Szoboszlai Boglárka Személyi edző

Sziasztok! ☺️

Olyan régen írtam már, gondoltam, adok megint életjelet magamról. 👋🏼 Nagyon el voltam havazva, az egyetem vége, a vizsgaidőszak, beadandók, a nyár eleji kiruccanások, az edzések, a Kedvesemmel, családommal, barátaimmal töltött idő egészen kitöltötték az életem. 🥰 Akarom mondani, kitöltik. Nem is tudtam, miről írjak, mert a saját edzéseimre se nagyon maradt időm. Egy hónapja, ahogy a vizsgaidőszakot befejeztem, kezdtem visszatérni, és heti 3-5 edzést beiktatni, futást, edzőtermi erősítést. Nagyon jól is esik, és érzem magamon a változást is. 💪🏼🏃🏽‍♀️🏋🏽‍♀️

Igazából nem is feltétlen ezt akartam megosztani, mert ez nem egy olyan dolog, amiről úgy istenigazából írni tudok, mert számomra túl hétköznapi. Jelenleg nincs különösebb célom sem a mozgással, csak hogy jól érezzem magam tőle. 😌 Így nem mozgat meg bennem olyan dolgot, amit szeretnék megosztani másokkal, akár magammal is.

Viszont most láttam egy cikket a napokban 73. életévét betöltő Meryl Streepről, aki számomra a megtestesült Nő. 👸🏽 A cikkben szerepelt ez az idézet tőle:

„Az egyszerű dolgok tesznek igazán boldoggá: a szeretet, a szex, az étel. Minden más – hatalom, befolyás, erő – csak arra jók, hogy elnyomják a valóban fontos dolgokat. Ameddig van mit enned és van hol aludnod, amíg megvannak az alapok, addig a boldogságot már nem olyan nehéz megtalálni.”

Egészen jól tudtam vele azonosulni. Nyilván az, hogy mit értünk szeretet alatt egy elég bonyolult dolog lehet, mert mindenkinek a saját életéből, tapasztalataiból adódóan máshol van az értékrendje és szeretetnyelve, másképp fejezi ki a szeretetét, máshogy érzi magát szeretve. De most nem is erről akarok írni, pedig tudnék, hanem mindenki úgy értse a szeretetet, ahogy azt számára jelenti. ❤️ A szex alatt sem feltétlen a konkrét sz*****is élményt értettém én, hanem egy olyan minőségi párkapcsolatot vagy akár csak kalandot, mindegy is, ahol a szexnek építő értéke van számunkra. 👩🏽‍❤️‍👨🏽 Az étel alatt sem konkrét ételre gondoltam az értelmezésemben, hanem az étkezésre, főleg mint társas élmény, vagy egy pár perces megnyugvás a napi pörgés közben. 🍲 Mindenesetre Meryl Streep egyrészt mint ember is jól megfogalmazza, mik is azok a dolgok, értékek, amik igazán fontosak, másrészt pedig mint nő is átadja, mit kellene szem előtt tartanunk női szerepünkben. 💐

Tulajdonképp valóban erről szól az élet, amíg az alapvető szükségleteink ki vannak elégítve (lásd a Maslow-piramist), addig nincs okunk panaszkodni, és minden adott ahhoz, hogy boldogságra leljünk az életben. ❤️ De mégis annyira szeretjük túlbonyolítani, pedig főleg nekünk, nőknek, nincs is más feladatunk az életben, mint szeretni, ételt és otthont biztosítani a kedvesünk és családunk számára. ❤️🍲🏠👨‍👩‍👧‍👦 Az pedig, hogy ezt hogy tudjuk jól csinálni, kinek mi ad erőt ahhoz, hogy szeretni és otthont biztosítani tudjon, teljesen egyénfüggő. Ez alatt értem a munkát, az önfejlesztést, a hobbik megélését, az önmegvalósítást, stb. Ha ezt képesek vagyunk rendezni magunkban, minek milyen mértékben kell jelen lennie az életünkben ahhoz, hogy megfelelően tudjunk szeretni és otthont biztosítani, az olyan dolgokat, mint amiket Meryl Streep is mond, a hatalom, befolyás és erő, mind a férfiak hadszínterének kellenr meghagynunk. 🤴🏽 S ha már így háborúznak, tudjuk már értékelni, hogy nekünk “csak” támogatni kell őket, és ne is akarjunk ebben részt venni. Többek között ettől vagyunk nők és férfiak. 🤴🏽👸🏽 Teszem hozzá, egy ilyen háborúban csak egy erős nő tud támogatni egy Férfit, szóval ez véletlen sem azt jelenti, hogy mi gyengék lennénk. ☝🏼

Arra biztatok mindenkit, főleg nőtársaimat, hogy hagyjuk, hogy “egyszerűen” a szeretet, a szex, az étel, ezek minden megnyilvánulási formája, és minden, ami ezekkel jár, boldoggá tegyen minket, tanuljuk meg ezeket értékelni, és meglepő, hogy valóban mennyire kevés is kell a boldogsághoz. 😉❤️ Illetve azt is szeretném azért kiemelni, hogy nyilvánvalóan, ha ezek a dolgok valamilyen oknál fogva nem tesznek boldoggá, nem feltétlen elfogadni kell, hanem erőt meríteni, és olyanná varázsolni, amilyen formában boldoggá tud tenni minket. 💪🏼 Ezt viszont mindenkinek magának kell tudni, mi is számára a szeretet, a szex és az étel azon formája, ami kielégíti a szükségleteit és boldoggá teszi.

