Szabó-Petrik Andrea szakmai oldala

Levelet kaptunk, érdemes elolvasni.

„Kedves Szülőtársak!

Egyre több család úgy lép ki a koraszülött intenzív osztály ajtaján, hogy a zárójelentés mellé kimondva vagy kimondatlanul megkapja az üzenetet: a gyermeknek nincs szüksége fejlesztésre. Mi is így jártunk! Elhittük, kár volt! Sokszor ez megnyugtatásként hangzik el. A szülő fáradt, hálás, túl van heteken vagy hónapokon, amikor minden gramm, minden légvétel, minden vizsgálati eredmény számított. Ilyenkor egy ilyen mondat kapaszkodónak tűnik.
Pont ezért veszélyes, ha túl általánosan hangzik el.

A koraszülött baba hazakerülése nem egy folyamat vége. Inkább egy új szakasz kezdete, ahol a fejlődést már otthoni környezetben, finomabb jelek alapján kell követni. A baba lehet stabil, szépen gyarapodó, jó általános állapotú, közben a mozgásában, izomtónusában, evésében, szabályozásában vagy érzékelésében megjelenhetnek olyan apró eltérések, amelyekhez képzett szakember szeme kell.

Sok zárójelentésben szerepel ehhez hasonló mondat: fejlődése és súlygyarapodása korrigált kor szerint követendő, fejlesztés csak eltérő fejlődés esetén vagy neurológiai javaslatra szükséges. Ez első olvasásra logikusnak tűnik, a gyakorlatban viszont könnyen azt üzeni a családnak, hogy várjanak addig, amíg a probléma már egyértelműen látszik.

Koraszülött babánál maga a korai érkezés is rizikótényező. Különösen igaz ez az extrém kis súlyú, nagyon éretlenül született, oxigénhiányt, agyvérzést, fertőzést, hosszas lélegeztetést vagy más súlyos újszülöttkori terhelést átélt gyermekekre. A kockázat nem jelent biztos problémát. A kockázat azt jelenti, hogy a gyermeket hozzáértő szemmel, rendszeresen és több szakma bevonásával érdemes követni.

A „fejlesztés nem szükséges” mondat akkor biztonságos, ha mögötte valódi, részletes állapotfelmérés áll. Látta-e a babát koraszülöttekkel dolgozó gyógytornász? Történt-e standardizált fejlődési vizsgálat? Megnézték-e a mozgásminőséget, az izomtónust, az aszimmetriát, a spontán mozgásokat, az evést, a terhelhetőséget? Készült-e konkrét kontrollterv? Tudja-e a család, hová fordulhat két hét múlva, ha valami változik?

A neonatológus munkája felbecsülhetetlen. Ő stabilizál, kezel, életet ment, végigkíséri az első nagy harcot. A fejlődési pálya, a mozgásminőség, a korai idegrendszeri jelek és a család támogatási szükséglete viszont több! szakterület közös kompetenciája. Gyermekneurológus, gyógytornász, konduktor, gyógypedagógus, pszichológus, evésterápiában jártas szakember és más társszakmák együtt adnak teljesebb képet.

A szülői megfigyelés is szakmai értékű információ. Ti látjátok a babát etetés közben, fürdéskor, fáradtan, sírás után, ölben, elalvás előtt és éjszaka. Észreveszitek, ha nehezen simul, ha mindig ugyanabba az irányba fordul, ha feltűnően feszes vagy túl laza, ha hátrafeszíti magát, ha egyik oldalát kevésbé használja, ha fájdalmasnak tűnnek a nagyobb mozdulatok, ha az etetés küzdelemmé válik.

Érdemes komolyan venni a korai kézpreferenciát, a tartós aszimmetriát, a makacs ökölben tartott kezet, a nehezen nyitható csípőt, a hátrafeszülő törzset, a szokatlanul merev vagy széteső mozgást, a nehezen szabályozható sírást, a túlzott aluszékonyságot vagy a tartós nyugtalanságot. A szülői megérzés is jelzés, nem diagnózis, de ok arra, hogy valaki hozzáértő ránézzen a gyermekre.

