Kezdolap > Magyarország > Dombóvár > Mezei Krisztina Kokas foglalkozásvezető

Mezei Krisztina Kokas foglalkozásvezető

Mezei Krisztina Kokas foglalkozásvezető

Megosztás

Zenei alapu személyiségfejlesztő foglalkozás -zenehallgatáson keresztül repít az alkotás birodalmába.

01/01/2026

Boldog Új Évet!

https://www.facebook.com/kaveszunetanyukaknak/ Halottak napja és a gyermeki lélek A halottak napja nem csupán egy ünnep a naptárban, hanem egy bensőséges alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és emlékezzünk. Fontos, hogy gyermekeinkkel is beszéljünk az elmúlásról — életünk természetes részeként, nem félelemmel, hanem szeretettel és megértéssel. Meséljünk nekik dédszüleinkről, nagyszüleinkről, azokról, akik már nincsenek velünk, de történeteik, szokásaik, mosolyuk mégis bennünk élnek tovább. Amikor a gyermek meghallgatja ezeket a meséket, erősödik benne a gyökér, amely a családhoz, a múltjához és önmagához köti. Fontos, hogy ez az időszak ne csupán a jelmezekről és a rémisztegetésről szóljon. Legyen inkább meghitt együttlét, gyertyagyújtás, beszélgetés, közös emlékezés. Így válik ez az ünnep élő hagyománnyá, amely segít a gyerekeknek megérteni, hogy az élet körforgás, és hogy a szeretet — még az elmúláson túl is — örökké velünk marad. Valahol a felhők fölött... Amikor a nagymamám a mennyországba költözött, még kicsi voltam. Mindenki szomorú volt- anyukámat akkor láttam először nagyon sírni. Emlékszem - fekete ruhába öltöztettek és a szép ünneplős cipőmet adták rám. Mindenki nagyon sírt – én is, de örültem is, mert a messzi unokatesóim mind eljöttek, azok is, akikkel csak nyaranta találkoztam. Emlékeimben él a templomi harang szomorú kongása a gyertyafény, ami a nagymama ágya mellett égett. Aztán az is mikor este lefeküdtünk és a nagyika nem volt az ágyában csak az ágyterítő és a szépen hímzett párnák sorakoztak a helyén. Akkor kérdeztem meg anyát- mikor jön haza a nagymama? Mindenki azt mondta a mennyországba költözött és mostantól ott fog lakni. Nem tudtam mi az a mennyország, de biztos voltam benne, hogy jó hely lehet, mert oda csak a jók mehetnek. - Anya, hol is van az a mennyország? - Valahol a felhők fölött- mondta- fényes aranykapuja van, amit angyalok őriznek. Szívbe rejtett kulccsal és néhány varázsszóval nyílik a kapuja. Örültem, hogy a nagymamánál épp ott volt az a kulcs, ami a mennyek kapuját nyitja, mert sokszor órákig álltunk az ajtó előtt mire megtalálta a zárba illő kulcsot- annyi sok kulcs volt a kulcscsomóján. De mégsem értettem, mert az a sok- sok kulcs mind ott sorakozott a falon a kulcstartón. Odavittem anyának a kulcsokat – szomorú lettem, hogy a nagymama nem tudott bemenni a mennyország kapuján. Ki tudja, hol van most, nincs, neki ágya ahová esténként lehajthatja fejét és én sem vagyok vele, akinek esténként hosszú meséket olvasott és álomba simogatott. Anya könnyeivel küszködött, de valami mosoly rajzolódott arcára. -Tudod a mennyország kapuját az életben tett jó cselekedetek nyitják. Olyanok, mint a jóság a szeretet, a becsület, a szorgalom, a hűség. A nagymama szívében ez mind ott volt! Gyerekként szorgalmasan tanult aztán mikor felnőtté vált becsülettel dolgozott. Szeretettel segítő szándékkal fordult embertársaihoz. Anya biztos volt benne, hogy a nagymama be tudott menni azon az aranykapun és már fentről