Legyen szép a napotok! 👸🏽💪🏼☀️🌻❤️

Azt mondják, az út a fontos, nem a végcél… 🛣⛰

A tegnapi napon azt hiszem, ezt a gondolatot felülbíráltam.🤓 36km és 1289m szintemelkedés rá tudott cáfolni erre.⛰ Semmi nem volt fontosabb nekem, minthogy élve eljussak a célba. Nyilván, miután ez sikerült, új értelmet nyert az út fontosságának a gondolata…

7km-nél jártam, igen, még csak 7-nél, és 29 volt hátra, amikor úgy éreztem, én ezt feladom.😖🔫 De komolyan, én ennek itt és most akarok véget vetni. 😮‍💨 Nem csak a túrának, én szeretnék eggyé válni az erdővel, szeretném, ha az eső a Galya oldalába belemosna, és ott fagynék meg.🥶 Az volt a durva, ez a gondolat, még meg is nyugtatott.😌 Akármibe vágtam bele eddig életemben, akármennyire voltak nehezek a kihívások, amik elé állítottam magam, sosem fordult meg a fejemben, hogy ne tudnám megcsinálni. Tegnap igen. És nem csak az, hogy nem tudom megcsinálni, nem is akartam, nem volt kedvem megpróbálni se folytatni.😵‍💫

7km-nél a szakdó esőtől már bokáig tocsogtam a vizes-sáros cipőmben, a három réteg ruhám rátapadt a bőrömre, a hajamból is csavarni lehetett a vizet. 🌧😖Olyan sár volt, hogy három lépés felfelé után kettőt csúsztam vissza, lefele, ha megálltam volna, úgy tudtam volna lecsúszni, mint egy snowboard deszkán, a sík talajon pedig, ha nem ragadt, akkor oldalra csúszkált a lábam.😖 Ilyen terepen hosszú kilométereket futottam. 🏃🏽‍♀️🏃🏽‍♀️ Nem, mert jó időt akartam menni, az már rég nem érdekelt, az se, hogy ezt a túrát megcsinaljam. Azért futottam, mert különben megfagytam volna. Szó szerint azt éreztem, az életösztönöm hajt a futásra, az életemért küzdök. 🏥

Valamikor a Galya-tető után, kb. 15 km-nél járhattam, mikor elállt az eső. ☁️ Az nagyon sokat javított a helyzetemen. 🤗 Onnantól nem is esett már. Innentől kezdve pedig ahogy csökkent a táv, úgy nőtt bennem is az erő, hogy ha már eddig eljöttem, csak megcsinálom már. 💪🏼🤨 De semmi, tényleg semmi nem volt bennem, csak hogy elérjem a célt. Nem éreztem, hogy mennyire sok erőt kivett belőlem a mászás, a futás, semmi, csak mentem. Nem gondoltam semmire, csak arra, hogy egyszer ennek vége lesz, és egyre közelebb a vége. Nem érdekelt semmi, csak egyszer érjek be. 🙏🏼

Az utolsó emelkedőn voltam már, amikor olyan oldalszél fújt, hogy a lábam, ahogy pakoltam felfele, nem tudtam oda letenni, ahova akartam, mindig balrább sikerült, mert a szél elfújta… 💨 Nem akarok arról beszélni, hogy ez mekkora élmény úgy, hogy olyan szinten vagyok átázva, hogy nem csak a kezemen és a lábamon ráncos a bőr a víztől… Itt kínomban elmosolyodtam, hogy ilyen már a világon nincs. 🤦🏽‍♀️

7óra 29 perc telt el így. 7 órán és kb 20 percen keresztül (kb. 9 perccel a rajt utántól kezdett el esni az eső) olyan düh hajtott, amilyet én még életemben nem éreztem. 🤬Nem tudom, kire haragudtam annyira. Ha vallásos lennék, tutira kiátkoztak volna az egyházból istenkáromlásért. De az biztos, hogy erre a tegnapi túrámra azt az erőt, ami végül bevitt a célig, a dühöm adta. 😤 Nagyon érdekes volt, hogy megint nem igazán volt falam, nem volt pont, amikor azt éreztem, oda az energiám, itt van vége, mert így mentem az elejétől a legvégig. Nem érdekelt már semmi, minden mindegy volt. 😮‍💨

