26/10/2025
Egy szülésznőhallgató arcai
Ha nincs kedved szöveget elolvasni, akkor csak nézd meg az arcom hogyan változik képről képre.
36 éves vagyok, szociális munkás. 13 éve dolgozom a szakmámban, különböző csoportokkal. Először kapcsolati erőszak áldozataival, majd krízishelyzetbe került családokkal. Ezt követően a büntetésvégrehajtás előszobájában fiatalkorú bűnelkövetőkkel. Jelenleg iskolai szociális munkásként.
Nappalis hallgatóként jártam egyetemre és gyakorlatra, mellette heti 25 órában dolgoztam eladóként egy fast fashion üzletben. Csillogó szemmel ültem a tanórákon, lelkesen mentem gyakorlatra, kicsit fáradtan, de az önfentartást élvezve munkába. A legtöbbet a kliensektől tanultam, róluk és magamról, egyaránt. Meg úgy az emberi létről egyáltalán.
Egy nagyon erős belső motivációval érkeztem a szülésznő szakra. Akkor már láttam és kísértem nőket várandósságukban és szüléseikben. Kórházban és otthon egyaránt. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de nem sejtettem, hogy ennyire nehéz lesz.
Nem az anatómia, nem a gyógyszertan, nem az élettan és kórtan. Nem az, hogy munka mellett tanulsz. Hanem az, hogy már saját bőrödön érzed az oktatási rendszer hiányosságait, a düledező eü.rendszer és a kreatív és leleményes szakdolgozók terheit; annak a súlyát, hogy az tapos lefelé, akit szintén felülről rúgnak.
Hatalmas disszonancia van bennem. Valami csoda folytán kapok kapaszkodókat, ami még visz előre. Tudjátok, amikor sokszor mondják egy kisgyereknek hogy buta, akkor egy idő után elhiszi. Valami hasonló történik velem is. Az én szülésznői képem nem az, amit jelenleg a magyar felsőoktatás mutat. De a diploma kell ahhoz, hogy az a szülésznő lehessek, aki szeretnék lenni.
Nem hagyom abba, de kiégtem. Leginkább a kognitív disszonanciában fáradtam el.
Nem látom a céltablát most, de talán most az is elég, ha nem esek el a gödrökben és észreveszem az útszéli pipacsokat.
