Tarot -Beavatás

Mint sok minden más, a Csend is félreérthető, mint spirituális tanítás….
Sosem a külső zajtalanságról szól…..
Nem meditációval elterelt figyelemről….
Nem a kommunikáció hiánya……
Nem elszigetelődés, hanem kapcsolódás

H.A.G.

"Az élet meghosszabbításának egyik biztos módja a csend. De olyan csend, amiben az elme megszünteti a felkavarodott érzelmek belső nyüzsgését." (Szvámi Véda)

Tükröződéseink Energiagyógyászat Éteri kezelések

Ha nem tudod azt, hogy ki vagy, és nem emlékszel arra, hogy miért érkeztél ebbe a világba, akkor akarva-akaratlanul mások álmait éled. Azt a szerepet veszed fel, amit beléd programoztak, még mielőtt tudatosan észlelhetted volna a világot.
Egy gondolatokból, félelmekből és elvárásokból felépített ösvényen jársz, amely nem a tied, de olyan régóta lépkedsz rajta, hogy már nem is kérdőjelezed meg annak az igazságát.
Mert a forma világában érkezve a legelső tanítás nem az volt, hogy befelé figyelj, hanem az, hogy alkalmazkodj, illeszkedj be a formák világába. Légy olyan, amilyennek a többiek látni akarnak.
Így hát kialakul benned egy kép önmagadról, egy szerep, amit évtizedeken keresztül csiszolgattál. De ez a szerep mindig mások véleményének a tükrében alakul. Még akkor is, ha látszólag lázadsz mások elvárásai ellen, valójában csak annak az elvárásnak az ellentétét építed fel, de még mindig ugyanarra a tengelyre fűzve.
Az elme pedig, amely ebben a környezetben formálódott, nem tud másból építkezni, csak abból, amit beleprogramoztak. Így gondolkodsz, döntesz, félsz és így remélsz, egy mások által megformált rendszer logikája szerint.
És mivel nem tudod, ki vagy valójában, keresel valamit, amiben értelmet találhatsz. Egy célt, egy életutat, egy önigazolást, hogy a létezésednek értelme van.
De ha ez a keresés nem egy belső felismerésből indul ki, hanem csak az elme által kínált alternatívákból választasz, akkor csupán újabb formák, újabb álmok, újabb identitások láncolatát követed, miközben a valóság, a csendes jelenlét továbbra is érintetlenül vár benned.
A kérdés tehát nem az, hogy mit kellene csinálnod, vagy milyen külső célt kellene elérned, hanem az, hogy tudod-e azt, hogy honnan jössz. Tudod-e, mi az a belső forrás, ami a formák mögött él.
Ha ez nem tudatosodik benned, akkor minden cselekedeted egy külső sablon szerint történik. És bár lehet benne siker, teljesítmény, elismerés, de nem lesz benne otthonosság.
Mert az, aki vagy, még mindig nem jelent meg benne. Csak egy kép, egy viselkedésminta, egy „én-képviselet” játszik az élet színpadán. Te magad, a forma mögötti tudatosság, pedig csendben figyel, és vár.
Vár arra, hogy felébredj. Hogy megállj egy pillanatra, és kimondhatatlan őszinteséggel szembenézz azzal, hogy az az élet, amit eddig éltél, nem biztos, hogy a tied volt.
És hogy a valódi élet csak akkor kezdődhet el, amikor felteszed azt a kérdést, amelyet senki nem tud megválaszolni helyetted, hogy ki vagyok én valójában? És mi az, ami bennem él, túl minden nevelésen, tanításon, kondicionáláson, sőt, még a gondolatokon is?
Ez a kérdés nem válaszra vár, hanem egy csendet hív elő benned. De ebben a csendben kezdődik el az igazi emlékezés.

Részlet Frank M. Wanderer új könyvéből A TUDAT TANÍTÁSAI a spirituális úton lévőkhöz /második, bővített kiadás/

INNEN INGYEN LETÖLTHETŐ A TELJES KÖNYV
https://kulcsok.wordpress.com/2025/06/27/frank-m-wanderer-a-tudat-tanitasai-a-spiritualis-uton-levoknek/

Tudatosság Tanításai

Az egész hetet jellemezheti valamilyen megmagyarázhatatlan érzelmi állapot. Lehet, hogy valakinél a bizonytalanság vagy a félelem erősödik fel, míg másnál épp az ellenkezője – a bizonyosság. Ami összekapcsolja ezeket, az az, hogy nehéz felfedezni a forrásukat: honnan is származnak ezek a pozitív vagy negatív belső meggyőződések.

