24/05/2026
Az önmagunkért való kiállás hiánya, ennek az eszköztelensége életveszélyes (hangzott el többször is, mikor EMK képzésre jártam), és sajnos vezethet el idáig, mint a történetben ... Pedig az EMK-val ez is tanulható: az önmagunkért való kiállás úgy, hogy minden érintettnek elfogadható lehessen. Te ismered? Te megismernéd?
Egy hosszú, tanulságos, tragikus történet, hogy lépj, ha még nem ismered és/vagy többször eszköztelenséget élsz meg: https://www.facebook.com/share/1DS87PJrvz/
"Ne uralkodjon tehát a bűn bennetek, amíg ezen a földön éltek, és soha ne engedjetek gonosz kívánságainak!"
(Pál Apostol rómabeliekhez írt levele 6.12)
I n d í t é k
(Csak óvatosan! Nem kell mindent elolvasni! A figyelmeztetést ezúttal tessék komolyan venni!)
- Kiss János vádlott! Ragaszkodik a vallomásában megjelölt indítékhoz, mely szerint szomszédját, Barkó Ferencet néhány eltaposott virág miatt ölte meg brutális kegyetlenséggel?
A bíró a szemüvege fölött szigorúan és kicsit értetlenül nézett a vádlott arcába. Egy órája folyt már a tárgyalás. Minden kérdésére korrekt választ kapott a meghallgatás során, egyedül az indítékot firtatóra érkezett makacsul ez a józan ésszel felfoghatatlan felelet.
Kiss János egyszerű, hétköznapi állampolgár volt. Az iskolák elvégzése után letöltötte kötelező szolgálati idejét a seregben. Nem volt semmi gondja a katonaságnál, pontosan betartotta a szabályokat, tisztelettel beszélt feljebbvalóival és társaival is jól kijött.
Leszerelés után munkába állt. Egy kisváros hivatalában köztisztviselőként lépegetett előre a ranglétrán, egészen a középvezetői szintig. Ott megállt. Vihette volna többre, de a felsőbb vezetői beosztás már lekötötte volna minden idejét, és ezt nem vállalta.
Szeretett kis kertvárosi háza körül tevékenykedni, a kertjét gondozni, a virágjaival bíbelődni. Olykor még beszélt is hozzájuk.
Nem mintha nem lett volna felesége. Volt, méghozzá nagyon csinos. Egyáltalán nem látszott rajta a kor. Inkább nézett ki harmincas évei közepén járó szépasszonynak, mint ötvenes hivatalnok feleségnek. Ám az együtt leélt harminc évbe az asszony belefásult, Kiss János pedig egy idő után feladta, hogy kivívja bármiben is az érdeklődését. Amikor a gyerekek kirepültek, maradtak a virágok. Meg egy –két barát. Velük azonban ritkán találkozott.
Egy évvel ezelőtt új lakó költözött közvetlen a szomszédságukba. Egy negyvenes fickó. Nem sokat foglalkozott a környéken lakókkal, nem barátkozott senkivel. Annál inkább a csinos, fiatal hölgyekkel. Egymást váltották az oldalán a nők. Ennyit láttak belőle a szomszédok. Hogy nagy nőcsábász. Igazából senki nem tudta még a nevét sem.
Mindegy is lett volna, azonban a férfi az autója első kerekével rendszeresen áthajtott Kiss János virágágyásán. Letiporva a virágokat, amit a háza elé, a zöld területre ültetett. Az új szomszédnak valahogy úgy esett jól a felkanyarodás a garázsa elé, hogy átgázolt az ültetvényen.
Kiss János többször szólt is neki. Várta a kapuban, hogy hazaérjen. A fickó azonban válaszra sem méltatta egyszer sem. Vigyorogva végighallgatta, aztán hátat fordított neki és bement a házba.
Ő pedig minden nap megigazgatta, újra ültette szeretett növényeit. Persze fel is adhatott volna másfél méternyit az ágyásból. Azonban joggal érezte úgy, hogy az az ő területe és nem enged belőle. Csak egy kicsi, egy igazán kicsi odafigyelésen múlna az egész és nem lenne probléma!
