dr. Tihanyi Benedek T.

dr. Tihanyi Benedek T.

Megosztás

jógaoktató, önismereti tréner, test-elme kutatóorvos, hangfürdő vezető, meseterapeuta. dr. T

11/01/2026

- Meg akarok gyógyulni.
- És azt hogy kell csinálni?
- Nem tudom. De muszáj. Azt mondják, az erős immunrendszer képes felszámolni a rákos sejteket
- Hogyan tudnád erősíteni az immunsejteket?
- Nem tudom. Ha tudnám, már csinálnám.
- A gyógyulás és az immunerősítés olyan, mint a felébredés. Vagy a szívverés. Vagy az emésztés. Testi folyamatok, amik felett nincs közvetlen kontrollod.
- Igen, ha lenne kontrollom, akkor minden energiámat, minden időmet a gyógyulásnak szentelném. Ha az segítene, akkor addig gyalogolnék, amíg van erőm.
- De az immunrendszer nem úgy működik, mint a lábizmok. Nincs akaratlagos beidegződése.
- Akkor nincs semmi, amit tehetek?
- Dehogynem. Ha közvetlenül nem is tudod erősíteni az immunsejteket, de közvetve meg tudod teremteni azokat a körülményeket, amik ideálisak a számukra.
- Mik azok a körülmények?
- Az immunsejteknek folyamatosan energiára és újratermelődésre van szükségük. A regenerációjuk alvás közben a leggyorsabb. Az egyik legfontosabb körülmény a pihentető, zavartalan alvás.
- Hát, mostanában pocsékok az éjszakák. Nehezen alszom el, többször felriadok, nem tudok visszaaludni. Reggel úgy kelek fel, mint akit fejbevágtak, és napközben is többször nagyon álmos vagyok.
- Ha szeretnél jobban aludni, akkor olyan rutinrendre van szükség, ami este megágyaz a jó alvásnak, napközben meg segít beosztani az erődet, hogy este elégedetten és dolgod végeztével térhess nyugovóra. Ki kell iktatnod az alvást zavaró tényezőket.
- De mik ezek? Mi az, ami tönkreteszi az alvásomat?
- A felborult napi ritmus önmagában is tönkreteheti az alvást. Ezenfelül a szorongás, a magányosság vagy a kilátástalanság érzései is olyan stresszt tartanak fenn, ami az alvásodat akadályozza. Sőt, ezek a negatív érzések, ha tartósan kezeletlenül maradnak, közvetlenül mérgezik az immunrendszeredet, és gyengítik az immunsejteket.
- Nem tehetek róla, hogy így érzek. Félek, mi lesz velem és a családommal. Úgy érzem, nem ért meg senki igazán. Néha nem látom, hogy mi értelme egyáltalán így élni.
- Nem tehetsz róla, de tehetsz ellene. A negatív érzelmekkel szemben ugyanolyan lelki immunrendszert lehet felépíteni, mint a rákos sejtek elleni testi immunrendszert.
- Hmmm. Ezen gondolkodnom kell még. Van más, amit tehetek még az immunrendszeremért?
- Nemcsak az esti alvásodat kell rendberaknod, hanem a napközbeni energiaszintedet is. Meg kell szabadulnod minden felesleges vállalástól, tennivalótól, amik kimerítenek. Félre kell raknod erőt magadra és a gyógyulásra.
- De a mi lesz a többiekkel? Számítanak rám. Megszokták, hogy én végzem el a feladatok nagy részét.
- Meg kell tanulnod karakánul meghúzni az új határokat, és szétosztani a feladatokat.
- Ezen is gondolkoznom kell még. Olyan, mintha képtelen lennék erre. Mintha az nem én lennék, aki nem dolgozza ki a lelkét is a többiekért.
- Rendben, gondolkozz rajta.
- Van-e még valami, amit tehetek azért, hogy a legjobb körülményeket biztosítsam az immunsejtjeimnek a rákos sejtek kiiktatásához?
- Van még egy gyakori stresszforrás, lehet, hogy nálad is fennáll. És ez a testtől való elidegenedés. Ha nem tudsz bízni a testedben, akkor bárhányszor szembesülsz azzal, hogy itt van, feszült leszel.
- Igen, a diagnózis óta próbálok minél jobban megfeledkezni a testemről. Előtte se gondoltam róla túl jókat, de néha, őszintén, a pokolra kívánnám.
- Pedig együtt kell élned vele, nélküle nem megy a gyógyulás sem. Helyre kell állítani ezt a megromlott kapcsolatot, és vissza kell építeni a bizalmat. Minta párterápiára mennél a testeddel…
- Hát, elsőre ezt sem tudom elképzelni. De értem, amit mondasz, gondolkozni fogok rajta.
És hogyan tudnám rendberakni a napi rutinomat?
Hogyan tudnám lelkileg immunizálni magam a negatív érzelmekkel szemben?
Hogyan kezdjek el karakánul kommunikálni, és leosztani a feladatokat, nemet mondani?
Hogyan építsem vissza a bizalmat a testem felé?
..
A párbeszéd végén jó és fontos kérdések hangzottak el.
Tényleg, hogyan lehet ezeket megtenni?
Mit csináltak azok az érintettek, akiknek sikerült újjépíteni a bizalmat a testük felé, az érzelmeik felé és mások felé?
Ebben az előadásban új szempontokat tanulhatsz érintettként a Tetterőd: az életerő, a teljesítőképesség és energikusság emeléséhez.
Az előadás végére tisztán látni fogod, mik a tipikus hibák, amik miatt a fáradtság újra és újra visszajön, mik a leggyakoribb akadályok, amik valószínűleg téged is elválasztanak a Tetterődtől - és azt is, hogyan gördítsd el ezeket az akadályokat.
A videó elindítása előtt készíts be magadnak kényelmes ülőhelyet, zavartalan környezetet, jó internetet, jó fülhallgatót, pohár vizet, és jegyzetfüzetet ceruzával, hogy a fontos pontokat biztosan megjegyezd!
A Tetterőd építménye darabokra hullott. Itt van a biztos tervrajz az újjáépítéshez. Miért tűrnéd tovább a kimerültséget és a kiszámíthatatlan hullámzást? Miért próbálkoznál tovább egyedül?
Nézd végig az előadást!
Ha az előadás mentén kérdésed támad érintettként, akkor rámírhatsz Messengeren.
Ha pár mondatban tudok választ adni, akkor leírom neked cseten.
Ha úgy látom, tudok érdemi választ adni, de csak hosszabban, akkor felajánlok egy ingyenes telefonos konzultációt, hogy szóban beszéljük át a kihívásaidat.
A telefonhívás végén, ha mindketten úgy látjuk, van értelme, akkor arról is beszélhetünk, hogyan tudunk együttműködni a problémáid megoldásában. De ha nem nálad találod meg azt, amit keresel, ajánlást is tudok adni nagy eséllyel.
A telefonhívást és az együttműködést is csak azoknak ajánlom fel, akiknél úgy látom, hogy tudok segíteni. Ezért fontos, hogy amikor rámírsz Messengeren, akkor leírd, milyen most a helyzeted, mik az aktuális problémáid és akadályaid.
Barátsággal:
Benedek

