Békés babázás

AZ ANYAI KIÉGÉS NEM MENTÁLIS DISZFUNKCIÓ, HANEM RENDSZERHIBA

Rengeteg anyával beszélgetek nap mint nap, és azt látom, hogy sokan a kiégés különféle állomásait úgy azonosítják, hogy valami baj van velük.

Névtelenül kérnek pszichológus ajánlást zárt csoportokban, általában a kiégésnek valamilyen komolyabb szakaszában.

Akkor, amikor már krónikusan láthatatlannak érzik magukat. Amikor már nem is tudják, hogy mit csinálnának az énidejükben, ha lenne, mert már elfelejtették hogy mi érdekli őket.

Amikor már ráripakodnak a gyerekre, pedig ők nem ilyen anyák akartak lenni.

Volt olyan anya, aki egyenesen pszichiáterhez akart fordulni mondván, hogy neki valamilyen diagnózisra van szüksége. Ő tudja, hogy nincs rendben, és azt szeretné, ha végre valaki (egy fehérköpenyes autoritás) kimondaná kerek perec, hogy vele valami nem oké.

Pedig minden oké volt vele, egyáltalán nem volt súlyosabb állapotban, mint más anyák akikkel beszélek, és akik pár hét alatt sorsfordító változáson mennek keresztül elérve azt a békés, derűs és önazonos állapotot amire vágynak, és amit mindig is szántak a saját gyereküknek.

De most akkor van bajod, vagy nincs bajod ha a kiégés tüneteit észleled magadon?

Abban az értelemben nincs baj veled, hogy nem romlottál el. Nem kell téged megjavítani. A probléma nem a fejedben van.

Ezt elismétlem mégegyszer, mert nagyon fontos. A probléma NEM az ön készülékében van.

A reakciód (az érzelmi depriváció, a kimerültség, a tehetetlenség, a túlterheltség, a magány, a gondolatok, hogy talán mégsem volt jó ötlet a gyerekvállalás) egy abnormális környezetre adott normális reakció.

Nem téged kell megszerelni, hanem környezetet kell váltanod. Bele kell kerülnöd a fejlődésedet támogató környezetbe ahhoz, hogy a kiégés útja helyett az alkalmazkodás és fejlődés útját járd.

A környezeted most jó eséllyel megbetegít. A rokonok kompetenciaromboló megjegyzései, a sok-sok egymásnak is ellentmondó információ, és az elvárások szétszakítanak.

Egyre süllyedsz.

Hibáztatod, majd elveszted önmagad.

Aztán azért hibáztatod magad, mert robot üzemmódban nem tudsz jól teljesíteni.

Elveszted a válaszkészségedet.

Egyre rosszabbul reagálsz érzelmileg nehéz helyzetekben. Mire eljön a dackorszak, és leginkább kellene az érzelmi energia, teljesen lemerülsz.

Utálod magad, és szégyenled az anyai teljesítményed. Úgy érzed megbuktál válaszkész anyaként.

És az a nagyon fájdalmas ebben, hogy sajnos egy kicsit igazad lesz, mert a kiégett anya nem lehet jó anya. Ez a felismerés mindig elkövetkezik, de sajnos túl későn.

Hogy volt egy feladatod amit nem láttál el elég jól: mentálisan fitten tartani magad a családodért, a gyerekedért. Hogy nyúzható legyél hosszútávon.

Remélem látod ebből, hogy ez egy fontos feladat, amire azonban nem készülünk. Az érzelmi erőforrásaid kimerülése nem mentális diszfunkció, hanem rendszerhiba. Egy olyan rendszer tünete, amiben túl kevés a támogatásod, a tapasztalatod, a tudásod, és túl nagy a felelősséged.

Az anyai egyensúly megteremtéséhez tehát nem feltétlenül és főleg nem elsődlegesen pszichológusra, vagy pszichiáterre van szükséged.

Egy olyan, a fejlődésedet támogató környezetre van szükséged, ami komplex módon kezeli a jelenséget, amivel találkoztál. Az anyai teljesítmény, a válaszkész anyai egyensúlyteremtés, és a kiégés megelőzésének jelenségét.

Ha szeretnéd azt érezni, hogy...
- ...bírod a gyűrődést.
- …Menő anya vagy.
- ...Még a nehézségekben, krízishelyzetekben is stabil és támogató vagy a gyerek felé.

Ha nyugodt lélekkel, fenntartható módon válaszkészen szeretnél gondoskodni, tudva, hogy minden a helyén van…

..Vannak hobbijaid, barátaid, van életed, és mindezt nem a gyerek igényein keresztülgyalogolva érted el, hanem maximális, sőt kiemelkedő válaszkészség mellett…

..akkor személyre szabott stratégiára van szükséged.

