Célzott fejlesztés

Nagyszerű hír, hogy már van olyan iskola, ahol a Stephens-Sarlós Program gyakorlatait a mindennapokban alkalmazzák.😊

Négy esztendeje áprilisban a megmaradt csecsemőkori reflexek alapján mérjük a Búzaszembe ősszel érkező elsős gyerekek idegrendszeri érettségét. A még óvodásokat érintő mérés után Sarlós Erzsébet módszere alapján tornát is ajánlunk, be is gyakoroljuk a gyerekekkel a szülők jelenlétében, hiszen nekik kell majd naponta ezt a 10-15-20 perces tornát végigvinni a gyerekekkel. Szeptemberben – amikor a tavasszal felmért gyerekek már búzaszemes kisdiákok -, jön az ellenőrző mérés, új torna ajánlás, s a következő év márciusában újra ellenőrző mérés, torna ajánlás. Szerencsés esetben itt le is zárul a folyamat, mert elérünk a célhoz.
De most ezt az adatot azért tettük ki ide, mert úgy látjuk, meghozta az eredményt az is, hogy 2018-ban az akkor bejövő elsősök szüleivel megegyezve az iskolakezdő gyerekek kezéből otthon is kivettük az okostelefonokat, a digitális játékokat és a közösségi oldalakat, s a szülőkkel összefogva jelentősen csökkentettük az otthoni képernyőidőt is. A következmény: többé-kevésbé (de most már inkább többé) képernyőmentes családok, vagyis több mozgás, személyes kapcsolat, művészeti élmény a gyerekek életében. És mindennek az eredménye: az elsőbe (nagy számban a már Búzaszembe járó gyerekek kistestvéreként) érkező gyerekek jobb idegrendszeri érettsége. 2023-ban 43 %, 2024-ben 46 %, 2025-ben 49 %, 2026-ban 59 %.

Hová tűnt a bukfenc?

Alig találkozom olyan óvodás, iskolás gyermekkel, aki egy szabályos bukfencet előre el tudna végezni. Sokan kifejezetten félnek már a kiindulóhelyzet felvételekor is, mások bátran, de teljesen a fejtetőn gurulnak, sok gyermek gurul, de közben összecsuklik a támaszkodó keze.

A bukfenc valóban nem tartozik a könnyű gyakorlatok közé, de érdemes a gyermekünkkel megtanítani, s az óvodában is sokat gyakorolni, mert egy nagyszerű fejlesztő mozgás.

Bukfencezéssel számos területen tudjuk gyermekünk fejlődését támogatni:

• Gyermekünk megtanulja érzékelni a saját testét térben: hogyan helyezze a fejét, mikor gömbölyítse a hátát, hogyan támaszkodjon a kezével; vagyis fejleszti a testtudatot.

• A bukfenc közben a fej helyzete folyamatosan változik, ami intenzíven ingerli a belső fül egyensúlyi rendszerét, erősítve ezáltal a vesztibuláris rendszert. A jól működő vesztibuláris rendszer pedig stabil mozgást, biztosabb egyensúlyt, koncentráltabb figyelmet, jobb érzelmi szabályozást és magabiztos testtudatot ad a gyermeknek.

• A bukfenc összetett mozdulatsor: kéztámasz, fejbehúzás, domborítás, gurulás, felülés. A gyermek megtanulja meghatározott sorrend szerint szervezni a mozdulatot, ami alapja minden későbbi sporttevékenységnek is.

• A bukfenc nagymértékben hozzájárul a törzsstabilitás, az izomerő fejlődéséhez azáltal, hogy a bukfenc mozdulatsora aktivizálja a hasizmokat, a hátizmokat, a vállövet, a nyak körüli stabilizáló izmokat egyaránt.

• Bukfencezéskor a gyermek megtapasztalja, hogy képes kontrolláltan fejjel lefelé lenni, majd ebből a helyzetből biztonságosan visszatérni. Ez növeli az önbizalmát, s csökkenti a félelmet a guruló vagy forgó mozdulatoktól.

Van sok olyan kis játék, amellyel – különösen a bukfencezni nem akaró gyermek esetében- elő tudjuk készíteni a bukfencezést.

