28/08/2026
Elképesztően sok stresszhatás ér minket nap mint nap. Sokszor észrevétlenül kúszik be a feszültség, az állandó készenlét az életünkbe, és már szinte hétköznapinak tartjuk, hogy meg van feszülve a hasunk, merevek a vállaink, szorítjuk az állkapcsunkat. Folyamatos teljesítés, határidők követése, megfelelés jellemzi a mindennapjainkat. A munkahelyi feladatok, a háztartás, a gyereknevelés mind ennek az egyik oldalát jelentik, közben pedig ott van az a folyamatos félelem és rettegés is, amely a hírekből érkezik hozzánk. Háborúk, évezredes aszályok, balesetek, a Föld pusztulása, az emberiség kihalásának gondolata – mindezekkel szinte naponta találkozunk. Van, akit teljesen átjár a félelem, és van, aki inkább elfojtja, de mindkét esetben képes leblokkolni bennünket ez az érzés, ez az állapot, és egyre nehezebbé válik szabadon alkotni, élni, nyugodtan és boldogan megélni a hétköznapjainkat.
A stressz hatására többek között adrenalin termelődik a szervezetünkben, amely felkészíti a testet a „harcolj vagy menekülj” reakcióra. Ha elkezdjük megfigyelni magunkat és egymást, észrevehetjük, milyen sokan élnek szinte folyamatosan ebben a készenléti állapotban, sokszor anélkül, hogy tudatában lennének annak, hogy ez lett az alapvető reakciójuk a nehézségekre és a problémákra. A tartós stressz alvászavarhoz, állandó szorongáshoz, az életminőség és az emberi kapcsolataink romlásához, hosszabb távon pedig testi problémákhoz is vezethet.
Azok a dolgok, amelyekkel én is hosszú évek óta foglalkozom, amelyeket megosztok és tanítok, és amelyek köré a programjaim épülnek, tulajdonképpen egy nagyon egyszerű, mégis alapvető működésünket segítenek átalakítani: a stresszből a nyugalom és a béke felé vezetnek.
Amikor a szervezetünk egyre inkább képes átváltani a paraszimpatikus idegrendszer működésére, megérkezhetünk abba a belső állapotba, amely azt üzeni: minden rendben van. Megnyugszik a test, mélyül és kisimul a légzés, lassul a belső rohanás. A problémák és nehézségek ettől még ugyanúgy jelen lehetnek az életünkben, az azonban megváltozik, ahogyan reagálunk rájuk. És ezzel egészen új megoldóképleteket kapunk a kezünkbe: tiszta fejjel, nyugodtabb szívvel, együttérzőbben és tágabb perspektívából tudunk ránézni arra, ami éppen történik velünk.
A következő sorozatban szeretném megmutatni nektek, hogy az egyes módszerek, amelyekkel dolgozom, milyen hatással lehetnek ránk, és miért alkalmazom őket. 🙂
Az Ashtangával kezdem. 🙂
Az Ashtanga Vinyasa Yoga módszere a jógafilozófiát és a gyakorlást fűzi össze egy csodálatosan komplex rendszerben. Előre meghatározott ászanákat, előre meghatározott sorrendben végzünk, amelyet egy idő után emlékezetből gyakorlunk. Ezáltal egy egészen más, sokkal mélyebb tapasztalás nyílhat meg a gyakorló számára, hiszen már nem azon gondolkodik, mi következik, hanem egyre inkább befelé figyelhet.
A rendszer egyik alapja, hogy tudatosítjuk a légzésünket, és összehangoljuk azt a mozdulatokkal – ez a vinyásza –, amikor pedig megtartunk egy pózt, stabilizáljuk és nyugtatjuk a légzést. Erőteljes fizikai gyakorlásról van szó, amely újra és újra visszahoz bennünket a testünkbe, miközben egyre tudatosabbá válunk annak működésére és a bennünk zajló belső folyamatokra. A bandhák, vagyis energiazárak és a drishti, a tekintet egy pontra irányítása többek között abban segítenek, hogy a figyelmünk ne kalandozzon el, és a gyakorlás valóban belső folyamattá váljon.
Ehhez a gyakorláshoz türelem, elköteleződés és kitartás kell, hiszen igazán hosszú távon fejti ki a hatását, miközben már egészen korán elkezdhetjük érezni jótékony áldásait: a jobb hangulatot, a kisimultabb idegrendszert, az erősebb és hajlékonyabb testet, a tisztább figyelmet.
Amit azonban igazán adni tud ez a rendszer, az számomra a sadhana.
A spirituális út, amely stabil tartóoszlopként van jelen az életünkben.
