Törpitorna - TSMT - Dunaújváros

Csodálatos érzés, amikor 2 éves korban beszédindítás miatt megismerek egy családot és olyannyira bizalmukba fogadnak, hogy iskolakezdés/halasztás kapcsán, majd a sikeres iskolakezdésre való felkészülés folyamata során is velem szeretnének együtt dolgozni és támogatni gyermekük optimális fejlődését.
Ennél szebb ajándékot nem is kaphatnék❣️❣️❣️
Én köszönöm a közös utat❣️Csodaszép iskolás éveket kívánok Tomi🥰

Levelet kaptunk, érdemes elolvasni.

„Kedves Szülőtársak!

Egyre több család úgy lép ki a koraszülött intenzív osztály ajtaján, hogy a zárójelentés mellé kimondva vagy kimondatlanul megkapja az üzenetet: a gyermeknek nincs szüksége fejlesztésre. Mi is így jártunk! Elhittük, kár volt! Sokszor ez megnyugtatásként hangzik el. A szülő fáradt, hálás, túl van heteken vagy hónapokon, amikor minden gramm, minden légvétel, minden vizsgálati eredmény számított. Ilyenkor egy ilyen mondat kapaszkodónak tűnik.
Pont ezért veszélyes, ha túl általánosan hangzik el.

A koraszülött baba hazakerülése nem egy folyamat vége. Inkább egy új szakasz kezdete, ahol a fejlődést már otthoni környezetben, finomabb jelek alapján kell követni. A baba lehet stabil, szépen gyarapodó, jó általános állapotú, közben a mozgásában, izomtónusában, evésében, szabályozásában vagy érzékelésében megjelenhetnek olyan apró eltérések, amelyekhez képzett szakember szeme kell.

Sok zárójelentésben szerepel ehhez hasonló mondat: fejlődése és súlygyarapodása korrigált kor szerint követendő, fejlesztés csak eltérő fejlődés esetén vagy neurológiai javaslatra szükséges. Ez első olvasásra logikusnak tűnik, a gyakorlatban viszont könnyen azt üzeni a családnak, hogy várjanak addig, amíg a probléma már egyértelműen látszik.

Koraszülött babánál maga a korai érkezés is rizikótényező. Különösen igaz ez az extrém kis súlyú, nagyon éretlenül született, oxigénhiányt, agyvérzést, fertőzést, hosszas lélegeztetést vagy más súlyos újszülöttkori terhelést átélt gyermekekre. A kockázat nem jelent biztos problémát. A kockázat azt jelenti, hogy a gyermeket hozzáértő szemmel, rendszeresen és több szakma bevonásával érdemes követni.

A „fejlesztés nem szükséges” mondat akkor biztonságos, ha mögötte valódi, részletes állapotfelmérés áll. Látta-e a babát koraszülöttekkel dolgozó gyógytornász? Történt-e standardizált fejlődési vizsgálat? Megnézték-e a mozgásminőséget, az izomtónust, az aszimmetriát, a spontán mozgásokat, az evést, a terhelhetőséget? Készült-e konkrét kontrollterv? Tudja-e a család, hová fordulhat két hét múlva, ha valami változik?

A neonatológus munkája felbecsülhetetlen. Ő stabilizál, kezel, életet ment, végigkíséri az első nagy harcot. A fejlődési pálya, a mozgásminőség, a korai idegrendszeri jelek és a család támogatási szükséglete viszont több! szakterület közös kompetenciája. Gyermekneurológus, gyógytornász, konduktor, gyógypedagógus, pszichológus, evésterápiában jártas szakember és más társszakmák együtt adnak teljesebb képet.

A szülői megfigyelés is szakmai értékű információ. Ti látjátok a babát etetés közben, fürdéskor, fáradtan, sírás után, ölben, elalvás előtt és éjszaka. Észreveszitek, ha nehezen simul, ha mindig ugyanabba az irányba fordul, ha feltűnően feszes vagy túl laza, ha hátrafeszíti magát, ha egyik oldalát kevésbé használja, ha fájdalmasnak tűnnek a nagyobb mozdulatok, ha az etetés küzdelemmé válik.

