Gyermekagykontroll Tihanyi Ritával

😀

Az elmúlt hétvégém egy lelkes kis csapattal telt. Vidámak, kedvesek, figyelmesek voltak, igazi feltöltődés volt ez a két nap nekem is. 😍❤️
A végén odajöttek a gyerekek egy-egy fotóra - nem is nekem jutott eszembe most - így aki megengedte, azoknak a képeit itt közzé is teszem.
Egy teljesen friss visszajelzés:
“Nagyon felvillanyozva telt az este.
Édesapja reggel keltette, “nem értem, sokkal könnyebben ment mint eddig” igen mert Mira programozta az ébredést… 😅

Békés, boldog karácsonyt!🎄

❤️

Mivel foglalták le magukat gyerekként drága játékok nélkül?

Nemrég posztoltam egy cikket a csaladinet.hu oldalról. 2016-ban írták, az volt a lényege, hogy „megbukott a liberális nevelés”, és – nagyjából – egyetértettem a tartalmával. Azonban kisvártatva kaptam hideget-meleget miatta. Néhányan jelezték, hogy az „értékítéletük” más, ezért 'kikövetnek' (nem ijedtem meg), illetve a liberális nevelés megfogalmazás egészen más jelentéssel bír. Töröltem a cikket, nem szeretem a parttalan vitákat. Viszont a dolgot szeretném most helyre tenni.
Gyerekekkel foglalkozom több évtizede, és újra meg újra visszatér ugyanaz a kérdés:
Lehet-e nemet mondani egy kicsinek?
Vagy terelgetni kell, kerülni a „nemet", mert az túl erős, túl kemény, túl… határozott?
A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: a gyerekeknek szükségük van a határokra.
Nem a szigor miatt. Nem azért, mert „rend legyen a házban”.
Hanem azért, mert a határ biztonság.
A „liberális nevelés” kifejezést ma sokan másképp értik, mint ahogy a pszichológia eredetileg használja. A valódi liberális (vagyis autonómiát támogató) nevelés nem azt jelenti, hogy mindent szabad. Nem azt, hogy nincs következmény. Nem azt, hogy sosem mondunk nemet.
A határ nélküli, engedékeny nevelés az, ami nehézséget okoz.
Mert amikor nincs következmény, nincs világos keret, nincs biztonságos „világ széle”, akkor a gyerek nem tudja, hogyan szabályozza magát. És nem tudja, mit tehet, és mit nem.
A legkisebbek épp úgy kapaszkodnak a szabályokba, mint a másfél éves járni tanuló baba a kanapé szélébe.
Nem visszahúzza őket — épp ellenkezőleg. Támogatja.
A „nem” szó nem bántás.
Nem elutasítás.
Nem arról szól, hogy nem szeretjük őket.
A „nem” egy irányt mutató kéz: „Itt a határ, és én vigyázok rád.”
A gyermek pedig ebből tanul meg önfegyelmet, belső rendet, frusztrációtűrést, együttműködést.
A világ tele van szabályokkal, határokkal, együttélési elvekkel — a gyerek pedig akkor boldogul benne, ha ezeket otthon, szeretettel, következetességgel ismeri meg.
Nem a liberális nevelés bukott meg.
A határtalanság az, ami nem működik.
A gyerekek nem a korlátlanságtól lesznek szabadok, hanem a biztonságos határoktól.
És ha ezt sikerül tisztáznunk, talán közelebb kerülünk egymáshoz a viták helyett.