03/05/2026
Szüleink tollából:
Megrázó, szinte kétségbe ejtő, mégis reményteljes előadást tartott Horváth Szilárd (Gödi Búzaszem Iskola) a minap az óvóda ebédlőjében. De miért volt a címe "lélekmentés"? Nos, ami a gyerekek testi, agyi, fizikai és lelki állapotát illeti, a helyzet elborzasztó, de mint Szilárdtól, egy teljesen képernyőmentes iskola igazgatójától megtudtuk, nem reménytelen. (Fontos: a képernyőmentesség nem csak az iskolában, hanem otthon, a családban is érvényes).
De lássuk először a problémát.
Nem sorolom hosszan a tragikus tüneteket amiket a gyerekeken tapasztal mindenféle szakma az utóbbi 15 évben (orvostudomány, testnevelés, agykutatás, pszichológia, pedagógia stb.) - konkrétan nincsen olyan terület amiben a mai gyerekek jobban teljesítenének mint 10 évvel ezelőtt - csak egy dolgot említek meg: A mai gyerekek csontsűrűsége kisebb, mint évekkel ezelőtt volt.
Rosszabbul táplálkoznának? Genetikai degenerációnak vagyunk szemtanúi? Hála Istennek egyik sem. A mai gyerekek egyszerűen kevesebbet mozognak. Kevesebbet használják a testüket, ezért nem fejlődik olyan erősre a csontozatuk mint korábban.
A mozgás az egyik legfontosabb meghatározója a gyermek egészséges fejlődésének. MINDEN fejlődési területre jó hatással van. Hatással van a matematikai készségekre is! A ritmikus mozgás pL az olvasást segíti. Míg az elmúlt évtizetdekben sokat fejlődött a magyar gyerekek táplálkozása, az okostelefonok megjelenésével drasztikus elkezdett csökkenni a mozgással töltött idejük. Az okostelefonok, tabletek, és úgy általában a képernyő elvételével, ezt a kimaradó mozgást kell visszapótolnunk az életükben.
Ahogy az előadó felhívta rá a figyelmünket, ez nem egy radikális lépés. Az abnormális az volt, hogy a képernyők észrevétlenül ellepték az életünket és a mindennapjainkat. Bekerültek a nappalinkba, onnan a hálószobánkba, onnan a zsebünkbe.
Ahogy egészséges mennyiségű kóla sincsen, a gyerekek számára, nincsen "egészséges" mennyiségű képernyőidő, mert a digitális tartalomfogyasztás nem egészséges. Legfejjebb olyan van, hogy napi néhány perc képernyőzés még nincsen kimutathatóan ártalmas hatással.
Persze vannak hasznos dolgok a neten, és vannak jó appok. De ezek - az ígéretükkel ellenben - nem olyan fejlesztő hatásúak, mintha a gyerek táncolna, énekelne, sportolna vagy csak simán fára mászna.
Az előadás reményteljes része az volt, amikor az igazgató úr, a képernyőmentes iskolás gyerekeikről mesélt. Mikor új gyerek csatlakozik az iskolai közösséghez, néhány hónap után a gyerekek szociális készségei helyreállnak, a családjuk felé újra nyitottak lesznek, a tanulmányi eredményeik javulnak, a testi és lelki egészségállapotuk javul.
A gyerekek szőnek, fonnak, csipkét vernek, táncolnak és zenélnek, a fiúk pedig szablyával is vívnak.
Nagy öröm tudni, hogy a tordasi iskolába is hasonló közegbe kerülnek a gyermekeink!
Ami pedig a szülő felelősségét illeti: a folyamatos fékezésen és konfrontáción kívül (mert egyik gyerek sem szívesen mond le az ártó, de vonzó digitális élményekről), az igazán nagy kihívás a példamutatás. Mert ha apákként még a wc-re is mobillal a kezünkben megyünk, nem várhatunk mást a gyermekeinktől sem. Először tehát magunkon kell kezdenünk a lélekmentést, hogy aztán a gyermekeink testét és lelkét és megmenthessük a digitális ártalmaktól.
Bayer Áron
