ZICHY

Brunelleschi egy firenzei házban lakott, amely közvetlenül szomszédos volt egy kapzsi és rosszindulatú polgár telkével. A szomszéd – kihasználva a szűk beépítést – egy jogi vitát vagy építkezési viszályt követően önkényesen elfoglalt egy darabot Brunelleschi telkéből, és odaépítette a saját házának egy részét (vagy egy falat), amivel elzárta a művész elől a fényt és a helyet.
Brunelleschi ahelyett, hogy hosszas és unalmas bírósági pereskedésbe kezdett volna, a saját mérnöki zsenialitását hívta segítségül a bosszúhoz:
A szerkezet: Brunelleschi – aki a dóm építéséhez amúgy is forradalmi emelőgépeket és csigarendszereket tervezett – épített egy különleges gerendát és áttételt a saját háza tetején.
A fenyegetés: Erre a szerkezetre egy óriási, többtonnás kőtömböt függesztett fel. A követ hajszálpontosan a szomszéd újonnan épített házrésze (vagy tetőszerkezete) fölé lógatta be.
A szomszédot teljesen kikészítette a folyamatos életveszély és a pszichológiai nyomás. Végül kénytelen volt meghátrálni, lebontotta a vitatott épületrészt, és visszaadta Brunelleschinek a területét, csak hogy a mérnök végre eltávolítsa a feje fölül a gyilkos követ.

David Hockney arról is híres, hogy a klasszikus festészeti technikák (olaj, akril) mellett elkötelezett híve volt a digitális művészetnek. Évtizedek óta kísérletezett új médiumokkal, az 1980-as években például faxgépekkel és polaroid fényképekkel kollázsolt, az iPad megjelenése után pedig azonnal felfedezte magának a táblagépet, amin ujjával vagy speciális tollal rajzolta élénk színű, monumentális tájképeit.

David Salle úgy építi fel a vásznait, mintha egymásra dobált képek kollázsai lennének. Gyakran előfordul, hogy egy precíz, szénnel rajzolt női aktra ráhelyez egy teljesen más stílusban, például élénk színekkel vagy elvont formákkal megfestett tárgyat vagy képregényrészletet.

James McNeill Whistler „tűzijáték botránya” az 1877-es művészeti élet egyik legnagyobb eseménye volt.
A híres Fekete és arany noktürn – A lehulló rakéta című festménye miatt robbant ki. A kép egy londoni park éjszakai tűzijátékát ábrázolta nagyon elvont, modern stílusban.
John Ruskin, a kor legbefolyásosabb angol művészeti kritikusa élesen támadta a képet. Úgy fogalmazott, hogy Whistler „egy festékes fazekat vágott a közönség képébe”.
A feldühödött Whistler rágalmazásért beperelte. A bírósági tárgyalás hatalmas nyilvánosságot kapott.
Whistler névlegesen megnyerte a pert. A bíróság azonban csak a legkisebb értékű pénzérmét, egyetlen farthingot (negyedpenny) ítélte meg számára kártérítésként.
A per hatalmas anyagi csapást jelentett a festőnek. A perköltségek miatt Whistler csődbe ment, és minden vagyontárgyát el kellett adnia.

A 18. századi velencei rokokó festőművésznő, Rosalba Carriera a pasztellkréta addigi vázlatos technikáját hivatalos, ünnepelt portréművészetté emelte. Hatalmas nemzetközi karriert futott be az európai arisztokrácia körében.
Amikor 1720-ban a francia fővárosba látogatott, akkora őrületet keltett, hogy a királyi udvar legfontosabb hölgyei és urai álltak sorba a portréiért. Ekkor választották a Francia Akadémia tagjává is.
Velencei műterme kötelező megállóhely volt az európai arisztokrácia számára, akik az úgynevezett Grand Tour keretében látogattak Itáliába.
Önarcképe és XV. Lajosról készített portréja.

Foci a festészetben
P. J. Crook, Fotelszurkolók, 2004

A kármin egy erős, élénk piros vagy bíborvörös színű természetes színezék. Eredetileg a fügekaktuszokon élő bíbortetvek nőstényeiből (kokcsinella) készítik. Ezt az anyagot gyakran használják élelmiszerek (például édességek) és kozmetikumok (rúzsok) színezésére. Az élelmiszeriparban E120 kóddal jelölik.

Az eredeti indiai sárga (latin nevén magnézium-euxantát) egy nagyon különleges, szerves festék. Az alapanyaga meglepő: olyan tehenek vizelete volt, amelyeket kizárólag mangólevelekkel etettek. A modern művészetben a ma használt indiai sárga festékek már nem természetes állati eredetűek. Biztonságos szintetikus anyagokból (pigmentek keverékéből) állítják elő őket, így biztosítva a szép és élénk sárga színt.

Sandro Botticelli sosem nősült meg. Azt állította, hogy a házasság gondolata már a puszta gondolatától is rémálmai lesznek. A pletykák szerint ez azért volt, mert plátói szerelmet érzett a gyönyörű firenzei nemes hölgy, Simonetta Vespucci iránt. Botticelli sosem vallotta be ezt neki nyíltan. Halála utáni utolsó kívánsága az volt, hogy a tragikusan fiatalon elhunyt hölgy lábaihoz temessék a firenzei Ognissanti templomban. Ez a kívánsága teljesült is.

A művészetek története tele van meglepő fordulatokkal. Íme egy kifejezetten bizarr tény: a 19. századi európai festők előszeretettel használtak egy "Mummy Brown" (Múmiabarna) nevű festéket, amelyet valódi, porrá zúzott egyiptomi múmiákból készítettek