Tóth Eszter magánoktató

Szeret***el hoztam el Nektek apró adventi mesémet, ami tegnap este jelent meg az Irodalmi megálló oldalán.
Külön öröm és büszkeség számomra, hogy az illusztrációt a férjem rajzolta!
Kellemes olvasást, meghitt adventet kívánunk! ✨🌲

Álljatok meg Eszterrel egy mesére🐰🥰
-
TÓTH ESZTER
-
Karácsonyi ének
-

A Citera-szigeteken sűrű pelyhekben hullott a hó. Joachim, a második osztályos tarka bundájú nyuszi gondterhelten ballagott hazafelé. Már az Üreges közbe fordult ám tovább bandukolt volna, ha édesanyja csilingelő hangja meg nem szólítja.
- Joachim, kicsikém - köszöntötte az odújuk ablakából a mindig csinos, apró, csipke főkötős asszony. Gyere be hamar, már a jégvirágos ablak mögül láttam, hogy lógatod az orrodat. Joachim lekonyult szájjal lépte át a küszöböt és a székre rogyott.
- Nagy baj van, mama! Az iskolai karácsonyi ünnepély... Nem tudom elénekelni a szólóéneket - csuklott el Joachim egyre vékonyodó hangja. A kis nyuszi anyja ölébe borulva, kövér könnycseppekkel sírt.
- Édes kisfiam! Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Ismerlek, okos, szorgalmas, tehetséges nyuszi vagy... Nézd - nyitotta meg a nyikorgó, vaskos kamra ajtót. Készen van a kedvenc rezgős pudingod, de lapul még itt bodzaszörp és diós birsalmasajt is. Kuckózzunk be a fahéj illatú, ropogós kandalló elé és majszoljuk el közösen a finomságokat.
- Mama, nem fog sikerülni az előadás, nem tudom megcsinálni. A mai főpróba rettenetesen sikerült - zokogott tovább a vigasztalhatatlan Joachim.
- Kicsikém, én kicsikém - ölelte erősen a mamája.
Ekkor érkezett haza Joachim apukája a többi kicsinnyel. Közösen ültek a szépen terített asztalhoz. Joachim torka összeszűkült, egy falat ínyencség sem csúszott le rajta. Még a kedvenc répás omlettjéhez sem nyúlt, amit a születésnapjára szokott kérni. Vacsora után szótlanul adogatta a mosogatóhoz a tányérokat. Édesapja megsimította puha füleit, majd így szólt:
- Gyerekek, fogmosás után itt a közös esti mese ideje. Iparkodjatok!
A tisztálkodás alatt a nyuszi anyuka halkan a férjéhez lépett és kétségbeesve súgta meg a történteket.
- Egyet se félj! - ölelte át a nyúl apuka feleségét.
A tiszta gyermekcsapat leült a kandalló köré majd az esti mese után, meleg takaróba burkolva álomba szenderültek. Csak Joachim volt ébren. Édesapja odaült az ágyához és így szólt:
- Joachim, kisfiam, mi bánt?
- Rettenetesen érzem magam, apa. Nem tudom elénekelni a karácsonyi műsor szóló énekét - folytatta a keserves sírást Joachim.
- Gyere közelebb, szeretnék elmesélni neked egy történetet, halkan, hogy csak te halld - suttogott az apuka majd hosszas ölelésével álomba ringatta a kisfiát.
Reggel csengő-bongó ének ütötte meg Joachim füleit. Kézen fogva mentek az odú elé édesapjával, ahol betlehemesek fonták körbe őket. Együtt énekeltek, vigadtak, Joachim arcára újból mosoly ült.
- Mi a következő ének? - kérdezte a mókus karmester.
- Mondjon Joachim - felelte a vidám cinege.
A kis nyuszi csilingelő hangon és ragyogó szemekkel, édesapját ölelve kezdett kedvenc dalába. Közösen folytatták a zenélést, hangjuk bejárta az egész Citera-szigeteket. Pengő népe ünnepi hangulatban, a betlehemesekkel énekelve járta a kacskaringós utakat. Joachim remekelt a másnapi, karácsonyi koncerten. Hogy mit suttoghatott éjjel az apukája Joachim bánatos szívébe? Hitet, reményt és szeretetet.

