01/01/2026
A leggyakoribb félelmek, amelyek a Tarot kapcsán eszünkbe jutnak:
- "nem vagyok elég intuitív / mások ügyesebbek, jobban fogják tudni olvasni a kártyát" - megnyugtatlak, egyrészt a többiek is épp ettől félnek, hogy ők majd nem lesznek elég ügyesek, másrészt pedig még csak nem is kell, hogy intuitív legyél! A kártya ott lesz előtted, egyértelműen leírja majd a választ, nem kell semmilyen plusz érzékelés hozzá. Persze akkor is jöhetsz, ha intuitív vagy. :) De ha nem, akkor is 100%-os kirakásaid lesznek.
- "nem tudnék másoknak olvasni" - dehogynem! :) Épp ezt tanuljuk meg. Nem volt még olyan tanulóm, akinek ne sikerült volna. Ha mégse menne, visszafizetem a teljes tanfolyam árát.
- "túl bonyolult". 78 kártya, ami így látatlanban valóban soknak tűnhet. Valójában viszont ez egy egymásra épülő rendszer. Mindegyik kártya érthető, logikus. Még csak tanulni sem, hiszen minden kártyán ott van egy történet, amiről asszociálni és emlékezni fogsz a jelentésükre.
Ismerek bonyolult módszereket. A Tarot nem az. :)
- "nincs időm tanuni" - szerencsére nem is kell! Elég, ha ott vagy az órákon, sőt, még az is elég, ha utólag, a saját időbeosztásod szerint meghallgatod az előző óra felvételét. Együtt gyakorlunk majd. A tanfolyam egyik fele tisztán csak gyakorlás lesz. Csak legyél ott az órákon, ezen kívül nem lesz semmi teendőd, nem kell semmit semmemorizálni, bemagolni, stb. Sőt, az ég óvjon attól, hogy így tegyél. Ez nem egy bemagolós tanfolyam.
- "mi van, ha rosszat mondok, vagy túl ijesztő üzenetet látok?" - ijesztő üzenet nem lesz. Tudom, hogy a Tarot úgy él az emberek fejében, mint jóslás: "látom, hogy ez és ez lesz". A valóság azonban köszönőviszonyban sincs ezzel, vagy legalábbis az én tanfolyamomon egészen biztosan nem lesz ilyen - még ha mások néa így is használják a kártyát. A jövőt persze látjuk, ha szeretnénk, de a legritkábban készítünk ilyen jellegű kirakásokat. A kirakások 90%-a arról szól, hogy bennünk mi zajlik, mit érzünk, mi motivál minket, mi szerint döntsünk, az érzéseinkre vagy a logikánkra hallgassunk, stb. stb. Vagy, hogy milyen képességeket hoztunk az előző életeinkből, mi ennek a leszületésünknek a fő célja, milyen karmát hoztunk a családunkból, miben vagyunk tehetségesek a hivatásunkat tekintve, milyen a párkapcsolatunk, mit érzünk egymás iránt, stb. Millió kirakásunk lesz, és ebből csak 1-2 szól arról, mi a várható jövő. Miért? Mert a jövő mindig képlékeny. Rajtunk áll. Sokkal hasznosabb, ha a múltat vagy a jelent akarjuk megérteni. A jövővel azt kezdünk, amit csak akarunk. :)
- Ijesztő üzenet pedig nincs. Vannak kártyák, amelyeken konfliktus, nehézség, veszteség, stb. látható, de sosem csak önmagukban szerepelnek ezek a minőségek - hanem mindig a megoldásukkal együtt! Nehézséget látunk egy kártyán? Annyi baj legyen! Legalább el tudjuk mondani azt is, hogy hogyan tud változtatni ezen, ha szeretne. Vagyis, hogy mi a megoldás.