A korai támogatás nem módszerháború. A kérdés jóval nagyobb annál, hogy ki melyik terápiás irányzatban hisz. A lényeg az időben elvégzett, hozzáértő állapotfelmérés és a baba állapotához igazított döntés. Van gyermek, akinek rendszeres gyógytornára van szüksége. Másnál elegendő lehet a kontroll, a szülők megtanítása néhány biztonságos otthoni helyzetre, hordozási és pozicionálási tanács, etetési támogatás vagy szenzoros túlterhelés csökkentése.

Egy jó szakember nem túlterheli a babát. Figyeli a jelzéseit, tiszteletben tartja a fáradását, észreveszi a stresszreakciókat, majd ehhez igazítja a támogatást. A célzott korai segítség nem erőltetés. Olyan szakmai jelenlét, amely a gyermek idegrendszerét, testét és fejlődési lehetőségeit védi.

A nemzetközi ajánlások és kutatások sem azt mondják, hogy minden koraszülött babát ugyanúgy, ugyanazzal a módszerrel kell kezelni. A korszerű szemlélet kockázatalapú utánkövetésről beszél. A koraszülöttként született gyermekeknél fejlődési fókuszú kontrollokra, megfelelő szakemberek bevonására, standardizált vizsgálatokra és szükség esetén korai beavatkozásra van szükség. A magas rizikójú csecsemőknél a „majd meglátjuk” szemlélet értékes időt vehet el hiszen a korai időszakban a megfelelő terápiával agy tartalékállománya beindítható!

Különösen fontos ezt kimondani azoknál a babáknál, akik extrém kis súllyal születtek, hosszú ideig voltak intenzív osztályon, neurológiai kockázatot hordoznak, vagy már otthon is mutatnak valamilyen mozgásbeli, tónusbeli, evési vagy szabályozási nehézséget. Náluk a megnyugtató mondat önmagában kevés. Vizsgálat, terv és követés kell.

Másodvéleményt kérni felelős szülői döntés. Egy jól elvégzett állapotfelmérés megnyugtathat, megerősíthet, irányt adhat. Amikor minden rendben van, a család fellélegezhet. Amikor eltérés látszik, a baba időt nyer. A korai hónapokban az idegrendszer rendkívül érzékeny, tanulékony és alakítható. Ezzel az időszakkal érdemes okosan bánni.

Szülőként jogotok van kérdezni. Milyen vizsgálat alapján mondták, hogy nincs szükség fejlesztésre? Ki nézte meg a mozgást? Mikor lesz a következő kontroll? Milyen jeleknél kell hamarabb jelentkezni? Melyik szakemberhez fordulhattok, ha bizonytalanok vagytok?

A jó zárójelentés nem altatja el a figyelmet. A jó zárójelentés elindítja az utánkövetést. Megnevezi a rizikókat, kijelöli a kontrollpontokat, és segít a családnak abban, hogy értse, mire kell figyelnie.

Kérlek, tegyétek zárójelbe a túl általános megnyugtatást. Hallgassatok a saját megfigyeléseitekre. Keressetek olyan szakembereket, akik koraszülött babák mozgásával, fejlődésével, evésével és idegrendszeri érésével foglalkoznak. Kérjetek akár több véleményt is, különösen akkor, ha valami nem hagy nyugodni benneteket.

A koraszülött babák nem egyformák. A családok sem azok. Éppen ezért a hazabocsátáskor adott általános mondatok helyett személyre szabott, szakmailag megalapozott utánkövetésre van szükség.

A szülői figyelem nem túlzás. A korai kérdés nem pánik. Az időben kért segítség sokszor a legnagyobb ajándék, amit egy sérülékenyen induló gyermek kaphat.”

2026 októberétől nálam is újra elérhető. A Longikra való jelentkezéseket augusztus elejétől folyamatosan várom. A helyek száma korlátozott.