Illusztrálta: Körtélyesi Péter

Fokozottan nem hős 🦸‍♀️

Miközben közelebb volt a fogantatása pillanatához, mint a várt születési időponthoz, Takács Irén kamaszkorát immel-ámmal, lányosnak nem teljesen mondható zavarral, megtűrten élte.
Nem álltak jól neki a divatos, oldalt felskiccelt, Spice Girls Mayo Chix szoknyák és a Lewis trapéz farmerek sem.
Nem t***e büszkévé az első menstruációs élménye, amit a Macskafogók vetítése közben, egy finn lány mellett ülve vett észre a mozikárpitba tapadva. Nem érint***e érzékenyen, hogy a testvérei vacsora utáni, banánnal történő felvilágosító előadását neki sohasem tartották meg a szülei.
Nem kérte az anyja masnis, kopogó magassarkúit és aranyozott fülklipszeit sem, nem kívánta a nővérei flitteres és tüllös szoknyáit. Nem szólt, hogy a Cupcake babájának sohasem volt illata és azt sem jelezte, hogy már évek óta nem Barbiezik. Nagylánnyá válását beérte a kispolcon tárolt Csöppshopos parfümutánzattal.
Nem bánkódott, hogy az iskolai teaházban egyszer sem kapott "szívküldi szívnek" borítékot, mindig úgy hitte, ez így természetes.
Nem érezte úgy, hogy létezésének vállalt anonimitása faragott volna életén.
Nem ő kapta először a barátságkönyveket és az órai levelézések sem az ő combjai alatt haladtak át. Nem volt kedvenc színe, könyve és állata.
Nem voltak legjobb barátnői, akikkel éjszakákon át sutyorgott a különböző rejtélyes álneveken hívott, áhított fiúkról.
Nem csapódott a nagyszünetekben egyik bandához sem. Nem vágta ki a Vészhelyzet szereplőinek és a Back Street Boys énekeseinek Színes RTV-s, szemcsés változatait, hogy felosszák, melyik szívtipró kihez tartozik. Nem hozta kínos helyzetbe a matematika tanárt, amikor az elszámolt egy egyenletet. Nem bántotta, hogy egyik évben sem jutott be a kórusválogatottba és így egyszer sem járt külföldön. Nem szorongott amiatt, hogy soha nem kapott választ a Bravo magazin intim oldalára küldött "hónaljszag" jeligéjű levelére.
Nem adta oda az ellenőrzőjét, hogy az ügyeletes rosszfiú helyett ő kapja a büntetést az emeletről való köpködés miatt. Nem beszélte rá a többi, csehovi eminens szemtanút, hogy álljanak ki magukért. Nem állt be az osztályklikkbe csúfolni a nálánál elesettebbet. Nem adta oda megunt ruháit a rászorulóknak, nem adta át a majdnem helyét a buszon az úszásra igyekvő vak bácsinak. Nem védte meg a kismamát az elé tolakodó kisiskolásoktól és nem adta vissza a pénztárosnak az elszámolt tízforintost.
Nem ajánlotta tudását kisebbek korrepetálására és nem versenyzett Harry Potter olvasásban. Nem érezte úgy a pénteki hittanórák után, hogy itt van Isten köztünk és mennie kellene őt imádni. Nem hitte, hogy mindenki egyenlő és azt sem, hogy Isten vagy bárki egyformán szeret. Nem érint***e mélyen, hogy soha nem kérdezték meg otthon, hogy van, csak azt, hogy mi volt az ebéd. Nem frusztrálta, hogy a nagyszülőknek küldött családi videókon testvérei szavalásai és éremgyűjteményei bemutatása után ő mindig csak mosolygott a kamerába vagy jobb esetben az apja körbepásztázta rendezett szobáját. Nem pocskondiázta a szüleit becézhetetlen keresztneve és ts nélküli családneve vagy egész sorsa miatt. Nem gyűlölte az apját amiatt, hogy sokszor életképtelennek nevezte.
Nem kapott eszközöket és tudást az elődeitől, a rokonaitól, a tanítóitól, a mindenhatótól, hogy az ötleteit cselekvésekké, az értékeit élővé tegye. Nevetése nem csilingelt, szemei nem ragyogtak, mellei nem nagyobbodtak.
Pszichiátere státuszába a következőket pötyögte: későn érő koraszülött. Generalizált szorongás F4110. Ellátása megtörtént, változatlan terápia javasolt.
Nem nőtte ki magát, nem tört ki ám haladt előre.