figyel minket és egészen addig velünk is marad, még emlékeink itt tartják. A napok és az esték lassan teltek a nagymama nélkül, csak az üres ágyat bámultam és néha azt képzelődtem, hogy ott fekszik. Csendes volt nélküle minden még a fény is másként kukucskált be az ablakon. Lépteinek ütemes csoszogását, lágy angyali hangját hallottam, még az illatát is éreztem- amit nagyiszagnak hívtam. Elérkezett a nap… a város szélén egy téglakerítéssel körbezárt helyre mentünk – soha nem jártam itt előtte. Anya elmesélte, hogy a nagymama a temetőben vár ránk, hogy utoljára még láthassuk őt. Egy nagy fehér épület előtt a nagymama egy „ágyban „feküdt, aminek ékesen faragott oldala volt, szép csipke lepedő díszítette és bársonyos takaró takarta. Szomorú zene szolt, és egy fekete ruhás fehér köpenyes bácsi állt a nagymama mellett. Mindenki sírt, aki csak ott volt – mindenki, a szomszéd a boltos néni a postás bácsi, még az óvó néni is az óvodából. Nem ijedtem meg, mert anya elmesélte, hogy itt mindenki szomorú lesz és sírni fog. Ilyenkor megértjük azt, hogy aki elmegy, azt többé soha nem láthatjuk. Eszünkbe jutnak az együtt eltöltött szép pillanatok, ez még fájdalmasabbá teszi a búcsút. Nekem is annyi minden jutott az eszembe – de mégis csak az foglalkoztatott, hogy mi van akkor, ha a nagymamánál még sincs ott az a varázskulcs, amit anya annyit emlegetett. Még jó, hogy a nagyi nagy kulcscsomóját elhoztam. A kabátzsebembe rejtettem még este, amikor anya már elaludt. Miközben mindenki szomorúan lehajtott fejjel állt, én csak azon próbálkoztam, hogyan tudnám kivenni a kulcsokat a kabátomból, csendesen és észrevétlenül. Elhatároztam, hogy nem engedem el a nagymamát a kulcsai nélkül. Felálltam és elindultam az „ágy” felé, lassan lépkedtem, talán kicsit féltem is, de mikor odaértem – az édesdeden alvó nagyikát láttam. Párnájára tettem a kulcsokat és megnyugodva sétáltam vissza anya mellé. Aztán elindultunk - szép sorban, egymás mögött úgy, mint az óvodában, amikor sétálni megyünk. Egy földhalom mellett álltunk meg ahol a nagymama díszes „ágyát” a földbe tették. Nagyon fáj ez nekem, de anya elmondta, hogy mostantól ez lesz, az a hely ahol a nagymamát megtaláljuk. Megünnepelhetjük mindazt, amit mindig is együtt szoktunk. – anyák napját, szüli napját neve napját és még a karácsonyt is. Ugyan úgy, mint eddig virággal köszönthetjük és gyertyát gyújthatunk neki. Szomorú voltam, sírtam, de megkönnyebbülve, aggodalmak nélkül hagytam a hatalmas virágrengetegbe az én kedves nagyikámat. Sok év eltelt mióta nagymama nincs velünk – már iskolás vagyok. Tudom azt, ahol a nagymama teste pihen az a temető. A fekete ruhás bácsi fehér köpenyben a pap bácsi, aki rengeteg dolgot tud a mennyországról ISTEN ORSZÁGÁRÓL. Megértettem azt, amit anya az óta is olyan gyakran elmond – a jó ember lelke úgy száll fel a felhők fölé, mint a színes léggömb. A lágy szellő kézen fogja, felrepíti a magasba és hirtelen eltűnik megérkezve egy más világba-, Isten országába. Gyakran megyünk a temetőbe a nagyihoz, mindig készítünk anyával valami szépet – virágkoszorút vagy csokrot a legkedvesebb virágjaiból. Anya gyakran elmondja – a nagymama nagyon boldog odafent, hogy ilyen szeretettel készülök. Amikor megkérdezem, ezt honnét gondolja, mosolyogva annyit mond: Tárjam ki a szívemet és figyeljek! 31/10/2025