Az elmúlt hetekben több tízezer szülőhöz jutottak el az óvodaérettséggel kapcsolatos tartalmaink. És közben újra meg újra ugyanazok a kérdések érkeznek hozzánk:

„Normális, hogy még nem beszél úgy, mint a többi gyerek?”
„Miért nem figyel rám, amikor szólok neki?”
„Miért ennyire érzékeny a hangokra, ruhákra vagy érintésekre?”
„Miért vannak reggelente állandó harcok az öltözés körül?”
„Lehet, hogy nem dacból nem csinál meg dolgokat?”
„Biztosan iskolaérett lesz majd?”
„Érdemes várni még, vagy jobb lenne utánanézni?”

Szülőként teljesen természetes, hogy szeretnénk érteni, mi zajlik a gyermekünkben. A legtöbb nehézség mögött ugyanis nem „rosszaság”, lustaság vagy neveletlenség áll, hanem sokszor olyan idegrendszeri, érzékelési vagy fejlődési eltérés, amely kívülről elsőre nem látható.

A LongiKid® felmérés éppen ebben segít.

A jelenlegi tudományos szemlélet alapján egy holisztikus megközelítésű felmérésről beszélünk, amely nem egyetlen területet néz elszigetelten, hanem összefüggéseiben vizsgálja a gyermek működését. Figyelembe veszi többek között a hallást, a látást, a tapintást, az idegrendszeri érettséget, a finommotorikát, a nagymozgásokat, a figyelmi működést és számos más olyan tényezőt, amely hatással lehet a gyermek mindennapjaira.

Sokszor a szülő csak annyit érzékel, hogy „valami nem kerek”. A gyermek nem figyel, nem beszél, kerüli a szemkontaktust, nem akar bizonyos helyzetekben együttműködni, vagy éppen nagyon hamar kibillen. De vajon mi áll a háttérben?

Előfordulhat, hogy nem hall megfelelően bizonyos hangokat. Az is lehet, hogy logopédiai támogatásra lenne szüksége. Más esetben egy mozgásterápia segítheti elindítani a beszédet vagy támogatni az idegrendszer érését. Olyan gyermekkel is találkozunk, akinél az interocepció — vagyis a test belső jelzéseinek érzékelése — éretlensége okoz nehézséget például a szobatisztaság területén.

És talán ez az egyik legfontosabb: a LongiKid® nem sablonválaszokat ad.

Nem azt mondja meg általánosságban, hogy „mi szokott lenni”, hanem azt próbálja feltárni, hogy az adott gyermek esetében mi lehet a háttérben, és milyen irányba lenne érdemes továbbhaladni. A szülő így nemcsak egy eredményt kap, hanem egy érthető visszajelzést és konkrét kapaszkodókat is.

A fejlődés ráadásul nyomon követhető. Ha a felmérést fél vagy egy év múlva újra elvégzik, jól láthatóvá válhat, mely területeken történt előrelépés, és hol érdemes még támogatni a gyermeket.

Összességében a szülő egy folyamatosabb, átláthatóbb képet kap gyermeke idegrendszeri érettségéről — és arról is, hogy mire érdemes figyelni a hétköznapokban, hogy a gyermek valóban a saját lehetőségeihez mérten tudjon fejlődni.

Országszerte több száz szakember érhető el, így nem kell sokat utazni. A LongiKid®oldalon gyorsan megtalálhatja a megfelelő LongiKid® szakembert:
https://app.longikid.hu/embed/map

Tudom, hogy ez egy nagyon érzékeny téma lesz.
És kérlek, olvasd úgy ezt a posztot, hogy segíteni szeretnélek!

Mert anyaként is és gyógypedagógusként is egyre erősebben érzem:
nem jó irány, hogy a telefon ennyire természetes része lett már egészen kicsi gyerekek mindennapjainak.

És mielőtt bárki félreérti: nem ítélkezem. Nem tökéletes anyukaként írom ezt. Sőt. Én is hibáztam. Emlékszem, amikor azt mondtam magamnak: „csak amíg megiszom egy teát”, „csak pár perc nyugi”… Egyedül voltam, fáradtan, segítség nélkül. Felmentettem magam. Aztán nagyon gyorsan rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű.

