17/06/2026
Búcsú az iskolától
🆒Végzőseink technikumi tanulmányai a finishez érkeztek. A záróvizsgákat megelőzően azonban még volt lehetőségük egy utolsó nagy csapatélményre, hiszen a 13.B osztály a technikusi vizsgát követő napokban utolsó közös osztálykirándulásán vett részt a Vértesben. 🥾
🌳Az első napon egy hangulatos kerékpártúrát t***ek Gántról Vérteskozmára, amely végig bükk-és tölgyerdőben kanyargott. A látvány feledt***e a túra fáradalmait. 🌿
🥾Másnap gyalogosan fedezték fel a környéket, és a Gerecse egyik legszebb túraútvonalán kirándultak. Hazautazás előtt pedig ellátogattak a 👷Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum és Földtani Parkba Gánton, ahol megismerkedtek a bányászat érdekességeivel, valamint egy rendhagyó földtani órán is részt vettek. ⛏️A kirándulás méltó lezárása volt az együtt töltött középiskolai éveknek.🥹
💚Köszönjük Fodorné Volford Bettina tanárnőnek a szervezést!
🎓Az osztály a mai nappal befejezi érettségi vizsgáit is, melyhez szívből gratulálunk! Reméljük, az öregdiák találkozókon rendszeresen visszatértek hozzánk!
📚Felkészül a 13.A, akik ma kezdik vizsgáikat. Nekik is sok sikert kívánunk!
rajongók
Alföldi Agrárszakképzési Centrum
09/06/2026
🥚🍳 Első Scrambled Eggs Party a 9.A-s angolosokkal 🍳🥚
😩Valljuk be, a tanév utolsó hetei mindenkinek erőt próbálóak, ezért diákjaimmal támadt egy jó ötletünk, hogyan pihenhetnénk. A „lógást” azonban jól kellett álcáznunk, ezért gondosan elő is készítettük.😎Így május végén különleges programmal színesítettük az angolórákat: megrendeztük az első Tojásrántotta Partit a 9.A angolosaival.
📚 A közös főzés azonban nem a konyhában kezdődött. Az órákon angol nyelven terveztük meg a menüt, összeállítottuk a rántották receptjeit, megbeszéltük, ki milyen alapanyagokat hoz, és közben számos, a főzéshez és a konyhai tevékenységekhez kapcsolódó angol szót, kifejezést elevenít***ek fel és sajátítottak el a diákok. 🥄
💚Kata, Linett, Feri, Ádám, Attila, Csanád és Kristóf kizárólag angolul egyezkedtek egymással a hozzávalókat és munkafolyamatokat illetően. A konszenzuskeresés után a tanulás így valódi, életszerű helyzetekben folytatódhatott.
👨🍳 A nagy napon a tanári klub ideiglenesen angol nyelvű „mini étteremmé” alakult. A diákok lelkesen dolgoztak együtt: tojást törtek, zöldségeket aprítottak, fűszereztek, sütöttek, miközben angolul kommunikáltak és használták az órákon tanult kifejezéseket. 🌶🧀🍅🥒
😋 A végeredmény pedig nemcsak finom, hanem rendkívül változatos is lett köszönhetően a diákok kreativitásának. 🍽
✅A program remek példája annak, hogy az AASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum erdész🌱 és földmérő 🌍 tanulói nemcsak szakmai tudásukat gyarapítják, hanem a mindennapi életben is hasznos készségeket sajátítanak el. Az angol nyelv gyakorlása, a csapatmunka, a tervezés, az együttműködés és a közös élmények mind hozzájárulnak ahhoz, hogy sokoldalú, nyitott és magabiztos fiatalokká váljanak.
😊 A program remek hangulatban telt, és bebizonyította, hogy a nyelvtanulás akkor a leghatékonyabb, amikor élményekhez kapcsolódik. A közös munka, az együttműködés és a sok nevetés mellett természetesen az elkészült finomságok is emlékezetessé tették a délelőttöt.
🆒A sikerre való tekint***el a Tojásrántotta Parti nem marad egyszeri esemény: hagyományt teremtünk belőle, így a jövőben újabb közös főzések várnak a diákokra!
🥰Kedves csapat! Nagyszerű volt veletek ez az év !
