Izsák Norbert coachtréner és mentorcoach

Két út áll az értelmiség előtt: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan. Ezt az "átkosban" mondogatott, tréfásan tragikus bon mot-t gondoltam tovább. Vedd észre, hogy az (önreflektív segítő szak)embernél zárójelek vannak. Ezt most szívesen általánosítom.

Még mindig a múltheti EMCC Magyarország Akadémián gondolkodom. Szabolcs Lovas ADHD coachingján is sokat tanultam.

Az ADHD-s működésre jellemző lehet a "mindent vagy semmit" gondolkodás, a halogatás, az elkalandozás, időbeosztási nyavalyák, a gyenge tervezési és szervezőkészségi skillek.

Ok, ezzel nyilván sokan tisztában vagyunk. Ami igazán megérintett, az a fantázia család elgyászolásának az ügye volt: támogatni az ügyfelet abban, hogy a reményei, vágyai, igényei szerinti családja nem adatott meg neki, hiszen rengeteg család "lustaságnak" vagy egyéb negatív, "kinevelendő" vonásnak gondolja az ADHD-s működést.

Új volt a fényre való gyakori érzékenység (túlterhel), az egyensúlyérzék és távolságfelmérés gyengesége, illetve az is, hogy az RSD (NEM Ráckeve-Soroksári Dunaág, hanem Rejection Sensitive Disphoria), vagyis az elutasítástól való túlzott szorongás is gyakori kísérője az ADHD-nak.

Ami pedig szakmailag talán a legtöbbet hozta: nem mindegy, hogy trauma-informált szemlélettel vagy neuro-informált szemlélettel vagyunk embertársunk iránt. Másra hív meg, ha a traumát keressük, és igyekszünk kezelni (kezeltetni), ill. ha úgy tekintünk néhány megnyilvánulásra, mint az idegrendszer túlterheltségére. Ezt nagyon viszem!

Mentor coach / Coach szupervizor lennél? Keresztény szemléletű coach? Pasztorálpszichológiai szakreferens? Családkonzulens? MA Teológus - coaching szakiránnyal? Vagy más? Nézz rá vasárnap estig a képzéseinkre, és add be a jelentkezésedet, ha valamelyik megszólít - esetleg Te szeretnéd hatékonyabban megszólítani az embereket!

Pünkösdi Teológiai Főiskola | Korszerű hibrid és 100% online képzések Akkreditált, államilag elismert oklevelet szerezhetsz BA és MA képzéseinken. Nappali tagozaton START! ösztöndíjjal várunk.

Labormunka.

Kedden volt az EMCC Magyarország konferenciája (ok, Akadémiája). Beültem Zsófi és Lacek team coaching workshopjára, ahol a gonosz vezetők alaposan megdolgoztattak minket. Két részre osztották a résztvevőket, kb. random: volt a hirtelen, ad-hoc formálódott csapat és voltak a team coachok. A csapat beszélgetett, amiről akart pár percig, majd a párokba rendeződött team coachok 1-1 visszajelzést adhattak.

Nem mondok el mindent, "csak" a számomra fontos két tanulságot:
- Van ereje - és kockázata - amikor két team coach vezet egy folyamatot. (Nekem sokat jelentett, hogy Chrenóczy-Nagy Judittal alkottunk párt, és nagyon hasonló észrevételeink, megérzéseink voltak!)
- Azon az alkalmon a legelőrevivőbbnek az tűnt, amikor team coachként belső adatot osztottunk meg, azt pedig direktben összekötöttük egy-egy konkrét történéssel. Ez azt okozta a csapatban, hogy a tagok felbátorodtak saját belső adataik megfogalmazására, több érzelem, indulat jelent meg, ami valahogy "mélyít***e", bensőségesebbé t***e a teret, összehangoltabban "dolgoztak" ezt követően, megnőtt a pszichológiai biztonság, jobban vállalták magukat, véleményüket, érzéseiket a tagok.
(Ha nem tudod, mi a belső adat, nézz rá a Gestalt pszichológiára, vagy gyere tanulni a PTF-re!) (Rendi, megengedem, hogy Zsófiékhoz is menj tanulni az Asconhoz, ide: https://www.transzformativ-teamcoaching.hu/)
Zsófi, Lacek, köszi szépen, nagyon tanulságos volt! És persze: köszi EMCC, jó dolog idetartozni!

Mondtam már nektek, hogy távol tartottam magam az AI-tól. Igazából most is. Már ami az írást illeti. Helyettem ne írjon senki. És aztán néha mégis ír.

(És közben több kilométerről felismerem az AI szőrös mancsának a nyomát, és idegesít!)

Az van, hogy zseniális asszisztensem, Busi Antónia nálam sokkal marketing-érzékenyebb, és amikor kampány van (pl. PCM, 100 napos kihívás), rengeteg terhet levesz rólam, és ezeket részben átpakolja az AI-ra.