Ma már pontosan látjuk is, hogy a telefon, tablet, folyamatos háttértévé milyen hatással van a fejlődő idegrendszerre. A gyorsan váltakozó ingerek olyan dopaminhatást okoznak, ami miatt az agy egyre több és több ingert akar. Ezért lesz nehezebb a várakozás, a nyugodt játék, az unalom megélése. Ezért jönnek sokszor a nagy kiborulások, amikor vége a képernyőnek. Nem azért, mert „rossz” a gyerek, hanem mert még nem képes ezt egyedül szabályozni.

És tudjátok, mi az egyik legijesztőbb? Amikor később már a like-okat vadássza. Amikor az önértékelés lassan külső visszajelzésekből kezd épülni. Miközben az agyban tényleg átalakulnak bizonyos folyamatok.

Tudom, hogy nehéz. A mai szülők elképesztő nyomás alatt élnek. Home office, háztartás, kimerültség, segítség nélkül. Megértelek. Tényleg. De attól még nem tudok kiállni amellett, hogy „adjunk csak oda egy telefont, mert ilyen világ van”.

És igen, tudom a következő kérdést:
„De akkor hogy tanulja meg a várakozást?”
Pontosan így. Hogy nem kap meg mindig mindent azonnal.

Mert a várakozást nem a telefon tanítja meg. Hanem mi.

- Utazós játékokkal.
- Kiszámolókkal.
- Énekkel.
- Dalolással.
- Mesekönyvvel.
- Színezővel.
- Kedvenc kis figurával a táskában.
- Összebújással.
- Beszélgetéssel.
- Unalommal is akár. Mert kell unatkozni tudni. No, de ez egy másik téma.

Mert az unalom nem ellenség. Sokszor pont ott indul el a kreativitás, a belső világ, az önálló játék.

És őszintén? Egyre többször látok olyan videókat, hogy „amiket anyaként megfogadtam”… és ott van köztük az is, hogy „én biztos nem adok majd telefont/tabletet a gyerekem kezébe”. Aztán pár hónappal később már ott a videó, hogy „na jó… mégis megértem az anyákat”. Szerintem pontosan tudjátok, melyik reels-típusra gondolok.

És nem, nem azért írom ezt, hogy bárkit bántsak vagy kinevessek. Mert tudom, hogy elképesztően nehéz. Sokszor túlélünk, nem „rosszul nevelünk”.

Csak közben szakemberként látjuk a másik oldalt is. Látjuk a különbségeket. A kutatásokat. A gyerekeket. Az idegrendszeri terhelést, a figyelmi nehézségeket, az egyre alacsonyabb ingerküszöböt.

És ezért beszélünk erről ennyit.
Nem azért, hogy tökéletes szülőket gyártsunk.
Hanem mert a gyerekeink idegrendszere tényleg számít.

És hidd el: sokkal többre képes, mint amit a telefon elhitet velünk.
Források:
WHO. (2026). To grow up healthy children need to sit less and play more. https://www.who.int/news/item/24-04-2019-to-grow-up-healthy-children-need-to-sit-less-and-play-more

Gov. UK (2026).New screen time guidance for parents of under-5s https://www.gov.uk/government/news/new-screen-time-guidance-for-parents-of-under-5s

M. Jourden, & A. Bucaille, & J. Ropars. (2023). The Impact of Screen Exposure on Attention Abilities in Young Children: A Systematic Review. Pediatric Neurology. 142. pp.76-86.

doi: 10.1016/j.pediatrneurol.2023.01.005.

Miért nagyon fontos a nyelvi fejlődésre való odafigyelés?

A beszéd nemcsak a kommunikáció alapja – hatással van a gondolkodásra, a tanulásra, a kapcsolatokra és a későbbi önbizalomra is.

Ha a nyelvi fejlődés megkésik, az nemcsak az óvodában vagy iskolában okozhat nehézséget, hanem a gyermek szociális és érzelmi fejlődésére is kihatással lehet. A jó hír: a korai felismerés és a megfelelő támogatás rengeteget számít!

A TSMT®️ szemléletében a mozgás, az idegrendszeri érés és a beszédfejlődés összefüggnek – ezért fontos, hogy időben szakemberhez forduljunk, ha kérdések vagy bizonytalanság merül fel.