Érdemes komolyan venni a korai kézpreferenciát, a tartós aszimmetriát, a makacs ökölben tartott kezet, a nehezen nyitható csípőt, a hátrafeszülő törzset, a szokatlanul merev vagy széteső mozgást, a nehezen szabályozható sírást, a túlzott aluszékonyságot vagy a tartós nyugtalanságot. A szülői megérzés is jelzés, nem diagnózis, de ok arra, hogy valaki hozzáértő ránézzen a gyermekre.

A korai támogatás nem módszerháború. A kérdés jóval nagyobb annál, hogy ki melyik terápiás irányzatban hisz. A lényeg az időben elvégzett, hozzáértő állapotfelmérés és a baba állapotához igazított döntés. Van gyermek, akinek rendszeres gyógytornára van szüksége. Másnál elegendő lehet a kontroll, a szülők megtanítása néhány biztonságos otthoni helyzetre, hordozási és pozicionálási tanács, etetési támogatás vagy szenzoros túlterhelés csökkentése.

Egy jó szakember nem túlterheli a babát. Figyeli a jelzéseit, tiszteletben tartja a fáradását, észreveszi a stresszreakciókat, majd ehhez igazítja a támogatást. A célzott korai segítség nem erőltetés. Olyan szakmai jelenlét, amely a gyermek idegrendszerét, testét és fejlődési lehetőségeit védi.

A nemzetközi ajánlások és kutatások sem azt mondják, hogy minden koraszülött babát ugyanúgy, ugyanazzal a módszerrel kell kezelni. A korszerű szemlélet kockázatalapú utánkövetésről beszél. A koraszülöttként született gyermekeknél fejlődési fókuszú kontrollokra, megfelelő szakemberek bevonására, standardizált vizsgálatokra és szükség esetén korai beavatkozásra van szükség. A magas rizikójú csecsemőknél a „majd meglátjuk” szemlélet értékes időt vehet el hiszen a korai időszakban a megfelelő terápiával agy tartalékállománya beindítható!

Különösen fontos ezt kimondani azoknál a babáknál, akik extrém kis súllyal születtek, hosszú ideig voltak intenzív osztályon, neurológiai kockázatot hordoznak, vagy már otthon is mutatnak valamilyen mozgásbeli, tónusbeli, evési vagy szabályozási nehézséget. Náluk a megnyugtató mondat önmagában kevés. Vizsgálat, terv és követés kell.

Másodvéleményt kérni felelős szülői döntés. Egy jól elvégzett állapotfelmérés megnyugtathat, megerősíthet, irányt adhat. Amikor minden rendben van, a család fellélegezhet. Amikor eltérés látszik, a baba időt nyer. A korai hónapokban az idegrendszer rendkívül érzékeny, tanulékony és alakítható. Ezzel az időszakkal érdemes okosan bánni.

Szülőként jogotok van kérdezni. Milyen vizsgálat alapján mondták, hogy nincs szükség fejlesztésre? Ki nézte meg a mozgást? Mikor lesz a következő kontroll? Milyen jeleknél kell hamarabb jelentkezni? Melyik szakemberhez fordulhattok, ha bizonytalanok vagytok?

A jó zárójelentés nem altatja el a figyelmet. A jó zárójelentés elindítja az utánkövetést. Megnevezi a rizikókat, kijelöli a kontrollpontokat, és segít a családnak abban, hogy értse, mire kell figyelnie.

Kérlek, tegyétek zárójelbe a túl általános megnyugtatást. Hallgassatok a saját megfigyeléseitekre. Keressetek olyan szakembereket, akik koraszülött babák mozgásával, fejlődésével, evésével és idegrendszeri érésével foglalkoznak. Kérjetek akár több véleményt is, különösen akkor, ha valami nem hagy nyugodni benneteket.

