatóan jövő hét közepére lesz eredmény az első fordulóban.

És akkor, következzen hétvégére is egy kis segítség.
29/11/2019

És akkor, következzen hétvégére is egy kis segítség.

Kedves versenyzők! Ebben a videóban egy segédletet kaptok a pénzügyi terv elkészítéséhez, a fedezeti pont kiszámításához.

Vannak nehézségek, amelyeket tudatosan rejtettünk el az esetben, mert az előző években azt tapasztaltuk, hogy nagyon ügy...
28/11/2019

Vannak nehézségek, amelyeket tudatosan rejtettünk el az esetben, mert az előző években azt tapasztaltuk, hogy nagyon ügyesek vagytok, és képesek vagytok kibogozni, vagy jó kérdéseket feltéve kideríteni, és vannak amelyek nem tudatosan maradtak benne, vagy maradtak ki :).
Ilyen az a fránya h betű is, ami kimaradt a szükséges energia mennyiség értékéből (15 kWh illetve 20 kWh).
Ha már nem tudatosan meg nehezítettük a dolgotokat, akkor most kicsit újra segítünk kárpótlásul :). A megadott energia szükséglet egy termékre vonatkozik, és a költség kiszámításához kellene tudjuk az energia költségét egy kWh-ra vonatkozóan. Talán ez a cikk jó lehet e célból: https://www.maszol.ro/index.php/gazdasag/108803-befagyasztottak-a-lakossagi-villamos-energia-arat.
Na jó, még ebből sem derül ki teljesen pontosan, de nagyságrendileg igen (0,6-0,7 lej/kWh körüli értékkel nem lőttök nagyon mellé) :).

Egyéves szabadpiaci időszak után péntektől ismét az energiaár-szabályozó hatóság (ANRE) által megszabott, az eddigivel megegyező áron vásárolhatják a villamos energiát a lakossági fogyasztók Romániában.

28/11/2019

És akkor újabb morzsa, ezúttal a kamatról. Felmerült bennetek jogosan, hogy mennyi a kamat, és mekkora a futamidő, mennyi időre veszik fel a hitelt? Tudatosan maradtak ki ezek az információk, be kell mennetek a bankba, vagy internetes kutatás során kell megtalálnátok ezt az információt. A szervező partnerünknél biztosan szívesen segítenek nektek.
Apróbetűs rész :) : A futamidő nem lényeges a számítás szempontjából, mert nektek csak havi vonatkozásban kell számolnotok, nem a teljes periódusra, és csak a kamattal kell számolnotok, törlesztés nincs. Ha kaptok egy éves kamat információt, akkor azt természetesen számoljátok át havi értékre, és azt használjátok a számításotoknál. A miniesetben a számítások havi bontásban vannak, vagyis az a kérdés, hogy havonta mennyi kamatot kell fizetni.

Kedves versenyzők!Itt egy újabb kis morzsa, ami segítheti a munkátokat :). A feladatlap a segítségek nélkül is megoldhat...
27/11/2019

Kedves versenyzők!
Itt egy újabb kis morzsa, ami segítheti a munkátokat :). A feladatlap a segítségek nélkül is megoldható, néhány információ szándékosan hiányos benne, az is a feladatotok része, hogy kiegészítsétek azokat. Ennek ellenére még jelentkezünk morzsákkal :). Jó munkát!
https://drive.google.com/file/d/1ISh3HFBukspCB9OeEFbgLyHPatrq4vTE/view?usp=sharing
https://andormario.blog.hu/2018/08/23/10_tipp_hogyan_csinalj_jo_fb-oldalt
https://matebalazs.hu/facebook-tippek-kezdoknek.html

Két hasznos link a minimálbérről: https://kronikaonline.ro/gazdasag/orban-biztos-no-januartol-a-minimalber; http://www.c...
25/11/2019

Két hasznos link a minimálbérről: https://kronikaonline.ro/gazdasag/orban-biztos-no-januartol-a-minimalber; http://www.calculator-salarii.ro/2080-brut-calcul-salariu-complet/. A versenyzők biztos tudják miért hasznosak :). Megj: a jelenlegi minimálbér a releváns, és a vállalkozás szempontjából a teljes költség (mindent beleszámítva) számít.

A kormány biztosan megemeli 2020 januárjától a minimálbér értékét, azonban egy elemzést is elindít, amelynek célja a kormány által garantált legkisebb fizetés emelési mechanizmusának megállapítása – jelentette be szerdán Ludovic Orban kormányfő a pénzügym

A versenyről egy részletesebb leírást itt találtok: http://csik.sapientia.ro/hu/hirek/viii-penzidomar-uzleti/gazdasagi-v...
12/11/2019

A versenyről egy részletesebb leírást itt találtok: http://csik.sapientia.ro/hu/hirek/viii-penzidomar-uzleti/gazdasagi-vetelkedo.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kar, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, az OTP Bank Románia és a Gyermelyi romániai leányvállalata idén VIII. alkalommal hirdeti meg a Pénzidomárt, amely egy középiskolások számára kiírt üzleti/gazdasági vetélkedő...

Idén már VIII. alkalommal szervezzük meg a Pénzidomár vetélkedőt középiskolás diákok számára! Idén is, a sok sok tudás m...
12/11/2019

Idén már VIII. alkalommal szervezzük meg a Pénzidomár vetélkedőt középiskolás diákok számára! Idén is, a sok sok tudás mellett, értékes nyereményekkel várunk titeket! Sőt idén már az iskolákat is díjazzuk, nem csak nyertes csapatokat! Várjuk jelentkezéseteket!

Jelentkezz te is!
08/11/2018

Jelentkezz te is!

A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara, az OTP Bank Románia és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa idén is meghirdeti a Pénzidomár - pénzügyi és gazdasági vetélkedőt középiskolások számára.

31/10/2018

Újabb tanév, újabb verseny! Már a hetedik! Jelentkezzetek!

Address

Csikszereda

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Pénzidomár posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Shortcuts

Share

Category