Minden gyermek más tempóban fejlődik, de vannak jelek, amelyekre érdemes figyelni.
Minél korábban érkezik a segítség, annál nagyobb eséllyel előzhetők meg a későbbi nehézségek.

📍Keresd meg a hozzátok legközelebbi LongiKid®️ vizsgálót és TSMT®️ terapeutát terapeuta kereső térképünkön:
https://app.longikid.hu/embed/map

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán tartott előadásom után újra nagyon erősen megfogalmazódott bennem, mennyire hajlamosak vagyunk félreérteni a korai regulációs nehézségeket.

Egy csecsemő még nem tudja elmondani, hogy túl intenzív neki a világ. Reagál és várja, hogy ezt megfelelően értelmezzük.

Nem tudja szavakkal elmondani, hogy a hangok túl élesek, az érintések most nem kellenek, az állapotváltások neki most gyorsak, vagy hogy az idegrendszere egyszerűen nem tud kellően „lelassulni”.
Ő bizony ezt sírásban, alvási nehézségben, ingerlékenységben, megnyugtathatatlanságban vagy éppen szokatlan passzivitásban mutatja meg. Igen. A szokatlanul jó gyerek is gyanús... 😅

Pont itt kezdődik az egyik legfontosabb szakmai kérdés: vajon mit látunk ilyenkor valójában?

Sok korai regulációs jelenséget még ma is könnyen leegyszerűsítünk „hasfájásra”, „nehéz természetre” vagy éppen „túl érzékeny babára”, pedig a háttérben gyakran az idegrendszer alkalmazkodási folyamatai állnak.

Az idegrendszer egyik legalapvetőbb feladata ugyanis az, hogy megtanulja: mely ingerek fontosak — és melyek nem, valamint az ingerekhez való hozzászokás képessége.

Ezt nevezzük habituációnak. Ez az a folyamat, amelynek során az ismétlődő, nem veszélyes ingerek idővel háttérbe kerülnek. Ha azonban ez instabilan működik, a világ folyamatosan túl intenzívvé válik. Mintha az idegrendszer nem tudná lehalkítani a környezetet.

Ilyenkor jelenhet meg:
– a nehéz megnyugtathatóság,
– a fragmentált (töredezett) alvás,
– a fokozott sírás,
– etetési érzékenység,
– túl gyors túlterhelődés,
– vagy akár a hangokra, érintésekre adott szélsőséges reakciók.

Természetesen ezek önmagukban nem „zavarjelek”.

A korai szenzoros válaszok jelentős része megszokott módon előfordul a társadalomban és az idegrendszeri érés velejárója. Az idegrendszer fejlődik, szerveződik, alkalmazkodik. Nem kész diagnózisokat látunk, hanem formálódó alkalmazkodási mintázatokat.

Itt lehet viszont elcsípni, ha taktilis túlérzékeny gyermeket látunk, hiszen, ha levesszük róla a ruhát megnyugszik. Bizonyos gyerekek intenzív ringatásra alszanak el, míg másoknak énekelni kell. Természetesen lesz olyan is, akihez nem találjuk meg a kulcsot... ilyenkor az anya gyakran azt érzi, hogy ő nem elég jó a saját gyermekének. El is indulhatnak már ebben a szakaszban emiatt a kötődési nehézségek.

Éppen ezért lenne kiemelten fontos, hogy a koragyermekkori ellátásban dolgozó szakemberek — különösen a védőnők, gyermekápolók, egészségügyi dolgozók — érzékenyen tudjanak kapcsolódni ezekhez a jelenségekhez és értsék/értelmezni tudják mit látnak.

Ha értem, akkor el tudom irányítani a megfelelő helyre és a korai segítség a lehető legjobb prognózist hozza magával.

A „jó baba” mítosza például szakmailag kifejezetten megtévesztő tud lenni. A nagyon csendes, nagyon sokat alvó, kevés ingerre reagáló csecsemő nem mindig egyszerűen „könnyű temperamentumú”, hiába azt tanultuk az egyetemen.
Néha éppen alacsony válaszkészség vagy az alulreagáló idegrendszeri működés áll a háttérben.

Nem minden látott viselkedés viselkedési probléma egyben.