Nem patologizáló diagnózisokra, hanem egy mentorra, aki ismeri a játék szabályait, és elkötelezetten neked drukkol, segít.

Tanít, tanácsot ad, és jó kérdéseket tesz fel ha elakadsz.

Mint mentális személyi edző az anyaságban való fejlődéshez.

Nincs veled semmi baj. A reakciód normális. A kiégés az abnormális környezetre adott normális válasz.

Merre indulj el, ha benne vagy?

A legfontosabb első lépés, hogy el kell fogadnod, hogy most nem jó felé tartasz, és ha ez így megy tovább, még jobban ki fogsz égni, és a babád többet veszít. Akár visszafordíthatatlanul megváltozik az életetek.

A kiégés egy skála.

Már most is rajta vagy.

Ne menj tovább innen!

Indulj el a jó spirálba még ma!

Ha diagnózis helyett stratégiában gondolkodsz akkor szuper hírem van neked.

Itt a válasz, hogy merre lépj tovább ahhoz, hogy heteken belül érezd a drámai változást!

További információ kommentben.

Hajrá!

Nyugodjon békében Jane Goodall, akinek mi, a válaszkész gondoskodás gyakorlói is sokat köszönhetünk

Van egy kultúránkban általános nézet, miszerint a gondoskodás olyasmi, amivel a gyereket el tudjuk kényeztetni, és így szülőként feladatunk korlátokat szabni "a nagy válaszkészségnek", a gyerekünket pedig önállóságra szoktatni.

Először is vegyük észre, hogy milyen furcsa dolog elkényeztetésnek hívni olyasmiket, amikre ilyenkor gondolni szoktunk (pl. feladni a ruhát egy gyerekre aki magától is képes öltözni). Erre nagyon jó példa a kisfiammal folytatott beszélgetésem.

- Anya, mi az az "elkényeztetett"? - kérdezi
- Azt nevezik így, aki helyett megcsinálnak dolgokat akkor is, amikor ő erre már magától is képes - próbáltam elmagyarázni a nagycsoportos gyerek szintjén azt, hogy mire mondják ezt általában a fölnőttek.

Másnap reggel, amikor szemtanúja volt, hogy a férjem ágyba hozza nekem a kávét a gyerek felragyogó arccal közölte:
- Anya, te most elkényeztetett vagy!
- Hát… Igen. - ismertem el a logikailag tökéletes megfejtést.
Ugyanis magam is meg tudtam volna főzni azt a kávét, mégis megtette értem valaki más, én pedig csak élveztem a helyzet előnyét. Valóban el vagyok kényeztetve - állapítottam meg. És ez a felismerés több szempontból is megvilágosító volt (azon kívül is, hogy jól házasodtam).

1. A válaszkészségben nevelkedett gyerekem, aki életkora okán épp csak ismerkedett az absztrakt fogalmakkal (de már értett valamennyire ilyeneket) nehezen tudja fogalmilag rendezni magában az olyan manipulatív kommunikációs keretet feltételező fogalmakat, mint "elkényeztetett". Neki szükségletek léteznek, meg ezekről való gondoskodás, esetleg a kielégületlenség kellemetlensége. De a manipuláció, vagyis az, hogy akarok valamit és ráveszem a másikat "csellel" - ez neki több okból is értelmezhetetetlen. Ezért az ő mindsetjében az elkényeztetett szó az egyszerűen a jól gondozott szinonímája. Amikor valakinek a szükségletei (jelenleg) kielégültek, mert teljeskörűen gondoskodva van róla.

2. Az elkényeztetést igyekeztem neki definiálni, és utólag elégedett vagyok a definíciómmal. Szerintem általában arra a gyerekre mondják, aki helyett a fölnőttek ha kell ha nem elvégzik a "piszkos munkát", jobban ki van szolgálva mint amennyire "muszáj lenne", és esetleg ezt megszokja, kéri és ezzel összefüggésben a környezete követelőzőnek látja. És ezzel együtt a definícióm mentén ("megcsinálnak helyette dolgokat akkor is, amikor ő erre már magától is képes") ez a fogalom a gyerekem számára EGYÁLTALÁN nem negatív töltetű dologként csapódott le. Ezt imádtam, és azóta én magam is ebben az értelemben használom. Legyen szó akár a saját elkényeztetettségem kiélvezéséről a reggeli kávémat fogyasztva, vagy akár arról amikor mások által mesélt szituációk kapcsán ezzel a jelzővel illetnek gyerekeket. Sőt, mi a családban azóta fel is szoktuk hívni a figyelmet rá, amikor valaki szívességet tesz, és épp "elkényeztet" valakit. Mondjuk ha az egyik testvér kettőjük helyett söpör fel a gyerekszobában.