Halottak napja és a gyermeki lélek

A halottak napja nem csupán egy ünnep a naptárban, hanem egy bensőséges alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és emlékezzünk. Fontos, hogy gyermekeinkkel is beszéljünk az elmúlásról — életünk természetes részeként, nem félelemmel, hanem szeretettel és megértéssel. Meséljünk nekik dédszüleinkről, nagyszüleinkről, azokról, akik már nincsenek velünk, de történeteik, szokásaik, mosolyuk mégis bennünk élnek tovább. Amikor a gyermek meghallgatja ezeket a meséket, erősödik benne a gyökér, amely a családhoz, a múltjához és önmagához köti. Fontos, hogy ez az időszak ne csupán a jelmezekről és a rémisztegetésről szóljon. Legyen inkább meghitt együttlét, gyertyagyújtás, beszélgetés, közös emlékezés. Így válik ez az ünnep élő hagyománnyá, amely segít a gyerekeknek megérteni, hogy az élet körforgás, és hogy a szeretet — még az elmúláson túl is — örökké velünk marad.

https://www.facebook.com/kaveszunetanyukaknak/ Halottak napja és a gyermeki lélek A halottak napja nem csupán egy ünnep a naptárban, hanem egy bensőséges alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és emlékezzünk. Fontos, hogy gyermekeinkkel is beszéljünk az elmúlásról — életünk természetes részeként, nem félelemmel, hanem szeretettel és megértéssel. Meséljünk nekik dédszüleinkről, nagyszüleinkről, azokról, akik már nincsenek velünk, de történeteik, szokásaik, mosolyuk mégis bennünk élnek tovább. Amikor a gyermek meghallgatja ezeket a meséket, erősödik benne a gyökér, amely a családhoz, a múltjához és önmagához köti. Fontos, hogy ez az időszak ne csupán a jelmezekről és a rémisztegetésről szóljon. Legyen inkább meghitt együttlét, gyertyagyújtás, beszélgetés, közös emlékezés. Így válik ez az ünnep élő hagyománnyá, amely segít a gyerekeknek megérteni, hogy az élet körforgás, és hogy a szeretet — még az elmúláson túl is — örökké velünk marad. Valahol a felhők fölött... Amikor a nagymamám a mennyországba költözött, még kicsi voltam. Mindenki szomorú volt- anyukámat akkor láttam először nagyon sírni. Emlékszem - fekete ruhába öltöztettek és a szép ünneplős cipőmet adták rám. Mindenki nagyon sírt – én is, de örültem is, mert a messzi unokatesóim mind eljöttek, azok is, akikkel csak nyaranta találkoztam. Emlékeimben él a templomi harang szomorú kongása a gyertyafény, ami a nagymama ágya mellett égett. Aztán az is mikor este lefeküdtünk és a nagyika nem volt az ágyában csak az ágyterítő és a szépen hímzett párnák sorakoztak a helyén. Akkor kérdeztem meg anyát- mikor jön haza a nagymama? Mindenki azt mondta a mennyországba költözött és mostantól ott fog lakni. Nem tudtam mi az a mennyország, de biztos voltam benne, hogy jó hely lehet, mert oda csak a jók mehetnek. - Anya, hol is van az a mennyország? - Valahol a felhők fölött- mondta- fényes aranykapuja van, amit angyalok őriznek. Szívbe rejtett kulccsal és néhány varázsszóval nyílik a kapuja. Örültem, hogy a nagymamánál épp ott volt az a kulcs, ami a mennyek kapuját nyitja, mert sokszor órákig álltunk az ajtó előtt mire megtalálta a zárba illő kulcsot- annyi sok kulcs volt a kulcscsomóján. De mégsem értettem, mert az a sok- sok kulcs mind ott sorakozott a falon a kulcstartón. Odavittem anyának a kulcsokat – szomorú lettem, hogy a nagymama nem tudott bemenni a mennyország kapuján. Ki tudja, hol van most, nincs, neki ágya ahová esténként lehajthatja fejét és én sem vagyok vele, akinek esténként hosszú meséket olvasott és álomba simogatott. Anya könnyeivel küszködött, de valami mosoly rajzolódott arcára. -Tudod a mennyország kapuját az életben tett jó cselekedetek nyitják. Olyanok, mint