22/08/2019
Hosszú napok óta álldogál a kertben egyedül. Egész nap, néha arrébb megy és megint csak áll, áll. Messze a többiektől, bátortalanul, lemondóan, 11 évesen, harmadikosan, esélytelenül. Azért annyira mindig közel áll meg, hogy leskelődésével, hallgatózásával zavarja az önfeledt játékot. Ezért aztán csúfolják, kiközösítik, bántják addig, amíg el nem sírja magát. Nagyon kegyetlenek tudnak lenni, gyerekek. Tán szégyellik, hogy nem szeretik. Nehéz eldönteni, hogy mi volt előbb, a kirekesztés vagy a beilleszkedés elutasítása. Mindegy is; se ezt, se azt nem tudjuk megtanítani gyerekeinknek, mert mi, felnőttek is kirekesztőek és elszigetelődőek vagyunk. Ezegyigenigenkeménykeményvilág... Pedig a nemeztulipánok ott száradnak a kőrisfán!