DE MIÉRT IS FÉLÜNK MI FELNŐTTEK ANNYIRA AZ ELKÉNYEZTETETTSÉGTŐL?

Olyan sokszor hallom anyáktól, hogy szeretnének válaszkészek lenni, miközben nem akarnak "kis zsarnokokat" nevelni.

Nos, itt jön be Dame Jane Goodall munkássága a válaszkész nevelésben.

Goodall csimpánzokat tanulmányozott, olyan főemlősöket, akik genetikai állománya a legközelebb áll az emberéhez, a génállományunk azonossága 98,8%. Legközelebbi rokonainkról van tehát szó.

Nem volt célja, hogy etológiai megfigyeléseivel gazdagítsa az embercsecsemőről szóló tudásunkat, mégis megtette.
Egy kollégám arra a kérdésre, hogy ha egyetlen könyvet olvasnánk el a gyereknevelésről, mit ajánlana, ezt válaszolta: Jane Goodall: Az ember árnyékában.

Ha ismered a könyvet vagy a kutatónő munkásságát meglepődhetsz ezen, mivel ez nem egy nevelésről szóló könyv. Ez a könyv a gombei nemzeti park csimpánzainak szociális életét és mindennapjait írja le.

Hogyan szülnek, gondoznak, vadásznak, háborúznak, és gyászolnak a csimpánzok.

És mégis ezeknek az emberszabásúaknak a viselkedése hihetetlenül hasznos és nagy segítség a tévhitrombolásban, és abban, hogy a helyére tegyük a gyereknevelés kapcsán örökölt gondolatainkat.

Néhány kulcsmegfigyelése, ami a gyereknevelésben is megerősítő:

👉Az anyai közelség fontossága: A kis csimpánzok hosszú ideig szorosan anyjuk mellett maradnak, testkontaktusban vagy karnyújtásnyira. Goodall észrevette, hogy ezek a kölykök később kiegyensúlyozottabbak, magabiztosabbak és könnyebben alakítanak szociális kapcsolatokat. Ez analóg azzal, hogy a gyerekek is biztonságos kötődésből indulva lesznek önállóak. (Vagyis nem az önállóságra szoktatással gondoskodunk erről, hanem azzal, hogy sokat ölelgetjük amikor csak kéri.)

👉Az önállóság fokozatos kialakulása: Nem volt nyomás vagy kényszer az anya részéről, hogy a kölykök önállóak legyenek, mégis megtörténik amikor eljön az idő. Amikor a fiatal csimpánz késznek érezte magát, lassan tágította a „mozgásterét”: előbb csak pár méterre távolodott, majd egyre hosszabb időkre. Az anya mindig elérhető maradt. Eleinte például az anya építette közös fészekben aludtak (a fán) mindketten, majd jópár év múltán a kölyök saját fészket kezd építeni éjszakára (de egy ideig még nem fekszik bele, vagy "átjár" éjszaka. Ismerős? :))

👉A biztonságos bázis szerepe: A csimpánz anya „bázisként” szolgált. A kicsi újra és újra visszatért hozzá egy ölelésre vagy szoptatásra, majd újra felfedezőútra indult.
A túl korán függetlenedő kölykök sérülékenysége: Goodall látta, hogy azok a kölykök, akik valamilyen okból korán elvesztették anyjuk közelségét vagy támogatását, később nehezebben boldogultak, szorongóbbak vagy agresszívebbek lettek. Ez azt erősíti meg, hogy a türelmes kivárás egészségesebb, mint az önállóság erőltetése.

👉Az önállóság természetes vágya: A fiatal csimpánzban veleszületetten ott van a kíváncsiság, a kísérletezés. Nem kellett „tanítani” őket arra, hogy elhagyják az anyjukat – maguktól, a saját időzítésük szerint tették meg.

Halála kapcsán megemlékezem mindarról, amit az én szemléletemhez is hozzáadott munkásságával, és szeretettel hívom fel a ti figyelmeteket is ezirányú örökségére.

R.I.P.

💔Pleván Timi (Ablak a világra) tegnap tragikus hirtelenséggel elvesztette férjét, egyedül maradt ikerlányaival. Timi egyéni vállalkozóként egy társadalmilag hasznos, fontos ügyön dolgozott, szülészeti adatbázist épített, a férje támogatásával, mert a vállalkozás nem termelt profitot. A megváltozott élethelyzetben kell most lábra állnia, munkát vállalnia, de ez időt vesz igénybe. Addig is a gyermekeit mostantól sajnos egyedül kell eltartania. Összefogással szeretnénk nekik segíteni.

Hogy tudod támogatni Timit?