2023. október 14.

Példaszöveg: Arthur Phillips: Prága - részlet

Huszonegyedik század

A huszonnégy órás ügyelet harmincegyedik órájában kinyitom a Kosztolányi összeset.
Kikeresem a Költő a huszadik századbant, az Adyt túlszárnyaló individualista váteszi verset. Nálam mindent visz.
A pulmonológia nővérpultjához kihelyezett ütött-kopott, közösségi, megunt könyvespolcról veszem magamhoz. Antikváriumi példány lehetett, a borítóján puha ceruzával átfirkált forintok, 350-ről indult majd 49-ként végezte a jubileumi kiadás.
A nagyvizit előtt és özvegy Répássyné halálának megállapítása után nehéz mellkassal tartom a kötetet. Ólmos lábakkal állok a neonfényű folyosón majd erőt gyűjtök, hogy képes legyek kiérni a kantinig.
A '31-ben született Répássyné még a kórteremben, tőlem öt méterre fekszik, teljes egyediségében, teljes megsemmisülésében.
Súlyos tüdőelégtelenséggel kezeltem, nem dohányzott, csupán idős volt. Próbáltam visszahozni a rohamból, növeltem az oxigént, intubáltam, gégét metszettem.
Nincs itt Hollywood és nincs megváltó ige, csak bűz van és elhasználódott levegő.
Jelzek a kollégámnak, bő fél óra és újra itt leszek.
A kötetet szorítva kinyitom a duplaszárnyú ajtót és a gyomrom aljáig lélegzem.
A lépcsőket gyorsan szedve igyekszem a kantinhoz, a liftben nincsen levegő. Egyik lábamat teszem a másik után, pontosan, mint ahogyan egykor a medikus team tagjaként t***em. Most csak önmagammal vagyok.
Kinyitom a tűzálló ajtót, megcsap a jól ismert kantin bűze.
Rakásban sorakoznak a rántott húsos szendvicsek, felettük a Balaton szeletek, a porciózott gyümölcsök és a mázas pékáruk.
A szokásos feketét kérem sajtos szendviccsel, 669 Ft, és mint mindig, 700-at adok. Mit számít az a harmincegy forint? A csontos, lenőtt dauerú Irénkének azt hiszem a mindent.
Visszasétálok az üres lépcsőházi folyosóra, a levegő óceáni. Itt nem érződik, hogy kitavaszodott, a folyosó nem ismeri a naptárt és a szélességi fokot, nem tudja, hogy május 25-én, vasárnap, 8.42-kor, kinti, észak-keleti szélben rogyok hűvös betonjára. Nemtörődöm módon nyitom ki a fóliázott szendvicset, örülök, hogy le tudom nyelni.
Újrarágom Kosztolányit, jóízűen csúszik. Mélyen, egyenletesen veszem a levegőt majd fújom ki.
Önmagamat mérem önmagammal, ez a sor cseng az eskü óta a fülemben.
Ürességben, homályban és hidegben ülök. Nincs itt a családom, nem szól Sinatra, nem érzem a puha, meleg fürdőhabot és az otthon melegét, nem ízlik a vasárnapi erőleves.
Nincs fény, nincs vidámság, csak egyedüliség, ismétlődő és megismételhetetlen veszteség.
A hangyák rohangálnak a klumpám alatt, vezetik a tekintetem, olvasom félhangosan: vészkijárat.
Behunyom a szemeimet, most nincs veszély, ezek a napjaim, ugyanúgy élettel, mint halállal telve. A harmincegy percem letelt és a már nemlétező műszakom mégis folytatódik.
Csapódik az ajtó, jönnek a cserfes rezidensek, röfögnek, hörögnek, kifújják az e-cigit, egyediek és elemiek, rohan utánuk egy nővérke is. Megvárják, szívdobbanásra lépdelnek a lépcsőfokokon.
Mi volt a meccsen, közeleg a szakvizsga, bent járt Ricsi furcsa menyasszonya: fújjog az összes és kórusban zengik, nincs még egy hasonlóan rút teremtmény.
Lassan nyitom a tenyereimbe temetett szemeimet, távolodik a csapat. Már csak a hátukat látom, mindegyiken a láthatatlan felirat, anyaga: 100% én.
Kifújom a levegőt, beleremeg a költő. Fáradt ujjaimmal, simítva csukom a kötetbe minden megnyugvásomat, hitemet és félelmemet; újból szedem a lépteimet.