- "mi van, ha túl sokat tudok meg?" - mindig csak annyit tudunk, amennyit tudnunk kell. Már eleve csak arról fogsz kérdezni, amivel kapcsolatban készen állsz a válaszra. Ha egy témától még nagyon félünk, ódzkodunk, nem is kell kérdeznünk róla. Kérdezünk, amikor már tényleg tudni is szeretnánk a választ. :)
- "nem illeszkedik a szerepeimhez" - anya, vállalkozó, vezető, betanított munkás, asszisztens, fogorvos - bármit mondhatánk ide. A Tarot az önismereted elmélyítésében fog eddig soha nem tapasztalt mértékben és léptékben segíteni. Nincs olyan státusz, munka, szerep a világon, amelyben ne jönne jól, hogy rálássunk a saját életünkre. Ráadásul ez egy online tanfolyam. Annak mesélsz róla, akinek szeretnél - és akinek, nem, annak nem. Amíg nem vagy magabiztos a módszerben, nem kell, hogy bárkinek elmondd. Én sem szoktam egyébként, csak arról beszélni másoknak, amivel kapcsolatban már magabiztos vagyok. :)
- "titokban szeretném, nyíltan nem merem" - ahogy az előző részben is írtam, nem kell senkinek elárulnod, hogy mit tanulsz. Először elég, ha a Te fejedben kitisztul, mi is ez a Tarot, és Te már nem jóslásként tekintesz rá. Ha Te már tudod, érzed és tapasztalod, hogy ez nem valami megfoghatatlan, ködös, jósló kártya (aminek sokan hiszik), hanem egy nagyon is értelmes, használható és érthető módszer, akkor már könnyen fogsz tudni beszélni róla másoknak is.
- "drága" - ez egy kicsit becsapós érzés bennünk, drága ugyanis mindig az, amiről azt érezzük, hogy nem érdemeljük meg. Én olykor csak azért is megengedek magamnak vágyott dolgokat, amikor azt veszem észre, hogy drágának gondolom (!) - ez ugyanis abból fakad, hogy azt hisszük, nem érdemeljük meg, amit szeretnénk. Arról nem is beszélve, hogy közben egy halom pénzt elköltünk felesleges dolgokra. Én legalábbis gyakran t***em így. :) Aztán mióta inkább megengedem magamnak a valóban vágyott dolgokat, már nem érzem szükségét felesleges dolgokra költeni.
- "mi van, ha nem nekem való?" - nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki abbahagyja a tanfolyamot, ilyenkor is jellemzően magánéleti okokból. Egyszer írta csak valaki, hogy úgy érzi, a Tarot nem neki való, és abbahagyná a tanfolyamot. Ha úgy éreznéd, hogy nem ez a Te utad, csak írsz egy üzenetet az [email protected] email címre, és máris abbahagytad a tanfolyamot. Esélyt nem sokat látok erre, de a lehetőség ott van, úgyhogy nincs mitől félned, nincs miért aggódnod. Addig maradsz, ameddig jól érzed magad, és hasznosnak találod, amiről tanulunk.
- "veszélyes" - nagyon sajnálom, hogy ennyi tévhit van a köztudatban a Tarot kapcsán. A Tarot valójában olyan, mint egy extrém, felturbózott asszociációs kártya. Egyszerre látjuk bele a saját életünket, érzéseinket, és egyszerre mutatja meg azt is, hogy valójában (!) mi zajlik bennünk, miről szól egy-egy adott élethelyzetünk, vagy épp mi felé haladunk, ha épp ezt szeretnénk tudni. Ebben nincs semmi, ami veszélyes. Sőt! Veszélyes épp az, amikor öntudatlanul éljük az életünket, és azt sem tudjuk, mit-miért teszünk. A tudás a legfontosabb dolog a világon! A Tarot pedig: tudás és önismeret.
Kérlek, ne félj attól, hogy változz, változtass.
Ez valójában "csak egy tanfolyam", semmi rossz nem történhet! :)
Mindenben vezetni és segíteni foglak.
Valójában ez a tanfolyam egy gyümölcsöző kapcsolódás kezdete közted, köztem és a Tarot között. Tudom, hogy most még csak a tanfolyamot látod magad előtt, és hogy a Tarot-val kezdesz majd valamit, de majd meglátod: ahogy haladunk előre a tanfolyamon és mélyebb beszélgetésekbe kezdünk, tanítvány és tanító között is kialakul egy közeli, bizalmas, bensőséges kapcsolat.
Ez egy olyan plusz mindig, amit én is kapok a tanfolyamok által, és amiért elmondhatatlanul hálás vagyok.
A kapcsolat az egyik legfelemelőbb dolog a világon.
Ha maradt még kétséged, segítsd kérlek a munkámat és bővítsd a fenti listát! Üzenetben vagy e-mailben várom, hogy neked mik azok a félelmek, gondolatok, amik miatt nem mertél még jelentkezni a tanfolyamomra. Köszönöm, ha segítesz! 🌼
Ha pedig nincs több kétség, nincs több kifogás benned, akkor itt jelentkezz:
www.btanisa.hu/tarot/
Várlak szeret***el!
www.btanisa.hu
Anisa vagyok, több mint 10 éve foglalkozom olyan önismereti és spritiális kérdésekkel, amelyek talán benned is ott munkálkodnak.