Augusztus 17., hétfő
Éjfél után néhány perccel a retrográd Neptunusz visszalép a 4°-ra, és rögtön egzakt kvadrátba kerül a Rák Marssal. Ez a fényszög általában enerváltabbá, bizonytalanabbá, halogatóbbá tehet bennünket, most azonban inkább valamiféle érzelmi katalizátorként működhet. Régi sértettség vagy félelem kerülhet a felszínre, aminek hatására hevesebben reagálhatunk, mint ahogy azt maga a helyzet indokolná.

Augusztus 18., kedd
Véget ér a Jupiter–Plútó szembenállása – ami remélhetőleg kissé lejjebb csavarja a meteorológiai hőmérsékletet és a kollektív kommunikációs szélsőségeket is.
Késő este vált tengelyt a két holdcsomópont, ami viszont a belső átalakulás és az önmegvalósítás tüzére tesz rá néhány fahasábot. Vagyis a kedélyek csak látszólag csillapodnak: a figyelem kintről befelé fordul.

Augusztus 19., szerda
Nem lesz jelentősebb égi esemény.

Augusztus 20., csütörtök
A nemzeti ünnep viszont feszültebb érzelmeket tartogat. A szokásos Nap-Alphard együttállás mellett első negyedes holdkvadrát is lesz.
Az Északi Vízikígyó alfa csillaga, az Alphard, a hidra szívét jelöli. Ez a magányos csillag a félelmek, a széthullás és a szorongások jelképe. Mintha állandóan ott lüktetne a magyar államiság szívverésében is. A hidra archetípusa arra figyelmeztet, hogy a démonainkat nem lehet vég nélkül futtatni, mert minden szorongó gondolat újabb szorongást szül. Nem az a feladatunk, hogy legyőzzük őket, hanem hogy a fénybe emelve tudatosítsuk őket. A félelem ellenszere ugyanis nem a mantrázott biztatás, hanem a bizonyosság, a hit, a meggyőződés ereje.
A Skorpió Hold a Nap mellett a holdcsomópont-tengelyre is rávetíti ezt a feszültséget. Ez még nem feltétlenül a kilépés, de a felismerés pillanata mindenképpen lehet.

Augusztus 21., péntek
A pénteki pihenőnapon a Vénusz–Szaturnusz oppozíciója válik pontossá, de nem magányos feszültségtengelyként: a Holddal és a Jupiterrel összekapaszkodva egy papírsárkány-kompozíciót hoznak létre. A Vénusz már a jegybe lépésekor is egyfajta közvetítő közegként működött a transzperszonális égitestek között, most pedig egy szinttel személyesebbé teszi mindazt, ami eddig inkább kollektív vagy nehezen megfogható késztetésként jelent meg. A lelkesedés és a szárnyalás vágya így már nemcsak eszmeként, hanem konkrét kapcsolati, alkotói vagy örömforrásokon keresztül is utat kereshet magának.

Augusztus 22., szombat
Alig történt meg a holdcsomópont-tengely váltása, máris ránézhetünk a feladatra. Az Oroszlán legutolsó fokán találkozik egymással a hozott, meghaladásra váró minta és a tudatos felismerés. Szerintem különösen izgalmas lesz, mert szinte kirajzolja előttünk a Vízöntő világkorszakba való átállás stratégiáját: ami felismerésként megszületik bennünk, az nem a kizárólagos tulajdonunk, hanem a közös emberi tudás része. A megosztás fontosabb az önfényezésnél vagy az információ visszatartásánál.

Augusztus 23., vasárnap
A Szűz jegybe lépésbe még erősen magunkkal visszük az Oroszlán energiáit – a belépés pillanatában ott lesz a lendület, az önbizalom és a láthatóság igénye. Az idei Szűz-minőség nem visszahúzódni akar, hanem megmutatni, mire képes a gyakorlatban. Ebben a hónapban megpróbáljuk a nagyobb víziót szolgálható, használható formába önteni.