a jóság a szeretet, a becsület, a szorgalom, a hűség. A nagymama szívében ez mind ott volt! Gyerekként szorgalmasan tanult aztán mikor felnőtté vált becsülettel dolgozott. Szeretettel segítő szándékkal fordult embertársaihoz. Anya biztos volt benne, hogy a nagymama be tudott menni azon az aranykapun és már fentről figyel minket és egészen addig velünk is marad, még emlékeink itt tartják. A napok és az esték lassan teltek a nagymama nélkül, csak az üres ágyat bámultam és néha azt képzelődtem, hogy ott fekszik. Csendes volt nélküle minden még a fény is másként kukucskált be az ablakon. Lépteinek ütemes csoszogását, lágy angyali hangját hallottam, még az illatát is éreztem- amit nagyiszagnak hívtam. Elérkezett a nap… a város szélén egy téglakerítéssel körbezárt helyre mentünk – soha nem jártam itt előtte. Anya elmesélte, hogy a nagymama a temetőben vár ránk, hogy utoljára még láthassuk őt. Egy nagy fehér épület előtt a nagymama egy „ágyban „feküdt, aminek ékesen faragott oldala volt, szép csipke lepedő díszítette és bársonyos takaró takarta. Szomorú zene szolt, és egy fekete ruhás fehér köpenyes bácsi állt a nagymama mellett. Mindenki sírt, aki csak ott volt – mindenki, a szomszéd a boltos néni a postás bácsi, még az óvó néni is az óvodából. Nem ijedtem meg, mert anya elmesélte, hogy itt mindenki szomorú lesz és sírni fog. Ilyenkor megértjük azt, hogy aki elmegy, azt többé soha nem láthatjuk. Eszünkbe jutnak az együtt eltöltött szép pillanatok, ez még fájdalmasabbá teszi a búcsút. Nekem is annyi minden jutott az eszembe – de mégis csak az foglalkoztatott, hogy mi van akkor, ha a nagymamánál még sincs ott az a varázskulcs, amit anya annyit emlegetett. Még jó, hogy a nagyi nagy kulcscsomóját elhoztam. A kabátzsebembe rejtettem még este, amikor anya már elaludt. Miközben mindenki szomorúan lehajtott fejjel állt, én csak azon próbálkoztam, hogyan tudnám kivenni a kulcsokat a kabátomból, csendesen és észrevétlenül. Elhatároztam, hogy nem engedem el a nagymamát a kulcsai nélkül. Felálltam és elindultam az „ágy” felé, lassan lépkedtem, talán kicsit féltem is, de mikor odaértem – az édesdeden alvó nagyikát láttam. Párnájára tettem a kulcsokat és megnyugodva sétáltam vissza anya mellé. Aztán elindultunk - szép sorban, egymás mögött úgy, mint az óvodában, amikor sétálni megyünk. Egy földhalom mellett álltunk meg ahol a nagymama díszes „ágyát” a földbe tették. Nagyon fáj ez nekem, de anya elmondta, hogy mostantól ez lesz, az a hely ahol a nagymamát megtaláljuk. Megünnepelhetjük mindazt, amit mindig is együtt szoktunk. – anyák napját, szüli napját neve napját és még a karácsonyt is. Ugyan úgy, mint eddig virággal köszönthetjük és gyertyát gyújthatunk neki. Szomorú voltam, sírtam, de megkönnyebbülve, aggodalmak nélkül hagytam a hatalmas virágrengetegbe az én kedves nagyikámat. Sok év eltelt mióta nagymama nincs velünk – már iskolás vagyok. Tudom azt, ahol a nagymama teste pihen az a temető. A fekete ruhás bácsi fehér köpenyben a pap bácsi, aki rengeteg dolgot tud a mennyországról ISTEN ORSZÁGÁRÓL. Megértettem azt, amit anya az óta is olyan gyakran elmond – a jó ember lelke úgy száll fel a felhők fölé, mint a színes léggömb. A lágy szellő kézen fogja, felrepíti a magasba és hirtelen eltűnik megérkezve egy más világba-, Isten országába. Gyakran megyünk a temetőbe a nagyihoz, mindig készítünk anyával valami szépet – virágkoszorút vagy csokrot a legkedvesebb virágjaiból. Anya gyakran elmondja – a nagymama nagyon boldog odafent, hogy ilyen szeretettel készülök. Amikor megkérdezem, ezt honnét gondolja, mosolyogva annyit mond: Tárjam ki a szívemet és figyeljek!