„Bármit teszel, gombóc leszel!”

Ennél a játéknál szabadon sétálnak vagy futkároznak a gyermekek és amikor meghallják a „Bármit teszel, gombóc leszel!” utasítást gombóc-pozícióba gömbölyödnek: a gyermek leül, felhúzza a térdét, a karjaival a térdét át is karolja és a fejét jól behúzza. Stabilabb egyensúlyt igényel, ha a játék során nem ülésben, hanem guggolásban kell végrehajtani ugyanezt a gyakorlatot. Tipp: Nagyon szokták élvezni a gyerekek, amikor azt is megmondhatják, hogy milyen gombócok lettek éppen (szilvás, túrós stb.)

„Hinta-palinta”
Az ülő gombóc pozícióból indulunk azzal a változtatással, hogy a gyermek felemeli a fejét, és igyekszik minél jobban kinyújtani a karjait. Ebben a helyzetben hintázik előre-hátra, - s ha nehezíteni szeretnénk a feladatot- oldalra.

„Medvejárás”
Négykézláb helyzetből, a csípő emelését és a térdek nyújtását követően járás tenyéren és talpon. Ez a kis mozgásforma csak látszatra egyszerű, de egy maci-szerep kedvéért lelkesen gyakorolják az óvodások.

„Kukucs-játék”
Terpeszállás, magastartásból kiindulva előrehajlás bokafogással, közben a lábak között kikukucskálás. Ha két gyermeket a játék során egymással háttal állítunk, a kukucskálós játék igazi, vidám pillanatokat szül.

A bukfenc biztonságos kivitelezéséhez stabil törzsizomzat szükséges. Ezeket fejleszti például a „pók-vagy rákmászás”, vagy a „haragos macska” mozgásos játékok.
„Pókjárás, rákmászás”
A gyermekek felhúzott térdekkel ülnek, kezükkel hátul támaszkodnak. Ebben a helyzetben emelik fel a csípőjüket a talajtól és haladnak előre vagy hátra, attól függően, hogy éppen „pókok” vagy „rákok.”

„Haragos macska”
Térdelőtámaszból indul a játék. Amikor a „macska” haragos lesz, feldomborítja jól a hátát, a fejét a karjai közé húzza be.

A már jól begyakorolt, előkészítő játékokat követheti a bukfencezés technikájának megtanítása a gyermekkel. A gurulást biztonságosabbá tudjuk tenni, ha egyik kezünkkel (nagyon finoman, nem a fejét lenyomva) a tarkójánál, a másikkal a csípője alatt tartva segítjük az átgördülést.

Ahogy a gyermekek ráéreznek a technikára egyre ügyesebben és (általában) egyre lelkesebben bukfenceznek.

A gyermekek számára a séta egy egyszerű, kíméletes, mégis nagyon hatékony mozgásforma, ezért ahogy a gyermek növekszik, a mindennapokban, rendszeresen érdemes egyre hosszabb távokat megtenni vele:

• 1- 2 éves korban a rövid, 10–15 perces séták még elegendők. A kicsik ebben a korban még gyakran megállnak, felfedeznek, ezért sokszor a 15 perces sétát egy 10 m-es körön belül teszik meg. Ha szívesen sétálnak, nyugodtan lehet hosszabb időre is engedni a sétát, ha elfárad úgyis jelez és ölbe vagy babakocsiba kéredzkedik.

• 3–4 éves korban a gyermekek képesek akár már 1–2 kilométert is gyalogolni, de csak akkor, ha közben van a pihenésre, nézelődésre, játékra is lehetőség. Így ez a távolság már nem terheli túl őket.

• 5–6 éves korú gyermekekkel már otthon a család, az óvodában a csoport is akár 3–4 kilométert meg tud tenni. Ha lassú a tempó, élménygazdag a séta helyszíne, ha nekik is van lehetőségük közben kicsit megpihenni, más játékot is játszani, fel se tűnik ennek a nem rövid távnak a „teljesítése”.

• Óvodás kor végén, kisiskolás korban a napi rendszerességgel sétáló gyermekekkel már valóban hosszabb túrák is lehetségesek (5–8 km), s bár rövid távoknál sem mellékes, de egy ekkora távnál már kiemelten fontos a megfelelő cipő viselése.