Érdekes ellentmondás, hogy ma kezdetét veszi a Mars–Szaturnusz kvadrát is, amely egészen szeptember 10-ig velünk marad. Általában ilyenkor hol a fékre, hol a gázra taposunk, most azonban inkább a saját belső bizonytalanságainkkal kerülhetünk konfliktusba.

Melyik napot várod a leginkább? 🗓️ Megkóstolod az ország tortáját? 🍰 És megnézed az idei tűzijátékot? 🎆
𓂃🖊 Írd meg kommentben!

Padparadsa Astrology - Balogh Eszter

„kenyeret és cirkuszt”

Nem a legkönnyebb bolygókapcsolat a Mars - Neptunusz kvadrát. Utoljára 2024. szeptember elején találkoztunk vele az Ikrek - Halak állatövi jegy legvégén.

A mostani kardinális, a Rák - Kos tengelyt kapcsolja össze, ezért tanító - feszítő - változtatásra kényszerítő hatású.

Tanít LEZÁRNI.

Tanít ÉRZELMESEBBÉ válni ebben a kiszáradt és kiüresedett világban, ahol elég cirkusszal és kenyérrel elterelni az emberek figyelmét a valós problémákról (lásd fesztiválok).

Tanítja az IstenEmberré válás útját.
Ehhez azonban túl kellene lépni az egyéni érdekeken.
Túllátni az orrodon.
Átvágni a ködön.

Illúziómentesít.
Persze csak ha ki akarunk józanodni.
Ha abba akarjuk hagyni a hazudozást.

Úgy bánunk a természettel, ahogy egymással.
Úgy használjuk a természetet, ahogy egymást.
Lélektelen játékokat játszunk a pillanatnyi haszonszerzés és érdekeink miatt, vagy belekényelmesedünk és közönyösen elfordítjuk a fejünket, ez nem a mi dolgunk.

És azt hisszük, Isten ezeket nem látja.
Azt hisszük, az Univerzum nem nyújtja be a számlát egyénileg és társadalmilag.
Isten mindent lát.

Mindenkinek olyan a kapcsolata a természethez, mint Istenhez.
Mindenki annyit tesz másokért és a természetért, amennyi Isteni van benne.

SzB

Kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/1064608799434670691/

Az írás a honlapon is olvasható:
https://www.szantobrigitta.hu/index.php/blog/1186-kenyeret-es-cirkuszt

✨Az oldal teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az írások csak pontos hivatkozással és szerzői névvel terjeszthetők.✨
Köszönöm, ha tiszteletben tartod!

