Holisztikus life-coaching - dr Hatalyák Krisztina

De jó írás ez! Nagyon aktuális és fontos.

Az áldozatszerep egyik legnagyobb csapdája, hogy a saját erejét a másik kezébe adja. A hibáztatás azt az illúziót adhatja, hogy nálunk van a hatalom, de valójában önként adjuk át a másiknak. A legnagyobb ajándékunktól, a teremtőerőtől fosztjuk meg magunkat.
Ha a másik a hibás, akkor nekem nem kell semmit csinálnom. Csak elszenvedni. Csak várni. Csak igazolni magamat.

Csakhogy ettől még nem leszek szabad.
Sőt.
Éppen ettől nem leszek szabad.

És itt van az, amit már sokkal kevésbé szeretünk látni...
Hogy mi van, ha nem az a kérdés, hogy a másik ember jó-e vagy rossz..?
Mi van, ha nem kell eldöntenem...?
Mi van, ha elég annyit látnom, hogy ez történt, ez hatott rám, és most nekem van dolgom azzal, ami bennem megérintődött?

Nem azért, mert a másiknak nincs felelőssége...hanem azért, mert az én életemért én vagyok felelős.

Ez két teljesen különböző dolog...és milyen könnyű ezt összekeverni.

Mert az éberség nem az, hogy mindentől megvédem magam...
Az éberség az, hogy nem alszom bele abba, ami történik...Nem csinálok magamból mártírt...De nem is csinálok a másikból démont...
Látom, ami van.
És azt is látom, ami bennem van.

Mert az élet nem mindig kedves...nem mindig szép. Nem mindig olyan, amilyennek szeretném. Van benne veszteség, fájdalom, félelem, agresszió, halál... És van benne születés, nevetés, ölelés, szeretet, szépség, csoda....

Ez mind az élet.
Ami a maga teljességében egy felfoghatatlan csoda...

Amihez újra és újra vissza kell térnünk...az nem a külvilág...nem a másik...nem a mulandó történetek...
Hanem önmagunk...
Nem ahhoz, hogy ki mit tett.
Hanem ahhoz, hogy én most itt vagyok.
Lélegzem...Érzek...Élek...
És ez valami egészen elképesztő.
Mert valójában semmi sem természetes.
Sem az, hogy reggel felkelek.
Sem az, hogy van, akit megölelhetek.
Sem az, hogy fájhat valami.
Sem az, hogy egyszer majd nem fog fájni.
Sem az, hogy egyáltalán megtapasztalhatom ezt az egészet.

Csoda, hogy vagyok.

Csoda, hogy vagyunk.

És ha ezt egy pillanatra valóban meglátom, akkor már nem olyan fontos, hogy megnyerjem a pert a fejemben.
Nem olyan fontos, hogy bebizonyítsam, én vagyok a jó.
Nem olyan fontos, hogy a másik legyen a rossz.
Csak az a fontos, hogy ne adjam oda az életemet annak, ami történik...
Hogy ne cipeljem tovább azt, ami valójában nincs is...csak a fejemben...

Hanem vegyem észre azt a lenyűgőző összefüggésrendszert, ami tökéletes Rendben tárja elém mindazt, amire szükségem van a felszabaduláshoz...
Pont úgy, pont ott, pont akkor...

Botos Orsolya

Csodálatos szakember, nagybetűs Ember, igazi példakép. Dr Bányai Éva, hipnoterapeuta

Hogyan segíthet a hipnózis a rákos betegeknek? A pszichológus professzor elmagyarázza Valóban segíthet a hipnózis a rákbetegség elleni küzdelemben? Bárki...

Könyvajánló

Leválás az érzelmileg éretlen emberekről Lindsay C. Gibson: Leválás az érzelmileg éretlen emberekről 15% kedvezménnyel csak 4241 Ft a lira.hu-nál. (Társadalomtudomány; kiadás éve: 2025; 0 oldal) Olvasson bele a könyvbe!