A harmadik alkalommal már határozottabb hangon kérte a szomszédot, szíveskedne kímélni a tulajdonát. Válaszul a férfi beült az autójába és kitolatott vissza az utcára, majd ugyanazon a nyomvonalon vissza a garázsa elé.
- Így megfelel? – Vágta ártatlan arccal az arcába a kérdést.
Persze a választ nem várta meg, eltűnt az ajtajában rá váró barna hölgy karjaiban. Kiss János visszament a házba. Dühében teljes erejéből bevágta a bejárati ajtót.
- Hadd hallja ez a senkiházi, hogy most kihúzta a gyufát!
A felesége azonnal leteremtette, hogy miért kell a cirkusz, miért nem fegyelmezi magát. Egyébként is, mit van úgy oda! Lehet, hogy a virágok vannak rossz helyre ültetve és a szomszéd nem is tehet az egészről.
Kiss János nem értette a dolgot. Bár hozzászokott, hogy a felesége nem sokra tartja, de azt még nem tapasztalta eddig, hogy még meg is feddi, amikor pedig igaza van.
A lelke mélyén érezte, hogy valami nem stimmel. Az asszony hetek óta kerülte az esti együttléteket. Elmaradtak a beszélgetések a vacsoránál. Folyton a telefonján csüngött. Furcsa volt az is, hogy vitte mindenhova magával a házban.
A következő alkalommal, a fickó újra gátlástalanul átgázolt szeretett virágjain, megint hangos méltatlankodással ment be a házba.
Felesége azonnal éktelen rikácsolással dorongolta le a viselkedése miatt. Ráadásul, mintha a szomszéd mellé állt volna – már ahogy az indulatos szavaiból meg lehetett ítélni. Utána bevonult a szobájába és ki sem mozdult többet. Kiss János aznap magának ütött össze némi hideg vacsorát.
Teltek a hetek. Így múlt el a nyár. Az ágyásba őszi növények kerültek, a szélére pedig kis fadarabkákból vékony szegély.
- Na, ezen hajts át, te piszok.– Mormogta magában Kiss János, miközben gondosan beásta a földbe a deszkadarabokat.
A szomszéd pedig jött és áthajtott rajta. A kocsiban valami pörgős zene üvöltött, így semmit nem hallott a szidalmakból, ami rá zúdult. Talán jobb is, így elmaradt a verbális csata, aminek esetleg komolyabb következményei lehettek volna.
Kiss Jánosnak kitöltötte a teljes napját a bosszankodás. Már a munkahelyén is azon idegeskedett, hogy milyen látvány fogadja majd, ha hazaér. Ha meg a briganti – így nevezte magában a szomszédját - ér később haza, még rosszabb a helyzet. Akkor a szeme láttára tapossa el kis kedvenceit.
Eljött a tél. A járda mellett az üres ágyásban egész mély kis gödör képződött a kerekek nyomán. Kiss Jánosban pedig forrt a méreg. Bármit csinált, bárhol volt, mindig ott sajgott egy pici pont a lelkében. A tehetetlenség érzése.
És eljött a tavasz. Virágba borultak a fák, az idő pedig melegebbre fordult, megengedte újra a kertészkedést. Virágok kerültek a kertbe, az ablakpárkányokra, a terasz korlátjára és természetesen a ház elé is. Volt, amiket frissen ültetett, másoknak a hagymáját ősszel dugta el és most telepítette ki őket. A nárciszok az út mellett gyönyörűen aranylottak a melengető napsütésben.
Kiss János pedig ott vigyázott a virágágyás sarkán. Most az egyszer nem enged! Itt fog állni, míg a szomszéd haza nem érkezik. Jó sokára érkezett meg. Addig legalább volt alkalma beszélgetni az arra haladókkal. Mindenkivel váltott pár kedves szót. A gyerekekkel incselkedett, megnevette őket, az asszonyoknak mondott pár udvarias bókot. Kiss Jánost szerették az emberek.
Az utolsó pillanatban ugrott el a kocsi elől. A sárvédő nekilökte egy fának, ahogy a sofőr nem kímélve semmit, befordult a háza elé. Ő megúszta, a virágai azonban eltiporva feküdtek a lábánál. A szomszéd még csak pillantásra sem méltatta.
