Németh Szilvia - Spirituális útkereső

Bár mindkét masszázs az ellazulást és a feltöltődést szolgálja, teljesen más élményt nyújtanak és más céllal végezzük őket.💆🏼‍♀️

Videókkal hamarosan érkezem🤗

Létrehoztam egy biztonságos női közösséget.🪷

Egy helyet, ahol őszintén beszélhetünk olyan témákról, amikről sokszor nehéz vagy kellemetlen megszólalni.

💗 Vaginizmus
💗 Abortusz utáni lelki és testi feldolgozás
💗 Női egészség
💗 A testünkkel való kapcsolat
💗 Nőiesség, önismeret és támogatás

Ha úgy érzed, jó lenne egy elfogadó közösség, ahol nem vagy egyedül, szeretettel várlak. 🤍

✨Csatlakozási link:

https://www.facebook.com/share/g/1XxBS37Gsu/?mibextid=wwXIfr

Egy hónap múlva 30 éves leszek. Minden szülinapom előtt elgondolkozok, hogy mennyit változtam az évek alatt. Már tudom, hogy az élet nem arról szól, hogy minden tökéletes legyen. Hanem arról, hogy egyre közelebb kerüljek önmagamhoz. És azt hiszem, ennél nagyobb siker nincs.🤗

Vannak emberek, akik segítséget kérnek, mégsem állnak készen arra, hogy valóban tegyenek önmagukért. A segítség önmagában nem elég. A változáshoz döntés, felelősségvállalás és cselekvés is kell.

Nem lehet megmenteni azt, aki még nem akar lépni a saját gyógyulása vagy fejlődése felé. És ezzel nincs is semmi baj. Mindenkinek megvan a maga útja és a maga ideje.

Az elfogadás néha azt jelenti, hogy tiszteletben tartjuk: nem mindenki áll készen a változásra. Nem erőltetünk, nem győzködünk, csak hagyjuk, hogy mindenki a saját tapasztalásain keresztül jusson el oda, ahová el kell jutnia.

Talán éppen ezért érdemes először mindig a saját életünkbe befelé nézni, mielőtt mások döntéseit vagy útját megítéljük. Mindannyiunknak vannak olyan területei, ahol még tanulunk, fejlődünk és gyógyulunk.

A valódi változás mindig belül kezdődik. Amikor valaki készen áll rá, akkor a segítség is valóban utat talál hozzá. Addig pedig a legnagyobb ajándék sokszor nem az, hogy meg akarjuk menteni a másikat, hanem az, hogy elfogadjuk, hol tart éppen az útján.

✨Változás✨

Észrevetted már, hogy milyen könnyű beleragadni abba, ami nem jó?

Sokan nap mint nap panaszkodnak. A munkára. A párkapcsolatra. A pénzre. Az életre.

És néha tényleg jólesik kiadni magunkból.

De egy ponton érdemes feltenni magunknak egy kérdést:
A panaszkodás közelebb visz ahhoz az élethez, amire vágyom?

Ha a válasz nem, akkor valamin változtatni kell.

Lehet, hogy segítséget kell kérni.
Lehet, hogy meg kell hozni egy nehéz döntést.
Lehet, hogy ki kell lépni a komfortzónából.

Mert a komfortzóna biztonságosnak tűnik, de gyakran éppen ott ragadunk benne évekig.

A változás sokszor ijesztő.
Viszont a fejlődés szinte mindig ott kezdődik, ahol a komfortzóna véget ér.

Ne arra fordítsd az energiádat, hogy újra és újra elmondod, mi nem működik.

Fordítsd arra, hogy megteremtsd azt, ami működni fog.

✨ Mert az életed akkor kezd el megváltozni, amikor te is hajlandó vagy változni.

Az utóbbi időben vezetés közben nem hallgatok zenét. Csendben utazom. Persze ebben az is közrejátszik, hogy a rádió nem akar csatlakozni a telefonomhoz, nekem pedig nincs kedvem minden alkalommal ezzel bajlódni. 😂

Régen mindig szólt valami. Ahogy felkeltem, már indítottam is a zenét. Takarításhoz, főzéshez, vezetéshez… mindig.

Jó volt, mert a zenére figyeltem, nem arra, ami a fejemben zajlott.

Aztán eljött egy nap, amikor a zene is elkezdett zavarni. Mintha túl sok lett volna a folyamatos zaj.

És ekkor meghallottam azt, amit addig próbáltam elnyomni.

Jó érzés volt? Nem.

De legalább végre figyeltem rá.

Elkezdtem észrevenni a testem jelzéseit. A feszülő állkapcsomat. A hasamat. A hátamat. A csípőmet. Igazából szinte minden izmom állandó feszültségben van.

