Kós Károly (1883–1977)
Erdélyi magyar építész, könyvművész, grafikus, etnográfus, író és politikus
Temesvárott született 1883-ban négygyermekes postatisztviselő egyetlen fiaként. A temesvári református kollégium elvégzése után a József Műegyetemen mérnöki szakra jelentkezik, majd két év múlva átiratkozik az építész szakra és itt szerez diplomát. Kezdő építészként különböző építészeti irodákban dolgozik (Pogány Móricnál, Maróti Gézánál, - meghatározó volt Györgyi Dénessel való barátsága), majd a Székelyföld építészetét tanulmányozza.
Életútja
1910-ben földet vásárol a kalotaszegi Sztánán, felépíti a nyaralóját (a későbbi lakóházát) és feleségül veszi a tűrei ref. világháború kitörése után a munka nélkül maradt építész Sztánára költözik. 1915-ben bevonultatják a kolozsvári gyalogezredhez, de hamarosan leszerelik a kultuszminisztérium kérésére. 1916-ban az utolsó magyar királykoronázásra (IV. Károly) a budai vár díszítésére kap megbízást.
1917-18-ban állami ösztöndíjasként Sztanbulban tanulmányúton van.
1918-ban az Iparművészeti Főiskola tanárának nevezik ki, de nem foglalja el katedráját, erről így vall: "..a döntés nehéz volt,... hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz rám mint Budapesten.... és itthon maradtam".
1919 után alkalmi munkákból él, műszaki rajzoló, nyomda-grafikus, illusztrátor, újságíró, plakátrajzoló, valamint tervez: ex-libriseket, bútorokat, emléktáblákat, síremlékeket. 1920-ban megjelenik a „Beszélnek Erdély kövei is” írása.
1921-ben megtervezi a sepsiszentgyörgyi városházat, ami csak terv marad, a kolozsvári görögkeleti katedrális tervpályázatán második díjat kap. Egyik alapítója az Erdélyi -, későbbi nevén Magyar Néppártnak.
1922-ben a Vasárnap c. képes politikai újságot szerkesztette.
1924-ben több barátjával együtt létrehozza az Erdélyi Szépmíves Céhet, egy független könyvkiadót, amelyet igazgat.
1931-tol szerkesztője az Erdélyi Helikonnak, valamint igazgatja a Barabás Miklós Céhet - a romániai magyar képzőművészek szabad érdekvédelmi szervezetét (1944-ig). Így vall építészetéről: " a divatos közép-európai szecessziós és a hazai ún. tulipános magyar stílustörekvések mellőzésével, a korszerű építészet magyar stílusváltozatát a magyar építőhagyományok alapján és a magyar nép építő-formáló gyakorlata szellemében igyekeztem kialakítani ".
1944-ben sztánai házát kirabolják, részben elpusztítják, emiatt beköltözik a családjával Kolozsvárra a testvéréhez. Itt kezdi újra az életet a semmiből, az újjáalakult Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnök-igazgatója.
1945-46 -ban a Magyar Népi Szövetség elnöke, 1946-48 között nemzetgyűlési képviselő. 1945-ben a Kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola dékánja, majd 1953-ig tanára.
1948-49 munkatársa a Világosság c. lapnak.
1977-ben Kolozsvárott hunyt el. Jelentősebb építészeti munkái:
Óbudai református parókia és imaház (Budapest, 1908–1909.) Zebegényi római katolikus templom (Zebegény, 1908–1909.) Jánszky Bélával
Állatkerti pavilonok (Budapest, 1909–1910.) Zrumeczky Dezsővel
„Varjúvár”, a nyaralója, majd lakóháza (Sztána, 1910.) Városmajor utcai iskola (Budapest, 1910–1912.) Györgyi Dénessel
Székely Nemzeti Múzeum (Sepsiszentgyörgy, 1911–1912.) Kispesti Munkás és Tisztviselőtelep központja (Budapest, 1912–1913.) Monostori úti református templom (Kolozsvár, 1912–1913.) Kolozsvári Műcsarnok (Kolozsvár, 1943.) Mátyás király szülőházának restaurálása (Kolozsvár, 1944.)