- De hülye vagy! – Kacagott rá egy fiatal, vörös hajú nő az ajtóból. – Még elütöd, aztán mehetsz a börtönbe! Én meg itt maradok az én Kandúr Bandim nélkül ! – Búgta a fülébe, miközben szinte rámászott, úgy ölelte.
- Gyere, te vadállat! – Hallotta még Kiss János a becsukódó ajtó résén még éppen kiférő kéjes, nyávogást utánzó szavakat.
Csak állt ott és egyre egyetlen szót hajtogatott: hihetetlen. Tényleg az volt. Bent a házban a felesége miközben hallgatta panaszáradatát, megetette a macskát, megigazított néhány a könyvet a polcon, és előkészítette a porszívót. Amikor azonban a férje megemlítette, hogy valami nő van a fickónál, inkább mégsem kapcsolta be. Onnantól szemmel látható érdeklődéssel hallgatta a történet végét. Részletesen kikérdezte, mit látott, majd idegesen bevonult a szobájába és magára zárta az ajtót.
Kiss János próbálta kikövetelni magának a figyelmet, miközben a vele történt égbekiáltó igazságtalanságot panaszolta. Eredménytelenül. Hamar fel is adta. Elkeseredetten bevonult a dolgozó szobájába és magára csapta az ajtót.
- Erről igazán leszokhatnál! – Kiabált rá a szomszéd szobából azonnal a nő. – Megpróbálhatnál uralkodni magadon! Szerencséd, hogy én vagyok a feleséged! Más ezt nem tűrné! Ott a porszívó a nappaliban, inkább takarítsd ki a vackodat!
És Kiss János szépen kitakarította a „vackát”, azaz a szobáját. Majd amikor végzett, a nappalit is, meg a konyhát és előszobát is. Meglepve észlelte, hogy a felesége nincs otthon. Próbálta hívni telefon, az asszony azonban csak sokadszorra fogadta a hívását. Akkor is csak azért, hogy közölje, hagyja békén, majd hazamegy, amikor akar. Ha egyáltalán… Gondolkozzon csak, hogy miért!
Kiss János este sokáig nem tudott elaludni. Gondolkodott, hogy vajon mi lehet a baj. Azután rájött! Hát persze! Milyen ostoba módon viselkedett, viselkedik már egy ideje. Nem csoda, ha a nejének elege van a gyerekes hisztijéből. Igen-igen. Változtatnia kell a viselkedésén. Nem szabad indulatoskodnia, mert megmérgezi ezzel a kettejük kapcsolatát.
Éjfél felé hazajött az asszony is.
- Mi van? Dolgozik benned az ideg? – Vetette oda, mielőtt bevonult a hálószobába.
Kiss János kis idő múlva csöndesen, megadóan követte. Mire bement, az asszony már az ágyban volt. Egészen a szélén feküdt és egy könyvet tartott a kezében. Nem mintha szeretett volna olvasni, de kifogásnak nem volt rossz, ha a férje közeledett volna felé. Nagyon jól tudta, hogy tíz perc múlva már horkolás tölti be a szobát.
Most azonban Kiss János nem adta fel. Legalább ennyi jár neki! Meg egyébként is, hátha megbékél az asszony. Az ujjait végigfuttatta a nő combján, míg nem a hálóing széléig ért. Ezen a ponton az asszony felsóhajtott. Nem kéjes, sokkal inkább méltatlankodó sóhajtás volt ez. Olyan, ami a „már megint mi a fenét akarsz” kérdést, helyettesíti.
Kiss János azonban kitartott. Szép lassan haladtak az ujjai felfelé. Egészen addig, amíg az asszony egy határozott mozdulattal megállította.
- Mindig csak ezen jár az eszed! – Méltatlankodott, miközben a csalódottan elernyedő kezet visszalökte a tulajdonosa pocakjára. – Mindig csak a szexre tudsz gondolni? Mi?
- De drágám, hónapok óta nem volt semmi…
A nő hátat fordított, leoltotta az éjjeli lámpát és kihúzódott egészen az ágy szélére. Kelletlen sóhaj jelezte, hogy részéről itt le van zárva a dolog.