7 óra 29 perc alatt értem be a célba. Ez éppen egy órával több, mint a kitűzött célom. 39 perccel több, mint az eddigi rekordom. 😞 Mégis erre az időmre vagyok az eddigi 8 teljesítésem közül a legbüszkébb. 😏 Sosem küzdöttem annyit magammal, mint tegnap. Sosem fordult meg a fejemben komolyan az a gondolat, hogy feladom. Sosem volt ez opció. Tegnap semmire nem vágytam jobban, csak lenne vége ennek az egésznek. És valahogy mégis célba értem. 🤷🏽‍♀️ És ennyire nagy jelentősége az útnak a cél előtt még sosem volt számomra. Egyedül voltam, bár sok túratárssal váltottam szót közben, egyedül mentem végig. És nekem ez a túra nem is arról a 36 kilométerről és 7 óra 29 percről szólt, amit kinn töltöttem ezen a terepen, hanem arról a tényről, hogy felismertem, sokkal nagyobb erő van bennem, mint azt valaha gondoltam volna. Mondom mindezt úgy, hogy 17 évesen lefutottam egy maratont, ezt a Hanákot pedig nyolcadszor csináltam meg, de ilyen teljesítményben, ilyen kemény küzdelemben magammal még nem volt részem. 😖💪🏼 Tudtam valahol mindig is, hogy erős vagyok, szerintem ezt bizonyítandó kerestem ezeket a helyzeteket, de ez a tegnapi nagyon megszorongatta ezt a magamba vetett hitem. Mindig olyan nagy szám van arra, hogy a kitartásom mekkora, tegnap mégis nagyon közel álltam ahhoz, hogy ez meginogjon. Most annyira hálás vagyok, amiért nem adtam fel. Úgy érzem, jöhet akármilyen háború, akármilyen covid, akármilyen tüdőgyulladás, amit ez után a túra utan logikusan kaphatnék, semmi nem tud legyőzni, mert mindennel meg tudok küzdeni.💪🏼💪🏼 Természetesen ez majd kiderül, ha olyan helyzetbe kerülök, mindenesetre ez a tegnapi teljesítmény sokat adott abból a szempontból, hogy milyen erőforrásokhoz nyúlhatok magamban, ha ilyesmi helyzetbe kerülnék.

Ezúton is szeretnék gratulálni minden túratársamnak, aki tegnap részt vett akármelyik távján a Mátrabérc túráknak, mert szerintem nem embernek való helyzetben bizonyítottuk, hogy mire képes a kitartás és elszántság. Hálás vagyok mindenkinek, aki csak hozzám szólt a túrán, jó utat kívánt, vagy “csak” rám mosolygott akkor is, amikor ő is látványosan az életéért küzdött. Köszönöm minden barátomnak, ismerősömnek, családomnak a szurkolást, biztatást, és köszönöm a Kedvesemnek is, aki közölte velem, eszembe se jusson feladni, mert amikor eszembe jutott volna, ebbe a mondatába kapaszkodtam. ❤️

Jövőre így megint megvan a cél, bízom benne, akkor kegyes lesz az időjárás, és sikerül végre a 6óra 30 perces teljesítés. 💪🏼

“Az önmagunkba vetett hitünk legyőzi a sorsot.”

Szombaton lesz a Hanák Kolos Teljesítménytúra. Idén nyolcadszor megyek neki a 36 kilométeres 1289m szintemelkedéses távnak. 💪🏼😏 Ez éppen héttel több, mint ami ésszerű lenne… 😅 Amióta tudom, mire is adom a fejem, minden évben ez a legnagyobb kihívásom a sportban. 💪🏼

Idén negyedszer állok úgy a rajthoz, hogy meg akarom csinálni 6 óra 30 perc alatt. Eddig 3x ez nem sikerült. 😖 Tavaly elhittem, hogy két futással, négy kiló fogyással, de a fejemben és szívemben oly erős hitemmel megdöntöm a csúcsom, a 6 óra 50 percet. 😎 Nem sikerült, 8 óra alatt értem be. 😩 Az nagyon rosszul érintett.

Tavaly szeptemberben történt ez, mert a covid miatt áprilisról eltolták őszre a szervezést. Így tavaly szeptemberben futni kezdtem rendszeresen, kitűztem egy félmaratont részcélnak, hogy az segítsen fenntartani a motivációm erre a túrára. 🏃🏽‍♀️ Két hete lefutottam a félmaratont. Nem úgy sikerült az sem, mint gondoltam, hogy fog, bár abban az eredményben mindenem benne van. 💪🏼 Nem tudom, miért ennyire fontos számomra ez a Hanák, miért jelent ekkora kihívást, ekkora legyőzhetetlennek tűnő célt. 🏅

A héten új terepfutó cipőt vettem, ma felavattam, és jól kiállta eddig a próbát. 👟 Azt hiszem, mindent megtettem, amit csak tudtam, hogy szombaton úgy induljak el a Kékesről, hogy felfalom az oroszlánt is, és ha az időjárás egy kicsit megsegítene, talán idén végre sikerülne ez a 6 és fél óra.🙏🏼🙏🏼

Izgalommal, kicsit félelemmel várom a szombatot, mi lesz velem, hogy fog menni ez a dolog. Ezt a túrát viszont durván teljesítménynek kezelem, nem úgy, mint a félmaratont, és tudom, hogy ezt egy percig nem fogom élvezni, viszont a végén akármi is legyen, tuti, hogy azt fogom érezni, legyőztem magam, mert biztos, hogy kihajtom magamból a maximumot, és az azon túli raktáraimat is. 💪🏼💪🏼 Nem tudom, hogy tudnám átadni, mit is jelent nekem ez a túra, miért akarom ennyire ezt az időeredményt, és miért nem tudom az évek múlásával sem “normálisan” kezelni a dolgot. Nagyon be akarok bizonyítani valamit, hátha csak magamnak ezzel… És bízom benne, hogy a hitem magamban, hogy képes vagyok rá, tényleg segít legyőzni minden adódó nehézséget. 💪🏼😇 Úgyhogy szurkoljatok légyszi! 🙏🏼😇