💛Utalással, erőd szerint magánszemélyként a számlaszámára (maximum 150 ezer forintig, számlaszám: 12010501-00612492-00100003, nemzetközi: HU09 12010501 00612492 00100003 - Pleván Tímea), mindenképpen tüntesd fel a közleményben: ADOMÁNY

💚 Fizess elő szülésfelkészítő videóira!

https://www.ablakavilagraklub.hu/onallo-szulesfelkeszito-videok/

🩵 Rendelhető szülésfelkészítő kártyacsomagja is:

https://www.ablakavilagraklub.hu/szulesfelkeszito-kartyacsomag/

💜Előfizetheted - három lehetséges támogatási összeg közül választva - a Császárvonal Igazából szeretem online tornaprogramját 2024. november 20-december 20-ig, a program TELJES bevétele Timiéknek megy az Élet.Érzés Egyesület - mi vagyunk a Babagenetika- n keresztül még karácsony előtt.

A program itt:
https://csaszarvonal.hu/videotar/product/igazabol_szeretem_kedvenc_tornaitok_jotekonysagi_osszefogasban/70

🩷Vásárolj Cic’IT karkötőt, Nóri a mai naptól január végéig a bevételét egy az egyben Timinek adja!

🩵Tudjuk, hogy egy ilyen tragikus esemény után sokan megmozdultok majd, és egyszeri adománnyal segítitek Timit, amit nagyon köszönünk, de fontosnak tartjuk azt is, hogy hosszabb távú támogatási mód is elérhető legyen. Így keresünk olyan személyeket is, akik vállalják, hogy az általuk megjelölt összegű, rendszeres havi adománnyal segítik a családot. Ez a rendszeres támogatás módot ad arra, hogy a család ebből a váratlan krízisből könnyebben talpra állhasson, és az egyszeri adományok után se maradjanak segítség nélkül. A temetésen és az egyszeri költségeken túl az állandó költségek, rezsi fedezésében is nagy segítség ez a hirtelen egykeresőssé váló családban, hogy a gyászt ne sújtsa még súlyos pénzügyi krízis.

✅️Ha hosszabb távon támogatnád, havi rendszerességgel ebben a nehéz helyzetben Timit, állíts be rendszeres utalást erre a számlaszámra, ez is óriási segítség! (Közleményben jelezheted neki, hosszabban számíthat rád: "rendszeres adomány")
✅️Ha számlaképes vagy, s úgy támogatnád, kérünk, írj a [email protected] címre.

Kérjük, kérdéseitekkel NE keressétek most őt.

Köszönjük!

"LEHETNE INGYENES ÉS MINDEN SZÜLŐ SZÁMÁRA HOZZÁFÉRHETŐ EZ A TUDÁS MAJD EGY SZÉP ÚJ VILÁGBAN?"

Kérdezte egy anya egy konkurensem posztja alatt, ahol arról volt szó, hogy hogyan maradhatsz kiegyensúlyozott és reagálhatsz türelemmel olyan helyzetekben, amikor a gyerek benyomta rajtad a trigger feliratú piros gombot. (Majd ráugrott háromszor, majd ráült.) Tehát a gyerek úgy viselkedett, ahogy szokott. :)

Nos, innen üzenem, hogy én "véletlenül" pontosan tudom, hogy mennyivel több anya fejleszti magát annak hatására, ha a segítség ingyenesen érhető el (mert nekem van nyolcvan órányi ingyenesen elérhető videós tanításom).

Mindenki jöhet tanulni, aki szeretne. A szomorú igazság pedig az, hogy az anyák igen kicsi százaléka szeretne dolgozni magán, hogy jobb anya legyen. Ennek pedig nem az az oka, hogy nem érhető el elegendő tananyag ingyen.

Én a top 1% buborékjában élek, körülvéve olyan anyákkal, akik a csoportomban nézik a videókat, vagy az első visszautasítás után arra várnak, hogy másodszorra bejussanak hozzám telefonos konzultációra. Ők rengeteg energiát tesznek abba, hogy jóból kiválóvá váljanak. Ők - nem meglepő módon - egyébként ugyanazok, akik szükség esetén az anyagi erőforrást is beleteszik az önfejlesztésbe, szemben a kérdezővel.

Ők egyébként nem a leggazdagabb 1%, sokkal inkább az a réteg, akinek FONTOS ügy az, hogy anyaként milyen teljesítményt nyújtanak.

Ők azok, akik plussz munkát vállalnak, vagy feltörik a tartalék lekötött pénzüket, vagy gyűjtenek azzal a céllal, hogy fejlesszék magukat. Vagyis áldozatot vállalnak a számukra fontos cél érdekében.

Nem abban különböznek, hogy "megengedhetik maguknak", hanem azért engedik meg maguknak, mert lemondanak másról, az anyai teljesítményüket mint fontosabb ügyet priorizálva.