2023. november 19.

Példaszöveg: Korányi Mátyás: Majdhogynem

Hétindító asszociáció 🙃

BUGYITÖRVÉNY

Végre magamhoz tértem a két hete tartó szezonális delírium után. A kisfiam hívására ólmos mozdulatokkal dobtam le először a bal, azután a jobb lábamat a kifeküdt matracról. Meg is állapítottam, hogy az első „élő” napom ballábbal indul, natessék.
A korlát melletti, egyenes utam a mosdóba vitt. Levezényeltem egy köhögés áriát majd visszaindultam elkészíteni az igen hangosan kért reggeliket. Szikra, serpenyő, olajspray, tojás feltör, első, második, ötödik. Plutty, plutty, plutty. Olyan gépiesen mozogtam, hogy simán felkaptam gyenge balkezemmel a Napi Frisset.
- Hogy mi van? – sikítottam rekedten, guvadó szemekkel. Ez lehetetlen, ilyen nincs!
- Nincs lehetetlen, csak tehetetlen – riszált el előttem kacsintva a férjem egy fodros gumijú, szitás ülepű alsóban.
- Te, te olvastad a Napit? – kérdeztem tőle remegő hangon.
- Persze, Édes. A Twitteren és a Facebookon is posztoltak róla. Maszathuszár, dobd be azokat a tojikat, hamarosan indulunk, vár az óvoda.
Ez már csupán távoli hangként érte a fülemet, az ablakhoz vánszorogtam majd kezemben a telefonnal kémeltem a híreket és az embereket.
„A FEHÉRNEMŰ SZAKSZERVEZET PERT NYERT”
„JOGERŐRE EMELKEDETT A KEDDI BUGYITÖRVÉNY”
- Halló, Demeter? Szia, igen. Azt szeretném kérdezni, hogy még a hivatalban dolgozol? Ó, remek. Egy pillanatra zavarnálak csak. Kérlek nyugtass meg, hogy nem igazak a hírek. Menten rosszul leszek, pedig éppencsak lábadozom. Ezek szerint valóban kívülre kell vennem az alsóneműjeimet és bármikor be kell engednem a mosdómba a biztosokat? Pontoznak?
- Induluuuuunk – nyomott kétségbeesett arcomra egy-egy cuppanós puszit a fiam és a férjem. Let***em a telefont.
- Így nem mehettek el itthonról, megtiltom! Drágám, szúnyoghálónak sem jó az alsód, kicsikém, a zoknidon pedig krumplinyi lyuk tátong - méltatlankodtam.
- Mami, csak ez volt tiszta. Ne aggódj, engem nem fog zavarni, hogy az alsó kasztba sorolnak. Így is mi vagyunk a legmenőbbek. Puszi - hagyott maga mögött a fiam.
- Alsó kaszt? Arcpirító. Iszonyúan égett a két orcám. Megszólalni sem volt időm, úgy elillantak. Remegő ujjakkal kutattam fel a legszebbnek vélt fehérneműjeimet.
Anyám, ebből szoptatás óta kilógnak a melleim, ez rojtos, ez foltos, ez szakadt. Miért is nem szortíroztam én évek óta? Ó, mert betegnek lenni sincs időm, úgy lótok, futok. Dühöngtem, fújtattam. Nem fogok az alsó kasztba tartozni, mert betegen nem nyalom fel a lakást: a lassú sorba állni a közértbe, a hátsó ajtón felszállni a BKV-ra, száraz és sületlen pékárut fogyasztani, közeli lejáratú csirkét enni. Nem vagyok hajlandó lemondani a színházról, a szépirodalmi és egyéb kulturális programokról holmi bugyihisztéria miatt. A füstölgő monológóm közben folyamatosan csilingelt a telefonom, indulnom kellett. Semmi intimszféra!
- Indulás - néztem a tükörbe.
Semmi baj sem érhet: ocelot mintájú push up melltartó, hozzá passzoló ráncolt szegélyű, alkalmi franciabugyival. Előkerít***em az új yogazoknimat is, a tapadókorongok életükben nem tapadtak még így. Biztos lábakon álltam. Magabiztosan zártam a bejárati ajtót, így léptem a liftbe és „jóreggelteztem” Ancsának és Sándornak, a két kedves, decens, vasalt, márkás zoknijú és kombinéjú szomszédnak. Kiléptem a lépcsőházból majd elhatároztam, hogy engem két hétnyi influenza után nem fog érdekelni, ki-hol-hogyan-miben jár s kel. Napszemüveget t***em az orrom hegyére és igyekeztem a fülhallgatómat a fülemhez illeszteni, amikoris megszólított Gáspár, a HR-részlegvezető.
- Szia, munkába, munkába? – kezdte a szokásos tenyérbemászó stílusával.
- Szervusz, igen, meggyógyultam – válaszoltam kimérten.
- Nehéz lesz innen szépíteni hölgyem, de természetesen semmi sem lehetetlen – kacsintott alattomosan.
- Ezt mire érted, Gáspár? Igazoltan voltam távol.
- Nem töltötted még le a AAA-t?
- Hogy mit? – vet***em oda ingerülten.
- Az Alsóneműkért Alsóbbneműekként Alkalmazást - artikulált vigyorogva. Tegnap este véletlenül láttam az eredményeiteket, tudod, nyilvánosak. Hm, fürdőszoba szőrszázalék, mosdóbaktérium és virológia pontszám, a helyedben beletörődnék, hogy ez most nem sikerült. Bent tali, szia – szökkent az autójába.
- Várj! – kiáltottam utána.
- Mami, mami, mami! – puszilgatott a kisfiam. Hogy vagy Mami? Nagyon meleg a homlokod!
- Utat, bipp-bipp – surrant be a férjem. Friss ágynemű, pirítós, lázcsillapító. Tiszta udvar, rendes ház. Nyomott egy csókot a - még mindig - égő homlokomra.

2023. március 10.