Rájöttem, hogy eddig a gondolataimat próbáltam elnyomni, és ezért utáltam a csendet. Mert a csendben minden sokkal hangosabbnak tűnt.

Csakhogy az elfojtás nem oldotta meg a problémát.

Még nem mondom, hogy jól kezelem a csendet. Tanulom.

Tanulok teret adni annak, ami bennem van. Nem elnyomni, nem elmenekülni előle, hanem megengedni, hogy ott legyen… és amikor készen állok rá, szeretettel dolgozni vele.

Néha a legnagyobb gyógyulás nem akkor kezdődik, amikor végre elcsendesedik a fejünk. Hanem akkor, amikor elég bátrak vagyunk meghallani azt, amit a csend mondani szeretne. 💛

Társadalmi nyomás nőként…

Idén augusztusban 30 éves leszek. És tudjátok, mi a két leggyakoribb kérdés, amit megkapok?

“Mikor mész férjhez?”
“Mikor jön a gyerek?”

Mert hát ugye, “BENNE VAGYOK A KORBAN” és a biológiai órám is halad.

Őszintén? Régen ezek a kérdések mélyen megérintettek. Úgy éreztem, mintha valami láthatatlan versenyben lennék, ahol folyamatosan azt figyelik, hogy hol tartok az életben. Mintha lenne egy előre megírt menetrend, amit mindenkinek ugyanabban az időben kellene követnie.

Sokáig élt bennem egy kép: fiatal anyuka leszek, nagy esküvő, saját ház, gyerekek… De egy idő után feltettem magamnak a kérdést:

Valóban ezt szeretném? Vagy csak ezt láttam, ezt hallottam, ezt tanultam meg helyesnek?

Mert a társadalom szeret határidőket adni. Szeret címkéket ragasztani arra, hogy mi számít “időben” és mi számít “későn”.

De ki dönti ezt el?

Ki mondja meg, hogy 25, 30 vagy 40 évesen minek kellene már megtörténnie?

Sokáig azt hittem, hogy le vagyok maradva. Még nincs gyűrű az ujjamon. Nincs gyerekem. Nincs saját házam.

Aztán rájöttem valamire.

Nem vagyok elkésve.

És te sem vagy.

Nem vagy elkésve, ha még keresed önmagad.
Nem vagy elkésve, ha még nem találtad meg a társadat.
Nem vagy elkésve, ha még nem vállaltál gyermeket.
Nem vagy elkésve, ha most építed az álmaidat.
Nem vagy elkésve akkor sem, ha teljesen más utat választasz, mint amit mások elvárnak tőled.

Mert mindenkinek más az útja. Más a tempója. Mások a feladatai és a tanulnivalói.

Az élet nem egy verseny, ahol ugyanakkor kell célba érnünk.

Hiszem, hogy mindenki ott van, ahol éppen lennie kell. A saját idejében. A saját ritmusában. A saját útján.

Ne hagyd, hogy a társadalmi nyomás vagy az idő múlásától való félelem döntse el helyetted, hogyan éld az életed.

A legfontosabb nem az, hogy megfelelj mások elvárásainak.

Hanem az, hogy olyan életet építs, ami neked őszintén boldogságot és békét ad. ❤️

Te kaptál már olyan kérdést, amitől úgy érezted, hogy “el vagy késve” az életben? 👇✨

✨Test-Lélek-Szellem✨

Túl sokáig hittem, hogy csak a lelkemmel kell dolgoznom.

Éveken keresztül csak a lelki és spirituális oldalra figyeltem.
Kerestem az okokat, oldottam a blokkokat, emeltem a rezgésem.

És egy ideig működött is.

De közben a testem… egyre hangosabb lett.

Fáradtság.
Kimerültség.
Feszültség.
Tünetek.

És őszintén?
Sokáig inkább ráfogtam arra, hogy „ez is csak egy lelki folyamat”.

Mintha elég lenne még egy felismerés.
Még egy oldás.
Még egy “megértés”.

Közben meg:
– volt, hogy alig ettem nap közben
– volt, hogy teljesen össze volt borulva az alvásom
– és folyamatosan túlhajtottam magam
- nem ittam elég folyadékot

És csodálkoztam, hogy nem vagyok jól.

Aztán rájöttem valamire, ami mindent átírt:

Nem vagyunk csak lélek.
És nem vagyunk csak test sem.

A test–lélek–szellem nem külön működik.
Hanem együtt.

És hiába dolgozol magadon lelkileg,
ha a tested közben ki van merülve.

A tested előbb-utóbb megállít.
(Nálam is megtette.)

Nem büntetésből.
Hanem mert egyensúlyt akar.

Most tanulom igazán tisztelni a testemet is.
Nem csak „eszközként”, hanem részként.

És őszintén?
Ez sokkal nehezebb, mint csak “spirituálisnak lenni”.

De sokkal valódibb is.