31/10/2025

“Azonnal fel kell dolgozni a gyerekkort!”- aki a rákgyógyulás elején ezzel stresszeli magát, a lehetetlennel próbálkozik. Megmutatom Éva történetével és az új tanítással, hogy miért, és hogy mit érdemes helyette csinálni. “Nincs időnk! A lehető leggyorsabban meg kell értenem, miért lettem rákos. Fel kell dolgoznom a traumáimat, amik megbetegítettek. Csak így gyógyulhatok meg, Benedek!” - mondta az első ülésünkön Éva, háromgyerekes családanya.

Két hónapja diagnosztizáltak nála tüdőrákot, kemóval kezelték. Sokat olvasott a témában, többek közt Máté Gábor: A test lázadása könyvét is. Meggyőződése volt, hogy a közös munkánk során a gyerekkorára és a szüleitől kapott bántásokra kell összpontosítanunk, mert azok okozták a betegségét.
A tévhittel, hogy a “gyógyuláshoz a múltat kell rendberakni”, egy kutyaszorítóba rakják magukat a rákkal érintettek. A múlt traumáinak feltépése még az egészségesek terápiájában is fájdalmas, kiborító pillanatokkal jár.

Elképzeltem Évát, ahogy beleveti magát ebbe, és a rákdiagnózis és a kezelés keltette szorongása és kimerültsége az elviselhetetlenségig fokozódik. Ráadásul, hiába a fájdalmas szembenézés, ha nincs meg a feldolgozáshoz szükséges erő. A lelki okokon való rágódás, mivel nem vezet sehová, azt erősíti az érintettekben, hogy tehetetlenek, vagy hogy nincs remény a gyógyulásra. Olyan, mintha egy lakástűzben valaki először a villamos hálózati tervrajzot keresgélné, ahelyett, hogy poroltót ragadna és hívná a tűzoltókat.

A “poroltó” a rákból gyógyulásban a jelen pillanatban rejlik.

Sokan hiszik úgy a daganatos diagnózis után, hogy a múltbeli traumák azonnali feltárása nélkül nincs esély a gyógyulásra. Ez a hiedelem azonban különösen veszélyes lehet, mert a betegség önmagában is egy intenzív idegrendszeri sokk – a test és a lélek egyszerre kerül vészhelyzetbe. Ilyenkor az agy folyamatosan “riasztó üzemmódban” működik: a stresszhormonok, mint a kortizol, magas szinten maradnak, az alvás zavart, a test fáradt, az érzelmek hullámzanak. Ha ebben az állapotban a múlt fájdalmas emlékei kerülnek előtérbe, az a rendszer túlterheléséhez vezethet – mintha egy kiégett biztosítékot próbálnánk túlterhelni. Az identitás is meginog: az ember könnyen elveszíti a kapcsolatot önmagával, testével, a jövőjével - és másokkal is.

A gyógyulás nem egyetlen “lelki ok” megtalálásán múlik, hanem azon, hogy képes vagy-e lépésről lépésre visszaépíteni a bizalmat a testedben, az érzelmeidben, a kapcsolataidban és a jövőképedben. Ezt nevezik a szakemberek “gyógyuló identitásnak”: amikor már nem csak “betegként” tekintesz magadra, hanem újraértelmezed, ki vagy, mire vagy képes, és miért érdemes élni. Ez nem egy gondolat, hanem egy összetett rendszer – olyan, mint egy zenekar, ahol minden hangszernek újra meg kell találnia a helyét.

A rendszer egyik pillére a testi bizalom helyreállítása. Sokan tapasztalják, hogy a diagnózis és a kezelések után a testük idegennek, kiszámíthatatlannak tűnik. Fáradtság, fájdalom, mellékhatások – mindezek megingathatják a testbe vetett hitet. A testi bizalom újjáépítése azt jelenti, hogy megtanulsz újra figyelni a tested jelzéseire, lassan visszaállítod a napi ritmusokat, és megengeded magadnak a pihenést. A szakemberek ezt “testi önszerveződésnek” nevezik: amikor a mozgás, az alvás, a táplálkozás és a légzés apró de jól irányzott és átgondolt lépésekkel visszatalál egy kiegyensúlyozottabb állapotba. Ez nem csak fizikai szinten történik – amikor a tested elkezd biztonságot érezni, az idegrendszered is megnyugszik, a stressz szintje csökken, és megjelenik a remény első szikrája.