A kiteljesedés útján - Szántó Brigitta

Az ego legnagyobb tragédiája az, hogy egy olyan világot próbál felépíteni, amely a valóságban nem létezhet. Egy állandóságra való belső vágytól hajtva, az ego megpróbál otthont teremteni magának az átmeneti formák birodalmában.
Úgy kapaszkodik a formába – a testbe, a nevedbe, a szerepeidbe, a gondolataidba –, mint aki ezzel meghosszabbíthatja a létét.
És ezért az ego újra és újra elhiszi azt, hogy ha „elég jól” csinálja a dolgokat, ha elég ügyesen rendezi el a világot maga körül, akkor megőrizheti önmagát. De ez az illúzió egyszer elkerülhetetlenül összeomlik.
Minden forma, amelyhez ragaszkodsz, egyszer elárul majd. Nem szándékosan, nem azért, mert bántani akar, hanem mert nem tud mást tenni. Mert a forma lényegéhez tartozik az alakulás, a felbomlás, a születés és az eltűnés.
Ha tehát az „én”-t ezekre a formákra építed, a fiatalságodra, a kapcsolatodra, a sikereidre, a spirituális tapasztalataidra, akkor idővel minden, amit „magadnak” hittél, meginog.
Mert a homokra épített ház elkerülhetetlenül összeomlik, és amikor ez megtörténik, az ego pánikba esik. Úgy érzi, a világ ellene fordult, hogy elvették tőle azt, ami már jogosan az övé volt.
De nem elvették tőle, mert sosem volt igazán az övé.
A szenvedés tehát nem azért jelenik meg, mert maga a veszteség megtörtént, hanem mert azt hitted, hogy az, amit elvesztettél, te magad vagy.
A forma – test, kapcsolat, hírnév, személyes emlékek – volt az, amiben megtalálni vélted az identitásodat. És most, hogy az eltűnt, te is eltűnni látszol. Ezért olyan fájdalmas ez.
Nem a forma elvesztése az igazi fájdalom, hanem az a rémület, hogy vele együtt elveszted önmagadat is. És mégis: épp ebben a rettegésben van elrejtve egy kapu a valóság felé.
Mert ha ott mersz maradni a veszteség fájdalmában és csendjében, ha nem szaladsz újabb formák után, új identitásokhoz, új kapaszkodókhoz, akkor valami különös történik.
Elkezd felderengeni benned egy csendes jelenlét. Egy olyan „énnélküli” tudatosság, amely nem vesztett el semmit. Egy olyan mély, nyugodt, formátlan jelenlét, amely mindig is ott volt, csak eddig az ego harsány színjátéka elfedte azt.
És ez a jelenlét felismerhetetlen az elme számára. Mert nem lehet megragadni, nem lehet elnevezni, nem lehet „elérni”.
Ez a jelenlét nem akar semmit. Nem ragaszkodik a formákhoz, nem akar fennmaradni. Nem védekezik a halál ellen, mert sosem született meg. Ez maga a tudat határtalan tágassága.
És amikor ebbe visszasimul a figyelmed, amikor már nem akarsz „valaki” lenni, amikor már nem keresed önmagad a formákban, akkor hirtelen minden könnyűvé válik.
Nem azért, mert a világ megszűnik létezni, hanem mert te már nem küzdesz vele. Már nem félsz attól, hogy a forma elmúlik.
Mert tudod azt, hogy az, aki valóban vagy, az, aki most is csendben lát, olvas, figyel, az nem tűnhet el. Ő maga az a tér, amelyben a világ megjelenik és eltűnik.
És ez a felismerés nem hoz el számodra egy mámoros állapotot. Nem jár felemelő látomásokkal. Hanem egyfajta mélységes, szelíd békét teremt benned. Olyan csendet, amely nem „üres”, hanem telve van jelenléttel.
És ekkor a halál többé már nem tűnik ellenségnek. Már nem a vége valaminek, hanem csak a forma utolsó elengedése. A visszatérés ahhoz, ami mindig is ott volt, még a test, a gondolat, az álom előtt is.
És te – mint Tudat – ezt már nem bánod. Mert nincs mit elveszítened. Mert már felismerted azt, hogy az, aki valaha bármit is elvesztett, maga is csak egy forma volt.
De te, aki ezt most látod, nem forma vagy, hanem a forma nélküli. A néma tanú, a csend, a határtalanság. A tiszta Vagyok.

Részlet Frank M. Wanderer új könyvéből A TUDAT TANÍTÁSAI a spirituális úton lévőkhöz /második, bővített kiadás/

INNEN INGYEN LETÖLTHETŐ A TELJES KÖNYV
https://kulcsok.wordpress.com/2025/06/27/frank-m-wanderer-a-tudat-tanitasai-a-spiritualis-uton-levoknek/

Tudatosság Tanításai

Hogy mi a dolgunk itt?

Talán az, hogy átengedjünk magunkon mindent, amivel találkozunk. Jót és rosszat, mocskosat és tisztát, felemelőt és lehúzót, megerősítőt és fájdalmasat. Kikerülni az életet, lehet, de nem érdemes. Az sem cél, hogy beleragadjunk bármibe. Sem a jóba, sem a rosszba, mert minden értünk van. Nincsenek haszontalan, értelmetlen tapasztalatok, de vannak kihívások. Ha a helyünkön vagyunk a fájdalom megedz és nem ragadunk bele a kényelembe sem. Egyetlen esélyünk, hogy amivel találkozunk a helyére kerülhet bennünk. Emiatt kell megteremtenünk újra és újra az egyensúlyt magunkban.

