Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

Évzáró túra a Kőrösis Természetjárókkal

Az idei tanév utolsó Kőrösis túráján különleges és megható élményekkel gazdagodtunk. Harminc természetjáró és három négylábú túratárs indult útnak, hogy együtt zárjuk le első közös évünket.
Már az utazás is a nap ajándéka volt. Ezúttal közösen, busszal érkeztünk a túra kiindulópontjához, Szentendre-Lajosforráshoz. Jóleső érzés volt, hogy nem a vezetéssel és az odajutás szervezésével kellett foglalkoznunk, hanem beszélgetéssel, nevetéssel és a közös várakozás örömével tölthettük az utat. Hazafelé pedig, amikor kellemesen elfáradva ültünk vissza a buszra, talán még jobban értékeltük ezt a kényelmet.
Gyengén szitáló esőben indultunk el, és nagyon reménykedtünk benne, hogy a nap folyamán a napocska is megmutatja magát, hogy átélhessük a túra egyik különleges küldetését: a japánok által komorebi-nek nevezett jelenséget. Ez a gyönyörű szó azt a pillanatot jelenti, amikor a napfény átszűrődik a fák lombjai között, és fény-árnyék játékot rajzol az erdőbe.
Alig tettünk meg néhány lépést, amikor az erdőben megálltunk egy rövid csendgyakorlatra. Mindenki keresett magának egy szimpatikus helyet. Érdekes volt megfigyelni, hogy szinte mindenki ösztönösen valamelyik fához húzódott: volt, aki nekidőlt, más megölelte, ráült egy gyökérre, lovaglóülésben helyezkedett el egy kidőlt törzsön, vagy egyszerűen csak megérintette a kérgét. Némán hallgattuk a madarak hangját, a levelek susogását és az esőcseppek halk koppanását, ahogy a lombokról a földre hullottak.
A Bölcső-hegyi kilátóhoz érve még csak ködöt és párát láttunk a fák csúcsai között. Mire azonban az utolsó csapat is felért, a felhők lassan oszlani kezdtek, és itt-ott már megfigyelhettük a napfény és az árnyék első játékát.
Egy útelágazásnál megálltunk egy hatalmas, derékmagasságban kettéágazó tölgyfánál. A lányokkal körbeöleltük a robusztus törzset, miközben a fiúk és néhány vállalkozó kedvű lány a közeli pocsolyán kezdett hidat építeni sárból, kövekből és ágakból.
Innen folytattuk utunkat iskolánk névadójának, Kőrösi Csoma Sándornak az emlékművéhez. Az erdő mélyén, mohás kövek, hatalmas bükk- és tölgyfák ölelésében megbújó emlékhelyhez érkezve különleges pillanatok következtek. Az erre az alkalomra készített gyönyörű, természetes hatású koszorút elhelyezve tisztelegtünk Kőrösi Csoma Sándor rendkívüli életútja előtt, amely ma is példaértékű számunkra. Ugyanakkor egy másik fontos dologra is gondoltunk: arra a közösségre, amely az elmúlt egy év során a Kőrösis Természetjárók csapatából formálódott. Az összetartozás érzése, a közösen átélt élmények emléke és a minket körülölelő fenséges táj felejthetetlen, emelkedett perceket ajándékozott mindannyiunknak.
Visszafelé a mohás köveknél időztünk. Eljátszottunk a gondolattal, hogy ez akár az Óriások játszótere is lehetne, ahol az élénkzöld mohával borított sziklák valójában hatalmas üveggolyók. Egy-egy mohadarabot nemcsak szemünkkel figyeltünk meg, hanem minden érzékszervünkkel: megérintettük, megszagoltuk, és megosztottuk egymással, kinek milyen illatemléket idéz fel. Kisebb kavicsokkal pedig célzó- és dobótehetségünket is próbára tettük.
Aztán végre kisütött a nap. Elérkezett a komorebi ideje. A gyerekek szinte azonnal ráéreztek erre a különleges élményre, és lépten-nyomon lelkesen fedezték fel a lombok között átszűrődő fény sugarait, a táncoló árnyékokat és az erdő megváltozott hangulatát.
A réten meghirdetett piknik előtt még egy hosszabb emelkedő várt ránk, de a gyerekekből mintha kifogyhatatlan energia áradt volna. Olyannyira, hogy előreszaladva még arra is maradt erejük, hogy egy fa rejtekében elbújjanak, majd játékosan megijesszék az érkező felnőtteket.
A réten derékig érő fű és ragyogó napsütés fogadott bennünket. Az asztalok és padok köré gyűlve előkerültek a finomságok: hűtött sárga- és görögdinnye, sós és édes sütemények, alma, nápolyi és egy különleges ánizsos ropogtatnivaló is. A természetben minden falat valahogy még finomabbnak tűnt. A gyerekek közben felfedeztek egy kidőlt fát, amelyet természetesen azonnal birtokba vettek, és vidáman másztak rajta.
A pihenő után egy közös, élményalapú játékra hívtam először a gyerekeket, majd az anyukákat is. Indulás előtt még körbeültünk a fűben, és egy rövid évértékelő beszélgetés során felidéztük az elmúlt év legszebb túraélményeit. Már a jövő tervei is szóba kerültek, hiszen mindannyian éreztük, hogy valami fontos dolog kezdődött el ebben az évben.
A Kőrösis Természetjárók csapata összeállt. Egy közösség született, amelyet közös élmények, közös felfedezések és a természet szeretete köt össze. Az első év végére biztosan kijelenthetjük: készen állunk a folytatásra.
Köszönjük mindenkinek, aki velünk túrázott, segített, szervezett, sütött, kávét főzött, fotózott, hozott, nevetett, fázott, kapaszkodott, csodálkozott és együtt élte meg velünk ezt a különleges évet. Szeptemberben folytatjuk!
Kubát - Brock Enikő

“Ezúton is szeretnénk szívből megköszönni a szülők támogatását, amely nélkül ez a mezítlábas tanösvény nem valósulhatott volna meg.
Köszönjük az anyagi hozzájárulásokat, a felajánlott anyagokat, az ötleteket, valamint a kétkezi munkát és az együtt töltött időt.
Jó érzés volt megtapasztalni, hogy közös összefogással milyen értékes dolgot hozhatunk létre gyermekeink számára.
Bízunk benne, hogy a tanösvény hosszú éveken át örömteli élményeket nyújt majd: fejleszti a gyerekek érzékelését, egyensúlyérzékét, mozgáskoordinációját, erősíti a természethez való kapcsolódásukat, és játékos formában segíti a tapasztalati tanulást. Reméljük, sok mezítlábas kaland, nevetés és felfedezés helyszíne lesz a jövőben.”
Kubát - Brock Enikő és az iskola vezetősége