24/05/2022
A megbocsátás mint közérzet és egészségjavító erő!
A kliensek családi legendáriumát hallgatva, nem kizárólag általam tett felismerés, hogy nagyon égető szükség van erre az erőre. Főként azokban az esetekben, ahol nem újkeletű, generációkon átívelő problémákkal küzdenek kortól és nemtől független. Ezekben az esetekben halmozott problémáról beszélhetünk.
Ennek példája lehetne a teljes részletesség mellőzésével: „Az anyám is ettől a ……betegségtől szenvedett, mint én, úgy tudom a lányom is. Az anyám … t***e velem ezért vagyok ilyen, még holtában sem tudtam neki megbocsájtani. A lányommal én is azt t***em, ezért bűntudatom van miatta, pedig többször is próbáltam bocsánatot kérni tőle. A lányom az unokámmal pont úgy viselkedik, ugyanazt teszi vele.” Az anya helyett említhettem volna apát is.
Hát igen, teszem fel a kérdést „mi lenne, ha a megbocsátást magunkon kezdenénk”? Szem előtt tartva, hogy ott abban a szituációban az akkori tudatszintünkkel csak arra voltunk képesek.
Ma biztosan másképpen döntenénk, cselekednénk. Bocsájtsunk meg magunknak mindenért, amit másokkal szemben azok kárára tettünk, hisz akkor és ott csak arra voltunk képesek. Ezt teljes szívvel tegyük, érezzük át a jelentőségét, érezzük meg a fojtogató múlt lehulló kötelékeit. Akkor és ott az éppen aktuális tudatszintünknek megfelelően helytelen döntéseket hoztunk. Tegyük fel a kérdést, hogy az életünk során minket megbántók akkor és ott az akkori körülmények által hozhattak-e irányunkban, az éppen aktuális tudatszintjüknek megfelelően helytelen döntéseket??? Ellenünk elkövetett cselekedeteket??? Amennyiben a válaszunk határozott igen, ez esetben bocsájtsunk meg az ellenünk vétőnek a múlt béklyóitól való megszabadulásunk reményében. Most, hogyan érzi magát??? Néma csend, majd a mély felszabadult sóhaj hallatán, a legördülő könnycsepp láttán, a kimondott szavak előtt megérkezett a válasz” könnyűnek, szabadnak”. No de elég a műhelytitkokból.
De miért is fontos?
Az ember élete során gyermekkorától fogva vannak olyan megélései melyek akár döntő többségében rendkívüli negatív, megrázó érzelmeket generálhattak. Ezek lehetnek a szülők a gyermekkel szembeni, óvodai, iskolai, párkapcsolatban, házasságon belüli, munkahelyi és még sorolhatnánk a verbális, fizikai erőszak vagy fenyegetettség különböző megnyilvánulásait. Az elszenvedett sérelmek, legyenek azok bármekkorák, az okozójuk pillanatnyi tudatszintjét tükrözik az adott szituációban. Ha az elszenvedőben a negatív élmények feldolgozatlanul maradnak, a szembenállást, a haragot, a sértődöttséget, az ellenségeskedést mint fő érzelmi mintákat és azok alkategóriáját aktiválhatják. Amennyiben nincs megnyugvást jelentő végkifejlet, az út továbbra is az érzelmi lejtőn lefele vezet. Állandósulhat a félelem a veszteségtől, bánat- bűntudat, közömbösség, elkülönülés és végül a legalja, a nincs választás, mint kiszolgáltatottság érzete.
Ismereteim szerint, az érzelmi testünk ezt követően a felhalmozódott negatív érzelmi minták által üzen a fizikai testünknek, hogy baj van. Kezdeni kellene valamit a negatív érzelmekkel. A fizikai testünkben a harmonikus állapotunktól eltérő közérzeti problémák jelentkeznek már ekkor. Mivel nem vettük komolyan a jelzést ezért különböző kémiai folyamatok indulnak el bennünk melyek akár gyulladásokat, különféle elváltozásokat okoznak test szerte. Bizony kinyitottuk az ajtót a betegségeknek. Egy általam tisztelt tanító mondta,” állva maradtál ott amikor le is ülhettél volna, ülve maradtál ott amikor fel is állhattál volna”. Rajtunk múlik, hogy a lelki mérgeinket meddig etetjük. A meglévő vagy éppen kialakulóban levő testi betegségeinket jó gazdaként negatív érzelmeinkkel, gondolatainkkal tápláljuk! Megértéssel, elfogadással, megbocsátással feldolgozhatjuk a múlt sérelmeit, ezáltal a lehetséges ránk gyakorolt káros hatásait bizonyos mértékig semlegesíthetjük.
Mindenkinek a maga döntése, hogy továbbra is ülve marad, de segítséggel vagy önállóan talpra is állhat.