Valahogy nehezen tudok hosszabb folyamatokban gondolkodni, kampányt építeni, sokkal jobban szeretek az "itt és mostban" lubickolni.

Szóval, no offense meant, de néha találkoztok majd AI-generált CTA-kkal (call to action). Ezek többnyire a hülye ikonokkal telitűzdelt, pontokba szervezett, "lényegre törő" felhívások. Ne haragudjatok, ilyeneket nem tudok írni, és valahogy nincs figyelmem, energiám "rendesen" megírni ezeket. Még egyszer át fogom nézni a kimenő "hirdetéseket" (most lesz két kampány is, az egyik a szeptember 1-től induló Tudatmódosító 100 napos kihívás, a másik meg a szintén szeptember 1-től induló, coachoknak szóló 30 napos kihívás), de könnyen lehet, hogy kicsit konzervízűek lesznek.

Ne aggódjatok! Ezekben, ezek mögött én vagyok, csak a figyelmem szór, és nem bírom a kampányokat teljes figyelemmel lemenedzselni. De don't worry: a 30 nap és a 100 nap alatt VÉGIG ott leszek teljes figyelemmel.
(És természetesen ezt sem az AI írta.)

Olyan sok minden történik, hogy néha úgy érzem, lemaradok magamról, de legalábbis a történések feldolgozásáról.

Ezért szeretem a közösségeket. A közösségek lelassítanak, lehetőségeket adnak arra, hogy másokkal találkozzak, sőt, másokban magammal is. Párizsban is az volt az egyik legjobb dolog, hogy hasonló éthosszal bíró kollégák között lehettem, nem volt olyan tőlem távol élő, akár indonéz kolléga, akivel ne tudtam volna néhány perc alatt értelmesen, sőt, egzisztenciális értelemben értelemmel bírón kapcsolódni.

És akkor hazajöttem. Alig telt el azonban néhány nap, máris szembejött egy hazai ICF-es Kávészünet tali. Iszonyatosan élveztem. Szirtesi-Nagy Réka vezetett minket másfél órán át egy csomó párperces gyakorlatban. Alig voltunk tízen a Harmónia Palace-ben, és tökéletesen szabadnak éreztem magam arra, hogy legyek. (A PTF-en némileg korlátozva vagyok, mert mégis csak van felelősségem oktatóként a csoportfolyamatokban, -ért, itt meg nincs ilyen.)

Annyi jó ötletet, sztorit hallottam! Ráadásul, Réka a végén mesélt is. Nagy önuralommal hallgattam, ahogyan az örmény királyról beszélt (mielőtt felvették a kereszténységet, vagy utána, elvégre itt lett államvallás a világon először Krisztus útja!?!?), a száraz rózsáról, fekete kukacról, amit bekapott egy kismadár, amit bekapott egy sas (egy sas?! az nem eszik énekesmadarat, nem inkább karvaly vagy héja volt?!).

Persze, nem ez volt a lényeg. Hanem a végén a kettesével megbeszélt tanulságok: hogyan tudom az elfogadást kiegyensúlyozni a konstruktív konfrontációval, pl.
Jó volt együtt lenni. Kérlek, ne gyertek, mert ez a kevesebb, mint tucatnyi résztvevő nagyon intim, bensőséges térben tud együtt lenni.

Nézzétek csak, csütörtök este Annamarival arról a rendszerváltásról beszélünk, ami az ICF-ben zajlik. Mindenről beszélünk, amit szeretnél tudni a megváltozott minősítésszerzési lehetőségekről, az új mentorcoach és coach szupervizor specializációkról (már az elmúlt 4 hétben is változtattak rajtuk...), új követelményekről, karrierlehetőségekről - már amit eddig tudni lehet.
Itt tudsz jelentkezni:
https://coachingfederation.hu/esemenyek/rendszervaltas-az-icf-nel-barnoczki-annamaria-mcc-atct-es-dr-izsak-norbert-mcc-mi-marad-es-mi-valtozik-a-minositesek-megszerzeseben-es-megujitasaban/

Meglepődtem azon, hogy néhány nappal ezelőtt harminc új kolléga iratkozott fel a hírlevelemre. Aztán eszembe jutott, hogy én promptoltalak titeket, amikor Párizsból bejelentkezve megemlít***em, hogy a hírlevelem olvasóinak tartok egy ingyenes workshopot arról, hogyan lehet hatékonyan használni a mesterséges intelligenciát énmárkánk pozicionálására.