A második kulcspont az érzelmi integráció. A daganatos betegség érzelmi hullámvasút: félelem, düh, reménytelenség, néha bűntudat vagy szégyen. Ezek az érzések gyakran “összegabalyodva” jelennek meg, és nehéz őket különválasztani. Az érzelmi integráció azt jelenti, hogy ezeknek az érzéseknek lassan formát, nevet adsz – nem elnyomod őket, hanem megtanulsz együtt lenni velük. A szaknyelv ezt “érzelmi szabályozásnak” nevezi: amikor már nem a félelem irányít, hanem te vagy képes alakítani azt, hogy melyik érzésnek adsz teret és figyelmet. Ez a folyamat időigényes, és sokszor csak biztonságos, támogató közegben – például csoportban vagy szakértő mellett – tud elindulni.

Fontos látni, hogy a testi és érzelmi szintek egymásra épülnek. Ha a test még mindig vészhelyzetben van, az érzelmek is kaotikusak maradnak. Ha az érzelmek túlterheltek, a test sem tud pihenni. Ezért a gyógyuló identitás felépítése mindig egy iteratív, személyre szabott folyamat: van, akinél először a testi bizalmat kell helyreállítani, másnál az érzelmi támogatás a kulcs. Van akinél többször is kompozni kell a két terület közt, és párhuzamosan kell fejleszteni őket. Idővel ezek a szintek összhangba kerülnek – ahogy a zenekar hangszerei is fokozatosan ráhangolódnak egymásra.

A rendszer további elemei – a kapcsolati kompetencia és a jövőkép visszaépítése – csak akkor tudnak stabilan működni, ha az alapok (testi bizalom, érzelmi integráció) már megszilárdultak. A kapcsolatokban újra lehet tanulni a bizalmat, az önkifejezést, a határok tartását; a jövőképet pedig nem elég “elképzelni” – azt nap mint nap újra kell írni, ahogy a belső erőforrások erősödnek.

Ezért nem működik a “találd meg a lelki okot, és minden megoldódik” típusú tanács. A gyógyulás nem lineáris, nem egyetlen felismerésen múlik, hanem egy komplex, egymásra épülő rendszer újjáépítésén. Mindenkinél más a sorrend, más a tempó. Van, akinél a kapcsolati támogatás a legfontosabb, másnál a testi rutinok vagy az érzelmi feldolgozás. És mindez csak akkor vezet tartós változáshoz, ha egy szakértői rendszerben, folyamatos visszacsatolással, személyre szabottan épül fel.

Az Emberi Támogatás, a Napi rutin, a Lelki immunitás és az Egészségmentalitás most azonnal elérhetőek. Biztonságot és erőt adnak. Ez az elsődleges. És amikor majd lesz a biztonságból és erőből elég, akkor indulhat a múlt feldolgozása is.

Ezeket Évának is elmondtam, aki egy óriásit sóhajtott. Láthatóan megkönnyebbült, amikor megszabadult a tévhittől, hogy most a múltban vájkálás lenne a legsürgetőbb tennivalónk. Valahol ő is érezte, hogy “csak” akarja a traumákkal való munkát, de valójában nem áll készen rá. Ahelyett, hogy lehetetlen feladatot vett volna magára, elkezdett azzal foglalkozni, amit itt és most tehet saját magáért. Hétről-hétre kitűztük a következő lépést, amivel gondoskodni tud a stressz kivezetéséről és az energiaszintjéről… a sikeres lépésekből pedig egyre több erőt és magabiztosságot merített. Egyre jobban bízott bennem is, beengedte az együttérzésemet, megacélozta vele az elfogadást saját maga felé, és a kapcsolataiban is mert önmaga lenni.

Csökkent az elszigeteltsége. Kiszabadult a betegszerepből, megtalálta magában a reményt és motivációt a gyógyulásra.

Ha kérdésed van a poszt mentén, szeretnél te is Éva útján elindulni, de nem látod, mi lenne az első konkrét lépés, akkor meg tudsz keresni üzenetben vagy a Tetterő és Harmónia sorstárscsoportunkban, és segítek a tisztánlátásban.

15/10/2025

„Nincs erőm szembenézni se a rákkal, se a félelmeimmel. A szorongás elől a tennivalókba menekülök. A betegséget el akarom felejteni, gondolni se akarok rá.” A legtöbb daganattal érintett próbál kapaszkodni a „megszokott, normális” életébe. De a rossz gondolatok feltörnek az üresjáratokban. A félelem és a tagadás kimerít, és nem bírsz már annyit, mint régen. Nem tudsz kapcsolódni az „egészségesekhez”, mintha senki nem értene meg igazán. Ebből a tanításból meg fogod tudni, milyen csapdákat rejt a struccpolitika a félelmekkel szemben – és hogyan lehet magabiztosan kilépni ebből a kelepcéből, és visszaépíteni a lelki jóllétedet.

„Nincs erőm szembenézni a félelmeimmel.” Nem erőre van szükséged a félelmek kezeléséhez! Őket legyőzni nem lehet, csak orvosolni.

„A szorongás elől a tennivalókba menekülök.” A stressz akkor is rombolja az immunrendszeredet, ha elfojtod! A kényszeres pörgésben újra és újra a végletekig kimeríted magad.

„A betegséget el akarom felejteni, gondolni se akarok rá.” Így rengeteg energiát pazarolsz arra, hogy elnyomd a kételyeidet!
Állandó harcra rendezkedsz be a tudattalanoddal, ahol csatákat nyerhetsz, de háborút nem: a félelem újra és újra felszínre fog törni. Nem lenne jobb ezt az erőt inkább arra szánni, hogy egyszer és mindenkorra megtanuld kezelni a félelmeket?

Tudod, mi az, amikor valaki érzi az aggódó gondolatokat és a félelmet és a feszültséget, és megpróbálja félreseperni, lekicsinyíteni, elnyomni őket? Ez a struccpolitika. Bedugni a fejedet a homokba és várni, hogy a ragadozók maguktól elmenjenek. Vagy azt hinni, hogyha te nem látsz rájuk, akkor nem is léteznek.