Közhely, hogy "a gyerekért mindent", mégpedig a közhelyek azon ritka esete, ami az esetek túlnyomó többségében nem igaz.

Statisztikailag a legtöbb anya inkább választja az önsajnálatot, mint az önsegítést.

Az, hogy az a közeg ami engem körülvesz nem a valóság, csak a legtudatosabb top 1% valósága olyankor csap arcul, amikor megnyitok valamilyen statisztikát. Ma például egy olyat, ami a gyerekek képernyőhasználatáról szólt. Figyelem:

Minden negyedik (!) óvodás (!) gyerek hétköznap este 10-kor (!) még képernyő előtt ül.

(Őszintén szólva annyira meredeknek tűnt az adat, hogy nem hittem el ezt az illető szakértő híradásából, úgyhogy elolvastam a hivatkozott statisztikát. Valós. Magyar kutatás, magyar gyerekekről.)

És a legmeghökkentőbb pedig a kommenteket elolvasni egy-egy ilyen híradás alatt. Ahol a jófej "nem álszent" anyák ironikusan "mintaanyáknak" bélyegzik azokat, akik leírják, hogy a(z ovis!) gyerek náluk 8-kor ágyban van, és az esti mesét ők könyvből olvassák.

Persze persze, mindenki megértően bólogat, a szülők fáradtak, nyilván elő fog kerülni a képernyő. A szülő már kimerült, a gyerek meg nem altatható el korán, legyünk elnézőek!

Tényleg?

Nos, nem értek egyet.

Miért is nem vesszük akkor elő a pálinkás kenyeret, vagy főzünk egy kis mákteát a rakoncátlan lurkónak? Azzal is el lehet altatni a gyereket. A szülőnek sokkal egyszerűbb, nem?

Meredeken hangzik? Pedig ilyen gyakorlat is létezett.

Az, hogy a képernyő árt a kisgyerekeknek, tény. Megmondta a WHO is, meg kb. mindenki aki gyerekekkel foglalkozó szakember. Egyébként kutatások nélkül is könnyen belátható tény, hiszen mindenkinek van saját tapasztalata a képernyő hatásról. Hatással van pl. az alvásunk minőségére, és nem a jó irányban.

Ennek az ártalomnak sokszorosára kell gondolni egy kisgyerek esetében. Az ovisok idegrendszerének fejlődésében a nagymozgások kulcsfontosságúak. Ettől fog majd tudni pl. tábláról olvasni.

A "fejlesztésfétis" korszakában, amikor (kollégák belső felmérése:) a babák ötven százalékát fejlesztésre hordják megelőző szakorvosi diagnózis nélkül (azaz azt sem tudjuk mit fejlesztünk, de azért "kell") időzzünk el egy pillanatig azon, hogy miről marad le a 4 éves idegrendszerileg abban az átlagosan (statszitika:) három és fél órában (!) naponta, amíg mozgás helyett a székbe merevedve mozdulatlanul bámul egy kétdimenziós "világot".

Azon túl ugyanis, hogy a képernyő önmagában is hatással van az idegrendszerre, a három és fél óra képernyőidő pontosan három és fél óra önindított fejlesztő tevékenység (=rohangászás, építés, házimunkába való bekapcsolódás) HELYETT történik. Ennyi fejlesztést "lop el" a képernyő átlagosan egy ovistól naponta, miközben a szülők vagyonokat költenek heti egy óra fejlesztésre.

Nyilvánvaló, hogy árt, dehát mit csináljanak az anyák, amikor annyira egyedül vannak?

Nos, első lépésként érdemes lenne kilépni abból a perspektívából, hogy ironizáljunk azokon, akik annyira "mintaanyák", hogy azt gondolják van élet az ovis korban képernyő nélkül.

Soha nem gondoltam, hogy egyfajta anyai teljesítménynek fog számítani az, hogy NEM csinálunk valamit, ami a gyereknek aktívan árt.

Nem inkább ez lenne a minimum?

Na jó, de még mindig nem mondtam el, hogy hogyan oldjuk meg képernyő nélkül.

Nos, nagyon egyszerűen. Egyszerűen nem veszem számításba a képernyőt. Ugyanúgy, ahogyan a pálinkás kenyér nem opció, a képernyő sem az.

Ha a helyzet brutálisan nehéz, akkor szenvedek, együttérzek magammal, meg a gyerekkel is, és kreatív energiát csoportosítok a megoldásra amiben sok-sok opció lesz (minél többet gyakorlunk annál több), és amely opciók között nem lesz ott a szedálás semmilyen formája.