A sadhana egy lelki és szellemi út, amelynek segítségével egyre inkább a természettel összhangban, dharmikus értékrend szerint élhetjük az életünket. Számomra olyan, mint egy hatalmas, tápláló folyó, amely végigkísér az utamon, és amelyhez újra meg újra visszatérhetek feltöltődni, megtisztulni, felfrissülni. Amikor az ember rátalál a saját útjára, az elképesztő teremtő energiát képes felszabadítani az életében: egyszer csak elkezdenek egymáshoz kapcsolódni a dolgok, és mintha minden mélyebb értelmet nyerne.
Minden reggel kapcsolódunk a légzésünkhöz, a testünkhöz, az érzéseinkhez. Olyan erős és mély kapcsolatot alakíthatunk ki önmagunkkal, amely egyre stabilabb belső iránytűvé válik. Ezt a kitartást és belső erőt azonban ugyanúgy fejleszteni kell, mint az izmokat. Ezért van az Ashtanga rendszerében annyi szabály és keret: ezek segítenek abban, hogy fegyelmezni tudjuk a csapongó elménket és az ingadozó hangulatainkat, és akkor is visszatérjünk a gyakorláshoz, amikor éppen nincs kedvünk, lendületünk vagy motivációnk.
Ha megnézitek, szinte mindenki, aki valamilyen nagy dolgot vitt véghez az életében, elképesztően sokat dolgozott érte. Önfegyelemmel, szorgalommal és kitartással. Az önmagunkkal végzett munka pedig soha nem vész kárba. Sőt, számomra ez az egyik legfontosabb munka, amit végezhetünk, hiszen minden más ebből fakad. Ez életünk gyökere. A kapcsolataink, a döntéseink, a reakcióink, az, ahogyan a világot megéljük, mind abból a belső térből születnek, amelyben önmagunkkal vagyunk. Ezért annyira fontos, hogy milyen kapcsolatban állunk saját magunkkal, mennyire értjük és ismerjük a működésünket.
Ez persze csak egy nagyon rövid betekintés abba, mit adhat az embernek a rendszeres Ashtanga-gyakorlás. Könyveket lehetne írni róla, de a valódi tudás mégis a tapasztalásban van, mert ezt szavakkal nem lehet igazán átadni.
Egy dolgot azonban tehetek: felkelthetem bennetek a kíváncsiságot és a lelkesedést.
Hajnalban gyakorolni elképesztően áldásos! ☀️
Tizenkét éve gyakorlok rendszeresen, úgyhogy ezt már egészen bátran állítom. :)))
És ezen az úton az ember nemcsak egy spirituális gyakorlatot kap, hanem egy csodálatos közösséget is. Egy teret, ahol önmaga lehet a nehézségeivel és az örömeivel együtt; ahol megtartják, amikor éppen erre van szüksége, máskor pedig ő válhat megtartó erővé valaki más számára.
A fegyelem mellett pedig lassan megtanuljuk a felelősségvállalást is. Annak felismerését, hogy a saját cselekedeteinkért, gondolatainkért és reakcióinkért mi vagyunk felelősek, és nekünk kell megtennünk azokat a lépéseket, amelyek egyre több nyugalmat, tisztaságot és békét hoznak a szívünkbe.
És az egyik legfontosabb dolog, amit erről az útról el tudok mondani: mindaz, amiről fent írtam, igazán csak akkor válik élővé, amikor elkezdjük megtapasztalni. Amikor újra és újra odaállunk a matracra, akkor is, amikor könnyű, és akkor is, amikor nehéz, amikor tele vagyunk energiával, és akkor is, amikor legszívesebben még visszabújnánk az ágyba. :)
Nekem tizenkét éve az Ashtanga az egyik legerősebb megtartó erő az életemben, egy biztos pont, ahová minden reggel visszatérhetek, és ahol újra kapcsolódhatok a légzésemhez, a testemhez, az érzéseimhez, önmagamhoz. A világ közben lehet hangos, történhet körülöttünk ezer dolog, jöhetnek könnyebb és nehezebb időszakok, a gyakorlás pedig ott van, és újra meg újra emlékeztet arra, hogy van bennünk egy hely, ahol csend van.
Erről szeretnék mesélni nektek ebben az egész sorozatban is. Azokról a módszerekről, amelyek engem hosszú évek óta kísérnek, amelyeket gyakorlok, tanulok és tanítok, és amelyek mind egy picit más ajtón keresztül, de ugyanoda vezetnek: közelebb önmagunkhoz, egy nyugodtabb, tudatosabb, szeretettelibb jelenléthez, ahonnan egészen másképp tudunk kapcsolódni az életünkhöz és egymáshoz.
Mert a világ zaját talán nem tudjuk elcsendesíteni, de megtanulhatjuk meghallani benne a saját belső hangunkat.
Folyt. köv.