Azt hiszem, hirtelen felindulásomat az váltotta ki, hogy elegem volt/van abból, hogy egy kaptafára írt posztokat, honlapokat olvasok, miközben jóravaló kollégák küszködnek saját, autentikus hangjuk megtalálásával. Ebben nyitotta ki a szememet az ICF Converge Summit pre-conference workshopja, ami kézen fogott, és végigvezetett egy elég klafa önismereti munkán, majd adott egy keretet, amit meg lehetett tanítani a ChatGPT-nek/Claude-nak/Gemininek, és így hirtelen megtízszereződött a hatékonysága az AI felhasználásomnak.

Olyannyira, hogy most már totál másképp gondolok az AI-ra. Dióhéjban: nem promptolni kell, hanem partnerré tenni (helló, coachingszemlélet!!!) a közös gondolkodásban. 4-5-6 oda-vissza pattintott feed velem csodákat tett, átértékeltem új projektjeim irányát, hangvételét, elengedtem a bejegyzéskényszert (igen, ez most nem látszik még, illetve nem ITT látszik), világosabb lett a célcsoportom kontúrja, és a lézeres pontosítás miatt erőt kaptam ahhoz (elvégre Pünkösd van!!!), hogy több időt, energiát szánjak a mélyebb íráshoz.

Ez eltagadhatatlanul része az identitásomnak, csak eddig túlgondoltam a monetizálást. Ez hülyeség. A monetizálásra vannak/lesznek új csatornák. Most megengedem magamnak, hogy azt csináljam, amiben hiszek, ami feltölt, és amitől - reményeim szerint - jobb lesz azoknak, akik iránt hívást érzek.

Ha Te is közöttük vagy, fontold meg a feliratkozást, kapsz infót, ingyenes belépőt egy 1 órás workshopra, amelyen jó eséllyel Te is közelebb kerülhetsz annak megmutatásához, aki vagy - és a munkád értékességének a hatékonyabb, egyszersmind hitelesebb kommunikálásához (oké, akár a monetizáláshoz is).

Ha ez megszólít, akkor görgess le, és iratkozz fel szépen! :)

https://izsaknorbert.hu/

Na, ez nehéz lesz, de nekifutok.

Egy héttel ezelőtt kezdtem posztolni Párizsból, már régen itthon vagyok, de sok dolog feljött bennem, és most jólesett ezeket leírni. Amiről most írok, arról nem esik jól pötyögni, mert... nehéz, na. Húzom is az időt.

A konferencián szembejöttem ugyanis magammal. Persze, jólesett az egómnak, hogy az MCC kerekasztalon minden kolléga a kiscsoportban megrökönyödött azon, hogy heti rendszerességgel vagyok pszichológusnál vagy szupervizornál, de ez szerintem tök természetes (vagy kéne, hogy az legyen) mindenkinél, aki a személyiségét is használja a segítő szakmákban.

És még mindig kerülgetem a forró kását. Szóval, arra "jöttem" rá az MCC workshopon, hogy ez nekem jó. Jó ott ülni félszáz másik MCC társaságában. Jó kiírni a névjegyemre, hogy PhD. Jó elmondani a bemutatkozáskor, hogy ACC-PCC-MCC assessor, magyarul, angolul, franciául. Jó tudatni, hogy egyébként van nekem egy Diploma in Coaching Supervisionöm.

Persze, persze, ezzel eddig is tisztában voltam, hogy ez jó. Az érkezett meg elemi erővel, hogy miért csináltam ezeket. "Nyilván" szakmai elköteleződésből. Is. De nemcsak abból. Azért is, mert időnként nehezen állok ki magamért, nehezen állok bele helyzetekbe, és a sok cím, titulus, tapasztalat ad egy plusz hitelesítést. Vagyis kevésbé kell asszertíven fellépnem helyzetekben, mert van egy megelőlegezett bizalom azáltal, hogy ott az a sok rövidítés a nevem mellett. Kevésbé kell küzdenem azért, hogy szót kapjak, és talán kevesebbszer kérdőjeleznek meg, hiszen biztosan okos dolgot mondtam. Ha nem tűnik okosnak, csak nem benem van a hiba?! :)

Ne, ne, ne - nem EZÉRT csináltam, de egy picit ezért IS. Mert utálom, ha megkérdőjeleznek, nem szeretek idiótaságokon vitatkozni, és a sok cím kikönnyít néhány helyzetet. Ha csak 10 százalékkal kevesebben kérdeznek fel, ha csak 10 százalékkal lesz súlyosabb, amit mondok, már kevesebb frusztráció, ellenállás fog érni.

Ez tulajdonképpen jó hír, nő a hatékonyságom, nem? A rossz hír az, hogy van bennem valami, valaki, aki még mindig szorong attól, hogy magabiztosan kiálljon magáért. Akinek jólesik (talán, mert kevésbé fárasztja? kevésbé bizonytalanítja el?), hogy kevesebb határt kell húznia, kevesebb csatát kell megvívnia.

Ezt nézegetem most magamban, ezt igyekszem megszeretgetni magamban. És ezért örülök a jövő heti szupervíziónak már előre.