Sajtósné Nagy Katalin angoltanár
rajongók
Alföldi Agrárszakképzési Centrum
04/06/2026
Kiss Ferences diákok tisztították meg a Bertalan híd környékét Szegeden - Agro Jager News
Az AASZC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum 10/a osztályának diákjai Csepregi Imre és Kádár Róbert vezetésével közel 2 köbméter hulladékot gyűjtöttek össze a Bertalan híd lábánál található ártéren.
02/06/2026
🌿♻️ Ha Kiss Ferences tanuló vagy, fontos számodra a környezeted! 💚
Diákjaink a Tisza árterében gyűjtötték össze az otthagyott hulladékot, hogy közösen tegyenek természeti értékeink megóvásáért. 🌊🗑️
Az eseményről a televízió is beszámolt, így még többen láthatták, hogy a környezetvédelem nálunk nemcsak szó, hanem tett is. 📺🌳
(a lenti linken 10:33-tól)
🌿💚🌍
Szegedi Híradó - 2026. június 2.
A CÉL A POLITIKAI STABILITÁSEgyüttműködne a Tisza-kormánnyal Sulyo...
29/05/2026
📣Önkéntesség - a Szegedi Zsidó Temető karbantartása
🕍Iskolánk diákjai több önkéntessel karöltve május 27-én részt vettek az 1831-ben létesített Szegedi Zsidó Temető rendbetételében.
🤝Évekkel ezelőtt is segédkeztek tanulóink a temetővel kapcsolatos munkálatokban, ezért most is örömmel mondtunk igent a megkeresésre.
🌿A 11.a-sok tevékenységeit - elburjánzott növényzet és invazív fajok eltávolítása - Echo akkumulátoros metszőollók és más eszközök is segítették. 🪓🪚
🪵Munkájuk elismeréseképpen egy faszoborral 🌲tértek haza, melyet Pataki Elek fafaragó mester készített.
Forrás és beszámoló: dr. Szilágyi Gergely - Agro Jager News
https://agrojager.hu/mezogazdasag/2026/05/28/i-szegedi-zsidotemeto-takaritas/
Márok Tamás: https://szeged.hu/cikk/onkentes-munkaval-parkositottak-a-zsido-temetoben
29/05/2026
🏆Táncsiker a 37. Bem Kupán
✨Hogy milyen sokszínűek is az erdészetis diákok? Azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nagy örömünkre versenytánc sikerről adhatunk hírt.
💃🕺Csató Hunor 9. évfolyamos tanulónk és párja Kovács Kata a május 23-án a Magyar Táncsport Szakszövetség által megrendezett 37. Bem Kupán nagyszerű eredményt ért el.
🥇Ifjúsági D Standard és Felnőtt D Standard kategóriában is 1. helyen állhattak dobogóra.
A klubközi táncversenyen Hunorék angol keringővel, tangóval, bécsi keringővel és quicksteppel táncolták fel magukat az első helyig.
👏Szívből gratulálunk, büszkék vagyunk rád!💚
21/05/2026
VadKaland
334 likes, 11 comments. "Kiss Ferenc Erdészeti Technikum - BEMUTATKOZÓ FILM"
20/05/2026
🏆Fantasztikus siker a koronglövő Európa-bajnokságon!
🎯Iskolánkban számos tanulóból válik kiváló lövész az évek alatt, és szívesen mérettetik meg magukat versenyeken.
✨Már végzett sikeres lövészeink nyomdokaiba lépett Péli Nimród, akinek a napokban Eszéken megrendezett U18-as koronglövő Európa-bajnokságon érett be munkája gyümölcse.
🥈 Nimród ezüstérmes lett S***t solo versenyszámban, majd
🥉S***t duettben (vegyespáros) bronzérmet szerzett Kocsi-Horváth Lujzával.
🥉Az EB szereplésre a koronát pedig a fiúk s***t trió versenyszámával t***e fel, hiszen csapatban is bronzérmes lett!
💚Mérhetetlen büszkeséggel tölt el minket, hogy ilyen céltudatos és törekvő fiatalokkal dolgozhatunk a mindennapokban.
👏Szívből gratulálunk Nimródnak és csapattársainak!
Forrás:
Hungarian Shooting Federation