“A futás a legnagyszerűbb hasonlat az életre, mert annyit veszel ki belőle, amennyit beletettél.” /Oprah Winfrey/

Tegnap lefutottam 6 év kihagyás után a második első félmaratonom. 🏃🏽‍♀️👟 Nem is tudom, hol kezdjem, annyi érzés kavarog bennem ezzel kapcsolatban…

Talán a legintenzívebb a meglepettségem. 😮 Azt illetően, hogy régen minden olyan sportteljesítményemen, amire nagyon készültem, és nagy jelentőséget tulajdonítottam neki, sírtam, amikor a célba értem, hogy úristen, megcsináltam. 🥺 Bár most is meg voltam hatva, mégsem éreztem azt, hogy most legyőztem önmagam, hogy egy olyan célt értem el, ami lehetetlennek tűnt. Ezért nem jött az a katarzis, ami szokott ilyenkor. Ez lepett meg, egy kicsit ez hiányzott. Az eredeti terveim szerint, még december környékén, szerettem volna két órán belül lefutni, akkor még az volt a célom, akkor még azt éreztem, ez bennem van, meglehet. 💪🏼 Ha meglett volna ez az idő, akkor mondjuk biztosan jött volna az az érzés is, amit annyira vártam volna. Mindenesetre az edzések során elengedtem az időbeli célom, mert az utóbbi időszakom a felkészülést illetően nem úgy alakult, mint gondoltam, hogy fog. 😅 Rengeteg dolgom volt (/van) az egyetemre, és még le is sérültem többször is, így annak is örültem, hogy arra fel tudtam készülni, hogy magát a távot lefussam. 🙄🤕🧐

Számomra ez, hogy nem jött az a nagy érzés, hogy úristen, megcsináltam, azt jelzi, hogy valóban el tudtam engedni, hogy úgy tekintsek erre a versenyre most, mint teljesítmény. Ennek meg azért örülök, mert alapvetően rettentő teljesítményorientált vagyok, és nehezen tudok úgy nézni bármilyen teljeseítményhelyzetre, hogy a teljesítmény részét elengedem, és csak a helyzetet, a pillanatot élem meg. De ezúttal sikerült. 🤗😇 Ezért tudtam élvezni az egész futást, nem volt teher lelkileg egy percig sem, nem volt falam, nem voltak mély pontjaim. 💪🏼🥰 Nyilván nagyon elfáradtam, és amikor a budai rakpart egyik végétől úgy kellett elfutni a másikig, hogy ameddig el lehetett látni csak futók voltak, és végeláthatatlan hosszúnak tűnt az út, természetesen megrogytam, hogy ennek sose lesz vége, de akkor még “csak” 11 km volt a lábamban, és nem éreztem, hogy ne tudnék még 10et megtenni. 🏃🏽‍♀️ Mire meg fáradni kezdtem volna, egyre közelebb lett a cél, és az tartotta bennem a lelket. Féltem, hogy ha elérem a 17. km-t, akkor kifogyok, és elvesztem minden energiám, lelkierőm, hitem, és nem lesz más, csak a szenvedés a futástól, de nem volt ilyen. Bármennyire is rettegtem ettől a faltól, nem jött el. 🥳💪🏼

Úgy álltam hozzá ehhez a versenyhez most, hogy már nem számít az idő, nem számít semmi, csak annyira tudjam élvezni a futást, amennyire lehet, és semmiképp se legyen nyomás, semmiképp se menjen el a kedvem. 🥰🏃🏽‍♀️ Természetesen nagyon izgultam a rajt előtt, mert 21km az 21km, és mi van, ha nem tudom lefutni, mi van, ha annyira elkezd fájni valamelyik sérülésem, netán előjön egy újabb, hogy fel kell adnom… azt nagyon nehezen viseltem volna. 😖 De ahogy elrajtoltam, és vitt a tömeg, kiabáltak az úton a szurkolók, szólt a zene, a dobok, a gyerekek, a többi futó barátai, családjai, a szurkolócsapatok, annyira elfeledkeztem arról, hogy tulajdonképp én egy félmaratont futok, hogy ahogy fáradtam elfele is, élveztem majd’ minden percét. 🤗🥰🏃🏽‍♀️

Aztán egyszercsak eljött a cél. 🏅Nem éreztem, hogy én most teljesítettem. Az volt bennem, hogy én most egy nagyon különleges helyzetben csak futottam egy “laza” 21km-t. 🏃🏽‍♀️🤗 És mindannak ellenére, hogy nem éreztem át, hogy legyőztem magam, büszke vagyok magamra. 💪🏼 Nem azért, mert lefutottam a félmaratont (bár ezért is lehetnék), hanem mert élvezni tudtam az egészet úgy, ahogy még sosem. 😍🤗 Talán először tudtam magamban a helyén kezelni azt, hogy ne várjak magamtól olyan irreális teljesítményt, amire nem feltétlen lehetek képes, mert nem voltak olyanok a körülmények. És ez nem azt jelenti, hogy kifogást keresek, hogy gyenge vagyok, mert végsősoron a célt elértem. Sőt, olyannyira, hogy az edigi csúcsomon is 4 percet javítottam, így 2 óra 12 perc lett az eredményem. 🏅🥳🤗 A többit meg, hogy két órán belül lefussam, ráérek később is teljesíteni, amikor adottabbak lesznek a lehetőségeim rá.

