22/10/2014
2014. október 21.
Avató
Sort kerítettünk a 9. osztály avató ünnepségére. Különböző ügyességi feladatokban kellett helytállniuk, majd a végén gólyaesküt tettek.
2014. október 21.
Halloween
Halloween alkalmából diákjaink ötletesebbnél ötletesebb jelmezekbe öltöztek. A jelmezek versenyét a 12. osztály nyerte.
2014. szeptember 16.
Színház
Diákjainkkal ellátogattunk az „Ahogyan a víz tükrözi az arcot” című előadásra, mely előadást eddig 3 kontinens 18 országának 121 településén mutattak be.
2014. szeptember 15.
Újraélesztési program
Manapság egyre több ember hal meg hirtelen szívmegállásban. Hogy minél több emberen tudjunk segíteni elkerülve egy esetleges végzetes tragédiát, mentőtisztek és mentőápolók segítségével elindult egy „Újraélesztési program”, melynek során megtanítják a gyerekekkel hogyan és miként kell valakit szakszerűen újraéleszteni mielőtt a segítség megérkezik. Iskolánk tanulói is aktívan részt vettek ebben a programban.
2014. szeptember 1.
Tanévnyitó
Újra becsengettek és ezzel kezdetét vette a 2014/15-ös tanév, immáron új szakkal bővülve. Ezen új szak „szociális gondozó és ápoló” szép számban vonzotta a környék iskoláinak gyermekeit.