A sivatag közepén

Hali-bali mindenkinek ... sokminden történt itt az elmúlt hetekben, kapkodom a fejem ... mármint túrót ... alig történik valami, de mindig van valami apróság ami szemet szúr.

De menjünk kicsit visszább az időben. Nemsokára egy éve már. Hónapokat gyötörtem magam, hogy mi az amit tanultam ebből az egész esetből, vagy traumából? Gyötörtem magam, mert semmi világmegváltó nem jutott az eszembe ... mert nekem nincsen csillingelős facebook idézet gyanús gondolatom ezzel kapcsolatban. Azaz volt gondolatom ... de az nem szalonképes és B-el kezdődik ...

Aztán ma reggel, jöttem haza edzésből és beugrott valami. Valami ami kőkemény tanulság volt számomra ebben az évben. Van ez a fogalom, amit úgy hívunk "felelőségben tartás". A Coachingban sokféle módon lehet elérni, hogy valakit felelősségben tartsunk, és a változásnak ez az első majdnem kötelező lépése.

Mert amíg nem ismered fel, hogy kialakult helyzetért te is felelős vagy - ha mással nem annyival biztosan, hogy benne maradsz, ergo üzemelteted - addig bizony nem lesz erőd változtatni, módosítani. Tovább megyek, mert nem erőd nem lesz, az agyad nem mutat lehetőségeket. Csak a nihilt és problémát fogod látni.

Beszélgettem olyan nővel mostanában, akinek sikerült felismernie, hogy miben van. Felismerte, hogy a szituáció nem fog változni, ő már mindent megpróbált, ha változna is ... kicsi az esélye. Felismerte, hogy neki kell lépnie. És igen, most nincs lehetősége rá. És amikor majdnem visszasüllyedt oda, hogy akkor full reménytelen, nincs mozgásterem, maradok itt ahol vagyok - ezt legalább ismerem ... én sem értem hogyan, de elkezdett lépéseket megfogalmazni ... olyasmiket, hogy akkor napi 10 perc internetezés helyett, ezt meg azt fogja megpróbálni.

Nem tudja bármi is fog-e, lesz-e egyáltalán bármi is, ami segíteni fog hosszú távon. De még mindig vonzóbb volt számára, mint elkönyvelni, hogy kész ... ez van.

És valahogy én is így voltam ... szép lassan próbálgattam dolgokat. Volt, hogy csak panaszkodni volt erőm. De volt, hogy a panaszkodással összefoglaltam a gondolataimat, és valami következő lépés kirajzolódott. Volt, hogy kipróbáltam valamit, amitől sokat vártam és nem jött be. Volt hogy újrakezdtem.

De minden "hibás" vagy "felesleges" lépésemet én tettem. És köszönet mindegyikőtöknek, aki itt vagy a valós világban követ/követett, segített támogatott.

Amit én kívánok mindenkinek Karácsonyra, hogy Felelőségben tudjatok maradni a saját életeteket illetően. Mert ti vagytok az egyetlenek, akik igazi változást tudtok elérni. (persze csak ha szükségeket van rá :) )

Pusszantás mindenkinek, mostmár lassan csomagolok ...

Loptam, de szerintem most nagyon is aktuális ...

Színházba menni jó

Tudom a pénz, meg az idő. Én rászoktam a maesteszinhaz oldalára, ahol aznapi (este 8-tól a másnapi psszt)előadásokra lehet félráron jegyet venni- nyilván azokat amik megmaradtak. Szóval a kiemelt előadásokra, mint pl, egy Padlás nem itt fogsz találni jegyet, de hátha ... :)

OKs, most azt mondod, hogy nyilván a béna darabokra marad ki hely ... én azt mondom, hogy sajnos egyre több előadásra nem tudnak minden jegyet eladni ... és a színháznak még egy féláras jegy is több bevétel mint a nem bevétel. És lássuk be, manapság nem sok támogatást kapnak ( ők sem ...) Egy szónak is száz a vége (vagy fordítva?) ... simán tudsz venni 8-as értékeléssel futó darabokra is jegyet - féláron.

Engem a színház elbűvölt mindig is. Mai napig emlékszem a kislányra, aki Debrecenben a szép ruhájában ment a szüleivel a Csokonai színházba, és még sok mindent nem értett a világból - de a bársony székek, az aranyozott díszités, a kosztümök mindig elvarázsolták.

