23/02/2026
Wéber Anikó gondolatai kincset érnek nekünk (is). Sok szeretettel!
"Nem kellene elfordulnunk mindattól, amiben gyengébbek, lassabbak vagyunk a társainknál, mégis hány diákot látok, aki elkönyveli, hogy rossz a kézügyessége, mert nem rajzol és hajtogat olyan szépen, mint a padtársa, vagy rossz tanulónak hiszi magát, amiért nem tud olyan jól teljesíteni a dolgozatírásnál.
Túl kicsi korban találkozunk azzal, hogy a teljesítmény, az eredmények, az érdemjegyek számítanak. Számolgatjuk, hány jó jegyünk, hány oklevelünk, hány dicséretünk, hány barátunk van, hány könyvet tudtunk elolvasni, hányszor sikerült kosárra dobni, hányadiknak értünk célba a futóversenyen. És azt hisszük, ezek a számok mi vagyunk. És így azt is hisszük, ha nem sikerül jó eredményeket elérnünk, akkor vesztesekké válunk. Aztán, hogy ne kelljen szégyenkeznünk, inkább elfordulunk az egésztől, amikor már megtehetjük. Inkább nem rajzolunk vagy nem sportolunk, és elkönyveljük, hogy valamiben bénák vagyunk.
Pedig… ha anélkül próbálhatnánk ki a tevékenységeket, hogy teljesítenünk kéne, talán megtalálnánk bennük az örömöt, a saját sikereinket, és könnyebben elhinnénk, hogy nem vagyunk vesztesek! Semmiben. Soha. Mert nem számok és eredmények vagyunk, hanem azok, akik észreveszik a szépet maguk körül, visszamosolyognak másokra, zenét vagy történeteket teremtenek, énekelnek (akkor is, ha hamis a hangjuk), táncolnak (akkor is, ha nem tökéletes a ritmusérzékük), rajzolnak-festenek (akkor is, ha nem lesz belőlük művész), ölelnek, süteményt sütnek, kerékpároznak, hegyeket és falakat másznak, olvasás közben fantáziabirodalmakat teremtenek… és elhiszik a belső énüknek, hogy teljesek, szerethetőek, és sosem vesztesek. ❤ "
(forrás: facebook Wéber Anikó saját oldala, 2026. február 19.)