07/10/2026
Miért olyan nehéz eltávolodni attól, aki bánt?
„Ha ütnek, szaladj el.” Van egy ilyen mondás. Egyszerű logika van mögötte: ha valaki bánt, távolodj tőle.
A hétköznapi kapcsolatainkban ezt sokszor egészen természetesen képes vagy megtenni. Ha egy kollégád rendszeresen bumfordi veled, megsért vagy megszégyenít, egyszerűen kevesebbet beszélsz vele. Ha teheted, elkerülöd.
Fontos szerepe van annak, hogy így viselkedsz. A távolodásod spontán visszajelzés a másik ember számára. Ebből észreveheti, hogy valami nincs rendben. Miért nem keresed? Miért nincs kedved találkozni vele? Azért, mert amikor találkoztok, rendszeresen kritizál, megbánt vagy kellemetlen helyzetbe hoz.
Ugyanez a természetes távolodás működhetne a baráti, párkapcsolati vagy akár a szülő-gyerek kapcsolatban is. Az ilyen szorosabb, számodra fontosabb, érzelmileg is meghatározó kapcsolatokban azonban könnyen kialakulhat egy érdekes helyzet: rosszul érzed magad mellette, de attól is rosszul érzed magad, ha távolodsz tőle.
Például az anyukád vagy az apukád rendszeresen kritizál. Miért nincs még párod? Mikor lesz már gyereked? Miért így neveled a gyerekeidet? Miért nincs nálad nagyobb rend? Miért nem jössz gyakrabban?
Ez önmagában is elég lehet ahhoz, hogy egyre kevésbé legyen kedved találkozni vele.
Aztán bentről, valahonnan a tudattalanod mélyéről felbukkan egy másik üzenet: „Majd, ha egyszer nem lesznek, bánni fogod.” „Akkor majd mennél, amikor már késő lesz.” „Egyszer még visszasírod, hogy találkozhattál volna vele.”
Ezzel ki is alakul a furcsa csapda: amikor vele vagy, rosszul érzed magad, de mikor távolodnál, akkor is.
Nemrég kaptam egy önoldást, ami pontosan egy ilyen problémából indult:
„Megint nem tudtam nemet mondani az anyukámhoz való hazautazásra. Legszívesebben itthon maradtam volna, de az járt a fejemben, hogy addig menjek hozzá, amíg itt van velem.”
A feldolgozás során a belső történetek között, amikkel dolgozott, megjelent egy gyerekkori emlék. Kislányként szüksége lett volna az anyukája segítségére, de az anyukája nem ért rá. Talált volna másik megoldást: elment volna a barátnőjéhez, de ebben meg egy belső gátlás akadályozta meg. Mit gondol az anyukája, ha megint elmegy otthonról?
A legutóbb, amikor a barátnőjéhez át akart menni, ezt a választ kapta:
„Megint mennél? Állandóan csak menni akarsz. Nem is szeretsz itthon lenni…”
Érdekes szerkezet az emberi elme. Megjegyez mindent. Még azt is, amiről nem is gondolnád, hogy van jelentősége. Aztán ezeknek a fura, jelentéktelen emlékeknek a segítségével gördít akadályokat az utadba a legváratlanabb pillanatokban.
Veled is megtörténhetett, hogy az anyukád nem ért rá éppen akkor, amikor szeretted volna. Főznie kellett, vagy bevásárolni. Az is megeshetett, hogy a héten olyan kedved volt, hogy harmadszor is átmenj a barátodhoz vagy a barátnődhöz játszani vele. Épp nem volt annyi tanulnivaló. Ezek a történetek veled is könnyedén megeshettek. Bárkivel megeshetnek.
Átlagos jelenetek egy átlagos életből.
Vajon veled történt ilyen? Benned van egyszerre az aggodalom és a harag? Mondtál esetleg hasonlót a saját gyerekednek?
Ha igen, és emiatt bűntudatod van, ne csodálkozz. Logikus, emberi oka van: így működsz te és mindenki más is, aki embernek született.
A tapasztalatainkhoz érzelmek kapcsolódnak. Ezekből minták alakulnak ki, amelyek később részt vesznek a döntéseinkben és a viselkedésünkben. A döntéseinknek és a viselkedésünknek pedig következményei vannak. Így alakítjuk folyamatosan a kapcsolatainkat és az életünket.
Ha változtatni akarsz, van rá lehetőséged. Értsd meg, hogyan keletkeznek és működnek az érzelmeid, és tanuld meg feldolgozni őket.
A nő, akinek az önoldásából idéztem, a feldolgozás végére megváltozott. Azóta így éli meg ugyanezt a helyzetet:
„Meglátogatom, de nem kényszeresen. Akkor, amikor ráérek, és jólesik hazamenni.”
Te képes vagy erre?