Sokszor alábecsülik a sétálás jelentőségét, pedig a séta az egyik legtermészetesebb idegrendszeri fejlesztő tevékenység, mert – a gyermek terhelhetőségéhez igazítottan- nem egy feladat, hanem élmény.

Sokkal nagyobb elismerést kaphat a séta, ha megismerjük komplex fejlesztő hatását a gyermek különböző képességterületein:

• Mely testi, mozgásos képességek fejlődésére van pozitív hatással a séta?

Sétálás során a láb, a csípő- és a törzsizmok erősödnek, a gyermekek állóképessége folyamatosan erősödik. Mivel a járás folyamatos egyensúlyozást igényel, különösen változatos talajon (fű, kavics, emelkedő, lejtő stb.) jól fejleszti a mozgáskoordinációt, az egyensúlyozó képességet.

A séta során folyamatosan érzékeli a gyermek a távolságokat, a sebességet, az irányokat, ezáltal a térérzékelés fejlődését is támogatja, de a testtudatot is fejleszti azáltal, hogy a gyermek megtapasztalja saját testének mozgását, erejét, tempóját.

• A séta az értelmi és beszéd képességek fejlődésére is rendkívül jó hatással van.

Sétálás során a gyermek nem ül, nem passzívan figyel — hanem élményeken keresztül tanul, ami a leghatékonyabb módja az értelmi képességek fejlődésének. Séta közben a gyermek folyamatosan észlel: színeket, formákat, mozgást, hangokat; emellett a séta rengeteg „miért” helyzetet teremt (pld. „Miért mozog a levél?” „Miért gyors az autó?”) mindez a megfigyelőképességre, a gondolkodási képességek fejlődésére hat kedvezően.

A sétálgatás során a gyermek megjegyez útvonalakat, helyeket, hangokat, élményeket — ez egyaránt erősíti a vizuális és az auditív memóriát. A természetes környezet segít fókuszálni, csökkenti a túlterheltséget, támogatja a tartós figyelmet, ami ma egyre több gyermeknek okoz nehézséget.

Séta közben folyamatosan lehetőség nyílik beszélgetésre, kérdezésre, ami gazdagítja a gyermek szókincsét és kifejezőkészségét egyaránt. A nehezen kommunikáló gyermekek számára az élményteli környezet, a szabad helyzet segíthet abban. hogy bátrabban fejezzék ki magukat.

• Végezetül: milyen fejlesztő hatással bír a séta az érzelmi-akarati és szociális képességek fejlődésére?

A környezet, a természet hangjai, a séta ritmikája, a friss levegő csökkentik a feszültséget, segítenek lelassulni, megnyugodni, ami a gyermek érzelmi kontrollját is kedvezően befolyásolja.
A már kicsit hosszabb útvonalak– amelyeket egy nagycsoportos gyermekkel már megtehetünk- erősíti az akaraterőt, a kitartást, a feladattartást. Ha fáradtabb séta közben a gyermek, vagy akadállyal találkozik (pl. emelkedő, pocsolya),amit meg kell oldania, sokat fejlődik a frusztrációs toleranciája (az akadályok leküzdésének képessége).

Egy séta során sok olyan helyzet adódik (pld. találkozás más emberekkel, állatokkal, szabályokkal), amely a gyermek szociális érzékenységét, empátiáját, alkalmazkodó-és együttműködőképességét, szabálytudatát egyaránt fejlesztik.

A gyermekek egészséges fejlődését meghatározó körülmények közül az elsők közé tenném a mozgás fontosságát.

A kisbaba és kisgyermek mozgásfejlődése nem egyszerűen azt jelenti, hogy a testi képességek terén egyre ügyesebb lesz, hanem ez az egyik legfontosabb jelzőrendszer, amely megmutatja, hogyan fejlődik, érik az idegrendszere.

Kezdetben a kicsi csak a fejét emeli, felfedezi a kezét, majd oldalra fordul, kúszik, mászik, felül, feláll és jár. Minden új mozdulat egy mérföldkő, amely mögött összetett biológiai és idegrendszeri érés áll, vagyis azt jelzik, hogy az agy és az idegpályák megfelelően fejlődnek.

