Lengyel Zsuzsanna - Learn English with Language Coaching

Hogyan olvashatsz velünk olyan regényeket ANGOLUL, amelyek új világokat nyitnak meg előtted?

Napokig gondolkodsz egy könyvön? Nem tudod elfelejteni a szereplőket? Beszippant a történet, és legszívesebben ki sem jönnél belőle? Igényed lenne egy jó beszélgetésre?

Pont ezért hoztam létre a Read With Us ANGOL könyvklubot. 💛

Ez egy személyes könyvklub azoknak, akik szeretnének egy kicsit kiszakadni a hétköznapokból, inspiráló történeteket olvasni, és egy olyan közösséghez tartozni, ahol jó beszélgetések, új gondolatok és valódi kapcsolódások születnek. ANGOLUL!

Mert egy jó könyv nem ér véget az utolsó oldallal. Sokszor akkor kezd igazán élni, amikor megosztjuk egymással, mit adott nekünk.

📍 Személyes találkozók Szegeden és Budapesten

Érdekel a dolog! Hogyan lehetek tag?

1. Jelentkezz nálam egy rövid emailben: [email protected]
Mesélj egy kicsit magadról!
2. Igény szerint tartunk egy rövid online találkozót is, amiben felteheted a kérdéseidet.
3. Fizesd be a 6 hónapos tagdíjat (30 000 Ft/6 hónap). Szeptembertől 50%-os diákkedvezmény is elérhető.
4. Lépj be a FB-csoportomba, és kezdd el megismerni a többieket, olvasd el a könyvhöz és olvasáshoz kapcsolódó motiváló posztokat.
5. Szerezd be az aktuális könyvet, és kezdj el velünk olvasni.
6. Gyere el az angol kibeszélőre kéthavonta.

If you want to join a community of women who believe in lifelong learning and personal growth, here's how you can read with us.

1. Send me an email at [email protected].
2. Become a member and enjoy our 50% anniversary discount: only EUR 75.
3. Get access to our private Facebook group for updates, inspiration, and motivation.
4. Get your copy of our next book.
5. Join our lively discussions on the last Wednesday of each month (12:00–14:00 CET).
6. Share your thoughts, ideas, and feelings with like-minded women who love reading and improving their lives.

But be aware before joining us… 😉

"Books can be dangerous. The best ones should be labelled: 'This could change your life.'"
Helen Exley

Sétálok a barátnőmmel az utcán, már jól lehúztuk egymást a jobbnál jobb témákkal. Felváltva hozzuk elő az újabbnál újabb szarokat. Neki karrier, nekem magánélet. Ilyen munka, olyan pasi, hitel, válás, negyvenesként meg mi lesz...

És akkor kimondja azt a szót, amire mindig ugrok.

– És akkora imposztornak érzem magam!

És bennem elszáll valami.

Mert ha már ő is, meg az egész világ imposztor-szindrómás, akkor mégis hova jutunk? Úgy utálom ezt a kifejezést.

Az imposztor csaló. Szélhámos. Valaki, aki okkal fél attól, hogy egyszer lelepleződik.

De mi nem azok vagyunk.

Azért egy kis kutatás után kiderítettem, hogy az egész fogalom olyan sikeres nőkről szóló vizsgálatokból született, akik úgy érezték, nem érdemlik meg az eredményeiket, és előbb-utóbb kitudódik majd róluk, hogy valójában nem is tehetségesek.

Évek óta dolgozom nőkkel és női szakemberekkel azon, hogy megtalálják a saját hangjukat angolul. Kommunikációs szakemberként is izgat a téma, de rengeteg intuíció is van abban a folyamatban, amelyet együtt járunk végig.

Hogyan mutassuk be magukat úgy, hogy közben önazonosak maradjunk? Hogyan beszéljünk a vállalkozásukról angolul úgy, hogy ne kelljen mindent kiteregetnünk, mégis világos legyen, mivel foglalkozunk? Mi a sok? Mi az elgendő?

És persze nekem is ezerezer megfordul a fejemben:

Ki vagyok én, hogy erről véleményt mondjak?

Főleg, amikor valakinek a vállalkozói identitását, láthatóságát és történetét próbáljuk közösen megfogalmazni egy idegen nyelven.