Elég jól elvoltunk az utóbbi nyolc évben képernyő nélkül a gyerekekkel, és egy ideig még elleszünk a nullához közelítő mennyiséggel. Nyilván tudják hogy van, látják, hogy ezen dolgozunk, ott van a buszon is a kijelző a megállókkal - tehát nincs olyan, hogy zéró hatás éri őket, de a képernyőre munkaeszközként gondolnak, és ők nem néznek a mi eszközeinken videót. Most, hogy iskolások, már az is megtörténik, hogyha idegen helyen "megkínálják" őket, gyakran udvariasan visszautasítják jelezve, hogy ők nem tv-znek.

Tisztában vagyok vele, hogy ezzel a mértékű limitálással egy nagyon szűk körhöz tartozunk (én sokkal szigorúbb vagyok mint a WHO), egyáltalán nem mondom, hogy mindenkinek így kéne csinálnia. Mindenki csinálja úgy, ahogy szeretné! Én így szeretném.

Azt viszont nagyonis mondom, hogy az a paradigma, miszerint lehetetlen megoldani a gyereknevelést képernyő nélkül, egy hazug paradigma.

Kipróbáltam, sikerült. Nem vagyok egyedül, sok szülőt ismerek, akiknek sikerült.

Nem a legszerencsésebbeknek, sokkal inkább azoknak, akik áldozatokat hoztak érte.

Ahogy nádpálca vagy pálinkás kenyér nélkül meg lehet oldani a gyereknevelést, képernyő nélkül is.

Mi kell hozzá, hogy meg tudd oldani a gyereknevelést úgy, hogy hű legyél a saját (!) értékrendedhez, amiben prioritásként ott vannak a gyerek szempontjai is (akár a képernyőmentesség is)?

(Tudom, hogy sokan szeretnék lecsökkenteni, vagy elhagyni a képernyőt akár áldozatok árán is.)

Nos, egy olyan mindset, ami a címben foglalt álláspont ellentéte.

Az idézett anya felháborodva követelte, hogy alanyi jogon járjon neki a mások által megszerzett tudás és tapasztalat anélkül, hogy bármit is tennie kéne érte.

Ennek az ellenkezője pedig ez a mindset:

"Kerül amibe kerül, az az anya leszek, amilyen anyára a gyereknek szüksége van."

Nem a pénzen múlik, nem az időn, vagy a segítségen. Alázat kérdése. Jogosultságtudat és követelőzés helyett azt mondani, hogy: "elakadtam, fejlődnöm kell hozzá, hogy boldoguljak a feladattal. Segítségre van szükségem."

Aki tudja ezt mondani, annak azonnal rendelkezésére bocsájtom a csoportomban található nyolcvan órányi videós tanítást, és már ma elkezdheti a munkát. (Na jó, miután kolléganőm beengedte a csoportba, ez lehet hogy pár nap.)

Aki nem, az most, hogy az anyagiakra már nem foghatja, fogja a családjára, a férjére, vagy egy szabadon választott illetőre akinek az a szerepe, hogy ne kelljen vállalnod a felelősséget a saját teljesítményedért.

Ha az 1%-ba tartozol, várlak a csoportban! Békés szívből békés szavak - kötődő nevelés kiégés nélkül

ÍME A 7 LEGJOBB ELŐADÁSOM A CSOPORTBAN - A CSOPORT TAGJAI SZERINT

Zárt csoportomban olyan válaszkész anyák gyűltek össze, akik hosszútávon is teljes odaadással szeretnének gondoskodni anélkül, hogy elveszítenék önmagukat.

Ki más tudhatná jobban, hogy mi segít(ett) nektek leginkább, mint Ti, akik ebben a helyzetben vagytok?

Összegyűjtöttem hát a csoportban megtalálható 70+ órányi videós tanításból azt a hetet, amit a legtöbbet néztetek meg és -vissza.

Ha szeretnél repülőstartot adni a fejlődésednek, használd a csoport kollektív tudását, és iktass be akár a hét minden napjára egy fejlődésedet támogató tartalmat!

A legnépszerűbb adással kezdve, következzen tehát sorrendben az első hét leghasznosabb videós tanításom.