Ha ezt az utat választod, akkor hullámokban fog rád törni a szorongás, az összeomlás, a reménytelenség, a rosszkedv, a leállíthatatlan agyalás, a kimerültség, az elszigeteltség. A jó „hullámhegyeken” könnyű a struccpolitika: olyankor könnyű elnyomni az egyébként ott lévő aggodalmakat. Az újabb és újabb hullámvölgyekben viszont „ők győznek”, és tehetetlenül és talán értetlenül állsz az állapotodat látva: „miért vagyok megint rosszul?”.

Pedig a válasz egyszerű, mint az 1 x 1. A struccpolitika, a csupapozitivitás, amikor bebeszéled magadnak, hogy „jól vagyok”, és letagadod magad előtt a belső valóságodat, törvényszerűen a félelmek felgyűléséhez vezet. Egy ideig a tartály, amibe száműzöd a kérdéseket és aggodalmakat, még tartani tud. Akkor is feszül, de még nem vészes. Aztán egyszer, amikor már túl sok ideje nyomja belülről a szorongás, amikor már elvékonyodott a fala, hirtelen megreped. Mint a gátszakadás.

Nem is érted, honnan jön az a sok sötétség és szomorúság és keserűség.

Tudod, mihez hasonlít ez?

A tályoghoz. A test belsejében keletkező gyulladáshoz, ahol nincs egy seb, amin keresztül a genny távozhatna, hanem egy üregben gyűlik fel, és ad táptalajt a kórokozóknak, és feszít.
Nem ítélek el senkit, aki egy lelki tályoggal szeretné leélni a hátralévő életét.

De szeretném, ha tudd: a tályog megnyitható és begyógyítható.
A félelmek és a betegség lelki hatásai kezelhetőek. A diagnózis ütötte lelkiseb orvosolható.
Azt kérdezed most magadban: „honnan lenne erőm szembenézni a sok félelemmel, a sok sötétséggel?!”? „Egyszerűen nem tudok, és nem akarok a betegséggel foglalkozni!”

Megértelek.

De ha nem foglalkozol a betegség lelki hatásaival, akkor ő fog veled foglalkozni… Újra és újra, az örök hullámvasút. Meddig marad még erőd hullámozni? Hány hónapra vagy évre van elég érzelmi tartalékod neked és a szeretteidnek, hogy cipeld a lelki tályogot?
Mi akadályozza meg a legtöbb érintett, hogy leszálljon a hullámvasútról?

Egy TÉVHIT, ami elválasztja őket arról, hogy végre elinduljanak a lelki stabilitás és harmónia felé.

Ez a tévhit így szól:

„a lelki változáshoz a rossz, negatív, fájdalmas emlékeket és érzéseket kell felidéznem”. Ez az a tévhit, ami miatt vonakodnak kilépni ebből a fenntarthatatlan helyzetből.

Reménykednek, hogy majd csak magától jobb lesz. De a legtöbbször nem lesz jobb magától. Amikor meg mégis, ott évek várakozása, reménykedése előzi meg, és rengeteg stressz, bukás és visszaesés.

Próbálkoznak tippekkel, technikákkal, tanácsot kérnek egymástól. De sajnos a tippek, amik közkézen forognak egyáltalán nem segítenek a lelki tályog orvoslásában. Fájdalomcsillapításra? Arra jók. De a gyulladást nem viszik le, a kórokozókat nem irtják ki.

A negatív gondolatokkal és érzésekkel szembeni Lelki Immunitáshoz nincs szükség fájdalmas szembenézésre. Nem kell feltépned a kórházi emlékeket, és nem kell a gyerekkorodban turkálnod és nem kell szembenézned semmivel, amivel nem akarsz.

A Lelki Immunizációhoz a te jelenlegi helyzetedre igazított, pontos, szakszerű tervre van szükség, és következetes, lépésről-lépésre történő, a fejleményekhez igazodó megvalósításra.

Olyan belső átépítésre, amivel sikeresen és magabiztosan ki tudsz szabadulni a félelem markából, véget tudsz vetni a struccpolitikának, és nyugodt önfeledtségben tudod élni a hétköznapjaidat.

Kipróbált, biztos eszköztárra, ami új szintre emeli az érzelmi stabilitást és a feszültségek kicsatornázását.

Mik a szükséges lépések a Lelki Immunizációhoz?

Az első lépés érintettként semmi más, mint hogy ott legyél most csütörtök délben a Tetterő és Harmónia csoportunk ÉLŐ előadásán, teljes figyelemmel, jegyzetpapírral, egy pohár vízzel.

Ha daganattal érintett vagy te is, akkor lépj be a sorstárscsoportba az első kommentemen keresztül, és tedd szabaddá a csütörtök 12-12:45 órás sávot!
Az ÉLŐ előadásban egy olyan rendszert mutatok neked, aminek minden lépése szükséges ahhoz, hogy orvosold a félelmek gyökérokait, és kiszállj a hullámvasútról.
📍 Hol?
A Tetterő és Harmónia csoport nyitólapjának legtetején.
🕛 Mikor?
Csütörtök 12:00
📝 Mit készíts be magadnak?
Jegyzetpapír, ceruza, egy pohár víz, kényelmes ülőhely, kipihent éberség, zavartalan nyugalom.

Ne maradj le – ez az előadás egy fordulópont lehet neked, és rajtad keresztül a szeretteidnek is.

A tested már elkezdték gyógyítani. Most a lelked is sorra kerülhet!
Találkozunk csütörtökön!

Barátsággal várlak:
dr. Tihanyi Benedek
orvos, teraputa, személyiségpszichológiai szakértő
aki segít kihúzni a fejedet a homokból, és elérni a valódi lelki nyugalmat

Egyéni konzultáció dr. Tihanyi Benedekkel (45 perc) - _ dr. Tihanyi Benedek T. 07/10/2025

“A szorongástól aludni se tudok rendesen. De a szorongással nem lehet mit kezdeni, amíg beteg vagyok.”

