Pontis Mediáció

Az Y-probléma

Van úgy, hogy szépen lassan elfogynak a szavak, az érvek és csak az marad, hogy ami van az nem jó.

Nem minden válás jár veszekedéssel. Nem minden válás háború.

Van úgy, hogy nem is biztos, hogy a felek válni szeretnének. Nem is tudják még, hogy pontosan mit szeretnének. De ❗️VALAMIT kell tenni, mert ami megmaradt a kapcsolatból, az már nem élhető.

Eljönnek mediálni és amikor megkérdezem, hogy mi a szándékuk, merre induljunk el, akkor arra azt mondják, hogy nem tudják. 🤷‍♀️🤷‍♂️

Ezt nevezzük Y-problémának. Ott vagyunk az elágazás előtt és még bármerre is mehetünk: vagy rehabilitáljuk a kapcsolatot és új szabályrendszerrel, tisztázott keretek között tovább folytatható a párkapcsolat👫. Ha ez már nem opció, akkor egy kisebb vagy nagyobb számvetés után kimondható, hogy ezt nem lehet már folyatni🙋‍♀️🙋‍♂️.

Akárhogy is dönt az ügyfél, én segítek💪.

Segítek abban, hogy bevilágítok 🔦mindkét útra, megmutatom, hogy az ➡️egyik úton olyan új keretrendszert kell felépíteni, amiben mindkét fél jól érzi magát és elég motivációt kap ahhoz, hogy megmentsék vagy újraépítsék a kapcsolatot.

A➡️ másik út egy lezárás, egy életszakasz befejezése lesz, ekkor az a feladatom, hogy az ügyfeleket az új életperiódus új szabályainak kialakításában segítsem. Olyan jövőt segítek tervezni, amiben mindenki biztonságban érzi magát és a válás befejeztével tovább tud indulni. Nem az érzelmek felkorbácsolása, hanem az érdekek életszerű számbavétele a cél. Ezzel elkerülhető egy évekig tartó ⏳költséges🫰 per és sokkal könnyebb szemtől szemben megoldani a közös élet lezárását, mint közvetetten, ügyvédeken keresztül üzengetve. Ezt sok-sok mediált pár meg tudja erősíteni.

Párkapcsolati mediáció vagy válási mediáció Pilisvörösváron.
Keressenek bizalommal, segítek. 🩵

Az eltévedt gyermek

Hányféleképpen tévedhet el, vagy veszhet el egy gyerek? 🥺

Elveszhet a családban is, bárhányan is vannak körülötte, bárhányan is figyelik, ha senki sem látja, senki sem hallja.

Elveszhet egy megszűnő családban a válás során, ahol látszólag és hallhatólag mindkét szülő csak az ő érdekét nézi, de valójában mindketten csak egóból működnek, mert a cél a másik legyőzése. A gyerek valódi igénye és rá nehezedő teher láthatatlan marad.

Eltévedhet egy kortárs közösségben, ahol a gyerekek nyersen őszinték egymással és súlyos nyomásként élik meg a mai kor szinte feldolgozhatatlan tempóját. Ahol a bántás az erő jele, ahol a gúny a beszéd stílusa és ahol a tömeg nem tűri meg a tömegbe nem illeszkedőt.

Eltévedhet a saját problémái között. Amikor nem is tudja pontosan, hogy mi a baj, csak azt érzi, hogy nincs belső nyugalma. És ehhez nem is kell semmi különös, elég a kamaszkor is.

Hogy találja meg a szülő az eltévedt gyermekét?

Utat keres hozzá.🥰 Meghallgatja.😊 Észreveszi. 😍

Család - és kamaszmediáció. 🩵❤️🩵

(a kép saját fotó: Munkácsy Mihály: Eltévedt gyermek)

Fel-töltés

Túldigitalizáljuk az életünket. Mindent online intézünk, mert kényelmesebb, gyorsabb, jobban tervezhetőbb.

A személyes élményeinket is. Már nem nyomtatunk fényképet, nincsenek keményfedeles, lapozható fotóalbumaink. Csak galériánk a telefonban, meg millió adatunk a felhőben.

Van azonban egy sor kérdésünk, amit felteszünk a chatGPT-nek, vagy az online konzulensnek. És válaszol rá, tutira, csak éppen nem látja az arcunkat, ahogy reagál az ösztönünk, az érzelmünk a válaszra.