Aztán rájövök, hogy erre nincs tankönyv.

Ügyfélről ügyfélre, történetről történetre írjuk meg együtt a válaszokat. Figyelünk egymásra, kérdezünk, próbálkozunk, és közben feltérképezzük, kinek mire van igazán szüksége.

Ebben a misszióban pedig nagy szükségem volt egy szakmai társra. És ki mást kérhettem volna fel, mint imádott kliensemet, vállalkozótársamat és barátnőmet, Kustár Blanka - márkaépítő storyteller, szövegíró -t, aki elképesztően sokat tud a brand storytellingről?!

És igen, néha még mindig félünk.

De nem vagyunk imposztorok.

Ha érdekel, hogyan lehet úgy beszélni angolul a vállalkozásodról, hogy közben önmagad maradj, kövess minket! Blankával gőzerővel dolgozunk a szeptember végén induló workshopon, ahol megmutatjuk, hogy nem kell ledoktorálnod a témából, és nem kell még húsz évet az angolod fejlesztésébe fektetned ahhoz, hogy magabiztosan és hitelesen kommunikálj.

❤️

Vasárnap, ebédfőzés közben, amikor már csak a wok alatt égett a nagy láng, egy kicsit odébb akartam húzni mellette lévő lábast. Az egyik füle épp csak nem izzott, na, én pont azt a fület fogtam meg puszta kézzel. Két ujjam bánta az akciót.

Engedtem rájuk hideg vizet. Nem finoman, viszont hosszan szentségeltem.
Befújtam panthenollal. Nézegettem lett-e rajtuk hólyag. Kentem rájuk még egy kis aloé verát is. Nem lesz baj – gondoltam.
És nem mondtam le a betervezett boulderezést a mászóteremben.

Nem is említettem a mászócimborának a balesetet.
Nem fájt, nem is látszott.
Csak a harmadik pálya elején jött le róla a bőr.
Tettem rá ragtapaszt.

Olyan kunsztokat csináltam meg aznap, amiket addig soha.
Vitt a „csakazértis-dac” és a szenvedély.

Ugyanezt érzem, amikor valami izgalmasan újba kezdek, ahol olyan kihívásoknak kell megfelelni, amikre elvileg – HIVATALOSAN – nem vagyok alkalmas.

Most több ilyen is van az életemben.
Csalogató, megmászandó falak tornyosulnak előttem. Nem kispályás, kezdő szintek. Tudom, hogy ezekre nem szaladok fel csak úgy, lendületből-ösztönből. Ha belegondolok a várható nehézségekbe és a siker ígéretébe, megremeg az inam.
De nem érdemes a boulder végén lévő top-fogást nézegetni, amikor még csak a startnál kapaszkodok. Neki kell lódulni. Felhúzni magam, nyújtózni, támaszkodni, fogást-lépést váltani ahol-amikor kell.
Akkor is, ha hiányzik a bőr az ujjaimról.

A pálya, amin legutóbb elindultam felfelé egy angol nyelvű workshop.
Lengyel Zsuzsival együtt fogjuk vezetni.
Arra szövetkezünk, hogy azoknak is eszközöket adjunk a személyes és élettel teli nemzetközi kommunikációhoz, akiket még blokkol, hogy nem perfektek.

Én se vagyok az, messze nem.
De a -re edzett izmaimban bízom, az eddig megmászott falak adta tapasztalatokra tudok támaszkodni.
A többin a szenvedély visz majd.
A szakértelmemet azon az angol nyelven fogom prezentálni, amit jelenleg bírok. (Ez jelenleg a kék/sárga jelzésű boulder szint – B2/C1, a kipihentségtől függően).

Miért csinálom?
Mert be akarom bizonyítani, hogy így is lehet.

Tudod, olyan sose lesz, hogy valamire tökéletesen készen állsz.
De olyan van, hogy már bízol annyira az eddig megszerzett képességeidben, hogy el merj indulni a rég vágyott pályán.

Mi arra készítünk fel, hogy ne látsszon, ami hiányzik, viszont meggyőzően használd azt, ami már a tiéd.