Példaszöveg: John Barth: Az út vége

Egy kis lazaság hétfőre sosem árt...😛

10 dkg lazaság

Vettem 10 dkg lazaságot a közértben.
Mindig is szerettem az akciókat, mármint természetesen az izgalmas, lövöldözős filmeket is és a jó áron beszerezhető portékákat.
Izgató, hogy 70% kedvezménnyel enyém lehet ez a pakk lazaság. Ráadásul 11 dkg lett, de nagyvonalúan bólintottam, hogy maradhat. Elvégre is lazaságot rejt, elővettem hát a megengedő mivoltomat. Frontok ide, frontok oda, egyszer élek és még mindig élek, jól fog jönni ez a kis csomag. Nem fogom megosztani senkivel sem. Ez csak az enyém, ez nem szivacsos, penészes bűzlő krumplihéj, szökőévente velem is elszaladhat a ló, nekem is lehet végre valós örömöm. Igaz nincs az asszony bevásárlólistáján, de az istenit amúgy is annak a cetlinek. Hiába a 89 év, háború, képzési évek, éhezés és fagyoskodás; egyszer elolvasom és már tudom is. Kell nekem ez a lazaság.
Jobb, mint félrészegen kokettálni a pivóban vagy a kanapéba olvadva hízni. Viszolygok a kontrollálatlanságtól. Szorítja a mellkasomat és az öklömet, akárhányszor csak rá kell néznem a szomszéd Zsigára és a nejére. Elönti az agyamat a köd, erőszakot kell vennem magamon, hogy ismét tisztán lássak. Ilyenkor mindig a kulcscsomóm recéibe mélyesztem az ujjbegyeimet és ráharapok a számra, hogy érezzem az erőmet.
Ezzel a vásárlással megütöttem a főnyereményt. Egyetlen tökkelütöttel sem kell bazsalyognom, mégis hosszabbra engedhetem a gyeplőket. Born to be wild, áll a boltbajárós melegítőfelsőmön is. Azt mondja a kisunokám, ez azt jelenti, hogy öreg kecske nem vén kecske.
Pezseg a vérem, amikor a cvekkerembe csúsztatom a ropogós, akciós csomagolást. A biztonság kedvéért gyorsan beszuszakolom egy recsegősbe is, ami az enyém, mindig van nálam öt darab Skála füles zacskó. Félbehajtom, aztán merőlegesen hosszában is elfelezem és szép, szabályos, tátika mintára fejezem be a műveletet. Izgalmas, nagyon szeretem a szabályos akciókat. Azokat mindig szabályos reakciók követik.
Hasonlóan bánok a kitüntetéseim tisztításával, a ruhatáram gondozásával és a napi frissességem, azaz a rutinom megőrzésével. Nem kerülhet porszem a gépezetbe. Egyszerűen nincsen helye.
A nejem szerint az agyamra ment az irányítás, a lányom szerint transzgenerációs szorongásokat és mintákat ciepelek háborús poszttraumás szindrómával. A vejem egyszerűen csak roggyant elméjűnek tart és retteg tőlem, az unokám pedig még kicsi, ő így szeret, ahogyan vagyok. Mindig megcsippenti a két ujjával a bajuszomat, úgy ad puszit.
Ilyen vagyok, punktum, köszöntem. Leszolgáltam minden feladatot, bevégeztem a sorsomat. Ezeket nem lehet másként, képtelenség.
Felcsillant a szemem, amikor megláttam az akciót. Pofonegyszerű képlet. Olcsó, helyben termesztett, hazai áru, nem romlandó. Senki sem lát, a pultos is helyettesítő, holnap már hűlt helye lesz neki is és a történteknek is.
Nyugalmat színlelve hazaosonok vele, majd megvárom az ebéd utáni bóbiskolás idejét. Kilopózom a sufniba, viszem az olvasószemüveget és az elemlámpát is, elvégre még sohasem láttam lazaságot, jól megszemlélem majd. Balról fogom kezdeni, ahogyan az olvasást aztán keresztrejtvényszerűen vertikálisan vizsgálom meg. Meg is fogom szagolni, biztosan jó illata lesz. Érintésre ruganyosságra számítok. Odakészítem a noteszomat is. Semmit sem akarok elfelejteni, ami a lazaságommal kapcsolatos. Egyszeri és megismételhetetlen élményre számítok.
Böbi csodálkozni fog, hogy nem én szenderedem el hamarabb az ebéd után. Böbike, a lányom is ámulatba esik, hogy ottleszek a közönségtalálkozóján. Felesleges és flancos eseménynek tartom az effélét ám a titkos szeánszom kissé megborítja a szigorú napirendemet. Feltűnés nélkül beleolvadok a családi rendbe.

Példaszöveg: Szélesi Sándor: A képzeletbeli barát

2023. október 1.