Felértékelődik az emberi kommunikáció, mert a legfontosabb jellemzőnk nem digitalizálható: érző lények vagyunk, akik legalább annyira érzelemvezéreltek, mint tudatosak. Fontos lehet, hogy egy másik ember szemébe nézve kapjunk válaszokat a kérdéseinkre.

Ha van kérdésed, amire szerinted válaszolni tudok, keress meg. 🩵

Hivatalosan ezt személyes konzultációnak hívom, telefonon vagy emailen is jelentkezhetsz rá.

Kacsák 🦆

Ezt a posztot videóval kellett volna illusztrálnom, de nem volt módom rá, hogy felvegyem a történteket. Próbálom így átadni, amit ma láttam.

Reggel a pilisvörösvári tavak felé autóztam és a futópálya melletti éles kanyarra ráfordulva már észrevettem őket. A hím (gácsér) ment elől, mögötte a tojó, és egyértelműen a tó melletti járdát elhagyva az autóút felé igyekeztek.

Ahogy befordultam a hím már le is lépett az útra, a tojó még járdán volt. A kocsival megálltam, kitettem a négy indexet és reméltem, hogy nem lep meg senki lendületből. A hím tett még egy pár lépést és hátrafordult a tojó felé, aki addigra már a járda szélén állt és néhányszor megemelte a lábát, mintha próbálná, hogy hogy is esik jobban a szintváltás. A hím kitartóan nézte a párját, az ránézett és bátorságot véve lelépett a járdáról és elindult a hím felé. Az úton ácsorgó hím konstatálta, hogy az asszonya is már az úton van, azonban nem várta meg, míg odaér hozzá, hanem sietve elindult a túloldal felé.

Éppen elhagyták a kocsim takarását, amikor mögém érkezett egy sofőrtársam. Látva a négy indexemet, azt hitte, hogy elakadtam, kikanyarodott és balról sebesen elhúzott volna mellettem. Rádudáltam, és már velem egy vonalban volt, amikor szerencsére észrevette a totyogó párost. Nem csak megállt, hanem vissza is tolatott mögém, és így szépen megvártuk, míg a párocska biztonságban átér a másik oldalra.

A jelenet gyorsan játszódott le, mégis egész nap a fejemben motoszkált, hogy ez a két kacsa mennyire „emberi volt”.

Az mindig is lenyűgözött, hogy bizonyos állatok mennyire kimutatják az összetartozásukat. A kacsák ebben éllovasok, akkor is, ha csak az adott költési időszakra állnak össze, mégis úgy tűnnek, mintha ezeréves ismeretség lenne az övéké.

A hím vezeti a nőstényt, a nőstény megbízik a hímben és nincs vita abban, hogy ezt az időszakot azért töltik együtt fegyelemben és összhangban, hogy sikeres legyen az utódlás. Tehát minden cselekedetük akörül forog, hogy az utódokat a megfelelő társsal, és a megfelelő körülmények közé hozzák a világra.

És van abban valami végtelenül törékeny is, hogy lehet, soha nem találkoznak többet, mégis azt a pár hetet úgy töltik el, mintha mindig és minden arról szólt volna, hogy ők ketten találkozzanak, hogy létrehozzák az új életek sorát.

Hát nem gyönyörű ez?🥹

És azonnal ott a kérdés: ❓miért olyan nehéz az ember felnőtteknek az, hogy szétválásuk után az egyetlen fontosat vegyék csak figyelembe, hogy az életük fő műve a közös gyerek? ❓Bármi is lesz azután, bárhogyan is alakul, valamikori találkozásuk gyümölcse felelős viselkedést követel mindkettőjüktől.

Szülőként semmi nem lehet fontosabb, csak, hogy ott van az a gyerek, akit egykor életre hívtak, ezért aztán kutya (kacsa?) kötelességük, hogy a szülei legyenek. Nem tökéletes szülei, csak elég jó szülei.

A szülői minőség egy emberi minőség, amit le kell tudni választani az ember többi (anyai/apai, férji/feleségi, stb.) minőségéről és az utód biztonságos felnövekedése érdekében lelkiismeretünk legjava szerint gyakorolni kell, akkor is, ha már nem vagyunk feleségei/férjei a másiknak. ❗️Ezt a fajta öröktől kódolt kötelességet nem lehet eszközül használni a másik ellen egy másik minőségünkben. ❗️

Szülővé a gyermekeink miatt válunk, nekik tartozunk felelősséggel.

ui: itt is köszönöm a mögöttem érkező sofőrnek, hogy észrevette a kacsákat. 🩵☺️

Tartsd meg!