Hogy lenyúzott ujjakkal is lazán felmenj a falra,
elérd a top-fogást,
aztán bezsebeld az elismerő pillantásokat.

Ha érdekelnek a részletek, kövesd be Zsuzsanna - Learn English with Language Coaching Zsuzsanna Lengyel nyelvi coach-ot is, mert felváltva szivárogtatjuk ki a program részleteit!

"Olyan messze vagyok attól a szinttől, amire szükségem van, hogy inkább bele sem kezdek."

Ha te sem mersz belegondolni, hogy mennyi energiát kell beletenned, hogy megugorhasd a vágyott szintet, azt javaslom, mondd el nekem, mitől tartasz.

Nem kell egyben átlátnod mindent, ami a nyelvtanulással jár!

Inkább engedd, hogy előcsalogassam belőled a kedvet. Fogjuk meg a kíváncsiságod oldaláról! Mesélj a szenvedélyedről, és én is mesélek neked arról, hogyan lehet egyszerűbb, fájdalommentesebb az oda vezető út.

Benne vagy?

A mai napon egy olyan csapattal kezdek egy 8 hónapos tréninget, akik már elhitték, hogy nem kell korlátozniuk a szintjüket, mert képesek lépésekben megvalósítani, amit évekkel ezelőtt megálmodtak maguknak.

Ma pedig ráállunk a következő szint megvalósítására.

Te is örülnél ennek?

Ha igen, itt vagyok: [email protected]

Neked is beütött a telihold?

Én nem tudom, mi van, de amikor a budapesti Pardon Me! zenekart hallgattam a piros úszóházon tegnap este, nagyon tudtam bólogatni arra a témára, hogy marhára unom, hogy MINDEN UGYANOLYAN!

Ha te is ilyen kissé ledermedt állapotban vagy, mondjuk az angol kommunikációddal, gyere és engedd, hogy kirántsunk ebből a mozdulatlanságból.

A legnagyobb bajom jelenleg az életemben, hogy túl sokat vagyok a fejemben. A múlt és a jövő közt cirkulálok. Pont úgy, mint te az angoloddal. És nem megyünk bele helyzetekbe, mert minek is. Elkerülünk.

JÚLIUSBAN az utolsó nyelvi edzés velem és a csoporttal.
Hamarosan jelentkezem az augusztusi alkalmakkal.

Miből legyen több: H délelőtti vagy SZ délutáni alkalomból? Dobjátok be kommentbe.

[Válasz Kustár Blanka - márkaépítő storyteller, szövegíró levelére]

Már megint ez a kenuzás! Nem tudok olyan felismerést hozni nektek, amit nem mozgásban fedezek fel. Ez a seggfeltörő kenu pedig mindegyik sport közül a legdurvább: nyárról nyárra a Tisza vizén hatalmas belső felfedezések érnek.

Lehet, hogy a víz közelsége vagy a többiek természetes jelenléte. Nem néz senki, sorban ülünk. De néha össze is kapaszkodunk: 9 csónak a vizen. Lehet, hogy az egész helyzet újdonsága. Vagy hogy végre nem kell sehová rohannom fejben.

Evezek. És közben kiürül az elmém.

Nem vagyok profi. Nem indulok neki egy ilyennek EZRES önbizalommal. (Figyeled az elvárást? Ezres!) Nem tudom pontosan, mi a TÖKÉLETES technika. Csak csinálom.

És mégis: csend van bennem.

Az önbizalomról sokszor azt gondoljuk, hogy látványos. A munkámban rengeteget gondolkodom ezen.
Ott van a hatalmas mosolyban. Az elszánt tekintetben. Abban, amikor kiugrik a szíved:

Na, ezt is megcsinálom!
És persze ez is (lehet) önbizalom.

Én azonban egyre inkább azt gondolom, hogy az önbizalom mélyebb formája ennél sokkal csendesebb.
Nem az, amikor eksztázisban vagy. Hanem amikor nem kell eksztázisban lenned ahhoz, hogy jól legyél.

Amikor nem kell folyamatosan megerősítened magad, bizonyítanod, vagy mindenáron irányítanod. Nem kell azt érezned, hogy te vagy a legjobb. Egyszerűen csak ott vagy magadban.

