26/05/2025
Pár hónapja kaptam egy megkeresést. Nagyon sokat gondolkoztam, hogy mit kezdjek vele. Vívódtam sokat. Fontos a téma, a korosztály a szívem csücske és évek óta nézem, hogy milyen nehéz helyzetben vannak a kamaszok. Mennyire kevés a segítség NEKIK, a szülőknek, a pedagógusoknak, a környezetüknek. Sajnos testközelből is érzem, tapasztalom, próbálom menteni a menthetőt és időnként sírok, amikor nem sikerül. Szó szerint és veszítek el gyerekeket, mert nem tudtuk, nem láttuk, nem voltunk gyorsak, nem volt szakember és sorolhatnám.
A másik oldalon ott volt a politikától való távolmaradás kényszere, a félelem, az óvatosság. Soha nem akartam a politika közelében lenni, most sem azt teszem. Egyszerűen szakemberként beszélgettem valakivel, aki hasonlóan gondolkodik a fiatalok mentális jóllétéről.
Aztán jött egy cikk jókor, jóhelyen az öncenzúráról. Ez viszont távol áll tőlem.
Kérek mindenkit, hogy jól hallgassa a beszélgetést. Ez nem politikáról szól, hanem a kamaszokról, a nehézségeikről, a szenvedésről, a helyzetről objektíven, tapasztalatok alapján. A hírekben, aki nyitott szemmel jár, láthatja, hogy sajnos a helyzet ez. Az interjú egy olyan fővárosi beadványhoz készült, ami a helyzeten ugyan kicsiben, de mégis változtatni szeretne.
Fontos, hogy olykor nehéz témákról is beszéljünk. Fontos, hogy kiálljunk a gyerekeinkért. Mindenki, legalább a sajátjáért. Akinek ez a szakmája, hivatása, motivációja, a más gyerekéért is. Valaki azt mondta nekem, amivel egyetértek, ha csak egy gyereknek/fiatalnak segítünk, akkor már nyertünk valamit.
Kérlek titeket, hogy ne hagyjatok helyet a gyűlöletnek, a megosztásnak, a bántásnak. Ez mind minta a gyerekeknek. Tőlünk tanulnak, mi mutatjuk az utat. Tőlünk is tanulják azt, hogy bánjanak egymással. Ahogy mi bánunk egymással, magunkkal, az tükröződik vissza náluk is.
A számok magukért beszélnének. Egyre gyakoribb a fiatalok körében a mentálhigiénés probléma. Ennek megoldásairól beszélget Orbán Árpád TISZA fővárosi képvise...