A koraszülött babák nem egyformák. A családok sem azok. Éppen ezért a hazabocsátáskor adott általános mondatok helyett személyre szabott, szakmailag megalapozott utánkövetésre van szükség.

A szülői figyelem nem túlzás. A korai kérdés nem pánik. Az időben kért segítség sokszor a legnagyobb ajándék, amit egy sérülékenyen induló gyermek kaphat.”

Jövő héten ennyi-ennyi programmal várunk Benneteket szeretettel ❣️
Kedves Érdeklődők regisztráljatok❣️

A legnagyobb probléma nem az, hogy túl sok a tünet, hanem hogy túl sok az információ.

A mai szülők rengeteg szakemberhez járnak.

Van pszichológiai vélemény
Van logopédiai vélemény
Van mozgásvizsgálat
Van szenzoros felmérés
Van pedagógiai jellemzés
Van orvosi papír

És persze minden dokumentum igaz és leírták a megfigyelhető tényeket vagy azt, hogy milyen tesztben hogyan teljesített a gyermek.

Mégis ott ül előttem minden szülő, és ugyanazt kérdezi:

"Jó, de akkor most mi van a gyerekkel? Merre menjünk?"

Megkapjuk az eredményeket, de a gyermeket egyben senki nem látja. Nem mérlegelik a család lehetőségeit, a rendelkezésre álló fejlesztéseket és az adott gyermek számára megfelelő fejlesztési irányokat. A valós segítség így gyakran elmarad.

A gyerekek problémája nincs tekintettel arra, hogy mi hogyan szakosodtunk az egyetemen. Egyszerűen képes pofátlanul átlógni egy másik kolléga kompetenciájába, de mindannyian csak annyit látunk belőle amilyen szemüveget magunkra tettünk a tudás által.

Az ember egy komplex egész, így a megfigyelhető tünete is sok esetben összetettebb mint gondoljuk. Egy gyermek lehet egyszerre:

✔️ figyelmetlen
✔️ szorongó
✔️ rossz alvó
✔️ válogatós
✔️ mozgásában bizonytalan
✔️ beszédében megkésett
✔️ túl érzékeny a környezetére
✔️ nehezen kezelhető közösségben
✔️ gyakran dühös vagy visszahúzódó
.. és közben minden szakember egy kicsit mást lát belőle

Persze ezek közül nem mindegyik ugyanolyan fontos vagy egyik-másik probléma ráér, míg egy területen versenyt futunk az idővel. Priorizálni kell tehát és eldönteni mivel foglalkozzunk és hogyan.

Néha egyetlen terület mozgatja az egész rendszert és sok esetben nem az, amit a szülő a legnagyobb problémának érzékel.

Amíg ezt nem találjuk meg, addig könnyen előfordulhat, hogy mindenre próbálunk egyszerre reagálni, mégsem történik valódi változás.

Ezért hiszek egyre kevésbé a tünetek listázásában és a diagnózisban mint valós megoldásban, bár fontosságát értem és nem cáfolom.

Egyre inkább azt gondolom, hogy a gyermekekkel kapcsolatos legfontosabb kérdés nem az, hogy milyen problémáik vannak, hanem az, hogy azok hogyan függnek össze egymással. A figyelmi nehézség, a szorongás, az alvásprobléma, a mozgásos bizonytalanság vagy a közösségi nehézségek sokszor ugyanannak a rendszernek különböző megjelenési formái. Ezért a valódi kérdés számomra nem az, hogy hány tünetet tudunk felsorolni, hanem az, hogy melyik az a működési folyamat, amelyik a többit szervezi és fenntartja.

“Lehet, hogy szakemberként okosakat mondunk, de úgy tűnik a gyerekek problémái nincsenek tekintettel arra, hogyan szakosodtunk az egyetemen." Ebből a hiányállapotból indult el az iSPD Szenzoros Profil® módszer.