2023 januárjában csatlakoztam Lackfi János kreatív írás kurzusához.
Kedden esténként hat órakor János az aktuális kérdéseink megválaszolását követően felolvas egy példaszöveget. Elemzi majd elmondja, "hogyan írjunk hasonló stílusgyakorlatot?". Hétről hétre házi feladatokat kapunk és mi, a LackFiókák🥰, az instrukciókat figyelembe véve minden hétvégére írunk. Azután izgatottan várjuk, hogy a háromtagú mentorcsapat, Marianna Posta, Ijjas Tamás és Véssey Miklós bíráljanak. 🤞☺️
János kurzusa nemcsak íráspedagógiailag remek fejlődési lehetőség nekem, aki imád tanulni, jó lenni a legjobbak között.
Egy nagyszerű közösség tagjává váltam. Szellemi manna a társaim házi feladatait olvasni, arról nem is szólva, hogy friss anyukaként sokáig ezen az egyetlen csatornán keresztül tudtam érintkezni az irodalommal. Egy hét, egy novella, egy könyvrészlet.

Nagyon izgalmas, kifejezetten mókás számomra, hogy a kurzuson keletkezett írásaimban elkezdtem vegyíteni a saját élményeimet, mások megéléseit és a hallott vagy sokszor csupán gondolt történéseket.
Ezeken a lélekszöveteken való alkotás számomra igazi kikapcsolódás, megújulás.
Már nem traumaírást végzek, az írásaimban fúziós karakterek, szituációk és dimenziók kelnek életre. Lehet, hogy Te is ott vagy a szövegben! 😉

Arra gondoltam, hogy amennyiben kedvetekre való, megosztom veletek az itt keletkezett írásaimat a törzsszövegek megjelölésével.