Aztán voltam színpados is, Alföldi gyermek színjátszó kör ... - egészen Dömdödömig jutottam el a pályafutásom során, amin a szüleim annyira megharagudtak (mármint, hogy "csak" Dömdödöm vagyok), hogy letiltottak az egészről. Kár ... a próbákat nagyon éltem, volt egyfajta szabadság, valamiféle underground érzés ott és akkor, egy közösslgi élmény, amit annak idején több mint 30 éve, egy 13 éves máshol nagyon nehezen talált meg.

Aztán Pesten megismerkedtem az igazi alternatív színházzal is, kamara darabok, elvont, nehezen érthető ... ha egyáltalán érthető darabokkat láttam az ex-férjem oldalán. Hál istennek, ő is szinte mindenevő volt a színház kapcsán ... én is.

Mostanság újra éled bennem a kedv, és a lehetőség színházba járni ... a barátnőim a megmondhatói milyen jó darabokat tudok választani ... 😂

De most már 3-aska is tudja. És bírja.

Menjetek színházba. Nincs is jobb mint elázni az esőben, a szép ruhádban (amit már 4 éve nem tudtál felvenni, de most végre belefogytál), a dugóban rögtönözni és BKV-ra váltani, magassarkúban tipegni a pocsolyákban. Majd elgondolkozni azon amit láttál ... amit átéltél.

A Sivatag közepén is van élet. Igaz nem egy dzsungel (még) ... de élet, ami reményt ad.

Vagy mégsem ...

Múlt héten egy mondatban szerepelt 3-aska szájából, hogy "mi" meg hogy "kapcsolat". Ettől beindult a para gépezet a fejemben. Mondjuk annyira már voltam tudatos, hogy a közös hétvégét nem terheltem ezzel, megvártam vele a hétfői terápiás ülést ...

Merthogy para van. Bennem. Kérdezed mitől? Mondom, mindentől ...

Attól, hogy kapcsolat, attól hogy most akkor mi van? Változni fog valami, kell változnia bárminek is? Mi van ha ez sem sikerül? Nem akarok változtatni, nekem ez így és most nagyon jó ... és lehet önző vagyok, de akkor is ... félek bármit is változtatni, mert ez ÍGY jó most.

Para van. De ezt nem mondtam el 3-askának. 3-aska lelkes, boldog ... és én is. Amikor éppen nem parázok.

Aztán valahogy tegnap kibukott belőlem ... nyilván nem a legoptimálisabb időpontban ... de 3-aska lehozta :) Megbeszéltük, nem címkézünk, nem skatulyázunk ... így ahogy most van neki is jó. Minek címkét ragasztani rá?

Én még nem találkoztam ennyire empatikus pasival. Lehet, hogy csak egy jól álcázott pszicopata?

Éveket töltöttem el olyan kapcsolatokban, ahol teperhettem. Nyilván mert ilyen kapcsolatokra volt szükségem.

Ahol meghallgathattam a másikat ha rossz kedve volt, ahol gondoskodhattam a másikról, ahol körbe rajonghattam, ahol leshettem a másik titkos kívánságait.

Miért? Mert akkor nekem így volt jó. Mert nem kelett szembenézni azzal, hogy nekem is van rossz kedvem - azaz bevallani, hogy nem vagyok tökéletes; nem kelett szembenézni azzal, hogy szükségem lenne a szeretetre - mert nem hittem el, hogy lehet engem is szeretni, azért mert egyszerűbb volt a másik kívánságait teljesíteni - mert így nem kelett a saját igényeimet kimondani, esetleg meghúzni a határaimat, mert féltem, hogy akkor elveszítem A KAPCSOLATOT.

Mert A KAPCSOLAT volt minden. Ami meghatározott. Ami érvényesített. Ami igazolta a létezésem értelmét. Ami kitöltötte azt a mélységes űrt, ami bennem lett volna ... ha nincs A KAPCSOLAT. Az űrt, ami abból fakadt, hogy nem és nem akartam magam megismerni, elismerni ... érvényesíteni.

Furcsa, hogy most másképp mennek a dolgok.

Itt van hármaska. Valszeg elmennél melette az utcán, tök átlag, semmi rendkívüli. De én mindig megepődöm ...

Figyel rám. Komolyan, így ahogy mondom. Mesélek neki valamit és 2 hónap távlatából is emlékszik arra, amit sztoriztam.

Elfogad a problémáimmal együtt. Na ez aztán tényleg furcsa ... nem megoldani akarja, nem rátromfol, nem érvényteleníti ... csak itt van, és kicsit setén meg sután, de velem van.

Nem kell körbeugrálnom. Nem igényli, hogy hajnali 2-kor palacsintát süssek, sőt ... igazándiból még nem igényelte, hogy főzzek neki ...

Velem van. Keresi a társaságomat. Ő kezdeményez. De elfogadja, ha azt mondom, most mennék, mással másmit csinálni.