Reggel Kiss János szokás szerint lefőzte a kávét és a neje mellé készítette a kis szekrényre. Azután felöltözött és indult dolgozni. Még egy percet adott magának, hogy gondosan megöntözze szeretett virágait. Pár szóval elbúcsúzott tőlük. A nárciszoknak külön megígérte, hogy siet haza, hogy megvédje őket.
A reggel a szokott módon indult az irodában. Azonban a délelőtt folyamán érkezett egy telefonhívás, amitől a főnöke teljesen kiborult. Valami fontos ügyet nem sikerült elintézni.
A dühét Kiss Jánoson töltötte ki. Szegény hiába védekezett, hogy semmi köze hozzá, nem is az ő feladata volt, hanem a kollégájáé. Csakhogy a kolléga apósa a minisztériumban volt valami nagykutya, így ő megúszta a dolgot.
Ráadásul késő délutánig kénytelen volt dolgozni, mert az elmaradt munkát valakinek meg kellett csinálni. Munka után még beugrott a kertész áruházba, mert venni akart egy kapát. A régi már teljesen elkopott.
Amikor kikanyarodott a parkolóból, egy furgont vezető férfi leordította fejét, mert a nagy sietségben csak az utolsó pillanatban adta meg neki az elsőbbséget.
- Elmész anyádba te szerencsétlen! Hol marad az elsőbbség te, te nyomoronc!
- De megadtam, nem? – Szólt vissza.
Valamit csak meg kell őrizni a méltóságból! Nem kellett volna. A sofőr azonnal beletaposott a fékbe. Kiszállt és a lehúzott ablakon keresztül üvöltötte az arcába, hogy micsoda egy barom. Hallották a járdán épp arra haladó emberek is, így a méltatlankodó autós kicsit rá is játszott a dologra.
Porig alázva indult tovább. Hazaérve fájdalmas kép fogadta. A nárciszok a földbe süppedve, kilapulva, kettétörve hevertek az ágyásban. Hogy reggel mit fogadott meg magának, nem volt a fejében.
Kiss János összeszedte minden bátorságát és becsöngetett a szomszédhoz. Úgy ahogy volt. Egyik kezében táska, másikban a frissen vásárolt kapa. A szíve a torkában vert az idegességtől és a félelemtől, a dobhártyáján mintha gőzmozdony fújtatott volna.
- Na, mi van? – Nyitott ajtót a férfi.
- Kértem, hogy vigyázzon a virágjaimra! – Kezdett bele Kiss János, a férfi azonban közbevágott.
- Te mitugrász! Elmész te a jó édes anyádba a hülyeségeddel már! Ezért képes vagy zavarni kis köcsög? – Rivallt rá.
- Csak annyit szeretnék kérni, hogy vigyázzon a virágaimra. Az enyém és …
- Szóval a tiéd? És még mi a tiéd? Megfektetem holnap is mindet, pont úgy mint a …
Egy pillanatra elnézett Kiss János válla felett és elharapta a szót. Kiss János megfordult. A házuk ajtajából a neje figyelte őket. Ahogy találkozott a tekintetük, a nő sarkon fordult és becsapta maga mögött az ajtót.
Ő pedig megértett mindent. Mindent, mi, miért történik otthon. A fejében pedig elszakadt valami. És ütött. Először a táskával. A fickó röhögve hárította. Utána azonnal a kapával. Oldalról a halántékán találta el. A férfi meggörnyedt az ütéstől. A következő felülről érte, a többi már a földön elterülve dübögött tompán a fején. Ezeket már nem érezte. Halott volt.
Kiss János lihegve állt a tetem fölött. Rámeredt a konyhaajtóban visító lenge öltözetű szőke nőre, majd szótlanul megfordult és leült a háza előtti lépcsőre.
Öt perccel később már a rendőrautó ajtajának üvegén keresztül nézte a ház előtt jajveszékelő feleségét. Ahogy elindultak az autóval, még hallott néhány szót:
- Mit csináltál te szerencsétlen! Milyen szégyent hoztál rám! Te! Mindig ilyen voltál! Te lúzer!
Kiss János szenvtelenül, választékosan beszélt mindvégig a tárgyaláson. Most egyetlen szó volt a reakciója a bíró kérdésére:
- Igen.
- Igen bíró úr! – Igazította ki a szót nyomban, illendően megadva a tiszteletet a törvény képviselőjének.
Szentandrássy Béla