Számomra a profilozás lényege nem a diagnózis, hanem a megértés. Az egyedi működés, az egyéni erősségek, sérülékenységek és összefüggések megragadása. Annak felismerése, hogy a sok különállónak tűnő tünet közül melyek a valóban meghatározó folyamatok, és hol vannak azok a pontok, ahol a segítség a legnagyobb hatást érheti el.
A profilozás ezért nem csupán felmérés, hanem iránykijelölés és priorizálás is, amelyet szükség esetén az esetkövetés tesz teljessé, lehetővé téve, hogy a támogatás a fejlődéssel együtt változzon.

Fontos téma, egyre több nyűgös, nem alvó, kézbebaba aggódó szülei keresnek meg engem is 🧠❤️‍🩹

A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán tartott előadásom után újra nagyon erősen megfogalmazódott bennem, mennyire hajlamosak vagyunk félreérteni a korai regulációs nehézségeket.

Egy csecsemő még nem tudja elmondani, hogy túl intenzív neki a világ. Reagál és várja, hogy ezt megfelelően értelmezzük.

Nem tudja szavakkal elmondani, hogy a hangok túl élesek, az érintések most nem kellenek, az állapotváltások neki most gyorsak, vagy hogy az idegrendszere egyszerűen nem tud kellően „lelassulni”.
Ő bizony ezt sírásban, alvási nehézségben, ingerlékenységben, megnyugtathatatlanságban vagy éppen szokatlan passzivitásban mutatja meg. Igen. A szokatlanul jó gyerek is gyanús... 😅

Pont itt kezdődik az egyik legfontosabb szakmai kérdés: vajon mit látunk ilyenkor valójában?

Sok korai regulációs jelenséget még ma is könnyen leegyszerűsítünk „hasfájásra”, „nehéz természetre” vagy éppen „túl érzékeny babára”, pedig a háttérben gyakran az idegrendszer alkalmazkodási folyamatai állnak.

Az idegrendszer egyik legalapvetőbb feladata ugyanis az, hogy megtanulja: mely ingerek fontosak — és melyek nem, valamint az ingerekhez való hozzászokás képessége.

Ezt nevezzük habituációnak. Ez az a folyamat, amelynek során az ismétlődő, nem veszélyes ingerek idővel háttérbe kerülnek. Ha azonban ez instabilan működik, a világ folyamatosan túl intenzívvé válik. Mintha az idegrendszer nem tudná lehalkítani a környezetet.

Ilyenkor jelenhet meg:
– a nehéz megnyugtathatóság,
– a fragmentált (töredezett) alvás,
– a fokozott sírás,
– etetési érzékenység,
– túl gyors túlterhelődés,
– vagy akár a hangokra, érintésekre adott szélsőséges reakciók.

Természetesen ezek önmagukban nem „zavarjelek”.

A korai szenzoros válaszok jelentős része megszokott módon előfordul a társadalomban és az idegrendszeri érés velejárója. Az idegrendszer fejlődik, szerveződik, alkalmazkodik. Nem kész diagnózisokat látunk, hanem formálódó alkalmazkodási mintázatokat.

Itt lehet viszont elcsípni, ha taktilis túlérzékeny gyermeket látunk, hiszen, ha levesszük róla a ruhát megnyugszik. Bizonyos gyerekek intenzív ringatásra alszanak el, míg másoknak énekelni kell. Természetesen lesz olyan is, akihez nem találjuk meg a kulcsot... ilyenkor az anya gyakran azt érzi, hogy ő nem elég jó a saját gyermekének. El is indulhatnak már ebben a szakaszban emiatt a kötődési nehézségek.

Éppen ezért lenne kiemelten fontos, hogy a koragyermekkori ellátásban dolgozó szakemberek — különösen a védőnők, gyermekápolók, egészségügyi dolgozók — érzékenyen tudjanak kapcsolódni ezekhez a jelenségekhez és értsék/értelmezni tudják mit látnak.