Szóval csodálatos élmény volt, és bár most veszettül szenvedek az izomlázamtól, alig várom, mikor futhatok megint versenyen. 🏃🏽‍♀️😍🥳💪🏼

U.i.: Nagyon köszönöm minden barátomnak, családomnak, ismerősömnek, akik szurkoltatok nekem! ❤️

„Én saját magam nője vagyok.” (Evita Peron) 👸🏽

Olyat csináltam ma, amit utoljára ősszel, amikor még nem volt hideg meg fagy: lépcsőztem. 💪🏼 Hát, rájöttem, mi hiányzott a fagyos téli edzéseimből….

A lépcsőn fel-le rohangálás, mászás, ugrálás közben azon gondolkodtam, hogy én ezt veszettül élvezem. 😁😎 Viszont megszólalt bennem egy belső hang, az a Nő, akiről a múltkor már írtam Nektek. A hétvégén egy ezzel kapcsolatos elég intenzív képzésen részt is vettem, így megint nagyon élénken él bennem ez a téma. 👸🏽

Szóval olyan gondolataim voltak, hogy hát ez a sport, amit most éppen csinálok, és ahogy azt csinálom, hát, bizony egyáltalán nem nőies. Bár viszonylag kevés férfit láttam lépcsőn guggolgatni meg ugrálgatni, mégis az intenzitása, a “még, még, még” és a “hú, de fasza csaj vagyok” érzése miatt nem éreztem magam Nőnek. 🦸🏽‍♀️ Mert a Nő finom, nem siet, nem teljesítményorientált, csak hagyja az életnek, hogy megtörténjen. Hát, én ott a lépcsőn azt éreztem, a bennem élő vadállat jött elő. Pedig én “Királynő vagyok”, nem egy “vadállat”. 👸🏽💪🏼

Sok nőtársammal kerül szóba ez a dolog mostanában (milyen érdekes is ez.. 🤔), és sokan mondják, hogy de basszus, miért már megint nekünk nőknek kell tenni bármit is azért, hogy a pasinak jobb legyen?? 🤯🤦🏽‍♀️ Sokáig gondoltam így én is. Ez tényleg nem fair… de ez a hozzáállás sehova nem vezetett. A férfiak ösztönösen működnek úgy, hogy tökéletesek. 🤷🏽‍♂️ Ezzel próbálhatunk kezdeni valamit, nem fogunk tudni, mert annyira mélyen van beléjük kódolva, hogy ezzel nem lehet mit tenni. Azzal viszont nagyon sokat, ahogy mi nők ezt kezeljük. 😉😏

Csajok, ha belegondoltok, nálunk van a hatalom abból a szempontból, hogy mi tudjuk, hogy a férfiak nem tökéletesek, de azt is tudjuk, hogy ők viszont ezt sosem fogják másképp gondolni magukról. Ebből logikusan következik, hogy mi vagyunk a “tökéletesebbek”, mert mi még azt is tudjuk, amit ők nem magukról. 🤫 Innentől kezdve nem azért teszünk bármit is, hogy a pasinak jó legyen. Ő jól van, mert tökéletes. 🙄 Mindaz, amit teszünk, magunkért tesszük. Vagyis magunkért kellene. Mert miért ne lehetnénk mi is jól? 😉 Ráadásul, ha tényleg mi is tökéletesnek tudjuk látni a Férfit, aki mellettünk van, az megintcsak egy kellemes velejáró, hogy Ő jól lesz ettől, hiszen eltörpül amellett, hogy Te, mint Nő, mennyire jól leszel mellette. 😉 Itt utalnék vissza a bevezető idézetre…

És ahogy ezt végiggondoltam, nem éreztem tovább, hogy “hú, de fasza csaj vagyok”, egyszerűen tudtam. És bárki bármit mond, nem fontos, mert jól vagyok e nélkül a visszacsatolás nélkül is. 🤷🏽‍♀️😇 Nagyon sokszor ugráltam meg szaladtam fel a lépcsőn még ezek után. És nem “fasza csaj” voltam, nem bizonyítani akartam, hogy hányszor megyek fel és hogyan, hanem élveztem, nagyon, nagyon élveztem, hogy lépcsőzök. 🥰 Nem gondoltam semmire, mert minden gondolatom elmúlt. Megnyugodtam. Nő lettem, nem egy “fasza csaj”. Aztán megálltam a lépcső tetején, elnéztem a LOKI feliratú régi stadion lepukkant székeit, és élveztem, ahogy a napsütésben a hideg levegő a bőrömhöz ér. Aztán leszaladtam, és azt élveztem, hogy a szélárnyékban melegebb van, főleg ha még a nap is odasüt, de mégsem volt olyan szép a kilátás. Jól éreztem magam. 😌

Talán ez az, amikor hagyom az életnek, hogy történjen. 🤗 És nőként abban a luxusban lehet részem, hogy ezt megtehetem. Nem azért lépcsőztem, hogy bárkinek jobban tetsszen a fenekem vagy a combjaim (bár arra se jön rosszul), hanem mert élveztem. Annyira egyszerűen hangzik ez az egész, mégis annyira bonyolult megélni… vagyis annyira túlbonyolítjuk. 😕 És csak kilyukadok megint arra a következtetésre, férfiasságtól, nőiességtől függetlenül is, hogy ha magammal rendben vagyok, minden a helyére kerül. 😌💪🏼😉😇

Sziasztok! ☺️

Ez egy kicsit más jellegű poszt, mint az eddigiek, talán az első igazán személyi edzős. 🦸🏽‍♀️ Egy folyamatban lévő sikersztorit szeretnék megosztani Veletek.