Nagyon sok esetben regulációs stratégia. Önnyugtatás, próbálkozás, szabályozási kísérlet.

A ringatás, az állandó mozgás, a szoros takaró keresése, a ritmikus ismétlődések vagy akár bizonyos ingerek kerülése sokszor nem „furcsaság”, hanem az idegrendszer próbálkozása arra, hogy fenntartsa az optimális működési állapotot.

Ha pedig ezt a perspektívát komolyan vesszük, akkor a kérdés is megváltozik.

Nem azt kérdezzük: „miért csinálja ezt?”...

hanem inkább azt: „mit próbál ezzel szabályozni a gyermek idegrendszere?”

Én úgy érzem, ez a szemlélet nemcsak szakmailag pontosabb — hanem emberileg is jóval empatikusabb és alapjaiban találjuk meg vele a valós segítségnyújtás útját.

ui.: A fotósnak hála, hogy bár nem tartok szünetet a beszédben, de tudott olyan képet lőni, ahol viszonylag mozdulatlan vagyok... 😝

Az óvodai beiratkozás környékén sok szülőben felmerül a kérdés:
Mi lesz, ha a gyermekem még nem lesz szobatiszta ovikezdésre? Hogyan tudnám ebben őt támogatni?

A szobatisztaság nem csak „akarat” vagy nevelés kérdése, hanem az idegrendszer fejlődésének, érésnek része. Ebben a folyamatban kulcsszerepe van az interocepciónak – annak a képességnek, ahogyan a gyermek érzékeli teste belső jelzéseit (pl. azt,hogy tele a hólyagja).

Ha ez az érzékelés még éretlen:
• a gyermek nem érzi időben, hogy WC-re kell mennie,
• a szobatisztaság kialakulásának folyamata elhúzódhat,
• gyakoribbak lehetnek a „balesetek”.

Ha szülőként emiatt aggódsz, egy TSMT® terapeuta által végzett LongiKid® vizsgálat segíthet abban, hogy pontos képet kapj arról:
- hol tart a gyermeked az óvodaérettség folyamatában
- esetleg milyen területeken van szüksége még támogatásra.

Minden gyermek a saját tempójában fejlődik – de a megfelelő támogatás sokat számít. Ha kérdésed van, érdemes szakemberhez fordulni.

A hozzátok legközelebb dolgozó TSMT® terapeutáinkat és LongiKid® vizsgálóinkat térképes keresünk segítségével könnyen megtalálhatod:

https://tsmtmodell.hu/terapeuta-kereso-longi-vizsgalat/

🔴🟣 Programajánló 🔴🟣

2026. 05. 09. (szombat) 10:00–15:00 - 1. emeleti közösségi tér

SensoryCafe

A Kék Erdő Alapítvány szervezésében kerül megrendezésre a a SensoryCafe előadásokkal egybekötött programja.

Előadók:
➡ Huszák-Moldvai Tünde: Túlélőkészlet szülőknek viharos napokra
➡ Koncz Zsuzsa: Színes szűrők- a szenzoros gyerekek világa
➡ Hornyák Mariann: Miért kiabálunk a gyerekkel és hogyan tudjuk abbahagyni?

Egyre több család él úgy, hogy nap mint nap találkozik a szenzoros feldolgozási zavarral a túlterheléssel, a meg nem értettséggel – mégis kevés az a tér, ahol erről valódi tudással és valódi megértéssel lehet beszélni.

A Kék Erdő Alapítvány közel egy évtizede dolgozik azon, hogy Magyarországon is egyre ismertebb legyen a neurodiverzitás: egyre többen értsék, hogy az idegrendszer különböző működése nem hiba, hanem az emberi sokféleség része.

Hisszük, hogy amikor megértjük mi történik valójában egy gyermek idegrendszerében, akkor nemcsak a gyerek működése válik érthetőbbé, hanem a szülő is visszakaphatja a kapaszkodót ahhoz, hogy ne állandó harcként élje meg a mindennapokat.

A SensoryCafe azért jött létre, hogy megmutassa: senkinek sem kell egyedül megküzdenie a nehézségekkel.