29/04/2023
2023. 04. 29. Azt hiszem a kêpek magukèrt beszèlnek. Az utolsó nap mèltó befejezése volt az Erasmus útjaink mindegyikènek. Galícia szívében jártunk és szinte érdemtelenül együtt élhettük át azt a reményt adó szeretetet, amit a zarándokok is éreznek, ahogy beèrkeznek Santiago de Compostelába. Istennek legyen hála, mi is megérkezhettünk. Holnap pedig Magyarországra indulunk haza. Mèg jelentkezünk.
29/04/2023
2023.04.27-hez. A képeken nem látszik ugyan, de Cies szigetén van egy nagyon invazív fafajta, az eukaliptusz. Ez itt nem őshonos. A nap kérdése ehhez kapcsolódik: Melyik híres ember telepíttette be az azóta elszaporodott eukaliptuszt?
28/04/2023
A mai napon adták át Karagity Annának a fotópályázaton nyert díját (egy drónt), melyet az első hellyel érdemelt ki. Továbbá elbúcsúztunk egy buli keretében (Tokyo disco) a Spanyoloktól és a Görögöktől, mert a holnapi napon már nem tartanak velünk.
27/04/2023
Hola! Ma, a szokásos csudajó reggelit követõen lesétáltunk a kikötõhöz, ahonnan a Cies Island-re tartó hajónk indult. A korai vizet egyaránt kémlelhettük a nyitott felsõ részrõl, valamint a lenti zártabb helyekrõl is. Nemsokkal az érkezésünk után két csoportba váltunk, ahol mi a Spanyolokkal kerültünk össze. A túristavezetõ rögtön figyelmeztetett minket a sirályok viselkedésére, hisz volt már precedens arra, hogy elcsenték túrázók szendvicsét (késõbb erre nálunk is sor került, akármilyen óvatosak is voltunk). Az úgynevezett "Lighthouse Island", egy, a három sziget közül. Felsétáltunk a tetejére, ahonnan gyönyörū látvány tárult s szemeink elé. Ekkorra már elõbukkant a meleg, Spanyol nap, ígyhát nemsokkal késõbb a hūsítõ erdõs úton visszatértünk a partra. Ott elfogyasztottuk az ebédre hozott elemózsiánkat, majd megkezdõdött a nagy fürdés. Úgy döntöttünk közösen befutunk a hideg, kristálytiszta óceánba, ahol frizbizésbe kezdtünk néhány Belga társaságában. Emellett homokvár, és hableány is készült Gergõ részvételével🧜♂️
Gyosran elrepült a délután, de még az este nagy részét is élményekkel dúsan töltöttük el közösen. A vacsoránkat a közeli bevásárlóközpont tetején fogyasztottuk el elképesztõen szép kilátás mellett!
27/04/2023
Mindjárt indulunk Cies szigetére hajóval. Tengerre magyar!
26/04/2023
A mai napon reggeli után Vigo egyik kikötőpartjára indultunk, ahol szemétgyűjtést, vizsgálódásokat csináltunk. A 30 perces szünetben a magyarok elkezdtek frizbizni, majd a belga fiúk is becsatlakoztak. We had fun! Miután a parton befejeztük a szemétszedést a pénteki projektmunkához, ebédelni indultunk. Egy fancy étteremben ettünk. 6 féle desszert közül lehetett választani. Én példádul ananászos tortát ettem. A következő programban már a spanyolok is részt vettek. Csapatokban körbevezettek minket az óvárosban. :)
26/04/2023
a tegnapi nap utolsó képe a Santa Tegra hegyen
26/04/2023
2023.04.26.
A nap kérdése: Mi látható a képen?
26/04/2023
A munkás dèlelőtt utàn jól esett az elegàns Nautica clubban elköltött ebèd, majd a spanyol diákok vezetésével végigjártuk Vigo óvárosi részeit. Gyönyörű és igencsak dombos. Ma sem lesz gond az alvással, az biztos.
26/04/2023
A ma délelőtt a tengerről, a műanyagról, a szennyezésről és ezek vizsgàlatáról szólt egy nagyon felkészúlt kutatócsoport irányítása mellett. A diákok megtapasztalhatták milyen időigényes, piszkos és mégis nagyon fontos feladat a tengeparti homok àtvizsgàlása szennyezettség, elsősorban mikro műanyag tartalom szempontjából.
25/04/2023
2023.04.25. Ez a kèp a mai nap egyik színhelyèn készült, a Santa Trega hegyről. A nap kérdése: Milyen nèp lakott itt a hegyen valamikor nagyon régen?
25/04/2023
Sziasztok!! A mai napot ismét a szokásos, szuper reggelinkkel kezdtük, majd egy hatalmas, saját busszal elindultunk Nigrán-ba, ahol szörfözni lehetett. Akik a kajakozást választották, elmentek egy másik partra. Miután leszenvedtük magunkról a szörfruhákat, egy állatmentő előadáson vettünk részt. Az ebédünk egységesen, sáfrányos paella volt fekete kagyloval, miközben ettünk; a tulajdonos pár fia(szerintünk) gördeszkázott az étterem előtt. Tök ügyes volt. :) Ezután egy tengerparti utcán vegigsétáltunk és a busz tovább vitt minket egy óvárosba ahol eltölthettünk egy órát. Utunk egy hegytetőre vezetett tovább. Visszafelé megálltunk egy emlékhelyen ahol egy rekonstruált thatched cottage állt. Visszajöttünk a hotelbe, és elmentünk vacsorázni a Taco Bell-be.
Nagyon élvezetes nap volt. Nektek hogy telt?
:)