Jó olvasást, kikapcsolódást kívánok, visszajelezni ér! 🙂

Kiss Ottó: Ígyélmama

Ittvannagypapa

Tessék nyugton maradni és figyelni, látod, az egyik hurkot megcsippentjük a bal ujjakkal, a másik hurkot a jobb ujjakkal, átbújtatjuk és már készen is van a masni, menni fog ez majd neked is, ittvannagypapa.
Nagypapa már nehezen hajol le, tudod, Nagypapa beteg, nehezen megy neki az ülés, a hajolás, a járás, a futás, a serteperte, teremt***e. Jobb oldal és masni. Triviális. Nem fog ki rajtunk egy kis kórság, mi matyók vagyunk és megyünk, ittvannagypapa. A matyók pedig erősek, nem nyámnyila macskajancsik, életképtelen, kekszen nevelkedett városi egerek, akiket egy tüsszentéssel kilő a sodrás. Gyere, fogd meg a kezem, én is fogom a tied, a másikba a botomat, indulunk. Miért, miért? Mert azt mondtam, kiskomám. Ilyet kérdezni a seregben felért egy öngyilkossággal. Bár te nem fogsz seregbe menni, a mai fiatalok nem bírnák már a kiképzést. Éjjeli riadó, hajnali takarítás, fegyelem, figyelem, alázat és to-le-ran-ci-a. Habár, elnézve az aktualitásokat, lehetséges, hogy fogsz te még bakabakancsot húzni és szappannal óvatoskodni. Csúnya világ ez, de gond egy szál se, ittvannagypapa. Körbenézünk, szépen megyünk, nem futunk az autóhoz, én fogom nyitni és együtt beülünk. Hopsz, nem-nem, csakis a magasítóra. Feleselni tetszik? Nem tetszik, ugye? Bekötjük, te is, én is, jól figyelj, kuplung, indítás, sebesség, index, körültekintés. A körültekintés roppant fontos, nonsens, hogy ezt sokan kiiktatják. Hogy szomjas vagy? Húsz perc és a menzán vagyunk. Mi az, hogy nem bírod ki, hogy nem szereted a szúrós vizet? Mit fogsz tenni a sivatag közepén? Elmondom én, üdvözítő imák közepette fogod a jó meleg pisidet kortyolgatni, amit a kezeiddel markolsz majd össze. Nem a Lidlös kártyák láttán fog ragyogni a szemed, hanem a folyékony arany után fogsz sóvárogni. De, de és nagyon jó lesz az neked! Tele van hasznos anyagokkal, Nagypapa el fogja mondani, amikor nagyobbacska leszel, tanulta az egyetemen. Melyik egyetemre járt Nagypapa? Ügyes vagy, az én kisunokám. Jegyezd meg, de jól! Mit nem vehetnek el tőled soha? Hangosan! Igen, a tudást. Pusztíthat özönvíz, jöhet betegség, mehet háború, árulás, cselszövés és ármánykodó rendszer; a megszerzett tudás kizárólag a tiéd. Mondom a mai menüt, zöldborsó leves, stefánia vagdalt, mennyei, szép az élet, nem szegi kedvünket egy kis betegség, ittvannagypapa. Mindketten zónát fogyasztunk, mert te még kisinas vagy, én pedig már nem tudok emiatt