Sok érintett mondta nekem, hogy a pihenésben a betegség akadályozza őket. Valójában, a betegség lelki következményei kezelhetőek. Nem kell elszenvedned, ahogy a szorongás feleszi az erődet, mint egy éhes vadállat. Nem kell a prédájává válnod az egyre mélyülő kimerültségnek és reményvesztésnek.

A valódi akadály az energia visszanyerésében: ha nincs megbízható, jól működő védettséget a szorongással szemben.

A Lelki Immunitás, akár csak a testi immunrendszer, felépíthető.

Igaz, nem egyik napról a másikra. De ha a karakteredhez, az erősségeidhez és a hiányosságaidhoz megfelelő lépéseket választod, és meg is léped őket, akkor magabiztosan eléred az Immunitást. Ahol a szorongásaid kezelhetővé válnak. Ahol könnyen el tudsz aludni, és éjszaka sem riadsz fel. Ahol reggel nem úgy vánszorogsz ki az ágyból, mint akit legyilkoltak az éjjel, hanem tetterővel és kíváncsisággal.

Ha a kimerítő szorongásból el akarsz jutni a megújító, nyugodt alvásig, a fő akadály: a feladás. A beletörődés.

Én megértem, ha beletörődtél abba: semmi sem segít.

Valószínűleg próbálkoztál is már több mindennel. De a tartós változást nem érted el. A kudarcok sorozata a feladás fele vinne bárkit.

Valószínűleg nem szólt még neked senki: a szorongások kezeléséhez védettségre van szükség a félelmekkel szemben.

Olyan mélyreható, rugalmas és hatékony védelemre, mint amilyen a számítógépedet védő tűzfal. Ami kompjúteres vírusok újabb és újabb generációival szemben véd meg téged.

A Lelki Immunitást sikerrel építik fel évek óta a hozzám forduló érintettek. Látom rajtuk a kezdeti kétkedést, és aztán az AHA-élményt is, amikor először megérzik, milyen szorongás nélkül végigélni egy napot, és végigaludni egy éjszakát.

Ha szeretnéd megerősíteni a Lelki Immunrendszeredet, akkor itt van az első lépés:

https://calendly.com/drtihanyibenedek/konzultacio

Jelentkezz hozzám egy kötelezettségmentes és ingyenes 45 perces konzultációra, hogy tisztán átláthasd a helyzetedet, a lelki védettséged gyenge pontjait, és irányt kapj a céljaid eléréséhez.

Az egyéni konzultációkat pont azért tartom, mert látom, hogy mennyi kérdés és kimerültség van az emberekben a rák diagnózis után. A célja az az, hogy tisztánlátást adjak azoknak az érintetteknek, akik szeretnének változtani a lelki állapotukon, de nincs kapaszkodójuk.
Ha jelentkezel a konzultációra, annak három kimenetele lehet:
1. továbbirányítalak valamerre, ahol megkapod, amire szükséged van,
2. küldök neked személyre szabottan ingyenes anyagokat, amik segíthetnek megérteni a problémád gyökerét és a megoldási lehetőségeket,
3. ha mélyebb segítségre van szükséged, arról is tudunk egyeztetni, hogy milyen formában tudlak tovább támogatni.

Ezeket a perspektíva konzultációkat szabad erőforrásom szerint teszem elérhetővé, ezért limitált mennyiségben találsz időpontokat. Ne lepődj meg, ha késve reagálsz és már csak 1 hónap múlvára marad szabad sáv.

Tedd meg az első lépést a Lelki Immunitásod felé, és foglalj magadnak időpontot a perspektíva konzultációra.

Barátsággal várlak!

Egyéni konzultáció dr. Tihanyi Benedekkel (45 perc) - _ dr. Tihanyi Benedek T. 1. LÉPÉS: Foglalj magadnak egy időpontot az ingyenes telefonos konzultációra.2. LÉPÉS: A Kérdőív kitöltésével véglegesítsd a jelentkezésed!FONTOS! Amennyiben nem töltöd ki az űrlapot a foglalásodat követő 2 napon belül, úgy törölni fogom az időpontodat.3. LÉPÉS: visszaje...

25/09/2025

A rák okozta érzelmi hullámvasút végét várod? A stabilitás magától nem jön el! Azt mondogatod magadban: "csak a kezelések végéig kell kibírnom"? De nem kibírnod kéne, hanem gyógyulnod! Ráadásul nemhogy a kezelések, de a kontrollok vége sem jelent automatikus megnyugvást! Feladtad teljesen a kontrollt a hogyléted felett? A tehetetlenség tovább mélyíti a hullámvölgyeket!
Ebből a tanításból meg fogod érteni, mennyire veszélyes csapda a beletörődés a hullámzásba - és azt is, hogyan szabadulj ki belőle!

Rengeteg érintett szenved az érzelmi hullámzástól, a diagnózis pillanatától kezdve. Új és új hullámokban esik vissza a mélypontra: félelem, fáradtság, reménytelenség, értelmetlenség, magány, testi feszültségek és fájdalmak.

Talán te is tapasztaltad ezt magadon.

A diagnózis óta újra és újra mélypontokon találod magad. Olyankor elveszíted a reményt, és a félelem kegyetlenül szorítja a szívedet.

Nem tudsz másra gondolni, nem tudsz másra figyelni.
Rosszul alszol, nem tudod kipihenni magad, fáradt vagy, és lemaradsz a tennivalókban.
A testi fájdalmak felerősödnek, és nem tudsz nem arra gondolni, hogy ez a rosszabbodás jele.
Úgy érzed, ezt senki nem értheti meg igazán, még a közeli emberek is fájóan messze vannak.
Néha jobban vagy, de ezt nem tudod előre kiszámolni, nem tudod kontrollálni, ezért nem tudsz tervezni se, ígérni se.
A legsötétebb pillanatokban pedig már nem látod, miért is érdemes élni és küzdeni. Megcsap a feladás szele.