31/10/2025

https://www.facebook.com/kaveszunetanyukaknak/

Halottak napja és a gyermeki lélek
A halottak napja nem csupán egy ünnep a naptárban, hanem egy bensőséges alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és emlékezzünk. Fontos, hogy gyermekeinkkel is beszéljünk az elmúlásról — életünk természetes részeként, nem félelemmel, hanem szeretettel és megértéssel. Meséljünk nekik dédszüleinkről, nagyszüleinkről, azokról, akik már nincsenek velünk, de történeteik, szokásaik, mosolyuk mégis bennünk élnek tovább. Amikor a gyermek meghallgatja ezeket a meséket, erősödik benne a gyökér, amely a családhoz, a múltjához és önmagához köti. Fontos, hogy ez az időszak ne csupán a jelmezekről és a rémisztegetésről szóljon. Legyen inkább meghitt együttlét, gyertyagyújtás, beszélgetés, közös emlékezés. Így válik ez az ünnep élő hagyománnyá, amely segít a gyerekeknek megérteni, hogy az élet körforgás, és hogy a szeretet — még az elmúláson túl is — örökké velünk marad.

Valahol a felhők fölött...
Amikor a nagymamám a mennyországba költözött, még kicsi voltam. Mindenki szomorú volt- anyukámat akkor láttam először nagyon sírni.
Emlékszem - fekete ruhába öltöztettek és a szép ünneplős cipőmet adták rám. Mindenki nagyon sírt – én is, de örültem is, mert a messzi unokatesóim mind eljöttek, azok is, akikkel csak nyaranta találkoztam. Emlékeimben él a templomi harang szomorú kongása a gyertyafény, ami a nagymama ágya mellett égett. Aztán az is mikor este lefeküdtünk és a nagyika nem volt az ágyában csak az ágyterítő és a szépen hímzett párnák sorakoztak a helyén.
Akkor kérdeztem meg anyát- mikor jön haza a nagymama?
Mindenki azt mondta a mennyországba költözött és mostantól ott fog lakni. Nem tudtam mi az a mennyország, de biztos voltam benne, hogy jó hely lehet, mert oda csak a jók mehetnek.
- Anya, hol is van az a mennyország?
- Valahol a felhők fölött- mondta- fényes aranykapuja van, amit angyalok őriznek. Szívbe rejtett kulccsal és néhány varázsszóval nyílik a kapuja.
Örültem, hogy a nagymamánál épp ott volt az a kulcs, ami a mennyek kapuját nyitja, mert sokszor órákig álltunk az ajtó előtt mire megtalálta a zárba illő kulcsot- annyi sok kulcs volt a kulcscsomóján.
De mégsem értettem, mert az a sok- sok kulcs mind ott sorakozott a falon a kulcstartón. Odavittem anyának a kulcsokat – szomorú lettem, hogy a nagymama nem tudott bemenni a mennyország kapuján. Ki tudja, hol van most, nincs, neki ágya ahová esténként lehajthatja fejét és én sem vagyok vele, akinek esténként hosszú meséket olvasott és álomba simogatott.
Anya könnyeivel küszködött, de valami mosoly rajzolódott arcára.
-Tudod a mennyország kapuját az életben tett jó cselekedetek nyitják. Olyanok, mint a jóság a szeretet, a becsület, a szorgalom, a hűség. A nagymama szívében ez mind ott volt! Gyerekként szorgalmasan tanult aztán mikor felnőtté vált becsülettel dolgozott. Szeretettel segítő szándékkal fordult embertársaihoz.
Anya biztos volt benne, hogy a nagymama be tudott menni azon az aranykapun és már fentről figyel minket és egészen addig velünk is marad, még emlékeink itt tartják.