És ez nekem nagyon ritka állapot. (Varázstalanodom már?)

Talán ezért is gondolom azt, hogy a valódi önbizalom érzékeléséhez sok idő kell. És ha most egy pillanatra az angol nyelvi önbizalmadra gondolsz: szerinted milyen lenne, ha nem kellene minden megszólaláskor bizonyítanod, hogy tudsz angolul?

Mi kell vajon ehhez?

Sok gyakorlás. Intenzív önvizsgálat. És sok külső segítség is.

Mert egyedül nem mindig látjuk magunkat tisztán. Sokat jelenthet valaki, aki kívülről mutat egy másik szempontot. Aki visszajelez, de nem helyettünk old meg dolgokat, csak segít meglátni valamit, amit mi magunk nem veszünk észre.

Egy jó coach.
Egy jó tréner.
Egy olyan ember, aki mellett idővel megtapasztalhatod, milyen az, amikor nem kell görcsösen kapaszkodnod. Amikor bele tudsz ereszkedni abba, ami éppen történik.

És talán ehhez kell a legjobban elengedni a veszett akarást. Mert van, amit nem lehet kierőszakolni. Nem tudod elhatározni, hogy mostantól lesz önbizalmad. Azt sem, hogy bízz. Azt meg pláne nem tudod akarattal elérni, hogy csend legyen benned. De tudsz gyakorolni, figyelni, segítséget kérni. Tudsz újra és újra visszatérni magadhoz.

És egyszer csak, teljesen váratlanul, ott találod magad egy kenuban.
Evezel.
Nem vagy eksztatikus, sem hős. Nem bizonyítasz.
Csak mész a vízen.
És jó ott lenni.

Számomra ez a vertikális jóllét egyik legmélyebb pillanata.
Nem a jóllét, ami felpörget. Hanem ami lefelé és befelé visz. (Mint a víz.) Önmagamba. Abba a csendes helybe, ahol nem kell valakivé válnom. Csak lehetek. És azt gondolom, az önbizalom valahol itt kezdődik.

Hülye szó, hogy kezdődik. Inkább csak észreveszed, hogy már ott van.

Ríkattál már meg valakit, miközben segíteni akartál?

Igen, úgy értem, ügyfelet. Munka közben. A segítő munkáddal.

Nagyon tehetetlen leszel tőle.

Húsz évvel ezelőtt kezdtem tanítani, egy albérlet konyhájában. Emlékszem, még külön ajtó sem választotta el a konyhaasztalt a szoba belső terétől. Még mindig érzem a hideg kis bőrhokedlik tapadós tetejét, ahogy többórás üldögélés után hozzám ragadnak.

Mindenféle diákok jöttek, sorban egymás után. Néha nyolcan is egy nap alatt. Minden nyelvtanár végigmegy ezen a szalagmunkás időszakon. Nyelvvizsga, sulis korrepetálás, egy kis segítség valami egyetemi feladathoz – de zömében az első kategória.

És minél többen jöttek, egyszer csak azt vettem észre, hogy ahelyett, hogy sikeresnek érezném magam, frusztrált és kimerült vagyok, és egyre több a nyavalygás, sírás, mellébeszélés, nemakarás, dühöngés az óráimon.

Az egyetemen kedveltem a módszertanórákat, érdekelt a pszichológia, a pedagógia, de egyik sem adott megnyugvást abban, hogy mit kezdjek mások nehéz érzéseivel, amelyek a tanuláshoz kapcsolódnak.

Intuitíve persze tudtam, hogy ezek az emberek nem rám haragszanak. Mégis rossz volt élő céltáblának lenni, és még mindig nehezen tudtam nekik segíteni.

Azt mindig éreztem, hogy a személyes beszélgetés, a figyelem és a humor megkönnyíti a kellemetlen helyzeteket, de még nem állt össze a nagy egész.

A Kapcsolódó nevelés eszközeinek megismerése, a gyerekeim megszületése egy picit más irányba is terelt engem, és mindent, amit az évek alatt megtanultam, lassan beleszőttem a megközelítésembe.

