14/10/2024
"Az élet végső soron arról szól, hogy kivé válunk."
Bradley Nelson
Gondolataim az egyediségről, a különlegességről, a szupererőről
Egészen kicsi koromtól arra vágytam, hogy legyen valami különleges képességem. Valami olyan dolog, tulajdonság, tehetség, talentum, ami másnak nem adatott meg. Ami minden pillanatban sugárzik belőlem, amit azonnal észrevesz az, aki találkozik velem. Sokszor irigykedve néztem azokat a társaimat, akik kiemelkedtek rendkívül magas IQ-jukkal, sportteljesítményükkel, óceánkék szemükkel, gyönyörű szépségükkel, hatalmas humorukkal, népszerűségükkel, nyelvérzékükkel, művészi tehetségükkel vagy egyéniségükkel a tömegből. Én is ki akarta tűnni, én is szerettem volna különleges lenni.
Aztán egyre inkább elkezdett bekúszni a köztudatba az a gondolat, hogy mindannyian egyediek vagyunk, hogy mindannyian különlegesek vagyunk, és mindannyiunknak van valami a személyiségében, ami mássá teszi. Így hát nagy reményekkel kezdtem el kutatni magamban, mi is lehet ez bennem.
Hiszem, hogy sok mindenhez van tehetségem, bármit képes vagyok megtanulni, ami érdekel, és a kitartásom is megvan az új ismeretek megszerzéséhez. Azonban hiába kerestem, kutattam, próbáltam ki sok-sok mindent, értem el sikereket, mégsem éreztem azt, hogy igen, megvan az a valami.
Mindig csak a csillogásra figyeltem és csak azt láttam, ha mások „különlegességére” tekintettem.
Aztán édesanya lettem.
Ekkor értettem meg és hittem el először, hogy igaz az, hogy mindenki egyedi és különleges. Nem csak az elfogult anyai szeretetem mondatta azt velem, hogy milyen különlegesek a gyerekeim, hanem egyszerűen ez az igazság. És nem csak az enyémek egyediek, hanem minden gyermeki szempárban egészen más a csillogás. Hiszen két ugyanolyan retina színárnyalat sem létezik a világon.
Elkezdtem vizsgálni a gyermekeim különlegességét és tehetségét. Az égtől két rendkívül magas intelligenciájú és két kiemelkedően érzékeny lelket kaptunk. Rendkívül különleges gyerekeket, akik elképesztően nagy dolgokat fognak elérni a különlegességüknek köszönhetően, azonban éppen ezek miatt küzdelmeik is lesznek.
Hiszen az egyediség, a különlegesség küzdelem. Mert azt nem csak úgy kaptuk ingyen. Azért kaptuk, mert dolgunk van vele, mert célja van. És legfőképpen munkánk van vele. Lehetünk rendkívül tehetséges sportolok, kreatív művészek, érzékeny segítők, intelligensek, okosak, vagy akár szépek, attól még nem feltétlenül aknázzuk ki azt, ami valójában bennünk van. S mindeközben pedig meg kell küzdenünk a társadalom ítéletével, ítélkezésével is.
Aki szép, az biztosan buta. Akinek magas az IQ-ja, annak az EQ-ja alacsony. Aki sportoló, az biztosan nem túl okos. Aki kétkezi munkát végez, az biztosan nem tanult. Aki kreatív, az biztosan teljesen elvont. Aki spirituális, az rosszul bánik az anyagiakkal. És a sor végtelen. Egy idő után pedig lehet, hogy beleessünk mi is abba a hibába, hogy elhisszük, hogy ez így van.
Hazudnék, ha azt állítanám, bennem nem voltak ilyen téves képzetek. Sokáig én is azt hittem, hogy a rendkívül magas IQ alacsony EQ-val jár együtt. És ezzel a téves információval máris megmagyaráztam magamnak, hogy a nagyon okos embereknek általában miért olyan alacsony a szociális érzékük.
Aztán megszületett a nagyfiam, és az élet és megtapasztalás átmosta a szemüvegemet. Megláttam, hogy a hatalmas IQ mögött rendkívül érzékeny lélek lakozik. Akinek igaz, hogy nehezen mennek sok esetben a társas interakciók, aki igaz, hogy nehezen érti és érzi meg az emberi játszmákat, de hatalmas nagy szíve és elképesztően színes és széles érzelmi világa van. A legjószívűbb ember, akit valaha ismertem, és mellette az egyik legokosabb is. Egyáltalán nem alacsony az EQ-ja, sőt … Egyszerűen ő másként működik, de ez nem azt jelenti, hogy neki abból kevesebb van.
