Várnai Klári ImageStúdió

https://varnaiklari.hu/

😇

A régi időkben, amikor az emberek még közelebb éltek az istenekhez, élt egy ifjú, akinek a szívében egyetlen vágy lobogott: elérni a csillagok útját. Minden éjjel felnézett az égre, és úgy érezte, hogy a Tejút fénye egy ösvény, ami hozzá vezet.

De a faluban kinevették. „Túl hosszú az út!” – mondták neki. „Évtizedek kellenek hozzá, hogy megjárd, add fel, hisz úgysem érsz oda.” Az ifjú szíve sokszor megingott, de minden hajnalban újra hallotta a belső hangot: „Az idő úgyis eltelik – jobb, ha úton töltöd, mint ha mozdulatlan maradsz.”

Így hát elindult. Napok, évek, sőt emberöltők múltak, s a fiúból férfi, majd öreg lett. Nem ért fel a csillagokig – de valami más történt. Útja során emberek százait segítette, tanította, és minden faluban nyomot hagyott. Amikor végül megpihent, az égre tekintve észrevette: a csillagok ragyogása most már az ő lépteinek folytatása, az út, amit bejárt, maga vált fénnyé az égen.

Az istenek ekkor szóltak hozzá: „Nem azért adtuk neked az időt, hogy várj. Az idő arra való, hogy megvalósítsd, ami benned él. Aki útra kel, már célba is ért.”

Szikszay Csaba