Minden új mozdulattal, amit a kisbaba majd a kisgyermek elsajátít, erősödik az izomzata, használja, fejleszti az egyensúlyérzékét, az érzékszerveit (különösen a látást, hallást, tapintást).

Minden mozdulat segít abban, hogy az őt körülvevő világot minél inkább felfedezze; megtapasztalja saját testének működését, érzékelje a távolságokat, az irányokat; a világ felfedezése közben megismerjen ok-okozati összefüggéseket, vagyis a mozgás a kognitív fejlődésnek is az egyik motorja lesz.

Miért fontos jelzőrendszer a gyermek mozgásfejlődése?

• Ha egy kisbaba nagyjából a saját tempójában, de folyamatosan halad előre, az jó jel.
• Ha bizonyos mozdulatok tartósan elmaradnak, vagy a baba aszimmetrikusan mozog, az korai jelzés lehet, hogy érdemes szakemberrel konzultálni.

Az óvodás korú (3-6 éves) gyermekek megfelelő fejlődéséhez is nélkülözhetetlen a rendszeres és minél változatosabb mozgás. A különféle mozgásformák a mindennapjaik jelentős részét szükséges, hogy kitöltsék; fontos, hogy a család, az óvodák ezt kifejezetten prioritásként kezeljék és a lehetséges feltételeket biztosítsák.

Minden mozgásforma jó és hasznos:
• A mindennapi mozgásformák: a séta, a lépcsőzés, a különböző tevékenységekhez (pld. öltözködés, tisztálkodás, pakolás stb. ) kapcsolódó mozgásformák, a kirándulás.

• A különböző eszközökkel végzett mozgások: a labda pattogtatása, eldobása, feldobása, elkapása, gurítása, rúgása; a kötél forgatása, átugrása; a karika forgatása, gurítása, az azon való átbújás; a babzsákokkal való egyensúlyozás stb.
• A klasszikus mozgásos játékok: a fogócska , az ugróiskola, a labdás játékok, a hintázás, a mászókázás, az akadálypályán való haladások.

• A mondókázáshoz, énekléshez kapcsolódó ritmikus mozgásformák, gyermektáncok, körjátékok.

A sokat mozgó óvodás gyermekek későbbi tanulási eredményessége jobb, ezt ma már sok kutatás alátámasztja; az óvodáskorban szerzett mozgásos tapasztalatok szó szerint megalapozzák az agy tanulási képességeit. Mivel a mozgás az idegrendszer érésének egyik legfontosabb motorja, ezek a gyermekek jobban figyelnek, gyorsabban tanulnak, kitartóbbak és ügyesebben oldanak meg feladatokat az iskolában.

Sokféle és rendszeres mozgással nem csak az óvodás gyermek jelenlegi fejlődését támogatjuk, megalapozzuk az iskolai tanulás sikerességét is:

• A futás, ugrás, mászás, labdázás közben az agyban új idegi kapcsolatok jönnek létre. Többek között ez az alapja a figyelemnek, a memória működésének, a problémamegoldásnak.

• A keresztezett mozgások összehangolják a jobb és bal agyféltekét, s ez később segíti például az iskolában az olvasást, az írást.

• Az iskolai tanulás során kiemelten fontossá válik a gyermek kitartása, önszabályozása. A mozgásos játékokban a gyermekek megtanulnak szabályt követni, váltani a mozgás és a megállás között, fókuszálni egy feladatra, erőfeszítéseket tenni, kitartani.

• A mozgás fejleszti a térbeli tájékozódást, s a megfelelően fejlett térérzékelés például nélkülözhetetlen az írás-olvasás során a betűk irányának megkülönböztetéséhez, a vonalvezetéshez.

• Mit nevezünk szenzoros feldolgozási zavarnak?

• Mi az az érzékelési modulációs zavar, mit jelent az érzékelési diszkrimináció és az érzékelés alapú mozgászavar?

• Milyen összefüggés van az izomtónus és a szenzoros feldolgozási zavar között?