1️⃣ Útmutató a békés babázáshoz, természetes anyai válaszkészséged hosszútávú megőrzéséhez, és az anyai kiégés megelőzéséhez
https://www.facebook.com/groups/bekesbabazas/permalink/852784442590044/
2️⃣ Így tedd szövetségeseddé a párodat a válaszkész gondoskodásban, hogy ne kelljen többé egyedül küzdened!
https://www.facebook.com/groups/bekesbabazas/permalink/904151464120008/
3️⃣ Miként teremtek egyensúlyt a gyerekek-házimunka-más életterületeim között én magam, és mit kellene csinálnod neked is ahhoz, hogy egyensúlyba kerülj? 5 dolog amit én csinálok, és neked is csinálod kellene!
https://www.facebook.com/groups/bekesbabazas/permalink/908033710398450/
4️⃣ Kitörés az anyai dühkitörésből
https://www.facebook.com/groups/bekesbabazas/permalink/1023376995530787/
5️⃣ Hogyan babázz a születés pillanatától ahhoz, hogy jóban-rosszban te legyél számára a biztos pont?
Mi az ami építi az ősbizalmat és az érzelmi biztonságot: technikailag hogyan valósul meg ez a folyamat, mire figyelj mint prioritás, mit hagyhatsz, és mit nem hagyhatsz ki, ha szeretnél bizalommal teli kapcsolatot kialakítani hosszútávon is?
https://www.facebook.com/groups/bekesbabazas/permalink/944036756798145/
6️⃣ Bátor célok, és erőfeszítés nélkül nincs növekedés. De hogyan tűzz ki olyan inspiráló célokat az önazonos, kiegyensúlyozott anyaságért, amikért minden nap örömmel fogsz dolgozni?
"Teher alatt nő a pálma" helyett: "Mi segít már ma annak lenni, aki lenni szeretnék?"
https://www.facebook.com/groups/bekesbabazas/permalink/919047042630450/
7️⃣ "Dehát ha több emberes, rosszul alvó szepás babám van, akkor vagy nem teljesítem az igényeit, vagy lemondok a sajátomról legalább átmenetileg, nem? Erre milyen stratégiák vannak?" — Íme a szükségletegyensúly megteremtésének stratégiája!
https://www.facebook.com/groups/bekesbabazas/permalink/881771583024663

Kezdd a legígéretesebb témával, vagy haladj sorrendben a tanításokkal, amik csak eddig több mint 3000 lejátszást értek meg!

Kis lépés ez most neked az út elején, mely sorsfordító változáshoz vezet.

Az út pedig már itt van, lépj rá! A tavaszi nagytakarítással söpörd ki a neheztelést, dühkitöréseket és a kétségeket, és hozzon békét, elfogadást, bizalommal teli, önfeledt és éber anyai jelenlétet az új kezdet!

Hajrá!

Ps.: Ha még nem vagy csoporttag, a linkekre kattintva be tudsz lépni. Fontos, hogy ne felejtsd el megválaszolni a kérdéseket!

A “bababarát” jelző azért létezik, mert az alapértelmezett környezetünk nem bababarát.

“Ha kiszalad az útra, akkor muszáj, hogy kapjon egy pofont, hogy megtanulja! Nem értek egyet a fizikai erőszakkal, de ez nagyobb bajtól védi meg!” — érvelnek egyesek.

Nézzük meg egy pillanatra, hogy mi a pofon _valódi_ oka ebben az esetben! Tényleg pedagógia célzatú lenne, azaz egy megfontolt döntés?

Dehogy! A szülő megijedt, veszélyt érzékelt, tehetetlennek érezte magát és a tehetetlensége ebben az aktusban öltött testet.

Azaz a pofon a szülő stresszreakciója, a saját stresszének a megnyilvánulása. Ő maga fél, megemelkedett a kortizol szintje, és ezt nem tudja jól kezelni.

(Még. De amúgy lehet benne fejlődni.)

Jelenleg ott tart, hogy félelmében és tehetetlenségében (néha) üt, és hát meg kell magyarázni a dolgot, hogy valahogy szalonképes legyen, és ne kelljen bevallani, hogy fogalmunk sincs hogyan kellene megvédeni a gyereket, és hibáztatjuk magunkat ezért, mert azt gondoljuk, hogy ha jó szülők lennénk, tudnánk.

Az ütés tehát pótcselekvés valódi megoldás helyett (amivel sajnos aktívan ártunk), az ideológia gyártás pedig pótcselekvés fejlődés helyett.

Ez egy energiatakarékos szülőség. Rövid távon működni látszik, de hosszú távon megbosszulja magát hiszen nem azt a kapcsolati minőséget építjük vele, amire vágyunk.

Mi lenne jó ehelyett?

1. Különbséget tenni erőszak és oltalmazó erő között. Erőszak az, amikor az erőnket arra használjuk, hogy fájdalmat okozzunk valakinek. Oltalmazó erő az, amikor az erőnket arra használjuk, hogy megvédelmezzünk valakit, azaz megóvjuk a fájdalomtól.

2. A fenti helyzetben az oltalmazó erő alkalmazása lenne az erőszakmentes alternatíva. Az erőnket bevetve fizikailag biztonságba helyezni a gyereket, pl. megfogni és átvinni egy olyan helyre, ahol biztonságos keretek között kitombolhatja magát.

3. Belátni, hogy egy akkora gyerek biztonságáért, aki még nem látja át az úttesti veszélyhelyzetek realitását teljesen a szülő a felelős, és ha a gyerek kiszalad az nem az ő hibája volt, hanem a szülő felelőssége. Ezt a kisgyereket megbüntetni kb olyan, mintha az útra kiguruló babakocsiban alvó babát büntetnéd meg.