A pofon eljön érted

Szeretnénk de nem tudunk elrejtőzni a pofonok, csalódások, megállító erejű csapások elől. Mert minden csapásban van valami megnyugtató elem…”A bűnben, közelebbről, a pokolban mi az a csönd, megnyugtató elem,” P.J.
Ez a furcsa, szinte paradox érzés egy nagyon is valóságos és mélyen emberi pszichés reakció. Amikor a „csapás” végre lecsap, a lélek sokszor nem az összeomlást, hanem egyfajta tiszta, csendes megkönnyebbülést tapasztal.
Ennek a megnyugtató jobb érzésnek nagyon határozott lélektani és biológiai okai vannak:

1. Véget ér a bizonytalanság kínzó feszültsége
Gyakran a bukástól való rettegés és a folyamatos szorongás sokkal több energiát felemészt, mint maga a kudarc elviselése.
Amíg a „levegőben lóg” a baj, a szervezet folyamatos készenléti (harcolj vagy menekülj) állapotban van, ami hormonálisan és mentálisan is végtelenül kimerítő.
Amikor a pofon elcsattan, a bizonytalanságnak vége. A legrosszabb forgatókönyv realizálódott, a feszültség pedig – mint egy villámhárítón keresztül – hirtelen kisül.

2. A „sziklaszilárd talaj” megnyugvása
Amíg zuhansz, nincs mibe kapaszkodnod. A bizonytalanság érzése tehetetlenné tesz. De, amikor földet érsz – még ha az fájdalmas is –, beáll egy új fizikai és mentális állapot:
Megállt a zuhanás.
Innen már nincs lejjebb, ami paradox módon biztonságérzetet ad. Újra megjelent a stabil talaj a talpad alatt, amire végre lehet építeni.

3. A szerepek és a megfelelési kényszer elengedése
Rengeteg energiát fektetünk abba, hogy fenntartsuk a siker, a kontroll vagy a boldogság látszatát.
A bukás pillanatában ez a kártyavár összedől, és ezzel együtt megszűnik a szerepjáték is. Már nem kell bizonyítani, nem kell tartani a látszatot. Ez a kényszerű őszinteség és sebezhetőség hihetetlenül felszabadító.

4. Drasztikus prioritás-tisztulás
A krízishelyzetek és a nagy pofonok hihetetlenül leegyszerűsítik az életet. Hirtelen másodpercek alatt kitisztul a kép:
Azonnal kiderül, ki az az ember, aki valóban melletted áll, és ki az, aki csak a szép időkben volt ott.
Nyilvánvalóvá válik, mi az, ami valóban számít (egészség, belső béke, valódi kapcsolatok), és mi volt csupán felesleges társadalmi zaj vagy presztízsharc.

5. Biológiai újraindítás (Reset)
A fizikai vagy komoly mentális megrázkódtatás után a szervezetünk elárasztja a rendszert endorphinnal és más fájdalomcsillapító vegyületekkel, hogy tompítsa a sokkot. Amikor az adrenalin- és kortizolszint (a stresszhormonok) hirtelen bezuhan, a testünk egy mély, fizikai megkönnyebbülést, egyfajta fáradt, de tiszta nyugalmat él át.
A pofon utáni megnyugvás tehát nem a vereség szeretete, hanem az elfogadás kezdete és a túlélés bizonyítéka: megkaptad a csapást, fájt, de még mindig itt vagy, lélegzel, és készen állsz a következő lépésre. De ez már nem az előzőek folytatása lesz…

Transzformatív Út A Bardoban - coach képzés szeptembertől:
Info 3 mondat után: foglalkozás, motiváció.
[email protected]
Sárvári György

A halál témájával nem lehet elég korán elkezdeni foglalkozni. Enélkül nem lehet teljes az élet.

➡️ Interjú az Indexen Kőváry Zoltán kollégánkkal, egzisztenciális pszichológiai szemléletben.

🎯 "Sokszor a hétköznapi szorongásaink abból fakadnak, hogy nem tudunk szembenézni azokkal a kérdésekkel, amelyekre nincs végleges válasz. De a létezéssel kapcsolatos szorongás megkerülhetetlen. A kérdés pedig inkább az, hogy mit kezdünk vele."

A cikk linkje kommentben elérhető.

"Nem hiszem, hogy egy kedves szó, egy csendes kézfogás vagy egy jóindulatú tekintet ne érhette volna el nálam mindazt, amit elvártak tőlem."

Egy kedves szó. Egy érintés. Egy megértő pillantás.

Néha valóban ennyi hiányzik ahhoz, hogy valaki ne egész életében a szeretet és az elfogadás után kutasson."

