19/06/2026
🎭 A tizenkettedikes színdarab egy diák szemszögéből
Idén a Fészek Waldorf Iskola 12. osztálya Gabriel García Márquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című regényének Forgách András által készített színpadi változatát mutatta be Mesterházy Mária rendezésében.
Íme egy rövid írás az egyik szereplő diák tollából:
Színdarab a Fészek Iskolában
A Fészek Waldorf Iskola diákjaként minden évben elmentem a 12. osztályos év végi előadásokra, hogy megnézzem a felsőbb osztályokat. Engem ezek a darabok mindig magukkal ragadtak, hatalmas élményt jelent***ek számomra. Bár hozzám hasonló diákok álltak a színpadon, mégis olyan élményben lehetett részem, mint egy profi, színházi előadáson.
Idén azonban a nem a nézőtérről néztem az előadást, hanem színészként nézhettem ki a nézőkre. Utólag visszagondolva, nem is sejt***em, hogy ekkora élmény lesz, hogy ennyi ember fog segíteni nekünk továbbá, hogy ennyi munkánkba és energiánkba fog kerülni.
Összesen négy hétig próbáltunk. Szöveget tanultunk, beszédgyakorlatokat végeztünk, én magam pedig a marketingcsapatnak is a része lehettem, így beleláttam a szervezésbe is. Mindenki abban t***e bele magát, amihez a legjobban értett. Díszlet tervezés, látványterv, ruha és kellék válogatás, videózás, fotózás… Megtanultuk, hogy a közös munkához mindenkire szükség van, és mindenki munkája számít. Biztos vagyok benne, hogy ez később is a hasznunkra fog válni.
Pár hét alatt a szöveget már mindenki tudta kívülről, így végre el lehetett kezdeni játszani. A darab életre kelt, ahogy mi magunk is egyre jobban beleéltük magunkat. Egy dél-amerikai kisváros épült fel az egyik napról a másikra. Szinte már érezni lehetett a mosott ruhák illatát és a meleg napfényt a bőrünkön, ahogy magával ragadott minket a darab. Majd következtek a késő esti fénypróbák és a táncpróbák.
Ahogy telt az idő, az egykori osztály egy olyan csapattá vált, amelynek lett egy közös célja. Egy közös út, amibe mindenki teljes beleállt. Megszületett bennünk az elhatározás, hogy ezt meg akarjuk csinálni. Egy igazán jó darabot szeretnénk bemutatni; egy olyat, amelyről ha eljön a néző, talán mosollyal az arcán távozik, vagy gondolatokba merülve, mert magával ragadta a játékunk.
Beletettük magunkat. De nem csak mi. Egy volt diák jött segíteni a mozgásban és a táncban. A rendezőnk, Mesterházy Mária is szívét lelkét kit***e, ott segített, ahol tudott. A fénytechnikáért is hálásnak kell lennünk, mivel egy 10.-es diák csinálta végig az egészet felnőtt segítség nélkül.
Ez nem csak nekünk lehetőség, hanem nekik is: teret kapunk, hogy a tehetségünk és a képességeink kibontakozzanak.
Jövőre már érettségizni fogunk. A tanulás kerül a középpontba, ki kell lépnünk a felnőtt életbe, de most még egy pillanatra ezt elfelejthettük. Azt hiszem egy olyan élményben lehetett részem, amire még sokáig emlékezni fogok.❤️