4. Dolgozni a képességeden a hibáid elfogadására, és az önmagaddal való együttérzésre. Minden szülő hibázik, de nem mindenki hibáztatja magát kegyetlenül. Aki nem a hibáztatásra fókuszál (akár a gyereket, akár önmagát hibáztatva) az mentesül a düh érzése alól (ami agresszióhoz vezet), és a helyzetnek szóló érzéseire fókuszálhat. Például elsírhatja magát miközben a gyereket megérintve, a szemébe nézve azt mondja: “Nagyon megijedtem!” Ezzel a gyerek találkozott valami olyasmivel, ami a helyzet valódi következménye, és érzékelheti, hogy az adott viselkedést nem támogatjuk.

Ha erőszakot alkalmazol, semmi mást nem tanul meg, csak hogy nincs veled biztonságban. Feltételezem, nem ez a pedagógiai célkitűzés.

Miért történik meg mégis az, hogy az anyák és apák fizikai erőszakot alkalmaznak, kiabálnak, ütnek?

Mert tehetetlennek, eszköztelennek érzik magukat. Stresszt élnek át, és nem tudják (jól) kezelni. Nem látnak jobb alternatívát.

Dolgozz az alternatívákon, és dolgozz magadon, hogy azzá az anyává válj, akinek az alternatív reakció az alap, és már ez az, ami zsigerből jön!

20+ órányi videós tanítás anyai egyensúlyteremtés témában itt, a csoportban: Békés szívből békés szavak - kötődő nevelés kiégés nélkül

EGY KIS LÉPÉS

Ha már ordibálsz, ordibálj magadról!

Ahelyett, hogy azt mondanád:
— Kibírhatatlan vagy!
— Mit csinálsz te szerencsétlen?!
— Semmit sem lehet rád bízni?!

Kiabáld azt, hogy:
— Olyan DÜHÖS vagyok, hogy mindjárt felrobbanok!!!
— Utálom hogy nem tudok pihenni! KI VAGYOK MERÜLVE!!!
— Annyira MAGÁNYOS vagyok! Senkit nem érdekel mi van velem!!!

Mindent megteszel, hogy a konfliktusok ne kiabálásban végződjenek, a kiabálás nagyon messze van attól, amit szeretnél. Egyetértek veled ebben, egyetlen anya sem arra törekszik, hogy ez legyen az általános az otthonában.

De tudjuk, hogy megtörténik, mert az anyák kimerültek, magányosak, túlterheltek.

Ne hibáztasd magad, amiért ezúttal nem sikerült elkerülnöd a bajt!

Ne hibáztasd a gyereket sem, ő nem direkt bosszantott fel, ő csak gyerekként viselkedett egy felnőttekre optimalizált világban.

Magadra figyelj! Befelé! Arra figyelj, hogy mi van benned!

Mit ÉRZEL a konfliktushelyzetben?

Ezzel három dolgot teszel magatokért:
— A gyerek persze megijed a kiabálástól (ez mindenképp megtörténne), de nem “húzod rá a vizes lepedőt” a szavaiddal. Kinyilvánítod, hogy a feszültséged nem róla szól, hanem neked magadnak van egy felnőtt bajod.
— Tudatosítasz magadban érzéseket, amikre eddig talán nem figyeltél fel, vagy nem tudatosítottad a jelentősségüket. Pár percig átélhetted, hogy valaki rád figyelt, arra, hogy hogy vagy.
— Közelebb kerülsz ahhoz, hogy mire lenne szükséged. Ha pl. magányosnak érzed magad, később felhívhatsz valakit telefonon annak érdekében, hogy csökkenjen benned a feszültség és elkerüld azt, hogy legközelebb is kiabálásba torkolljon a konfliktus. Ha gyakran szembesülsz ezzel az érzéssel, akkor az életformádon alakíthatsz úgy, hogy megelőzd a súlyosbodást (pl. heti rendszerességű telefonbeszélgetés beiktatása). Ez már a “veszekedősséged” prevenciója.

Nem attól leszel jobb anya, ha azt mondogatod magadnak, hogy nem vagy elég jó, és meg sem érdemled a családodat! Mert ez az anya még mindig hibáztat. (Magát hibáztatja.)

Akkor kezdesz javulni, amikor hibáztatás helyett mást csinálsz. Elfogadod magadat olyannak, amilyen vagy, és teszel valamit, ami segít a hasznos változásban.

Több mint húsz órányi videós tanítás, hetente elő videók, és szöveges posztok a békésebb anyaságodért ingyenesen ebben a csoportban: Békés szívből békés szavak — kötődő nevelés kiégés nélkül