Mintha már nem is a saját életedet élnéd. Mintha ez már nem is te lennél.
Csak egy rossz álom. Amiből nem tudsz felébredni.

A következő mélypontodon megint arra gondolsz majd: "Édes Istenem, így kéne legyőznöm a betegséget? És távoltartani a kiújulást?"

Teljes patthelyzet.
Szeretnél szabadulni, de úgy érzed, csapdába estél. Valami odaláncol a hullámvasúthoz, és nem tudsz kiszállni.

Mit csinálnak másképp, mint azok a sorstársak, akik kezelni tudják a rák okozta lelki problémákat?
Nem látják a fától az erdőt! A vakfoltjukra esik egy súlyos tévedésük, ami odaláncolja őket az érzelmi hullámvasúthoz:

A mélypontokon nem találják magukban az erőt a változáshoz - mert olyankor nincs is.
A hullámhegyen viszont, amikor tehetnének magukért, akkor gúzsba köti őket a hiedelem:

➡ "most jobban vagyok, ez ki kell élvezni, és meg kell feledkezni a betegségről és a problémákról"
➡ "maguktól elmúltak a félelmek végre, soha többé nem fogok mélypontra kerülni"
➡ "hallottam néhány új tippről, tanultam néhány új technikát, úgyhogy most már elég erős lettem lelkileg",
➡ "törvényszerű, hogy ha jól vagyok, akkor majd leszek rosszul is - hozzá kell szoknom a hullámzáshoz."

Ezek viszont mind TÉVEDÉSEK!
Vegyük sorba őket:

➡ "Most jobban vagyok, ez ki kell élvezni, és meg kell feledkezni a betegségről és a problémákról" - Ez a struccpolitika garantáltan “sikeres” módszer a mélypontok állandósításához. Orvosolni kell a lelki sebeket, amiket a diagnózis, a kezelések és az emberek reakciója ejtett rajtad.

➡ "Maguktól elmúltak a lelki nehézségek végre, soha többé nem fogok mélypontra kerülni" - Ha a lelki sebek nincsenek begyógyítva, akkor legfeljebb a felszínen lehetsz tünetmentes érzelmileg, a mélyben éppen zajlik a “gennyesedés”, és készül a következő gyulladás. A félelem, fáradtság, magány és céltalanság újabb és újabb hullámokban fog rád törni.

➡ "Hallottam néhány új tippről, tanultam néhány új technikát, úgyhogy most már elég erős lettem lelkileg" - A tippek és technikák fenntartják azt a tévhitet, hogy a felszíni, tüneti kezelgetés elég lesz. Hányszor kell még visszakerülnöd a gödör aljára, hogy elhidd, a gyökérokok felszámolására van szükség?

➡ "Törvényszerű, hogy ha jól vagyok, akkor majd leszek rosszul is. Hozzá kell szoknom a hullámzáshoz." Ez már a Tanult Tehetetlenség jele. Olyan, mintha a monszun érkezésekor valaki nem hazafutna az esőben, hogy otthon megmelegedjen, hanem leheverene a fa alatt, ahol az első cseppek érték, és pár hónapig ott ázna.

Hogyan tovább? Hogyan lehet kiszabadulni ebből?

Először is, legyünk őszinték: mindenki így kezdi.
Ez egy klasszikus kálvária.

Egy idő után viszont eljön a pont, amikor muszáj választanod:

Vagy ebben a szenvedős, kiszámíthatatlan hullámzásban maradsz az utolsó kezelésig, aztán az utolsó kontrollig, aztán még tovább… Vagy eldöntöd végre, hogy tényleg szintlépésre van szükséged a lelki stabilitásban.
Hogy szükséged van egy jól működő lelki immunrendszerre, ami csírájában fojtja el a lelki problémákat, és begyógyítja a lelki sebeket.

"Lelki Immunrendszer?!"
Újabb ködös kamunak tűnhet.
De a Lelki Immunitás nem valami misztikus csoda, amiben önámítás lenne hinni.
Hanem pontosan az a dolog, amire a diagnózis óta vágysz:

A félelmek magabiztos kezelése. Felszabadultság, önfeledtség.

Kiszámíthatóan pihentető alvás, napról napra elég tetterővel. Tervezhető energiaszint.

Lelkesítő célok kitűzése és elérése. Motiváció az előírások betartásához.

A fájdalmak sikeres kezelése. Bizalom a testben és az öngyógyító erejében.

Igazi, őszinte kapcsolódások. Az az érzés, hogy a szeretet és megértés nemcsak jár neked - de meg is kapod.

Olyan változások, ami után azt tudod mondani:

"Ez igen, megérte! Megcsináltam! Újra lett kontrollom az érzelmeim felett! Újra a saját életemet élem! Újra önmagam lehetek!"
Kézzelfogható és őszinte. Nem igaz?

Persze, te is kikísérletezheted a saját bőrödön egyedül, hogy hogyan védd meg magad a rák lelki következményeitől.

De a tartalékaid közben fogynak.

Meddig bírod még ki a hullámzást, és az örökös visszaesést? Meddig bírod még ki biztos haladás nélkül?

A biztos haladáshoz nem reményteli várakozásra, hanem egy biztos tervre van szükséged.

Mitől lesz biztos egy terv?

Attól, hogy mások már bizonyítottan végigjárták, és olyan eredményt értek el, amiről te is folyamatosan álmodozol.

A jó hírem pedig az, hogy pont egy ilyen biztos tervet készülök odaadni.

A koncepciómmal évek óta és a jelen pillanatban is számos érintett szerzi vissza a lelki stabiltást és száll le a hullámvasútról. Méghozzá kiszámíthatóan, tervezhetően.

Most figyelj, és jegyezd meg a Lelki Immunizálás három komponensét:

1. A Lelki Immunitáshoz szükséged lesz Stabil Horgonyokra. Anélkül bármiféle érzelmi munka csak feltépi a sebeket, felidézi a múlt és a gyerekkor fájdalmait, ami önmagában nemhogy nem segít, de összeszorzódik a jelenidő nehézségeivel.