Sárvári György

Bardo Consulting

“A szorongó kötődésű ember gyakran elsőként a kapcsolatért küzd. Amikor ráébred, hogy az elkerülő fél nem tér vissza, és nem hajlandó helyrehozni a kapcsolatot, kénytelen szembenézni a legnehezebb szakasszal: azzal a félelemmel, amely eredetileg is formálta a kötődési mintáját – az elhagyatástól való félelemmel.

Eközben az elkerülő kötődésű ember elfoglalja magát. Beletemetkezik a munkába, az edzésbe, a barátokba, különféle elfoglaltságokba – néha még egy új kapcsolatba is. Kívülről úgy tűnhet, hogy remekül van, valójában azonban csak megpróbál elmenekülni az érzések elől, amelyek előbb-utóbb úgyis felszínre törnek.

Az érzelmek elfojtása soha nem működik örökké. Olyan ez, mint visszatartani egy hullámot, vagy a kezünkkel befogni egy szökőkutat. Egy ideig talán sikerül, de a nyomás egyre nő, és végül kitör – gyakran akkor, amikor a legkevésbé számít rá.

Mire ezek az érzelmek felszínre emelkednek – egy emlék, egy illat, egy dal vagy valami apróság hatására, ami megérinti az idegrendszerét –, a szorongó kötődésű ember már megkezdte a gyógyulást. Sírt, feldolgozta a történteket, elgondolkodott rajtuk, és megtanulta, hogyan tudja önmagát támogatni.

És ha eljön egy pillanat, amikor az elkerülő valóban megérzi a veszteséget, akkor az éppen ez: amikor a szorongó fél már túlnőtt a régi mintázaton, megtalálta a saját erejét, és többé nincs szüksége arra a kapcsolatra, amelyről egykor azt hitte, lehetetlen elengedni.

Ha szorongó kötődésű ember vagy, a legfontosabb dolog, amit egy ilyen szakítás után tehetsz, hogy a figyelmedet visszairányítod önmagadra: újraépíted az érzelmi biztonságérzetedet, és dolgozol a kapcsolati mintáidon.”

Forrás: Next Chapter Guide FB oldal

Fordította: Szücs Gábor (Gauranga Das)

Kép: Judy Talacko 🎨

Szücs Gábor

“Majd jó lesz”?

Nagyon sokan követik el azt a hibát a párkapcsolatban, de még a barátságban is, hogy nem a valódi emberbe szeretnek bele vagy adnak neki figyelmet, hanem abba a potenciálba, ami van benne. De az csak egy lehetőség, amit döntések sora választ el attól, hogy valósággá váljon. És amíg te vársz, addig a partnered lehet, hogy soha nem fogja meghozni azokat a döntéseket, amik által a potenciálja valósággá változik.

Ha a párod/barátod nem tesz bele annyi energiát a kapcsolatba, mint te, akkor ki fogsz merülni. Keresed a figyelmet, a törődést, a szeretetet, próbálsz a kedvében járni. Alárendelődsz, bízva abban, hogy majd lekötelezve érzi magát, majd fontos leszel neki. De az igazság az, hogyha a másik ember önzőbb, mint te, akkor ki fogja használni azt, amit kap tőled, és a legtöbbször még akkor sem fog hálát érezni, amikor már elveszített. De az a te döntésed, hogy meddig tartasz a közeledben olyan embereket, akik nem látnak igazán, nem értékelnek, és nem tennének meg mindent, hogy az életük része maradj. Mert ezzel önmagadat is leértékeled, és nem adod meg a teret, amelybe megérkezhetnek a “valódi” emberek, megérkezhet az, aki igazán értékel, akinek fontos vagy, és aki már éli a potenciálját, nem arra vár, hogy “megmentsd” vagy megoldd az élete problémáit.

Kép: Alina Drufovka 🎨

Gauranga Das - jóga és sámánizmus

Az áldozatszerep egyik legnagyobb csapdája, hogy a saját erejét a másik kezébe adja. A hibáztatás azt az illúziót adhatja, hogy nálunk van a hatalom, de valójában önként adjuk át a másiknak. A legnagyobb ajándékunktól, a teremtőerőtől fosztjuk meg magunkat.
Ha a másik a hibás, akkor nekem nem kell semmit csinálnom. Csak elszenvedni. Csak várni. Csak igazolni magamat.

