13/08/2026
Ne maradjon titok…
Ő egy férfi volt.
Nem az a típus, aki sokat beszél az érzéseiről.
Ha valami bántotta, inkább elhallgatta.
Ha nehéz volt, megoldotta.
Ha fájt, ment tovább.
Mert ezt tanulta.
Hogy egy férfi legyen erős.
Ne sírjon.
Ne panaszkodjon.
Ne mutassa, ha összetört belül.
A párja mesélte, hogy néha már azt sem tudta, mi zajlik benne.
Jól vagyok.
Mindig ezt mondta.
Csak közben valahogy egyre távolabb került tőle.
És saját magától is.
Amikor megérkezett hozzám Healing Treatmentre, eleinte szinte semmit nem mondott.
Nem kérdeztem.
Nem akartam megfejteni.
Nem akartam kiszedni belőle azt, amire még nem állt készen.
Csak hagytam, hogy végre ne kelljen erősnek lennie.
Ahogy teltek a percek, egyszer csak nagyot sóhajtott.
Aztán még egyet.
És egyszer csak kimondta:
Én már nagyon régóta nem engedtem meg magamnak, hogy érezzek.
Nem sírt.
Nem kellett.
Mert az a pillanat már önmagában valami megnyílása volt.
Talán nem az a dolgunk, hogy egy férfit megtanítsunk érezni.
Hanem hogy olyan teret adjunk neki, ahol végre nem kell elrejtenie azt, amit érez.
Ahol nem kell erősnek lennie.
Nem kell megoldania.
Nem kell bizonyítania.
Csak lehet.
Férfiként.
Emberként.
És néha egy ilyen pillanatból indul el valami egészen új.
Healing Treatment.
Nem azért, hogy megváltoztassalak.
Hanem hogy egy kicsit közelebb kerülhess ahhoz az emberhez, aki mindig is ott volt benned!
Egyéni kezelések
Férfi , és koedukált
Szív és érzelem begyógyító/nyitó elvonulás hamarosan
(Részletekért érdeklődj )
Réka
12/08/2026
Augusztus 12. – részleges napfogyatkozás.
És ha már a Nap egy kicsit “elbújik”, talán mi is megnézhetjük,
mi az, amit ideje lenne végre nem tovább takargatni. 😄
A napfogyatkozás szimbolikusan egy kis megállás.
Egy pillanat, amikor nem feltétlenül az a kérdés, hogy mit kell még megoldanom, hanem inkább az:
Mi az,
amit már régóta cipelek, pedig valójában nem is az enyém?
Régi történetek.
Régi sértettségek.
Én ilyen vagyok.
Nekem ez sosem sikerül.
Majd ha ő megváltozik…
Most nincs itt az ideje.
Ismerős? 😉
És persze közben csodálkozunk, hogy miért ugyanazokat a köröket futjuk.
A test pedig közben szépen teszi a dolgát.
Elraktározza, amit mi fejben már rég „
“letudtunk”.
Egy kis feszültség itt,
egy kis szorítás ott, fáradtság, nyugtalanság…
Mintha a test azt mondaná:
Figyelj már rám is, légyszi!!! 😄
A Healing Treatmentben éppen ezért nem csak az izmokat kezeljük.
Teret adunk annak is, ami benned már régóta szeretne megmozdulni.
Nem kell tudnod pontosan, mitől vagy feszült.
Nem kell megfejtened az egész életedet.
És főleg nem kell egy délután alatt megvilágosodnod😂
Néha elég annyi,
hogy végre megállsz.
Lefekszel.
Engeded, hogy a tested kiengedjen.
És közben valami benned is elkezdhet lazulni.
A napfogyatkozás elmúlik.
A fény visszatér.
És lehet, hogy te is egy kicsit könnyebben térsz vissza önmagadhoz.
Ha mostanában azt érzed, hogy valami régi megint előjön, ugyanaz a helyzet ismétlődik, vagy egyszerűen csak -tele van már a rendszer -lehet, hogy nem még egy megoldásra van szükséged.
Hanem egy kis térre.
Healing Treatment.
Testnek, léleknek,
annak a bizonyos „na jó, ebből elég volt” érzésnek;)
Aug 15-én -lebegő hanfurdő (már csak a medence körül van hely )
Egyéni és páros kezelések online vagy élőben -időpont egyeztetéssel 🙂
Réka
10/08/2026
AUGUSZTUS 15. ✨
Egy este, ahol végre nem kell semmit csinálnod.
Először megérkezünk a Mária Magdaléna-kódok aktiválásába – egy női, szívközpontú belső utazásba, ahol elengedheted azt, amit már nem szeretnél tovább cipelni.
Majd…
vízbe merülünk. 🌊
Lebegünk, miközben a hangtálak rezgései körülölelnek.
Nem kell megfelelned.
Nem kell megoldanod semmit.
Csak lebegni… és hagyni, hogy ami benned készen áll a változásra, megmozduljon. ✨
Augusztus 15.
⏰18:30
🌊 Lebegő hangfürdő Újszegeden
✨ Mária Magdaléna-kódok aktiválása
🩷 Egy este csak magadért.