...

Két lehetséges megoldás van ... hármaska vagy pszichopata a legkeményebb fajtából, aki nem hibázik és nem dobálja a red flageket maga körül ... vagy csak egyszerűen olyan, amilyennel nekem még nem volt dolgom.

Az idő majd megmutatja

Tíz percet is lehet jól beosztani.
És lehet rosszul harminc évet.
Örkény István

Van az a mondás, miszerint a belső világod teremti meg a külső valóságodat is.

Sokan vitatkoznának ezzel a kijelentésel. Pár hónapja még én is azt mondtam volna, hogy "ne vicceljünk már, én biztos nem akartam, hogy megalázzanak, megszégyenítsenek, lejárató kampányt indítsanak ellenem ...." vicc az egész ...

Ma viszont másképp gondolom. Nyilván van az az állapot, amikor egyszerűbb az áldozat szerepet választani. Én is ebben voltam hónapokig .... nem értettem, nem tudtam felfogni, nem tudtam megmagyarázni.

Igen, a logika az észérv a racionalitás nem működött. És ezzel nem tudtam mit kezdeni.

Ma már tudom, hogy a képlet nem volt teljes. Nem volt benne az, hogy én sem becsültem önmagam, én sem voltam megelégedve magammal, én sem szerettem magamat. A lelkem legmélyén, ha nem is hangosan (de sokszor úgy is), én is harcoltam magammal, semmibe vettem magamat, én is aláztam magam nap mint nap ...

Kényelmes volt elvárni, hogy majd szeretni fognak azért mert vacsorát főzök, mert a felszínen kedves vagyok, mert észben tartom a születésnapokat, kedvenc süteményeket .... kényelmes volt elvárni, hogy ezért fognak szeretni ... mások ... mert én képtelen vagyok becsülni önmagam.

Nem jött be. Ha nem hiszed olvass vissza :)

Nem mondom, hogy most feltételek nélkül szeretem önmagam. Nem mondom, hogy minden hipp meg hopp megváltozott körülöttem. Azt sem mondom, hogy minden az én hibám volt. Hogy a másik oldal ne dönthetett volna amelett a lehetőség melett, hogy ember marad ... még ebben a helyzetben is.

Nem lettem Budha, nem lettem bölcs ... csak kicsit megengedőbb. Megengedem magamnak a hibázás, lázadás lehetőségét is. De egy csendes békében teszem.

És ma este Pad Thait fogok főzni, és közösen nézzük meg a záró részt az Alien on Earthből ...

Mert szabad és kell is hibázni. És minden hiba után van újrakezdés is

Mi van akkor, amikor beköszön a múlt?

Mármint nem a fejemben lévő hangokra gondolok 🤣🤣🤣 nem azokra a kis állnokokra, amik azt duruzsolják, hogy mit és hogyan kelett volna másképp, jobban ... mit kellett volna hamarabb észrevenni, felfigyelni, hol és hogyan kelett volna jobban kiállni magamért ...

Hanem arra, amikor valaki, aki egykor fontos volt - de számtalanszor bizonyította, hogy számra viszont te csak egy mellék szerepelő vagy - valaki akinek a tánckarban is a leghátsó sorban van a helye ... szóval ő megint rád ír.

Nyugi ... ez még a réges régi időkből való ismeretség, kb 8 évvel ezelőtről ...

Szóval annak idején elhittem, hogy lehetne ő a legfontosabb. Viszonylag hamar kiderült viszont, hogy a tényállás nem kölcsönös, vagy ha annak indult is, hamar megfordult.

Megszenvedtem anno, mondjuk nem annyira mint most ... annak idején nem merültem bele a dolgokba úgy mint most. Pörgött az élet, jöttek az új impulzusok, és elhittem, hogy még egy buli, még egy koncert még egy valami ... majd feledtetti a lelkemben lévő űrt.

Azt az űrt, amit anno vele kívántam volt betölteni.

Azt az űrt, amivel nem voltam akkor szembenézni, helyette hajtottam az új ingereket, az új szereplőket, az új közönséget ... és lássuk be, az új áldozatot, akire ráönthetem majd az összes figyelmemet, amivel el tudom terelni a spot lámpa fényét a bennem lévő ürességről.

Szóval írt, majd illedelmes válaszoltam és elgondolkoztam. A szokásos "milettvolnaHA..." kérdés merült fel bennem. Tényleg mi lett volna ha ... ?