Csakhogy ettől még nem leszek szabad.
Sőt.
Éppen ettől nem leszek szabad.

És itt van az, amit már sokkal kevésbé szeretünk látni...
Hogy mi van, ha nem az a kérdés, hogy a másik ember jó-e vagy rossz..?
Mi van, ha nem kell eldöntenem...?
Mi van, ha elég annyit látnom, hogy ez történt, ez hatott rám, és most nekem van dolgom azzal, ami bennem megérintődött?

Nem azért, mert a másiknak nincs felelőssége...hanem azért, mert az én életemért én vagyok felelős.

Ez két teljesen különböző dolog...és milyen könnyű ezt összekeverni.

Mert az éberség nem az, hogy mindentől megvédem magam...
Az éberség az, hogy nem alszom bele abba, ami történik...Nem csinálok magamból mártírt...De nem is csinálok a másikból démont...
Látom, ami van.
És azt is látom, ami bennem van.

Mert az élet nem mindig kedves...nem mindig szép. Nem mindig olyan, amilyennek szeretném. Van benne veszteség, fájdalom, félelem, agresszió, halál... És van benne születés, nevetés, ölelés, szeretet, szépség, csoda....

Ez mind az élet.
Ami a maga teljességében egy felfoghatatlan csoda...

Amihez újra és újra vissza kell térnünk...az nem a külvilág...nem a másik...nem a mulandó történetek...
Hanem önmagunk...
Nem ahhoz, hogy ki mit tett.
Hanem ahhoz, hogy én most itt vagyok.
Lélegzem...Érzek...Élek...
És ez valami egészen elképesztő.
Mert valójában semmi sem természetes.
Sem az, hogy reggel felkelek.
Sem az, hogy van, akit megölelhetek.
Sem az, hogy fájhat valami.
Sem az, hogy egyszer majd nem fog fájni.
Sem az, hogy egyáltalán megtapasztalhatom ezt az egészet.

Csoda, hogy vagyok.

Csoda, hogy vagyunk.

És ha ezt egy pillanatra valóban meglátom, akkor már nem olyan fontos, hogy megnyerjem a pert a fejemben.
Nem olyan fontos, hogy bebizonyítsam, én vagyok a jó.
Nem olyan fontos, hogy a másik legyen a rossz.
Csak az a fontos, hogy ne adjam oda az életemet annak, ami történik...
Hogy ne cipeljem tovább azt, ami valójában nincs is...csak a fejemben...

Hanem vegyem észre azt a lenyűgőző összefüggésrendszert, ami tökéletes Rendben tárja elém mindazt, amire szükségem van a felszabaduláshoz...
Pont úgy, pont ott, pont akkor...

Botos Orsolya

Csillagokkal üzen-Ő

A mai napot a Mérleg Hold energiája öleli körül. Egy kis extra kedvesség és odafigyelés a szeretteid felé ma szépen építi a kapcsolódást. 🫂

Ha van valaki, akivel szeretnéd rendezni és építeni a kapcsolatot, akkor ez egy csodás nap erre! Hívd fel, kérdezd meg mire van szüksége, van-e valami, amit tehetnél érte. Az Oroszlán Nap hajtóereje megadja ehhez az erőt!

A Mérleg ereje nem csak az egyensúlyban rejlik, hanem abban is, hogy tud nagyon odaadó lenni, s rá tud hangolódni a másik félre. Így erre ma Te is jobban nyitott vagy, ahogy a Mérleg Hold ezeket az energiákat mozgatja meg benned.

De ne felejtsd el magadtól megkérdezni, hogy Neked mire van szükséged? Mert a Mérleg által (sokszor nehéz úton) tanított kölcsönösség abban áll, hogy az energia oda-vissza áramlik.

Néha kérni kell, hogy ez megtörténjen.
És ez is rendben van!
Az Oroszlán Nap aktiválhatja a sértettségeket, játszmákat is.
Ezt is segít oldani a Mérleg Hold. (hétfő 13:31-ig)

Csodás napot! ☀️🌒

Egy-s-Ég Fényüzenetei Molnár Ádámmal