Manapság sok minden elérhető azok számára, akik keresik az útjukat maguk felé. Rengeteg féle szolgáltatás és miegyéb hirdeti a segítségnyújtást az önismerethez, a múlt rendezéséhez és lezárásához, a boldogabb jövő eléréséhez.

Mindeniknél más működik. Nincs megkérdőjelezhetetlen recept.

A hozzám fordulóknál, ha úgy alakul és van rá igény, akkor rendesen átnézzük a batyut. Azt, amit mindannyian cipelünk és ami nagyban meghatározza, hogy hol tartunk az úton. A batyu tartalmának ismerete már fél siker, hiszen tisztában leszünk azzal, hogy mi az, ami eddig esetleg visszahúzott, vagy folyamatosan ugyanabba a kerékvágásba lökött vissza.

Azonban nem lehet mindent kidobni, kiszanálni. Sok eddig nem tudatosan használt minta, gyakorlat vagy példa, ami eddig hátráltatott, megvizsgálva és megismerve egyúttal érzékennyé és fogékonnyá is tett minket a helyzetünk feltárására.

Lehet, hogy ugyanezen úton indult el az édesanyánk vagy édesapánk, de nem jutottak el addig, hogy a saját mintáik érvényességét megkérdőjelezzék, vagy legalább hatásukat megvizsgálják.

Ami az önismereti út során a megértés és elfogadás fényében lelkünkhöz simul, az maradjon.

Az oszlopok maradjanak, különben összedől a katedrális. ⛪️

Az oszlopok mutatják, hogy miből, illetve mitől állunk.

A már a megszeretett és elfogadott jellemzőink hatalmas erőt adnak majd ahhoz, hogy a jövőben jobban, nekünk és mások számára is elfogadhatóbban működjünk.

Ismerd meg az oszlopaidat!

Belülről kifele

Bár a mediáció páros, legalább két pólusú dolog, tehát kell a másik fél ahhoz, hogy feltárjunk, kibogozzunk egy konfliktust, mégis egyre több ügyfél fordul hozzám egyedül.

Egyedül, mert a másik nem hajlandó.
Egyedül, mert a másik nem érti, hogy mi a probléma.
Egyedül, mert már nincs mit mondani, és nincs rendben semmi.

Beszélgetünk ilyenkor, és nem a konfliktust elemezzük ki (hiszen az már csak egy tünet és úgy fair, ha mindkét érintett jelen van), hanem megpróbálunk bevilágítani olyan sarkokba, ami magyarázhatja a jelenlegi helyzetet.

Szeretek segíteni, szeretem megláttatni olyan összefüggéseket, amik eddig is az ügyfél előtt voltak, de nem olyan szögből nézett rá a helyzetre, hogy azt felismerje. Szeretem látni az ügyfél arcán a megkönnyebbülést, hogy a helyzet nem reménytelen, csak melós.

Mert akárhogy is van, ahhoz, hogy változást érjünk el, nem elég a pálya széléről követelni a szebb, új világot. Mint minden természetes folyamat (lásd ahogy egy új növény nő ki a magból) ez is belülről kifele halad. Magunkban kell azt elkezdeni, nekünk kell egy kicsit beljebb menni és megnézni, hogy mi miben működhetnénk máshogy annak érdekében, hogy a kapcsolataink (a velünk kapcsolódók) is máshogy működjenek. Ehhez meg kell értenünk a saját működésünket. Vagy legalább a motivációnkat az adott kapcsolatban.

Sokszor elég ehhez egy-két segítő beszélgetés, egy külső, objektív szem, aki másképpen látja. Persze van, akinek nem ilyen segítség kell, de abban is tudok tanácsot adni, hogy akkor hova lehet fordulni.

Ha van igény a folyamatok megértésére, a játszmák működési mechanizmusának feltárására, az már fél siker. Ha van hajlandóság az összefüggések valódi jellegének befogadására és a konzekvenciák levonására, az a másik fele a sikernek. Ez nem varázslat, ez önmunka, legtöbben képesek vagyunk rá egy kis segítséggel.