Megtanultam mások nehéz érzéseit meghallgatni, és nem magamra venni. Innentől kezdve pedig már teret is tudtam tartani nekik.
Mert a tanulás hatalmas önismereti munka.

Mindegy is, hogy milyen nyelvről van szó.

Megmérettetsz felnőttként: ki tudsz-e még tartani? Fog-e még az agyad? Hanyatlik-e a memóriád? Mire emlékszel egy hét múlva?

Azt mondom, jó tanár vált belőlem egy idő után.

De még mindig hiányzott valami.

Mert már tudtam figyelni. Tudtam kapcsolódni. Tudtam teret tartani a nehéz érzéseknek. De még mindig nem láttam az egész embert.
Nem láttam tisztán, hogy honnan jön, mit akar, mi hajtja, mi tartja vissza, és hogy éppen hol tart a saját útján.

A coaching pedig megtanított valamire, ami azóta is meghatározza a munkámat:

hogy merjem az egész embert nézni, hogy nincs olyan részlet, ami ne számítana.

Ne csak azt, hogy mit nem tud angolul, hogy milyen hibákat vét, vagy, hogy miért nem szólal meg. Hanem azt is, hogy ki ő, mit akar, mitől fél, miben hisz, mi történt vele eddig, és milyen életbe szeretné beilleszteni ezt a nyelvet.

Mert a nyelvtanulás sosem csak a nyelvről szól.

A nyelv mögött ott van az egész ember.

Ezért lettem nyelvi coach.

Mert húsz év tanítás után már nemcsak a szavaidat hallom.

Téged is látlak mögöttük.

„Szeretlek a holdig és vissza” – írja a hősnő a szerelmének a magyar fordításban. Hirtelen késztetést érzek, hogy bevágjam a könyvet a sarokba. De érdekel a sztori!

Nyugalom, ez nem egy fordítástechnikai írás lesz, és nem is szándékozom megjelölni sem a regény címét, sem a fordítóját.
Mindannyian követünk el hibákat.

Bár ezzel kapcsolatban két gondolat megfogalmazódott bennem.

1. Ez egy olyan típusú hiba, a BORSÓ [falra hányt], amiért Novák tanár úr az első évben kivágott volna a fordításszemináriumról úgy, hogy vissza se mehettem volna.

2. Egyik kliensem sem írta volna ezt, ha rábízom ennek a bekezdésnek a magyarra ültetését. Bár kevés ilyen feladatot adok nekik, de ezért tűzbe teszem a kezem.

Miért?

Mert mielőtt fancy idiómákat mutatnék bárkinek, előbb a józan észről és az egyszerűsítésről beszélgetünk.

Arról, hogyan ne veszítsük el a karakterünket, az intuíciónkat és a személyiségünket csak azért, mert egy idegen nyelven beszélünk.

És sokan ekkor jönnek rá, hogy valójában nem a fancy szavak hiányoznak nekik.

Hanem a saját szavuk járása. Mert amíg nem tudod, hogyan mondhatod angolul azt, amit minden egyes nap mondani szoktál, addig nincs szükséged másra.

Ezért is tartom félrevezetőnek azokat a listákat, hogy:

Hány szót ismersz ebből a tematikus listából?

Kit érdekel?!

Ez önmagában csak passzív tudás.

A valódi kérdés inkább ez:

Mennyit használsz belőle aktívan?

De mondok jobbat.

Melyik szóra van szükséged ebből a listából?

És ha mégsem tudod?

Akkor egyszerűsíts.

Ha el tudod kerülni, hogy hülyeséget mondj, mert nem ragaszkodsz a fejben fordításhoz, és inkább három-négy szavas mondatokban kommunikálsz, már akkor is nyert ügyed van.

Mert átadtad az üzenetet.

A „szeretlek a holdig és vissza” típusú baromságokkal ugyanis éppen az a gond, hogy az üzenet elakad.

A másik pedig ott marad, és próbálja megfejteni:

„Ez meg mi a francot jelenthet?”

És közben az egész kommunikáció elveszti a lényegét.

Pedig a nyelv nem attól jó, hogy lenyűgöző. Hanem attól, hogy működik.

Néha a legjobb nyelvi stratégia egyszerűen az, hogy nem akarunk okosabbnak hangzani.