17/08/2026
KEZDŐDIK…. 🙈😁 Semmi sem változik….vagy talán mégis?
Legalább Palánta Tündér új fejezetével elkészültem. 🌱💖🩵
Fekete hurrikán
Nemcsak az érkező hűvös őszi szél apró fuvallatát lehet érezni, hanem már a hatalmas, tomboló fekete hurrikán is itt zúg körülöttem. Akinek kisiskolás gyermeke van, az pontosan tudja, miről beszélek. Minden évben megfogadom, hogy mikor lehullanak az első levelek és elindulnak az apró lépések a nagyvilágba, addigra a házam minden szeglete ragyog, a ruhák frissen illatozva lengedeznek a fogason, a füzetek pedig szépen felöltöztetve, mintha csak mesebeli ruhát kaptak volna, türelmesen várják, hogy a legértékesebb gondolatok és betűk költözzenek beléjük, minden lap egy új történet ígéretével...
Nos, ez csak egy álom marad. Persze mondhatom, hogy a körülmények áldozata vagyok. Hogy „a nyár túl gyorsan telt”, hogy „a gyerekek kinőtték az iskolatáskát, de már sehol nem lehet kapni a városban”, hogy „az utolsó pillanatban derült ki, hogy kell 6 darab különböző színű gyurmaragasztó az első technikaórára”. És ezek persze mind igazak. De az igazság az, hogy valahol mélyen mindig is reméltem, hogy majd egyszer eljön az a szeptember, amikor nem késve rohanok be a papírboltba zárás előtt két perccel.
De nem jött el.
A helyzet mindig kicsit kaotikus, kicsit kapkodós, de közben… valahogy mégis szép. És miközben kócos hajjal próbálom befonni az ő kócos haját, és a hátamon még ott lifeg egy fél csomag szalvéta, amit be kellett volna tenni a technika dobozba – tudom: ez az élet. Nem steril rendben, nem hibátlanul, hanem tele nevetéssel, idegeskedéssel, váratlan helyzetekkel és szeretettel.És tudod, az egész olyan gyorsan elillan.
Egy pillanat alatt lesz az óvodásból iskolás, az iskolásból kamasz, a kamaszból egyetemista és hirtelen azon kapom magam, hogy már nem kell füzetborítót venni, mert már nem kér.
Az idő, mint a homok, ujjaim között pereg, és mi csak rohanunk utána, próbálva elkapni azokat a pillanatokat, amelyek már régen eltűntek. A szülinapok, a játékok, a közös nevetések mind elillannak, és ott maradnak emlékekben, amiket néha csak egy-egy illat vagy fényképkocka ébreszt fel.Szóval igen, nem akartam, hogy vége legyen a nyárnak. Még egy kicsit hagytam volna, hogy a kicsi mezítláb szaladgáljon, hogy homokos legyen a konyha, hogy ne legyen óra, határidő, kötelesség. De ahogy eljön az ősz, látom, hogy valójában ez is szép. Csak másképp.A káoszban ott van az élet. A rohanásban ott vannak az ölelések, a gyerekek nevetése, a véletlenek, amik mindig a legjobb pillanatokhoz vezetnek. A füzetek most nem csillognak tökéletesen, de a tanulás öröme ott van bennük. Az apró lépések, a reggeli kapkodás és a délutáni pihenések mind-mind apró részei annak, ami igazán fontos. És bár még mindig nem ragyog minden, és a ház nem az a meseszerű, tökéletes hely, amit elképzeltem, a gyermekek szemei igen. Azok a szemek, amik minden nap egy új csodát hoznak el, és amik megmutatják, hogy az igazi érték nem a rendben vagy a tökéletességben van, hanem az apró, egyedi pillanatokban.Szóval idén már nem harcolok a hurrikán ellen. Inkább beállok a közepébe, kitárom a karom, és hagyom, hogy vigyen magával.
Mert ez most történik, és nem jön vissza. Soha többet nem jön vissza.
Élvezzük ki a káoszt. A hurrikánt.
2025. szeptember
̈nyv