a nyavalya miatt rendesen enni sem. Tisztességesen enni pedig muszáj, mert enni kell. Az utolsó falatig, az utolsó morzsáig, akkor lesz Nagypapa büszke. Nem pazarlunk, megbecsüljük, hálát adunk. Dédnagyapád korában a penészes pityóka ínyencségnek számított. Nem fújjogunk, mert lesz nemulass. Köszönjük Marika! Fújjuk meg alaposan azt a levest, nehogy leforrázza a gyomrunkat. Hadd lássam, hogy megy az a kanálfogás, büszke Nagypapa, nagyon büszke. Ki lesz az angyal, tudod-e? Hát aki szépen, egyenletes ütemben, fújva a levest a kanálon mindent elfogyaszt. Én kis angyalom, ittvannagypapa. Nézzük azt a stefániát, egyenest mosolyog a sárga holdszemeivel. Amikor lesz kislányod, mármint nem neked, hanem akit udvarlásra viszel, mutasd meg neki a pázsiton fekve a holdat. Szeretik a kishölgyek a sárgálló holdat. Mi is megnézzük este Nagypapa spéci távcsövével. Mikroszkópozunk is, igen, gyere, fogd meg Nagypapa kezét, irány a fodrász. Micsoda beszéd, meg se hallom. Meg se hallom, ifjú úr. Hajat vágni muszáj, kivérzi a füledet, higgyél nekem, végig veled leszek, mindig veled leszek, ittvannagypapa! Ebadta, a mindenét, fölbukom, micsoda útburkolat. Szétlopják az utat, beleakad a botom, nyakamat szegem. Kissé elfáradtunk, ugye? Gyere pihenjünk meg ezen a padon, kapjunk már egy kis levegőt, a hétszázát. Igen, te futkározhatsz körbe-körbe, csak nyugodtan, most akkor kicsit külön leszünk, ne aggódj, ittvannagypapa!

2023. március 16.

Új szemmel nézni
a régi képre: ez a
mi alkotásunk.

(Fodor Ákos: Nézőpont)

Újra a katedrán, újra a padokban. Végre! Az új tanév kezdetére. Isten éltesse az iskolásokat (is)!

Kedves Ismerőseim! 🙂

Az irodám költözésével hatalmas rendet t***em.
Az évek során igen sok, számomra nélkülözhető iskolaszer bújt meg nálam, amiket úgy egészít***em ki, hogy egy kisfiú és egy kislány vidám és színes tanévkezdő csomagjai lehessenek.
Minden varázserőmet, kedves, inspiráló emlékemet, szorgalmamat és kreativitásomat belet***em, hogy az új gazdák biztosra mehessenek. A receptet mellékeltem. 😛😉

Kérem, aki tud olyan kecskeméti családról, ahol jó szolgálatot tesznek majd a pakkjaim, írjon nekem üzenetet vagy ossza meg a bejegyzésemet!
Szép napot mindenkinek, vigyázzatok magatokra! ☀️

Serényen készülődünk Poppyval, könyvtárat pakolunk és nagy szeret***el várunk Benneteket hétfőtől a megújult irodánkba! 🐾📚🙂

Már csak 2! diáknak tudok helyet biztosítani nyárra!! Várlak titeket szeret***el! 🙂✨

(A megosztásokat mint mindig, most is szívből köszönöm! 🙂)