Ha értem, akkor el tudom irányítani a megfelelő helyre és a korai segítség a lehető legjobb prognózist hozza magával.

A „jó baba” mítosza például szakmailag kifejezetten megtévesztő tud lenni. A nagyon csendes, nagyon sokat alvó, kevés ingerre reagáló csecsemő nem mindig egyszerűen „könnyű temperamentumú”, hiába azt tanultuk az egyetemen.
Néha éppen alacsony válaszkészség vagy az alulreagáló idegrendszeri működés áll a háttérben.

Nem minden látott viselkedés viselkedési probléma egyben.

Nagyon sok esetben regulációs stratégia. Önnyugtatás, próbálkozás, szabályozási kísérlet.

A ringatás, az állandó mozgás, a szoros takaró keresése, a ritmikus ismétlődések vagy akár bizonyos ingerek kerülése sokszor nem „furcsaság”, hanem az idegrendszer próbálkozása arra, hogy fenntartsa az optimális működési állapotot.

Ha pedig ezt a perspektívát komolyan vesszük, akkor a kérdés is megváltozik.

Nem azt kérdezzük: „miért csinálja ezt?”...

hanem inkább azt: „mit próbál ezzel szabályozni a gyermek idegrendszere?”

Én úgy érzem, ez a szemlélet nemcsak szakmailag pontosabb — hanem emberileg is jóval empatikusabb és alapjaiban találjuk meg vele a valós segítségnyújtás útját.

ui.: A fotósnak hála, hogy bár nem tartok szünetet a beszédben, de tudott olyan képet lőni, ahol viszonylag mozdulatlan vagyok... 😝

Szuper megközelítés egy kollégától🙃

A MOZGÁS MÁR ELŐJEL!!🚶‍♀️🏃🧎👣🦶🙏
👀A figyelem nem egy külön “képesség”, hanem szorosan kapcsolódik a mozgáshoz.

A gyermek akkor tud tartósan figyelni, ha az idegrendszere képes:
📌 szabályozni a mozgásos késztetéseket
📌 feldolgozni az ingereket
📌 és stabilan “egyben tartani” ezt a helyzetet.

Ezért látjuk gyakran, hogy a sokat mozgó, “nem figyelő” gyerekeknél valójában az idegrendszeri szervezettség még éretlen.

🎯 nem fegyelmezési kérdés, hanem fejlődési folyamat.
A megfelelő mozgásos támogatás sokszor a figyelem alapját segíti.

Ha bizonytalan vagy, érdemes ránézni a teljes fejlődési képre, nem csak a mozgásra.
☎️Ne maradj egyedül a kérdéseiddel, hanem pontosan lásd:
👉 mi történik a gyermekeddel
👉 és mit tehetsz érte nap mint nap
Itt érhetsz el:
https://app.longikid.hu/embed/profile/91

A mozgás és a beszéd kapcsolata

A mozgás➡️nagymozgás (pl.hintázás, guggolások, egyensúlyozás; a test nagy izmainak helyes használata)
A beszédhez/artikulációhoz az ajkak👄 és a nyelv👅 finomhangolására van szükség, szintén mozgás, csak sokkal kisebb, finomabb. (Kisebb izmok összehangolt munkája.)
Mozgáskoordinációs- és nyelvi zavar hátterében is azonos idegrendszeri rizikófaktor áll.
Beszédindítás esetén mindig hangsúlyt fektetek a nagymozgásokra, mondhatni ebből indulunk ki, de egy "sima" artikulációs zavar esetén is nagy segítsünkre vannak a nagymozgások.
Az óra felépítésébe mindig bele szoktam csempészni a mozgást, utána a tükör🪞előtt is sokkal könnyebben, koncentráltabban tudják a gyerekek a kisebb mozdulatokat gyakorolni, ill. a kettőt össze is kombináljuk. 😉