A napok és az esték lassan teltek a nagymama nélkül, csak az üres ágyat bámultam és néha azt képzelődtem, hogy ott fekszik. Csendes volt nélküle minden még a fény is másként kukucskált be az ablakon. Lépteinek ütemes csoszogását, lágy angyali hangját hallottam, még az illatát is éreztem- amit nagyiszagnak hívtam.
Elérkezett a nap… a város szélén egy téglakerítéssel körbezárt helyre mentünk – soha nem jártam itt előtte. Anya elmesélte, hogy a nagymama a temetőben vár ránk, hogy utoljára még láthassuk őt.
Egy nagy fehér épület előtt a nagymama egy „ágyban „feküdt, aminek ékesen faragott oldala volt, szép csipke lepedő díszítette és bársonyos takaró takarta. Szomorú zene szolt, és egy fekete ruhás fehér köpenyes bácsi állt a nagymama mellett. Mindenki sírt, aki csak ott volt – mindenki, a szomszéd a boltos néni a postás bácsi, még az óvó néni is az óvodából.
Nem ijedtem meg, mert anya elmesélte, hogy itt mindenki szomorú lesz és sírni fog. Ilyenkor megértjük azt, hogy aki elmegy, azt többé soha nem láthatjuk. Eszünkbe jutnak az együtt eltöltött szép pillanatok, ez még fájdalmasabbá teszi a búcsút. Nekem is annyi minden jutott az eszembe – de mégis csak az foglalkoztatott, hogy mi van akkor, ha a nagymamánál még sincs ott az a varázskulcs, amit anya annyit emlegetett.
Még jó, hogy a nagyi nagy kulcscsomóját elhoztam. A kabátzsebembe rejtettem még este, amikor anya már elaludt. Miközben mindenki szomorúan lehajtott fejjel állt, én csak azon próbálkoztam, hogyan tudnám kivenni a kulcsokat a kabátomból, csendesen és észrevétlenül.
Elhatároztam, hogy nem engedem el a nagymamát a kulcsai nélkül. Felálltam és elindultam az „ágy” felé, lassan lépkedtem, talán kicsit féltem is, de mikor odaértem – az édesdeden alvó nagyikát láttam. Párnájára tettem a kulcsokat és megnyugodva sétáltam vissza anya mellé. Aztán elindultunk - szép sorban, egymás mögött úgy, mint az óvodában, amikor sétálni megyünk. Egy földhalom mellett álltunk meg ahol a nagymama díszes „ágyát” a földbe tették.
Nagyon fáj ez nekem, de anya elmondta, hogy mostantól ez lesz, az a hely ahol a nagymamát megtaláljuk. Megünnepelhetjük mindazt, amit mindig is együtt szoktunk. – anyák napját, szüli napját neve napját és még a karácsonyt is. Ugyan úgy, mint eddig virággal köszönthetjük és gyertyát gyújthatunk neki. Szomorú voltam, sírtam, de megkönnyebbülve, aggodalmak nélkül hagytam a hatalmas virágrengetegbe az én kedves nagyikámat.
Sok év eltelt mióta nagymama nincs velünk – már iskolás vagyok. Tudom azt, ahol a nagymama teste pihen az a temető. A fekete ruhás bácsi fehér köpenyben a pap bácsi, aki rengeteg dolgot tud a mennyországról ISTEN ORSZÁGÁRÓL. Megértettem azt, amit anya az óta is olyan gyakran elmond – a jó ember lelke úgy száll fel a felhők fölé, mint a színes léggömb. A lágy szellő kézen fogja, felrepíti a magasba és hirtelen eltűnik megérkezve egy más világba-, Isten országába.
Gyakran megyünk a temetőbe a nagyihoz, mindig készítünk anyával valami szépet – virágkoszorút vagy csokrot a legkedvesebb virágjaiból.
Anya gyakran elmondja – a nagymama nagyon boldog odafent, hogy ilyen szeretettel készülök. Amikor megkérdezem, ezt honnét gondolja, mosolyogva annyit mond: Tárjam ki a szívemet és figyeljek!

22/05/2025

"LÉLEKHARANG"- nevelés a művészet eszközeivel!