Aztán nem játszottam el a gondolattal. Féltem volna kimondani, hogy a "milettvolnaHA ..." után, nem a boldogan éltek amíg meg nem haltak rész jött volna, hanem a szimplán én nyomtam volna az egyszemélyes Tour de France versenyemet, ahol egy folytonos önigazolásban élte volna, örökös rettegésben attól, hogy mikor nem leszek elég ... mert bizony az idő szalad, az évek telnek és el fog jönni a pillanat, amikor lesz valaki, aki jobban bírja, többet tud, frissebb ropogósabb. Ha értitek mire gondolok.

Egyike volt azon kapcsolataimnak, amik megpróbáltak rávezetni - sajnos akkor még kevés sikerrel - hogy mindig lesz akinek nem leszek elegendő, akinek éppen úgy, éppen akkor nem felelek meg, akik a hibáimat látják és sorolják ...

De ez nem azt bizonyítja, hogy rossz vagyok. Ez csak azt bizonyítja, hogy ember vagyok. Hibákkal, elszalasztott lehetőségekkel, és egy csomó megélt, megteremtett jó időszakkal.

A jelenlegi is ilyen. Vannak gondok. Vannak problémák. Vannak nehézségek. De mindig vannak megoldások. És mindig vannak következő lépések.

Tulajdonképpen hálás vagyok az összes "bunkó" pasinak az elmúlt 10 évből. A maguk módján mindegyik ugyanazt tanította. Minden kapcsolat egy időre szól csak. Jövünk, megyünk ... senki nincs itt örökké.

Nem tudom mi a végső válasz. Az enyém jelenleg annyi, hogy mindenkivel annyit és úgy vagyok, ahogy a másiknak is jó. Akkor viszont örülök nekik.

Én meg lassan elfogadom, hogy nem tudom 20 - 30 évesekkel versenyezni. Nem is akarok. Bőven vannak, akik szeretik az én korosztályomat is.

Meg különben is, egyre jobban érzem magam magammal is :)

Tegnap pszichodrámán voltam. Habár sok ezoterikus dolgot, vagy ezoterikusnak tartott dolgot is kipróbáltam és fogok is még kipróbálni, hiszek a hagyományos egyéni és csoportos folglalkozások erejében is.

Hiszem, hogy habár nem az én életem kerül "eljátszásra", mindig minden játéknál találok valamit, ami engem is megérint. Ami mutat egy kicsit másik nézőpontot, egy másik réteget ... amit a magaménak érezhetek.

Nagyon szerencsésnek tartom magam, az a csoport, ahova járok iszonyatosan jó. Azaz nekem itt és most nagyon jó. Nagyon jó emberek, a felszínen különböző problémákkal de a mélyben ugyanazokkal a kétségekkel, tipródásokkal , traumákkal hiányosságokkal.

Na jó, ezt ne úgy képzeljétek el, hogy mindenkinek ugyanaz a gyerekkori családi mintája volt. Nagyon is különböző képleteket, nagyon is különböző megoldásokat és élethelyzeteket hozunk.

Nők, férfiak, fiúk lányok ... különböző életkorok, kinézetek, stílusok keverednek.

És mindig megdöbbenek, amikor feláll egy jelenet, hogy mennyi olyan hang, szereplő van benne, ami akár az én életem is lehetne ...

Mennyi szín, mennyi lehetőség ... de a legvégén mindannyian ugyanazon tipródunk, azon, hogy szeretnénk ha szeretnének, ha elfogadnának, ha látnának és hallanának.

És mi mindent hajlandóak vagyunk ezért beáldozni ... legfőképpen önmagunkat.

És mennyire nem tesszük fel a kérdést .... mennyi az elég?

Vannak ezek a sok nőt megmozgató facebook csoportok, ahol tét nélkül lehet ismeretleneknek osztani az észt ...

Az, hogy a felvetett problémák zömének szintjéhez képest a béka se..e is az egekben van, nem firtatnám ... azt megint csak nem, hogy miért kell olyan kérdéseket felvetni, amit a google (chatgpt) kb. fél perc alatt megválaszol ... na azt meg pláne. Értem én, hogy az unalom, a kicsit én is a fénybe kerülök, picit velem is foglalkoznak érzése megéri ... pláne ha név és arc nélkül lehet kérdezni és kommentezni.

Valamiért nekem az FB rendre a párom így, a párom úgy típusú kérdéseket dobálja fel. Valszeg kevés, milyen surolási technikát alkamazzak azért, hogy az újnál is csillogóbb legyen az ezer éves tepsim alja ... keresésem van, ellenben több a kommunikáció, párkonfliktusok ...stb. témakörben született nézelődés ...