Ezért olyan Stabil Horgonyokat kell felépítened, amik összekötnek a biztonság érzésével. Olyan időket és kapcsolatokat kell napi szinten beiktatnod, amikor az idegrendszered kiengedhet.

Nemcsak mondogatnod kell magadnak, hogy “biztonságban vagyok”, vagy szuggerálnod magadnak a relaxációt.
Hanem valódi, zsigeri biztonságérzésre van szükség.

Sokan hiszik azt, hogy a lelki stabilitás pusztán elhatározás vagy pozitív gondolkodás kérdése. A valóság azonban ennél jóval összetettebb, különösen akkor, ha egy daganatos betegség diagnózisa után próbál valaki újra biztonságban lenni önmagában. A "Stabil Horgonyok" nem egyszerűen jó emlékek vagy bátorító mondatok, hanem olyan mindennapi, testet-lelket érintő tapasztalatok, amelyek szó szerint "lehorgonyozzák" az idegrendszert a biztonság érzésében.

A daganatos diagnózis gyakran olyan, mintha egy hirtelen viharban elsodródna a hajó, leszakadna a vitorla, és eltörne a kormánylapát – a megszokott kapaszkodók eltűnnek, a test és lélek folyamatos készenlétben van. Ilyenkor az idegrendszer – az a belső riasztórendszer, amely a veszélyre figyelmeztet – gyakran beragad a "készenléti" üzemmódba. Ez azt jelenti, hogy még akkor is, amikor épp nincs akut fenyegetés, a test feszültté válik, az elme aggódik, az alvás nyugtalan, és az érzelmek hullámoznak. Ezt a tartós készenléti állapotot nevezik a szakemberek "hiperarousalnak".

A Stabil Horgonyok lényege, hogy naponta többször megteremtsenek olyan helyzeteket, amikor az idegrendszer megnyugvást, ellazulást, biztonságot tapasztal. Ez nem pusztán azt jelenti, hogy "próbálj megnyugodni" vagy "gondolj pozitív dolgokra". Sokkal inkább arról szól, hogy a test valóságosan, érzékszervi szinten is átélje: most nincs veszély, most lehet pihenni, most lehet kapcsolódni. Ilyen lehet például egy lassú séta a természetben, egy megbízható, támogató emberrel való beszélgetés, egy meleg fürdő, vagy akár egy csendes, védett tér, ahol az ember megengedheti magának a lélegzetvételnyi szünetet.

Amikor ezek a tapasztalatok rendszeresen visszatérnek a nap során, az idegrendszer "megtanulja", hogy nem kell folyamatosan riadókészültségben lennie. Az ilyen horgony-pillanatokban a testben fokozatosan aktiválódik a pihenésért felelős rendszer – ezt a szakma paraszimpatikus idegrendszernek hívja. Ez a rendszer felelős azért, hogy az izmok ellazuljanak, a szívverés lassuljon, az emésztés rendeződjön, és az elme is nyugalomra váltson. Amikor a paraszimpatikus idegrendszer rendszeresen "gyakorolhat", a szervezet egyre könnyebben vált a feszültségből a nyugalomba – ez a Lelki Immunitás alapja.

A Stabil Horgonyok mindenkinél mást jelentenek. Van, akinek egy közös reggeli a családdal adja a legerősebb biztonságérzetet, másnak egy kedvenc zene meghallgatása, vagy egy állat simogatása. A lényeg, hogy ezek a horgonyok rendszeresek, kiszámíthatók, legyenek, és valódi, testi-érzelmi megnyugvást hozzanak. Olyan beépített részei legyenek a napi rutinnak, mint a fogmosás. Nem elég "fejben eldönteni", hogy biztonságban vagy – a testnek is meg kell tapasztalnia ezt, újra és újra. Ezért a Stabil Horgonyok kialakítása nem gyors trükk, hanem lassú, fokozatos, egyénre szabott folyamat.

Az is fontos, hogy ezek a horgonyok nem mindig működnek egyformán. Ami az egyik napon segít, máskor kevésbé hatékony – ilyenkor érdemes többféle horgonyt is kipróbálni, és figyelni, hogy mikor, mire van leginkább szüksége a testnek és léleknek. Van, akinek a mozgás, másnak a csend, megint másnak a társas kapcsolódás a legerősebb stabilizáló erő. A rendszeres visszacsatolás, önmegfigyelés és szakértői kísérés segít abban, hogy ezek a horgonyok valóban a biztonság forrásává váljanak, ne csak egy újabb "kellékké" vagy elvárássá.

A Stabil Horgonyok tehát nem csodaszerek, hanem olyan mindennapi kapaszkodók, amelyek fokozatosan visszaadják az irányítást az élet felett. Ezek adják meg azt a talajt, amelyre rá lehet építeni a lelki átvilágítás és az identitásváltás következő lépéseit. Szakértői támogatással, csoportos vagy vezetett keretek között a horgonyok kialakítása nemcsak biztonságosabb, hanem tartósabb is – hiszen mindenki másból merít erőt, és minden nap más-más kihívásokat hoz.

Ezért a lelki immunitás útján a Stabil Horgonyok kialakítása mindig személyre szabott, iteratív folyamat, amelyben a testi, érzelmi és kapcsolati szintek összehangoltan dolgoznak együtt. A cél nem az, hogy soha többé ne legyenek hullámvölgyek, hanem hogy legyenek biztos pontok, amelyekhez vissza lehet térni – újra és újra, amíg a vihar elcsitul, és a belső stabilitás megerősödik.

2. A Stabil Horgonyokkal felvértezve belekezdhetsz a Lelki Átvilágításba. Őszintén szembe kell nézned a lelki sebeiddel.
Enélkül csak a struccpolitikát folytatnád.

Ki kell alakítanod a rutinját, hogy napi szinten figyelmet szentelj magadnak, beazonosítsd a negatív érzelmeket. És hogy az elfolytás helyett tartalmazd őket.