A középső fiam egy szeretet gombóc. Olyan hihetetlen érzékenységgel képes figyelni mások rezdüléseit, érzéseit. Hihetetlen módon képes letükrözni a másokban lejátszódó folyamatokat. Ki tudja, talán egy napon segítő válik belőle. Ő nem brillíroz a tudományos témákban, vagy tudja fejből az összes dinoszaurusz nevét, de elképesztő módon képes megélni és átélni az érzéseit, gyógyítani a másik lelkét, és megérteni, mi játszódik le a másik emberben. Nem tudós alkat, de ettől nem buta, és ettől nem feltétlenül lesz kevesebb az ő tudása. Egyszerűen másról és másként fog ő sokat tudni, mint a bátyja.
Az élet mind a négy gyermekemnek kihívásokat fog tartogatni, mert a különlegességüket soha nem elnyomni, hanem támogatni fogjuk. Nem tudom, mit fog hozni a jövő. Azt azonban tudom, hogy különlegesek a gyerekeim. Tudom, hogy sokkal több dologra képesek, mint bárki hiszi róluk. Tudom, hogy nincs olyan, ami ne lenne meg bennünk, vagy ne lenne fejleszthető. Tudom, hogy mások éppen annyira, mint mindenki más, és hogy ez egyáltalán nem baj. Tudom, hogy pont annyira fognak beilleszkedni és beállni a sorba, amennyire az szükséges anélkül, hogy a rendszer megfosztaná őket a különlegességüktől. Nem tartok birkákat, hanem a gyermekeimet próbálom támogatni a felnövés útján. Bízom benne, hogy egyre több szülőtársammal gondoljuk így.
Az elmúlt években számtalan olyan megélésem volt, aminek köszönhetően levethettem a társadalmi megítélésnek és ítélkezésnek ezt a szörnyű módját.
Találkoztam gyönyörű nőkkel, akiknek csodálatos kreativitása, gondolatai és mély érzései voltak. Találkoztam éjszakai portással, akinek akkora lexikális tudása volt, hogy egyetemen taníthatott volna. Sportolókkal, akiknek olyan meglátásai és gondolatai voltak, mintha egész életükben a lélek kifürkészését tanulmányozták volna.
Elkezdtem felnőttekkel dolgozni, és azt tapasztaltam, hogy annak ellenére, hogy megfigyelhetők az emberek életében bizonyos sémák, mégis a reakcióink, a gondolataink és az érzelmeink eltérőek. Tényleg egyediek vagyunk. Teljesen más mindenki úgy bent, mint ahogy kívül is. A testünk térképe más és más attól függően, hogy az évek örömei és nehézségei, milyen ráncokat véstek bele a bőrünkbe. A szemünk csillogása más és más attól függően, hogy mennyire tudunk énazonos életet élni, hogy utunk kanyarjai éppen mennyire ijesztőek vagy élesek az adott időszakban. Más és más gondolatok cikáznak a fejünkben, más és más mértékben tudjuk és akarjuk kiüríteni elménket a jelenléttől megfosztó gondolatoktól. Más és más szemüvegen keresztül nézünk a világra attól függően, hogy milyen megéléseink, neveltetésünk volt. Más és más fantáziavilágot vagyunk képesek felépíteni gondolataink erejével. Mások az álmaink, és másként éljük meg a szárnyalás magasságait és a kudarc mélységeit. Mások az érzéseink, és más és más intenzitással vagyunk képesek megélni azokat, attól függően, hogy mennyire érezzük magunkat biztonságban.
Azt hisszük, csak egyféleképpen lehet gondolkodni, tudást birtokolni, érzékelni és érezni, reagálni másokra, kommunikálni. Pedig milliárd módja van mindezeknek.
Nem csak egy különlegességünk lehet. Attól, mert van egy szuperképességünk, még nem jelenti azt, hogy más területen hiányzik belőlünk valami.
Évek óta keresem a saját különleges szupererőmet. Azt, ami tényleg csak benne van meg. Még nem jöttem rá igazán mi az, de azt tudom, hogy így összerakva csak én vagyok. Ilyen csak én vagyok. Így érezni, érzékelni és gondolni csak én tudok, és talán majd egy napon azt is ki tudom mondani, hogy igen, nekem ez vagy az a szupererőm🏋️, és ebben már teljesen megingathatatlan leszek. Ehhez viszont még rengeteget kell tanulnom magamról. 🥰
Neked mi a szupererőd🏋️?