Ő itt Ildikó, akivel novemberben kezdtünk el együtt dolgozni. Az első közös edzésünkön rosszul is lett, mert előtte nem nagyon sportolt, és nekem sem volt még addig dolgom ennyire kezdővel. Szerintem már azon az első alkalmon is nagyon sokat tanultunk egymástól. 🤓🤗

November óta Ildikó 8kg-t fogyott, bár ahogy én elnézem a képeket, nekem többnek tűnik. Ildikó nagyon elszánt, lelkes, rendszeresen jön, nagyon ritkán, nagyon indokolt esetben hagy ki edzést, tartja a megbeszélt étrendet, ami állítása szerint egyáltalán nem megterhelő. Nehéz volt megszokni a rendszerességet ugyan, de onnantól, hogy az beállt, egészen könnyedén jön a többi váltás is vele. 🥗

Amire még különösen büszke vagyok, az az, hogy Ildikó ülőmunkát csinál, és voltak tartáshibái és fájt a háta is. Alig két hónap közös munka után pedig egyszer megjegyezte, hogy már nem fáj a háta, milyen jót tett ennek is az edzés. 💪🏼🤗 Ez pedig egy olyan velejárója a sportnak, amiről mind tudjuk, hogy így van, csak magamból kiindulva, aki rendszeresen sportolok, nem tűnnek fel ezek a jótékony hatások, mert természetes. És amnyira megmelengette a szívem, hogy egy ilyen “egyszerűbb”, hétköznapi problémát is tulajdonképpen meggyógyított a mozgás, az meg végképp, hogy egy kevés közöm ehhez nekem is volt. 😇

Nagyon büszke vagyok Ildikóra! 💪🏼😉 Örülök, hogy segíthetek neki a céljai elérésében, és hálás vagyok a bizalmáért! ❤️ Csak így tovább, Ildikó! 😉💪🏼

Az alma meg a fája 🥰🏃🏽‍♀️🏃🏽👨‍👧💪🏼❤️

“Fura dolog a nő karrierje: az ember elhajigál holmikat a létrán fölfele haladtában, hogy gyorsabban tudjon mozogni. Elfelejti, hogy ismét szüksége lesz rájuk, mikor visszatér. Az egyetlen pálya, ami közös minden nő életében, akár tetszik neki, akár nem: nőnek lenni. Végső soron semmi sem számít, csak az, ha ránézhetünk valakire vacsora közben vagy ha megfordulunk az ágyban - ő ott van. Enélkül nem vagyunk nők...” (Bette Davis)

A tavalyi nyaram eseményei nagyon megviseltek. Túl voltam egy szakításon, és a legközelebbi kapcsolataim is megborultak egy kis időre. 😖 Úgy éreztem, teljesen egyedül maradtam, és nem számíthatok másra, csak magamra. 💪🏼 Ez a gondolat és érzés olyan erőt adott nekem, amiből ahogy elkezdtem táplálkozni, rendkívül teljesítményorientált lettem, független, szabad, azt éreztem, senkire nincs szükségem a boldogságomhoz és boldogulásomhoz. 🤨 Nagyon jól éreztem magam, fürödtem a sikereimben, minden nap tenni akartam valami nagyot, és tettem is, mindenféle kapcsolatomban egy egèszen irányító szerepet vettem fel, és nem volt időm semmire, és úgy éltem meg ezeket, enyém a világ, végre ÉLEK. 🤩😏🤗

Egy pár hete viszont egy nagyon jót beszélgettem egy nagyon kedves barátnőmmel, aki felvilágosított arról, hogy ezek a gondolatok és érzések a személyiségem férfi részének, ahogy C. G. Jung nevezte, animus-ának, a megélése, és érdemes lenne lassan figyelmet fordítanom a nőiségemre, nőiességemre, anima-ra is. 👸🏽 Ahogy ezt kimondta, szembesültem a gondolattal, hogy tulajdonképpen én sose voltam igazán nő. Mindig minden férfi-női helyzetben, ami az utamba került, szerettem a kezembe venni én az irányítást, szerettem, ha a dolgok úgy történnek, ahogy én akarom, és ezek után nagy bölcsen megállapítottam, hogy a mai világban nincsenek igazi férfiak. 🤷🏽‍♀️ De hát hogyan is lennének, ha még a lehetőséget is elveszem tőlük, hogy ezt kibontakoztassák?