Ha érzed, hogy ott a helyed, írj
Tibi és Réka
08/08/2026
Nem kell mindent tudnod.
Nem kell tudnod, hogyan fog megtörténni.
Elég, ha kapcsolódsz ahhoz az érzéshez,
ahogyan akkor érzed magad, amikor már ott vagy. ✨
A mai 8.8. Oroszlán Kapu Teremtő Meditációban
nem erőből akarunk teremteni.
Hanem fényből.
Szeretetből.
Belső hitből.
Örömből.
Abból a helyből, ahol már nem a hiányra figyelsz,
hanem arra, amit szíved szerint választasz. ❤️
Ma 18:00–18:45 között
Egy kis megállás.
Egy kis feltöltődés.
És egy új irány megteremtése. 🦁✨
Fényből teremteni.
Nem görcsből.
Nem akarásból.
Hanem abból, aki valójában vagy.
Ha érzed,
hogy ott a helyed, várlak ma este!
18:00-tól
Bejelentkezni kell ;) írj üzenetet vagy hívj.
0670 7731057
Réka
06/08/2026
Ne maradjon titok…
Valami most tényleg történik!
Lehet a hőség az augusztusi energiák.
Vagy egyszerűen csak elfáradtunk?
De ezen a héten szinte minden vendégem ugyanazzal érkezett Healing Treatmentre.
Nem ugyanazzal a történettel… hanem ugyanazzal az érzéssel.
Türelmetlenek vagyunk.
Fáj a testem.
Fáradtak vagyunk.
Könnyebben felkapom a vizet.
Túl sokat gondolkodunk.
Régi dolgokon kattogunk, és olyan helyzetek is felbosszantanak.
Ismerős?
A kezelés alatt pedig valami érdekes történik.
Ahogy a test elkezd ellazulni,
a fejünk is csendesebb lesz, a szív nyugalmat érez..
Már nem kell mindenre azonnal választ találni. Nem kell mindent megoldani.
….jó egy kicsit békében lenni.
És pont ilyenkor szokott megérkezni egy felismerés!
Hogy lehet, magunkban kell egy kis csendet , nyugalmat, egyensúlyt teremteni.
… amikor belül nyugalom van, sokkal tisztábban látjuk, merre menjünk tovább.
Jobban döntünk.
Másképp reagálunk.
És ettől kezd el lassan megváltozni körülöttünk is minden.
Hiszem, hogy most mindannyian kaptunk egy lehetőséget. Dönteni ! Választani.
Azért , hogy ne ugyanazokat a köröket fussuk újra és újra.
Ha érzed, hogy ez neked szól, szeretettel várlak
08.08-án az Oroszlán Kapu meditációra,
ahol együtt teremtünk egy kis belső csendet.
Plusz
Ezen a napon indul a 8 napos online programom is.🤩
Mert néha tényleg elég annyi, hogy nem egyedül indulunk el.
Aug .15-én pedig Lebegő hangfürdő ( Tibi & Réka)
Szegeden
Kommentben egy : belső egyensúly meditációm ami 4 perces
🩷
Réka
05/08/2026
Érezhetően erős energiák vesznek most körül bennünket, jönnek fel a régi minták…
Olyan időszakban vagyunk, amikor sok minden megmutatkozik.
Régi működések, beidegződések, amelyek eddig szinte észrevétlenül irányították az életünket.
De most nem az a kérdés, mit kell még megjavítanunk magunkban.
Hanem az, hogy miből szeretnénk mostmár teremteni?!
(Bármit )
Félelemből vagy bizalomból?
Hiányból vagy bőségből?
Görcsből vagy örömből?
✨ Augusztus 8-án 18:00–18:45 között egy különleges meditációra hívlak.
Egy közös térbe, ahol letesszük a régi mintákat, és kapcsolódunk ahhoz a belső fényhez, amely mindig is ott volt bennünk.
Mert amikor a szívünk nyitott, hiszünk önmagunkban, örömmel tudunk jelen lenni, és tiszta szándékkal lépünk előre, akkor egészen más energiából kezdünk teremteni.
Nem erőből.
Nem bizonyításból.
Hanem szeretetből.
Ugyanezen a napon indul a 8 napos online program is, ahol együtt fedezzük fel, hogyan tudjuk a bőséget egy új nézőpontból megélni.
Nem csupán a pénzről lesz szó.
Hanem arról, hogyan válik a belső hitünk, az örömünk, a tisztaságunk és a szeretetünk a teremtés alapjává. Hogyan tudunk kilépni a régi működésekből, és egy olyan életet építeni, amely már az új energiához kapcsolódik.
Hiszem, hogy amikor belül változunk, a külvilág is elkezd válaszolni rá.
Szeretettel várlak, ha érzed, hogy most neked is itt az ideje egy új fejezetet nyitni.
08.15-én lebegő hangfürdő 18:30 tól
Réka & Tibi
Réka
A programokra jelentkezni fontos ;)
04/08/2026
https://youtu.be/rxF6iHSRlL0?si=OWQzbVh0JLPA6HWg
Kapcsolat - Párkapcsolati gyógyulás
Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.