24/05/2026
Kölcsönösség
Mindannyian erre vágyunk. Adunk-kapunk. Ha úgy érezzük több a befektetett energia mint a haszon, elkezdünk fáradni, merülni, majd kiégni. Ami jó esetben változást hoz, máskor halálig fenntart egy rossz dinamikát. Azt látom, hogy elmegyünk a teljes kimerülésig, betegségekig (kokszosra égetjük magunkat), mire már nem lesz más választásunk, változtatni kell. De talán nem kéne eddig eljutni...
Ha valamiben nem égünk ki, működtetjük erőn felül, fájdalmak árán is, akkor bizony van megtérülés, van benne nyereség - akkor is, ha ez a dinamika rossz. Például ha feláldozom magam egy-egy kapcsolatban, vagy a munkahelyemen.
A mindennapi munkámban sokakkal találkozom, akik mindenki előtt kezdenek, feladatok tömkelegét húzzák magukra, túlórákkal nem spórolva húzzák a szekeret miközben a magánéletükre már nem marad erő és idő, pedig nem kapnak több pénzt vagy dicséretet. Mi lehet a nyereségük? Hatalom, figyelem, pótolhatatlanság érzése, sikerélmény, kiválóság érzése?
Írhatnék háziasszonyokról, férjekről, szülőkről akik hasonló terheltségeket vállalnak, és a látszólagos haszon ellenére vagy mellett valami mégis hiányzik nekik.
Ha érzed, hogy fáradsz és már nem lelkesedsz valamiért vagy valakiért, érdemes lehet megvizsgálni hogy az eddigi dinamikádban mi volt a haszon és, hogy az abban a minőségben neked elég e.
Gizi például rendszeresen feláldozza magát a családjáért. A fizetsége: némi figyelem (főleg mikor elfárad és üvölt a gyerekekkel, vagy a le nem hajtott wc ülőke miatt), valamint a hatalom és a pótolhatatlanság illúziója. Mivel a férje nem érzékelteti vele és saját magát sem tartja elég szerethetőnek így legalább ebből érzi, hogy él.
Aztán valami megváltozik, egyik reggel mikor tükörbe néz elege lesz és elkezd magáért tenni. Első körben felismeri, hogy elfáradt és megfogalmazza milyen pihenésre lenne szüksége, amit elkezd gyakorolni. Sokáig küzd még az automatizmusaival amik vastag kötelekként fonódnak köréje, ezek a “kellek”: rend, tisztaság, jókislányság, anyádismegmondta, apádszerintígykéne, a férjednekmajdakkorleszeljó, tartozomennyivelazéletnek. De erőt vesz magán és jóízűen elmerül egy kád vízben, miközben olvas; időd ad magának reggelente a friss kávéjával; nagyokat sétál, miközben mélyeket lélegezve szagolja magába a töltődés illatait; napközben többször megáll mikor új érzelem közelíti meg amit kostolgatva szemlél és próbálja kitalálni mi történik benne; ha elgurulagyógyszere és újra üvölt vagy a kellek világába találja magát: szembenéz azzal, hogy mi történik benne, kutatja a szükségleteit, a saját triggerpontjait. Észreveszi azt is, hogy kapcsolódni akar: gyengéden, figyelemmel, törődéssel, szeretettel. Üvöltés helyett megáll és elmondja mit érez, mire lenne szüksége. Sír, sebezhetővé válik és új minőségek születnek körülötte. Megtöri az ördögi tánc dinamikáját amiben ő üvöltve, figyelemért és szeretetért kiállt, amivel a másikból csak lezárást és távolodást ér el, amitől a magánya csak erősödik, így még hangosabban próbálkozik, de a távolság csak nő és nő. Teret ad annak, hogy egy biztonságos, egészen új zene induljon el az életébe, amihez lehet kapcsolódni. Az új kapcsolódásokban pedig elindul a gyógyulás és valami ismeretlen, de nagyon jó tapintású, ízű, logikájú minőség…
A kiégést pedig felváltja......
a virágzás.
