Repüljön Félelem Nélkül

Repüljön Félelem Nélkül

Megosztás

Tréning azoknak, akik félnek a repüléstől

Programunk megoldást nyújthat a szorongás kezelésére Meg fogjuk szerettetni Önnel a repülést!

Mi, akik naponta repülünk, szeretnénk átadni ismereteinket a polgári repülés szabályozásával, a repülőgépek tervezésével, technikai vívmányaival, a repülésirányítás eljárásaival kapcsolatban! A repülés ezerszer biztonságosabb közlekedési mód a szárazföldi és a vízi közlekedésnél! Az alapprogram

Alapprogramunk kiscsoportos, hat-nyolc fő részvételével indul. A program vezetői: egy pszichoterapeuta

11/04/2025
03/04/2025

Kedves Érdeklődők!

Szeretnénk mind a nyolc főnek köszönetet mondani a múlt heti tréningen való részvételért! Nagyon örülünk, hogy ilyen aktívak és érdeklődőek voltatok. Reméljük, hogy a tréning hasznos volt számotokra, és a jövőben is tudjátok majd alkalmazni az itt tanultakat!

A nemek aránya először fordult meg pénteken; több férfi résztvevő volt, mint nő! ;))) Hajrá fiúk! Hallottunk egy érdekes megküzdő stratégiát is: egy résztvevőnk az idegesítő fedélzeti hangokat állította be csengő- illetve üzenethangnak a telefonján, hogy "megszokja" azokat - reméljük, hogy csak a múlt hétig!

Következő tréningünk májusban lesz, amelyre a honlapon vagy ezen a linken tudtok jelentkezni. Ha bármilyen kérdésetek van, forduljatok hozzánk bizalommal!

Hajrá!

Réka és Ottó

13/03/2025

Kedves Érdeklődők!

Nagy örömünkre tréningünk teljes, nyolcfős létszámmal indul két hét múlva! Köszönjük az érdeklődést, és várjuk a résztvevőket! Akik lemaradtak, ne csüggedjenek! Máris meghirdetjük a következő tréningünket. Jelentkezzetek időben, hogy biztosítsátok a helyeteket!

Üdvözlettel:

Réka és Ottó

10/11/2023

Büszkén tesszük közzé N. levelét!

Kedves Réka és Ottó!

Amióta eljöttem, a tréning hatása alatt vagyok. Több évtizedes terhet raktam le segítségetekkel pár óra alatt. A pszichoterápia mellett Te és Ottó raktátok fel az i-re a pontot. Úgy érzem, mintha újjászülettem volna és végre nincs akadálya, hogy többször visszautazzak szülőhazámba, ami régi álmom. Sok sikert kívánok Nektek a továbbiakban és folytassátok ezt a csodálatos hivatást.

Nagyon köszönöm!🥰

N.

09/11/2023

Mi tudjuk, hogy lehetséges! ✅

❓Ön kinek Venné meg?
Ki az a környezetében, aki retteg, és hallani sem akar a repülésről?
Ki az, aki miatt kizárólag autós/buszos utazásra tudnak csak menni?
Ki az, aki nem látogatta meg a családját évek óta, mert ahhoz repülőre kellene ülnie?

➡️ EZ az utalvány nekik szól!

Idén már nem tudunk több programot indítani, de az ajándékutalvány akár már a legközelebbi programunkra beváltható január 28-án!

04/11/2023

Büszkén tesszük közzé!

"Kedves Réka és Ottó!

Amióta eljöttem, a tréning hatása alatt vagyok. Több évtizedes terhet raktam le segítségetekkel pár óra alatt. A pszichoterápia mellett Te és Ottó raktátok fel az i-re a pontot. Úgy érzem, mintha újjászülettem volna és végre nincs akadálya, hogy többször visszautazzak szülőhazámba, ami régi álmom. Sok sikert kívánok Nektek a továbbiakban és folytassátok ezt a csodálatos hivatást.

Nagyon köszönöm!🥰

N(...)"

Repülés turbulencia nélkül? Miért ne!? 14/05/2023

A repülések „rettegett” mumusa a turbulencia...

Repülés turbulencia nélkül? Miért ne!? A repülések „rettegett” mumusa a turbulencia – miatta sokan nehezen viselik a repülést, de vannak, akik egyenesen félnek tőle. Tény, hogy a szélviszonyok változása, illetve a légrétegek eltérő sebessége és iránya miatti erősebb vagy gyengébb rázkódások kellemetlen perceke...

Tudtad-e? A repülés még a saját otthonodnál is biztonságosabb! 06/05/2023

Biztonságosabb 10 ezer méteres magasságban utazni egy repülő fedélzetén, mint otthon ülni a kanapén és kávét szürcsölgetni - erről is szó lesz következő tréningünkön... :)

Tudtad-e? A repülés még a saját otthonodnál is biztonságosabb! Biztonságosabb 10 ezer méteres magasságban utazni egy repülő fedélzetén, mint otthon ülni a kanapén és kávét szürcsölgetni – erre a kijelentésre valószínűleg sokan felkapják a fejüket, és talán megalapozatlan állításnak minősítenék, de ez esetben elhamarkodottan dönten...

2023 nyarától már a repülőkön is mobilozhatunk 08/01/2023

2023 NYARÁTÓL MÁR A REPÜLŐKÖN IS MOBILOZHATUNK!

Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a légitársaságok a mobil adatátvitel engedélyezése mellett 5G technológiát is biztosíthatnak a fedélzeten, így az utasoknak már nem kell az okostelefonjukat repülőgép üzemmódba állítani a levegőben. Az Európai Unió a tagállamai pedig 2023. június 30-ig kaptak időt arra, hogy a repülőgépeken 5G technológiát biztosítsanak – adta hírül az Euronews.

2023 nyarától már a repülőkön is mobilozhatunk Egyeseket már az ötlettől is kiráz a hideg.

Szeretnéd, hogy a(z) iskolaod elsőként szerepeljen az Iskola tematikájú vállalkozások között Budapest városában?

Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Helyszín

Telefonszám

Cím


Ipar Utca 5
Budapest
1095