Még egyszer mondom, Stabil Horgonyok nélkül ne kezdj bele ebbe! Ne önts olajat a tűzre! Haladj lépésenként!

3. Az Átvilágítással beazonosított léleksebek megmutatják, hogy a betegség és a kezelések a személyiséged alapjait ásták alá. Azt, hogy mit gondolsz magadról, hogy mennyire bízol a testedben, hogy mennyire bízol másokban és az Életben. Hogy mit remélhetsz még a Jövőtől.

A Lelki Immunitás eléréséhez ezért Identitáscserére van szükség. A léleksebek megmutatják a lehúzó, korlátozó alaphiedelmeidet. Azt a tévhitet, hogy Tehetetlen Áldozat vagy, aki 100%-ig csak ki van szolgáltatva az eseményekhez, semmit se tehet a jóllétéért.
Vagy azt a tévhitet, hogy Magányraítélt vagy, aki nem számíthat valódi megértésre. Vagy Másodrangú ember, aki a betegsége miatt nem is érdemel segítséget.
Van, aki a Sérthetetlen hamis énképbe menekül, annyira retteg a fájdalomtól és haláltól, hogy inkább elhiteti magával, hogy automatikusan minden jóra fog fordulni.

A korlátozó hamis énképek helyett egy átalakulásra van szükséged. Ahogy a bebábozódó hernyó lepkeként él tovább és tanul meg repülni, neked is az alapjainál kell újraépítened a személyiségedet, hogy útnak indulj.

Először a Gyógyuló Identitás felé. “Én egy olyan ember vagyok, aki mindent megtesz a testi gyógyulásért, tünetmentességért, és a lelki gyógyulásért, a tetterő és harmónia visszaállításáért.” Ezt nem mondogatni kell magadnak. Hanem meg kell dolgoznod érte. Stabil Horgonyokkal fel kell készülnöd a Lelki Átvilágításra, szembe kell nézned a lelki sebzettséggel és a torzult énképekkel, hogy tudatosan cseréld le őket a Gyógyuló Identitásra.

A Gyógyuló Identitás pedig végül az Egészséges Énképhez vezet. Akár meggyógyulsz testileg, akár a fenntartás a reális cél, akár a fájdalomcsillapítás, a lelki harmóniát elérheted. “Megteszek, amit tudok, hogy nyugalommal és energiával éljem a jelen pillanatot. Teljes vagyok.”

Ha nagyon erős a Tehetetlen Áldozatiság, akkor hitetlenkedve olvasod az Egészséges Identitást. Még az is lehet, hogy feldühít, mintha át akarnálak verni. Tudom, mit beszélek. Sok érintettet láttam “hernyóból pillangóvá változni”. Akik szert tettek a Lelki Immunitásra, és elérték a lelki harmóniát.

De ahhoz, hogy a Lelki Immunitás tartósan fennálljon, nemcsak az érzelmeket kell kezelned.

Helyre kell állítani a bizalmat a tested felé, és jó gazdaként gondoskodni kell a test igényeiről, hogy erősödhessen és regenerálódhasson. Ehhez elengedhetetlen a Testbarát Napi Rutinrend.

A testi bizalom helyreállítása nélkül hiába éred el a Lelki Immunitás és a Gyógyuló Identitást, egy idő után olyan testi fáradtság, feszültség vagy fájdalom jelentkezik, amik visszaránt a mélypontra.

És a testi bizalom sem elég önmagában.

A kapcsolataid terén is rendet kell raknod. Őszinte, Karakán Kommunikációra van szükség, hogy leállítsd a kellemetlen beszélgetéseket, meghúzd a határaidat. Tudj nemet mondani, tudj kérni, tudj igent mondani és elfogadni azt, amit adnak. Enélkül a magány érzése vissza fog kúszni, és megint az alapjainál ássa alá az éppen stabilizálódó Gyógyuló Identitást.

A test és a kapcsolatok mellett a gondolataidban is be kell gyakorolnod a Racionális Optimizmust. Jól működő, robosztus eszközökre van szükséged, hogy az aggasztó gondolatokat, kérdőjeleket kezelni tudd. Tudatos szortírozással kell fülön csípned és eldobnod a borúlátást, és megőrizni, sőt, nevelgetni a remény magjait. A Remény Magot, hogy visszaszerezheted a lelki harmóniádat. Hogy nem kell újra és újra visszaesned a mélypontokra, mert szintet léphetsz. Persze, hullámzások lesznek, de már magasabb lesz az alapszint, ami körül kisebb kilengésekkel változik a hangulatod.

Akár a testi, akár a kapcsolati, akár a gondolati bizalom, akár az érzelmi immunitás hiányzik nálad, a Gyógyuló Identitás stabilitását adó alapkő lesz ingatag, és kockáztatod az újabb mélyrepülést.

Itt most a Lelki Immunitás elemeiről beszéltem részletesen. A Testbarát Rutinrend, a Karakán Kommunikáció és a Racionális Optimizmus szintén többelemű, lépcsőzetesen felépíthető rendszerek. Róluk már beszéltem részletesen a korábbi tanításokban a Tetterő és Harmónia csoportunkban. Ha nem találod a róluk szóló információkat, akkor rámírhatsz Messengeren, hogy mi a legégetőbb problémád jelenleg, hol vagy elakadva, és kiválogatom és átküldöm a neked való cikkeket a korábbi 33 tanításból.

Ha nem érted tisztán, mi a teendőd első lépésként, vagy próbálkoztál már az itt leírt koncepcióval, és elakadtál, akkor szintén rámírhatsz.

Előre, csak előre, a Tetterőd és Harmóniád felé!
Jó tanulást!

Barátsággal:
dr. Tihanyi Benedek

Szeretnéd, hogy a(z) iskolaod elsőként szerepeljen az Iskola tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Kategória

Cím


7/a Alkotás Street
Budapest
1123