Belevetettem magam ennek a nőiességnek a tanulmányozásába. Mitől is nő a nő, hogyan viszonyul egy nő önmagához, a férfiakhoz, a környezetéhez? Hogyan viselkedik? Hogyan kell nem irányítani és csak hagyni, hogy a dolgok történjenek, hogy a férfi férfi lehessen mellettünk? 👩🏽‍❤️‍👨🏻

Megtaláltam ezt a könyvet (Dr. Toni Grant: A nőies nő), és szerintem zseniális. Nem mondom, hogy egy szentírás, de nekem sokat segít, határozottan tágítja a szemléletmódomat. Itt megragadnám az alkalmat, és akit érdekel a téma, melegen ajánlom a Titkos Tanácsok Nőknek nevű youtube csatornát, facebook csoportot és tanfolyamokat is. 😉

Úgy érzem, ahogy minél jobban igyekszem magamévá tenni ezt a nőiességet, hogy tulajdonképpen egy újabb olyan oldalamat hozom a felszínre, ami eddig számomra ismeretlen volt. Megtanulok türelmesnek lenni, kedvesnek, visszafogottnak, csendesebbnek, gyengédebbnek, de nem gyengènek. 💞💗 Különleges, kicsit félelmetes élmény, mert ez egy számomra teljesen ismeretlen énem, akiről mégis érzem és tudom, hogy én vagyok; egy idegen helyzet, de ez is nagyon tetszik, és azt hiszem, így még inkább megèlem önmagam, hiszen nőként muszáj nőiesnek lenni. 🥰 És előbb vagy utóbb, de inkább előbb, meg is jelennek a férfias férfiak is, hiszen ők is lehetnek önmaguk, ha mi nők ezt hagyjuk nekik. 😉

Edzőként azért tartom ezt különösen fontosnak, mert sok nő tart attól, hogy a súlyok meg a kevésbé nőies mozgásformák férfiassá teszik őket. Nem, nem a mozgásforma az, ami azzá tesz, ez egy mentalitás. 🤔 Én abban hiszek, hogy akármit is mozogjon egy nő, amíg azt szívvel-lélekkel csinálja, önmaga jóllétért, mindegy, hogy 100kg-val guggol, maratont fut, fekvenyom, táncol vagy jógázik. 🏃🏽‍♀️🧘🏽‍♀️🏋🏽‍♀️ 💃🏽 Amíg egy nő jól érzi magát attól, amit csinál, nőies lesz. 👸🏽 Szeretném Nektek ezt a szemléletmódot átadni és a sportolói női énetek mellé egy igazán nőies nőt teremteni, aki testében-lelkében, ízig-vérig nő lehet. 💞Pszichológiai szempontból azt hiszem, nem vagy legalábbis nem most fejtem ki a bennünk élő nő megtalálásnak a fontosságát.

Találjuk meg együtt a nőiességünket, és nem kell feltennünk a kérdést, hogy hol is vannak a férfiak! Legyünk bátrak szembenézni magunkkal, merjünk szeretni, gyengédnek és kedvesnek lenni! Legyünk jóban önmagunkkal! 💞😉💪🏼

Csodaszép napot Nektek! 🤗☀️

“Ha soha nem vagy egyedül, nem ismerheted meg magad.” (Paulo Coelho)

Már hetek óta vágytam arra, hogy egyedül legyek, és átgondoljam, mi is történik velem. 🧐 Két éve, mikor még Vácon éltem, egyszer a fejembe vettem, hogy elmegyek egyedül egy körre az erdőbe, a Dunakanyar erdeibe. 🤨 Nem tudtam akkor, mit csinálok. De nagyon sokat segített, nagyon közel hozott magamhoz, és azóta tudom, hogy ha nem vagyok jól, és elmegyek egyedül valahova, kizökkentem magam a megszokott környezetemből, az csodákat tud tenni velem. Ez a tuti megküzdési módom. 💪🏼 Ráébreszt, hogy ha esetleg azt érezném, egyedül vagyok, akkor sem, mert magamra mindig számíthatok. Magamat sosem hagyom egyedül.❤️

Így volt ez most is. Egy féléve érzem azt, hogy ki vagyok cserélve, egy másik ember vagyok. Néha ezt úgy fogalmazom meg, “felébredtem”. ☀️ Azóta tök új szemüvegen át látom a világot, és igyekszem minél jobban beszippantani ezt az egészet, mert nagyon tetszik így. 🥰 Viszont most jutottam oda, hogy eddig kifele figyeltem, a rajtam kívüli világra, és ideje ezeket egy kicsit feldolgozni, a magamévá tenni, elmélyíteni ezeket a dolgokat. Nagyon régen voltam egyedül, aminek nagyon örülök, mert egy nagyon társasági lénynek tartom magam, de ahhoz, hogy minden társaságban a legjobb formámat tudjam hozni, minden kapcsolatomnak a legtöbbet tudjam adni magamból, néha magamnak is meg kell adnom ezt a figyelmet és energiát. 💞

Most jött el ennek az ideje, és nagyon nagyon jót is tett. Jó volt csak magamra figyelni. Rendezni akartam a gondolataim, befele figyelni, de nem tudtam. Nem jöttek a gondolatok. 🤷🏽‍♀️ Viszont ki voltam kapcsolva teljesen. Nem cikázott a fejemben semmi, üres volt. Csak annyi fogalmazódott meg bennem nagyon gyakran, hogy “Úristen, ez is milyen szép!”, vagy “De jó, hogy itt lehetek!” 🤗 Minden pillanatban ott voltam az erdőben, és nem a “gondjaimon” filozofáltam. És ez egy olyan jó felismerés volt. Erre az ürességre volt szükségem, hogy be tudjam szívni a természet energiáját. 😌