Szóval rendre jönnek fel a kérdések, szinte mind név nélkül ... és rendre jönnek a megoldó válaszok is. Nyilván van olyan pár mondatos leírás, amiből süt a női kétségbeesés, a tények magukért beszélnek ... számomra sem az a kérdés, hogy menekülni kell(ene), hanem inkább az, hogy miben reménykedsz még?

De vannak határesetek, illetve olyan női történetek is, ahol azért az az 5 mondat bőven hagyott még maga mögött kifejteni valót ...

Fehér és fekete ... ha nem jó, keress másikat. Ha az sem jó, akkor a következőt ...

Aztán, ha téged hagynak el, akkor meg lehet szüppögni, hogy de hát miééért ... miért nem mondott semmit sem, miért nem beszéltük meg ...

Elhagyni, újra kezdeni ... egy másik nézőközönség előtt, a régi poénokkal ... lehet.

Maradni, és a nevetni a régi poénokon, erőltetetten ... oda sem figyelve ... lehet.

Maradni és új poénokat gyártani, még akkor is ha nem mindegyik fog bejönni ... lehet.

Elmenni és kivenni az alkotói szabadásgot ... lehet.

Sokféle megoldás van. A világ nem fekete vagy fehér. Annyi árnyalata van a szarnak, hogy elmondhatatlan.

De mindig van egy, ami a legkevésbé az. Menj arra.

És ha neked ez a szakítás, újrakezdés ... akkor hajrá. De lehet a másiknak nem az a megoldása.

Ha meg te sem innál belőle, akkor ne ezt a poharat ajánlgassd egy ismeretlennek ...

- Jó látni, hogy visszatértél magadhoz!
- Igen, én is jól érzem magam. Habár szerintem nem a szakítás előtti állapotomhoz tértem vissza, még csak nem is ahhoz aki a megismerkedésünk előtt voltam ... szerintem egy sokkal jobb változatom ébredt fel most bennem. Olyan, amiről még én is csak álmatlan éjszakákon mertem remélni, hogy valahol mélyen bennem van ...

Annyi történt, hogy elkezdtem foglalkozni a hajammal. Aki ismer tudja, hogy van bőven, ráadásul erős szálú ... amolyan igazi szénaboglya ha nem foglalkozol vele.

Elkezdtem olajozni, pakolásokat rárakni ... stb. Időmbe belefér. Rájöttem, hogy majd fél év után - ideje egy egészségügyi vágásnak is ... megtörtént. Az eredménnyel nem voltam elégedett, ezért (mivel én nagyon okos és ügyes vagyok) otthon "megigazítottam" ...

Na ezután indultak be a dolgok ... sírva írtam a fodrász haveromnak, hogy basszus ... segíts ... ez ultra gáz ... mondta, hogy édesem, segítenék, de szabin vagyok .. ohh tényleg, ne hari ...

Aztán befontam a fél oldalát, hogy eltüntessem a ledikicselt tincseket ... szoktam így hordani. És most is megmentette a napomat.

Aztán jött a felismerés, hogy évek óta szeretnék ilyen féloldalas, felnyírt frizurát magamnak ... de mindig volt valaki, aki szerint jobb a hosszú haj, meg blabla ... igazából féltem ekkorát változtatni.

Szóval beugrottam az első fodrászhoz tegnap este, és elmondtam neki mit akarok. A csaj bólintott, megkérdezte, hogy biztos vagyok-e benne. Mondtam toljad ...

Annyit mondott még, hogy én vagyok a nap utolsó vendége, egyszerű női hajvágásra számított, nem ilyen extrémre ... 🤣

És megszületett a haj, ami végül nem lett annyira extrém, mint elsőre gondoltam, de végre olyan amit szeretek. Imádom!

És miért fontos mindez?

Sokan egy-egy szakítás után elhúznak a fodrászhoz, új színt, új fazont csináltatni ... nekem ez több mint fél évembe került. Egyrészt nem érdekelt a dolog, másrészt olyan erőltetetnek éreztem volna ...

De mostmár értem.

A vagány frizurámban távoztam a boltból, és habár senkinek nem esett le az álla (a fiamnak fel sem tünt itthon) - én mégis egyértelműnek érzem, hogy ez egy statement ... kinyilatkoztatás arról, hogy a dolgok egyértelműen visszafordíthatatlanul megváltoztak. Mostmár tényleg kezdek önmagam lenni.

Ohh bocsi, nem a régi önmagam jön vissza ... ha ezt kérdeznéd. Egy másik verzióm (de jó, hogy több személyiségem is van ... 😆) remélem még jobb lesz mint volt ...

Hja tudom, mindeb megbolondult 50-es nő ezt a fazon nyíratja 😂😂😂 mindegy, én is beálltam a sorba ...