Gyere, én tartom a lámpát!🔦💙

Úton vagyunk

Nehéz nem észrevenni, hogy rohan az idő: éppen, hogy elkezdődött a hét, már péntek van, alig pakoltuk el a nyári strandholmikat, már kotorászunk a fél pár kesztyűk után a sálak és sapkák között.

Siet, szalad az élet velünk.⏩

Éppen ezért fontos, hogy néha megálljunk és tudatosítsuk magunkban, hogy nem egy folyó hátán sodródó uszadékfaként jöttünk erre az életre, hanem cselekvő, gondolkodó, érző emberként, aki alapvetően tudja vagy valamikor még tudta, hogy mi felé tart. Emberként, aki néha hibázik, néha megbotlik, de törekszik arra, hogy mindig visszataláljon a fő csapásra és egy idő után elég bátorsága lesz ahhoz is, hogy ő döntse el, hogy melyik az ő útja. Hatalmas dolog megtalálni a nekünk való utat🎯, még akkor is, ha kanyargós, vagy meredek, de mégis érezzük, hogy nekünk való, nekünk azon kell járnunk.

Az úton levés (bocsánat, nem szép, de pontos kifejezés) élménye mégis egyre kevesebb embernek okoz örömöt. Már nem fontos, hogyan jutunk el valahova, a lényeg, hogy mihamarabb odaérjünk, nem érdekel mit látunk, tapasztalunk közben, csak arra koncentrálunk, hogy „ott vagyunk már?”.

Lefordítva az élet kihívásaira mindezt: nem kell a melós része, csak legyen meg hamar az eredmény. Legyen pénz, paripa, szép család meg minden, ami látszik. De az egész élmény instant. Vízben oldódó. 🫗

Aztán ahogy valami nehézség adódik, kezd szétfolyni a csodás kép, széttárjuk a karunkat🤷 és nem értjük, hogy miért történik ez velünk? És miért pont velünk🤷‍♂️?

És ilyenkor van, hogy újra kell tervezni az utat. 🔄

Sokat segít, ha az újratervezés már egy jóval tudatosabb állapotban történik. Ha valóban megértjük addigra, hogy nagyon is számít, hogy HOGYAN jutunk el valahonnan valahova, ha nyitva van közben a szemünk, a szívünk és befogadjuk az utazás élményét, talán megértjük az utazás tanítását.

Minden, ami elénk kerül, legyen az élmény, kapcsolat, kudarc vagy siker, magunkról ad képet. Ha figyelünk, megérthetjük, hogy miért jött elénk és mit tanít nekünk, mit nem tanultunk meg eddig és mi az, amit nem is fogunk már megtanulni ezen az úton. Tapasztalunk, fejlődünk és elengedünk. 👋

Eléggé úgy tűnik, hogy az élet lényege az utazás maga. Számít, hogyan utazunk. 🛤🩵

Összegzés

Lassan elmúlik ez a hosszú, forró nyár.

Ráfordulunk az őszre, a természet lelassul és minket is arra késztet, hogy húzódjunk vissza. Aki már elérkezett oda, hogy nem csak visszahúzódni tud, hanem olykor-olykor készít egy kisebb-nagyobb számvetést is, nos, az ilyen időszakokban azt is megláthatja, hogy hol tart az élete bizonyos területein.

Miért hasznos a számvetés?

Ha meg akarjuk haladni magunkat, ha valóban látni akarjuk, hogy hova jutottunk, akkor tudnunk kell, hogy az addig megtett út mit adott. Ha őszinték vagyunk magunkkal, akkor azt is tudhatjuk, hogy amit adott, az elég volt-e számunkra, boldoggá tett, felemelt-e és az út során azzá válhattunk-e, akivé válni akartunk? Ha sok igent gyűjtünk össze, akkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert alapvetően jól csináljuk.

Mi van akkor, ha a számvetés több kérdést hoz, mint amennyi választ?

Akkor tovább kell kutatni, hol akadtunk el, mi az, amiben nem tudunk továbblépni, milyen kapcsolatok vesznek körül minket és azok hogyan működnek? Átlátjuk-e a kapcsolataink működését, látjuk-e a konfliktusaink okát? Ha képesek, vagy leginkább hajlandóak vagyunk az őszinteségre, akkor nagyon sok mindent észrevehetünk.

Ha szükséged van a rendrakásban egy kis segítségre, keress meg és egyéni konzultáció során mediációs fókusszal átbeszéljük a kérdéseidet.