Kafka százoldalas levelet írt az apjának, de soha nem adta oda neki. Száz oldal! Nem regény, nem novella, hanem egy levél – annak az embernek, aki gyakorlatilag a szomszéd szobában élt. Így kezdődik:
"Kedves Apám! Nemrég megkérdezted, miért mondom azt, hogy félek tőled. Ahogy mindig, most sem tudtam válaszolni. Részben éppen azért, mert félek tőled.”
Egy 36 éves férfi írja ezt. Egy elismert író, jogi diplomával a zsebében. Nem tudja kimondani az apjának, hogy fél tőle, ezért leírja. És még így sem meri átadni a levelet. Az anyjának adja oda, hogy juttassa el az apjához, de a levél végül visszakerül hozzá. Hermann Kafka soha nem olvasta el.
És mi állt benne?
Tulajdonképpen minden.
Kafka leírja, hogy gyerekként rettegett az apjától. Nem azért, mert verte volna – ilyesmi nem történt. Hanem azért, mert az apja személyisége nyomasztóan nagy volt. Hermann Kafka hatalmas termetű, erős akaratú ember volt, aki a szegénységből küzdötte fel magát. Franz mellette mindig kicsinek és jelentéktelennek érezte magát. Mintha csak egy bogár lenne. Innen már könnyű megérteni A metamorfózis világát: Kafka maga is Gregor Samsának érezhette magát.
Van egy mondat a levélben, amely különösen megrázó:
"Melletted teljesen elvesztettem az önbizalmamat, és helyette határtalan bűntudat költözött belém.”
Nem egyszerű bűntudat. Határtalan. Olyan érzés, amely minden gondolatot és érzést beborít.
És nem nagy traumákból született. Hanem apróságokból: egy éles megjegyzésből az asztalnál, egy gúnyos félmondatból, egy türelmetlen mozdulatból. Olyan mindennapi sebekből, amelyek külön-külön talán jelentéktelennek tűnnek, de évek alatt összegyűlve képesek megtörni valakit.
Kafka szerint az apjának nem kellett érvelnie ahhoz, hogy igaza legyen. Elég volt a jelenléte. A hangja. A tekintélye. Ez a fajta hatalom nem az igazságon alapul, hanem azon, hogy ki mondja ki a szavakat.
Ami azonban igazán szívszorító, hogy a levél nem vádirat. Nem a bosszúról vagy a haragról szól. Inkább egy fiú kétségbeesett próbálkozása arra, hogy megértse az apját.
Kafka egyszerre félt tőle, csodálta, neheztelt rá és szerette. Ezek az ellentmondó érzések végigkísérik az egész életművét.
A per egy ember története, akit megvádolnak, de nem tudja, mivel. Ez ugyanaz az érzés: bűnösnek érzed magad, de fogalmad sincs, miért.
A metamorfózis egy emberről szól, aki egyik napról a másikra haszontalanná válik a családja szemében. Ez is ugyanaz a történet.
A kastély pedig egy olyan emberről, aki hiába próbál kapcsolatba kerülni egy elérhetetlen hatalommal. Mintha egy egész életen át arra várna, hogy végre megkapja azt az elismerést, amely soha nem érkezik meg.
Valahol Kafka minden műve ugyanazt a levelet írja újra és újra. Azt a levelet, amelyet soha nem tudott átadni az apjának.
A legmegdöbbentőbb rész azonban a végén következik. Kafka elképzeli, hogyan válaszolna az apja, és megírja helyette ezt a választ. Ebben a képzelt válaszban az apa hálátlansággal, élősködéssel és önsajnálattal vádolja őt.
Vagyis Kafka még ekkor sem tud teljesen a saját oldalára állni. Még amikor panaszt tesz, akkor is önmagát hibáztatja. A bűntudata olyan mélyen gyökerezik benne, hogy száz oldalnyi vallomás sem képes megszabadítani tőle.
Talán ezért lett ez a levél a 20. század egyik legfontosabb személyes dokumentuma. Mert nemcsak Kafkáról és az apjáról szól. Hanem mindannyiunkról.
Azokról a mondatokról, amelyeket soha nem mondtunk ki.
"Fájdalmat okoztál nekem.” "Szeretlek.” "Szükségem lett volna rád.” "Hiányoztál.”
Kafka végül ezt írja:
"Nem hiszem, hogy egy kedves szó, egy csendes kézfogás vagy egy jóindulatú tekintet ne érhette volna el nálam mindazt, amit elvártak tőlem.”
Egy kedves szó. Egy érintés. Egy megértő pillantás.
Néha valóban ennyi hiányzik ahhoz, hogy valaki ne egész életében a szeretet és az elfogadás után kutasson.

Érző gondolkodás

https://youtu.be/zBmBEKmsOWk?is=1CNoT0P35Cqbz1hJ

Kassai Lajos - Nem aggasztó, ha természetes módon fogy a társadalom! #egészségeséletmód #sport A héten Kassai Lajos lovasíjász volt a vendégünk, és a kedvenc spor...