22/12/2022
Bemutatkozás
Rárósi Dávid vagyok a Rárósi Matekszakkör - matematika stresszmentesen megálmodója. A matematikához (logikai feladatokhoz) való kapcsolatom óvodás koromig vezethető vissza, amikor megtanultam kártyázni (snapszer / 66) és fejben tartani a már kijátszott lapokat. Míg az óvodás társaim aludtak, én az óvónővel kártyáztam.
Általános iskolás koromban ismerkedtem meg a szorobánnal. Nagyon megkedveltem és szerettem ezt az eszközt. Nagyban megkönnyítette a fejben való számolást, magabiztossá tett az alkalmazása és így sorra indulhattam különböző matematika versenyeken. Felső tagozatban már kiemelt matematika órákra jártam, de igazán a gimnáziumi évek jelentették a reál tantárgyak kiteljesedését.
Hódmezővásárhelyen a Bethlen Gábor Református Gimnáziumba jártam 2 évig matematika-fizika, majd 2 évig földrajz-fizika szakra. Gimnáziumi évek alatt számos matematika és fizika versenyen értem el különböző helyezéseket. Legbüszkébb eredményeimet fizikából értem el: országos 4. hely elméleti fizika és országos 5. hely fizikai mérések/kísérletek versenyén.
Gimnázium végén középszintű matematika érettségim 97 %-os lett.
A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar földrajz szakon végeztem, mint geoinformatikus.
Egyetem után a munka világában is tudtam kamatoztatni a matematika-, és informatikában szerzett tudásomat. Precizitás, megoldás keresés, önellenőrzés és az egyszerűségre való törekvés volt rám jellemző.
Már az egyetemi éveim alatt és munka mellett is matematikát és fizikát tanítottam általános iskolás és gimnazista tanulók részére. Az évek alatt tehetséggondozásra és korepetációra is sor került. Felkészítettem diákokat érettségire, 8. osztályos tanulókat központi matematika felvételire, akik magabiztosan szereztek jó és kiváló eredményeket.
Munka mellett elvégeztem a villanyszerelő és a hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő OKJ képzéseket, mert érdekeltek és jó lehetőségek voltak a fizikai ismereteim fejlesztésére.
Most, több lehetőséget szeretnék biztosítani a gyerekek számára, hogy ők is megtapasztalhassák a stresszmentes matematikát. Nem kell szoronganiuk a reál tantárgyakon sem az iskolában, hiszen minden-mindennel összefügg, csak a hogyanokra és miértekre kell rávezetni őket.
Az induló csoportokra és egyéni fejlesztésekre / tehetséggondozásra az alábbi linkre kattintva tudnak/(tok) jelentkezni.
https://forms.gle/PVVuGB9FmmLHYL299