Az élet mindig irányt mutat – sokszor nem is gondolnánk milyen meglepő helyeken kapjuk meg a választ arra, amit évtizedek óta kutatunk. Az, hogy valami másként működik bennünk és más látásmóddal éljük az életünk és reagálunk a világ és a körülöttünk folyó eseményekre – mássá, sokszor kirekesztetté tesz. Nem értjük ?- miért nem értenek?
Már gyerekként is kicsit kilógtam a sorból legtöbb velem egykorú társamhoz képest az én szemeim mást láttak meg a világból. Csendes visszahúzódó érzékeny és mások érzéseire könnyen a ráhangolódó személyiségem az apró részletekre kiterjedő figyelmem és lelkiismeretességemen túl erős igazságérzetem a mások védelmében tett harcaim okozták belső konfliktusaim.
Sokáig azzal magyaráztam másként szocializálódtam, hátterében a család és a szüleim másként látó és érzékelő benyomásait - feltételeztem. Aztán ahogy az idő haladt pszichológiai tanulmányaimmal sok dolgot megértettem magammal kapcsolatban, de mégsem kaptam kielégítő magyarázatot arra, hogy tökéletlen érzékenységem, és az emberek viselkedéséből fakadó már –már ijesztő meglátásaim intuícióim milyen gyökerekből táplálkoznak. Mások hangulatát, érzelmeit miért is érzékelem erősebben. Aztán találkoztam egy kisgyermekes anyukával, akivel hosszas beszélgetéseink vezettek el a hiper- vagy szuperérzékenység problémájának felismeréséhez, megértéséhez.
Tudatosan kezdtem el keresni azokat alternatív segítő módszereket melyek középpontjában maga a személyiség áll. Sérült gyerekekkel való munka volt ami elindított útamon.
Célom a bennem lejátszódó lelki folyamatok megértésén túl ma már azoknak a gyerekeknek a segítése a módszer megtámogatása által, akik hasonló küzdelmekkel élik a mindennapokat. Írásaimban meglátásaimat tapasztalataimat – és azt az utat tárom fel amit kisgyermek korom óta megjártam átéltem, és a módszer által felismertem.
Kokas Klára pedagógiai módszere valóban a zenén keresztül tanít és elhívatott zenepedagógusok mereven erre fókuszálva osztják meg iránymutatásaikat , de ennél sokkal több mert legalább olyan fontos szerepe van a zene mellett az alkotó tevékenységnek mint szabad önkifejezésnek és a mozgásnak. E három eszköz arányosan képviseli az utat a személyiség szabad kibontakozásának és segíti a lélekbe zárt fájdalmainak feloldását.
Nagy segítség a mindennapokban az elcsendesedés a befelé figyelés- a legtöbb gyerek erre képtelen!
E módszer segíti megtanulni :
• önmagukat szeretni és másokat elfogadni
• segít megtalálni a csendet
• felismerni értékeiket
• elfogadni gyengeségeiket
• úgy figyelni a világra hogy a valódi értékek felé nyíljon a tekintetük.
Mindehhez a segítség a ZENE A MOZGÁS ÉS AZ ALKOTÁS hármas egysége- a módszer ami személyiséget fejleszt és utakat nyit egy tisztább és egészségesebb jövő felé!

18/05/2025

Nevelés a művészet eszközeivel.2
Zene:Viváldi -Tavasz
Előzmény: mese-A három pillangó
1.Alkotás
2.Vizuális történetmesélés

Photos from Mezei Krisztina Kokas foglalkozásvezető's post 22/04/2025

Fantasztikus élmény volt és egy kivételes alkalom,hogy lányommal Grétàval szólótáncoltam.A mi történetünk nem átlagos anya -lánya kapcsolat sok öröm mellett akadályokkal megélt út.
Talán nem vagyok egyedül azzal az élethelyzettel, hogy milyen egyedül nevelni két gyermeket, milyen egyszemélyben minden is lenni?! Néha milyen fáradságtól összerogyni és néha szégyen nélkül kimondani.ELFÁRADTAM. Aztán"Gyerek"kézbe kapaszkodni , újra erőt kapni, felállni ès elindulni és csak remélni,hinni,hinni...

23/03/2025
16/03/2025

https://www.facebook.com/kaveszunetanyukaknak/videos/239610287483779
Munkám során egyre többször azt tapasztalom, hogy egy- egy vers , mondóka tanulása ,mese megértése a gyermekek számára, sokkal könnyebb, ha vizuális ábrával követhető.
Néhány évtized alatt jónéhány mese , mondóka képi ábráját készítettem el. Ha érdekel , vagy te általad kiválasztott verset mesét vagy mondókát szeretnéd a papírlapon látni. Írj bátran, keress privátban!

Szeretnéd, hogy a(z) iskolaod elsőként szerepeljen az Iskola tematikájú vállalkozások között Dombóvár városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Dombóvár

Kategória

Oktatás

az iskola elérése

Kattints ide, ha üzenetet szeretnél küldeni az iskola számára

Telefonszám

+36307202463

Weboldal

Cím


Ady
Dombóvár
7200