Elmentem Nagymarosra, és a Remete-barlang fele felsétáltan a Julianus-kilátóba, majd le Zebegénybe. Tudtam, hogy ez egy csodálatos hely, az egyik legszebb, amit valaha láttam, de az ország határain belül nekem magasan ez van a lista élén. 😍 Tele van életenergiával az egész vidék. Nem is választhattam volna jobb helyet erre a kikapcsolódásomra. Az időért különösen hálás vagyok. A napsütés irdatlan sokat adott az élményhez. ☀️

Ha lehetne, én mindenkinek kiírnám terápiának az ilyesfajta elvonulást. A minőségi énidő, különösen a természetben, a mindennapi életterünktől távol, nagyon közel tud vinni önmagunkhoz. Rendkívüli békét és nyugalmat ad. Ha pedig magunkkal jóban vagyunk, mindenki mással is sokkal könnyebb. Megtanít értékelni a dolgokat, meglátni a szépet. Bár igazán sok erő és bátorság kell ahhoz, hogy valaki így szembenézzen magával…. Kívánom, legyetek elég bátrak és erősek ehhez, mert csodálatos élmény! 💪🏼😍❤️

Energiával teli napot Nektek! 💞😘

“Most már tántoríthatatlan vagyok: futni fogok a sírig.” (Tornai Szabolcs) 🏃🏽‍♀️❤️

Annak idején, amikor 2015-ben a maratonra készültem, sokat forgattam ezt a könyvet (Tornai Szabolcstól az Eksztázis - Futás és önmegvalósítás). Futásról szóló idézetek tömkelege van benne. 🏃🏽‍♀️❤️ Amikor a feladás határán voltam, mindig felcsaptam, és elolvastam random idézeteket belőle, és mindig adott annyi erőt, hogy összekaparjam magam, és készüljek tovább a versenyre. 💪🏼

Mostanában napi rendszerességel veszem elő. Nem azért, hogy erőt adjon, bár arra is jó, hanem azért, mert meg vannak benne fogalmazva azok a gondolatok, amiket én is érzek, csak nem tudtam még így kiadni magamból, ahogy azt a szerző és néhány másik nagy futó megtette.

Ma különösen sokat lapozgattam, hiszen ma végre be is neveztem a március végi Vivicitta Félmaratonra. 😍🥰 Hát, megdobbant a szívem rendesen ettől… már nem csak egy terv, ez egy kézzel fogható cél, belátható időn belül. 😱😍 Nincs visszaút. Utoljára 2016 szeptemberében futottam egyedül versenyen. És most, hogy bár tudom, mire számíthatok, mekkora mámor lesz többezer szurkoló előtt többezer emberrel együtt futni, mégis egy kicsit görcsbe rándult a gyomrom. Izgatott vagyok. Nagyon izgatott. 🥰

Amikor szeptemberben a fejembe vettem, hogy félmaratont futok, csak azért akartam, hogy ez egy motiváció legyen a Hanák Kolos Teljesítménytúrára, ahol meg akarom dönteni a saját csúcsom. De sokkal jobban kezdett menni a futás, mint azt gondoltam, majd’ mindennél jobban élvezni kezdtem, és olyan időket futok, hogy nem tűnik lehetetlennek az, hogy 2 órán belül fussam le a távot. 😎💪🏼🙏🏼 Úgyhogy ahelyett, hogy ez egy “edzés” lenne a túrára, egy egészen komoly céllé nőtte ki magát. 🤨 Ezért vagyok izgatott. Vajon sikerül-e… 🤔

Mindenesetre nagyon nagy reményekkel és nagyon pozitív érzelmekkel tölt el a dolog, és ha ne adj’ Isten nem sikerülne a két órán belüli teljesítés, akkor sem leszek nagyon csalódott (egy kicsit viszont tuti), mert nagyon szeretném megtartani ezt az érzelmi beállítódásomat a futás felé, ami most van. ❤️🏃🏽‍♀️❤️ Hogy ne a teljesítményről, hanem az élvezetről szóljon, mert tudom, hogy esetemben a fene ott fogja megenni az egészet, ha túl komolyan veszem. 😅 Ezért is izgulok, hogy ezt meg tudom-e csinálni. 🤞🏼

De azt mondják, olyan célt tűzzünk ki magunknak, ami megdobogtatja a szívünket, és csak pont annyira ijeszt meg, hogy tudjuk, nem lehetetlen elérni. Ez most nekem pont ilyen. Nem félek tőle, hanem várakozással tölt el, hogy megnézzem, mire vagyok képes. Ez pedig nagyon motivál, hogy minden erőforrásomat felhasználjam ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból.

Kívánom, Ti is találjatok ehhez hasonló, izgalmakkal, várakozással, teljesíthető kihívásokkal teli célokat, és az értük való küzdés a világ legtermészetesebb dolga lesz, az egyik legéltetőbb motorja a mindennapjaitoknak! 💪🏼😉❤️

Legyen szép az estétek! 😘