• Milyen okok állhatnak amögött, hogy egyre több a szenzoros feldolgozási zavarral küzdő gyermek?

• Miért nem jó egy kisbaba vagy egy gyermek számára sem az ingerszegény, sem a túlzottan ingergazdag környezet? Hogyan tudnak ebben a szülők egyensúlyt teremteni?

• Miért fontos a torna megkezdése előtt az esetleges szervi problémák kizárása a szenzoros feldolgozási zavar esetében is?

Többek között ezekre a kérdésekre kapunk választ az alábbi podcastban, amelynek témája a szenzoros feldolgozási zavar. A kérdésekre most is Dr. Stephens-Sarlós Erzsébettől érkezik a válasz.

🎧 Hallgasd meg a legújabb részt itt: https://reflextanoda.hu/reflexpodcast

A Reflexpodcast 11. epizódjában egy rendkívül fontos és ma mégis sokszor félreértett témát járunk körül Dr. Stephens-Sarlós Erzsébettel!
A SZENZOROS FELDOLGOZÁSI ZAVART (SPD). 🧠✨

Sokszor hisszük, hogy a gyermekünk csak „válogatós”, „hisztis” vagy „neveletlen”, pedig a háttérben valami egészen más áll. Az idegrendszere egyszerűen máshogy dolgozza fel a külvilágból érkező ingereket.

A Stephens-Sarlós módszer segítségével bemutatjuk:
👉 Mi történik az agyban, ha a látási, hallási, tapintási vagy egyensúlyi ingerek „félrecsúsznak”?
👉 Hogyan függ össze a szenzorosság a le nem épült csecsemőkori reflexekkel?
👉 Hogyan segíthet a célzott mozgásterápia abban, hogy a gyermek idegrendszere megtanulja megfelelően szűrni és feldolgozni a világot?

Ha szeretnéd jobban megérteni a gyermeked (vagy akár a saját!) működését, és szeretnél gyakorlati kapaszkodókat kapni a mindennapi túléléshez, ez az adás neked szól.

A gyermekek számára a mese elemi pszichés szükséglet. Egy szenzoros gyermek számára a mese még ennél is több lehet: idegrendszeri támasz, érzelmi kapaszkodó és fejlődési eszköz egyszerre. Segít neki megérteni a világot, szabályozni az érzéseit, és biztonságban érezni magát, ami számára a mindennapokban különösen nehezen megy.

Dr. Stephens-Sarlós Erzsébet mozgásfejlesztő mesekönyve, a Mellimolli igazi segítséget jelenthet egy óvodás vagy kisiskolás korú, szenzoros integrációs zavarral élő gyermeknek és szüleinek.

A könyv története, szereplői és illusztrációi megadják mindazt, amit egy szépen kivitelezett mesekönyv, s emellett rendelkezik egy sajátossággal: tornára hív.
A segítő kisróka, Vulpi olyan mozgásformákat mutat a borz barátjának, amelyek elvégzése segít Mellimollinak abban, hogy sok-sok kellemetlen tünete enyhüljön vagy elmúljon.

Mert ezekből van elég, ahogy Mellimolli azt a könyvben el is „sírja”:

„Ami másnak jó illatú, az nekem büdös,
amit mások tisztán látnak, az nekem ködös.
Ha hozzám ér egy pillangószárny, sikítani fogok,
de nem érzem, ha a szamár belém rúg egy nagyot.
Hisztizek, de sokszor nem tudom, miért,
gyakran a többi borz ki is nevet ezért.
Befogom a fülem, mert minden olyan hangos,
de nem hallom, ha kér valamit tőlem egy másik borz.
Folyton hasra esek, ha valahova megyek,
mindig azt kell ennem, amit nem szeretek.
Amit ma akarok, az holnap már nem kell,
minden, ami ma rossz, holnap rosszabb eggyel.
Annyi baj és jaj, a többit nem sorolom,
az egész életem maga a borzalom.”
(Részlet a könyvből)

A primitív reflexek arra szolgálnak, hogy a baba túléljen és fejlődjön, kulcsfontosságúak a szenzoros rendszer érésében, és ha fennmaradnak, az szenzoros feldolgozási nehézségekhez vezethet.

Szenzoros feldolgozási zavar (SPD) esetén az agy nem megfelelően dolgozza fel a külvilágból és a testből érkező érzékszervi információkat. Ilyenkor az érintett gyermek, felnőtt túlérzékenyen, alulérzékenyen vagy kiszámíthatatlanul reagálhat hangokra, fényekre, érintésre, mozgásra, szagokra vagy akár belső ingerekre is.

A mindennapokban a szenzoros feldolgozási zavar többféle formában jelenhet meg.

Megmutatkozhat túlérzékenységben bizonyos ingerekre. amikor a hangos zajok például nagyon zavaróak valaki számára, vagy a ruhacímke elviselhetetlen, esetleg a fény túl vakító, az érintés kellemetlen vagy egyenesen ijesztő. A mások számára gondot nem jelentő tevékenységek – például hajmosás, körömvágás, fogmosás- a túlérzékenységet mutató gyermekeknél sokszor heves tiltakozást vált ki. Előfordulhat, hogy ez a túlérzékenység étkezéskor, válogatósságban -jellemzően az ételek állaga miatt - nyilvánul meg.

Az SPD megmutatkozhat alulérzékenység formájában is, amikor egy gyermek nem reagál hívásra, zajokra; egyáltalán nem zavarja, ha maszatos a keze, vagy az arca; szereti a szoros ölelést, a nekidőlést és észre sem veszi, ha elesik és megsérül. Erős ingerkeresés jellemző ezekre a gyermekekre: ugrálnak, pörögnek, de közben nem érzékelik a testhatáraikat és folyamatosan nekimennek környezetükben a személyeknek, tárgyaknak.

A szenzoros feldolgozási zavar a mindennapokat jelentősen befolyásolja, mivel többek között hatással lehet a figyelemre, a mozgáskoordinációra, a megfelelően működő érzelmi szabályozásra, a különböző társas helyzetekre.

• SPD esetén nehezített a megfelelő figyelem. A figyelem egyik alapja az, hogy az agy eldönti, mely ingerek fontosak, és melyeket lehet háttérbe tolni. SPD esetén ez a „szűrőrendszer” kevésbé hatékony, ezért vagy túl sok inger jut be egyszerre, vagy túl kevés inger érkezik, és az agy „keresi” a stimulációt.

• Az agy folyamatosan érzékszervi információkat használ ahhoz, hogy tudja, hol van a test a térben, mennyi erőt kell kifejteni, hogyan kell időzíteni a mozdulatokat, hogyan kell reagálni a környezet változásaira. Ha az érzékelés zavart, a mozgás is bizonytalanabbá válik.

• Az érzelmi szabályozás egyik alapja az, hogy az agy képes legyen kiszűrni a felesleges ingereket; értelmezni, mi jelent veszélyt vagy biztonságot; fenntartani egy stabil belső állapotot. Ha az érzékelés túl intenzív vagy túl gyenge, az agy sokkal több energiát fordít a túlélésre, és kevesebb marad a nyugodt érzelmi működésre.

• A társas helyzetek tele vannak ingerekkel: zaj, fény, érintés, mozgás, arckifejezések, beszédtempó. Ha az agy nehezen szűri vagy értelmezi ezeket, a társas interakciók sokkal fárasztóbbak és kiszámíthatatlanabbak lesznek.

Az SPD esetében sok primitív reflex lehet érintett, többek között az alábbiak:
- Aszimmetrikus nyaki tónusos
- Szimmetrikus nyaki tónusos
- Moro
- Fear Paralysis
- Galant
- Előre és hátrafelé irányuló tónusos labirintus reakció
- Ejtőernyős
- Talpi markoló
- Markoló és szopó reflexek

A Stephens-Sarlós Program gyakorlatai között több olyan – sokszor nagyon egyszerű- gyakorlat található, amely ebben az esetben is segítséget nyújthat.

További olvasásra ajánlom Dr. Stephens-Sarlós Erzsébet blogbejegyzését ebben a témában:

Kilenc pontban a „szenzorosságról”
https://www.drsarlos.com/post/a-senzorossagrol