A LEGO Kör a Simonyi Károly Szakkollégium robotikával foglalkozó, projektorientált köre 🦾 LEGO Kör
2008. Hamar a Simonyi Szakkoliban találtuk magunkat.
márciusában kezdtünk el először foglalkozni Lego MINDSTORMS készletekkel, Hogy ne csak magunkat szórakoztassuk, elhatároztuk, hogy alapítunk egy robotikával foglalkozó kört. A Szakkollégium és a lelkes tagok támogatásával hamar komoly Lego készletre, és robot eszközparkra tettünk szert. A kezdetekhez hűen a mai napig foglalkozunk MINDSTORMS készletekkel, de mellettük már megjelentek eszközparkunkb
an az ipari építőelemek is. Laborunkban bármikor rendelkezésre állnak a robotépítéshez szükséges erőforrások. Lego robotok:
Legonak a MINDSTORMS készletéből építünk robotokat. A készlet agya egy mikrokontroller, amit általában C-ben programozunk. Ez az agy, ami összeköti a környezetből információkat gyűjtő szenzorokat (érintés-, forgás-, fényérzékelő-, gyrós-, gyorsulásmérő-, iránytűs-, ultrahangos szenzorokat), és a robotokat mozgató motorokat, vagy más kimeneti eszközöket (pl. pneumatika, hangszórók). A Lego hatalmas előnye, hogy a robotok megépítéséhez nem kell fémet, műanyagot, vagy más anyagokat megmunkálni, hiszen legoból szinte mindennek el lehet készíteni a modelljét. Így a vicces sörnyitó, vagy a skorpiót utánzó robotok mellett olyan bonyolultabb problémákat is meg tudunk oldani, mint például egy Rubik kocka kirakása, vagy a két keréken egyensúlyozás. http://www.youtube.com/watch?v=5fAn5A0HbhU&feature=player_embedded
Ipari robotok:
Több olyan projektünk is fut, ahol nem Lego készleteket használunk. Ilyenek például a Quadrocopter, melynek során egy 4 rotoros helikoptert építünk, vagy az AVR->NXT, melyben Lego NXT-t építünk meg elektronikai építőelemekből. Különböző mérnökversenyeken is részt veszünk, például a Magyarok A Marson verseny, vagy az ISEL végellenőrző állomás építő versenye. http://www.youtube.com/watch?v=lrmiJ9PLrR8
A robotok építéséhez persze szükség van szakmai ismeretekre is. Megismerkedhetsz a különböző szenzorokkal, és azokkal a mechanikus szerkezetekkel, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy egy mozgó robotot a valóságban is megépíts. Mindezt nem száraz könyvekből, hanem a gyakorlatban, valódi robotokat építve, hozzád hasonló diákok társaságában tanulhatod meg. Amikor nem robotozunk
A LEGO Kör sok lelkes emberrel bővült az elmúlt hónapokban mégis megmaradt egy jó baráti társaságnak. Gyakran járunk együtt sörözni, vacsorákat, táborokat rendezünk, és a hetente megtartott gyűlések is laza, kötetlen hangulatban telnek.
Én is csatlakozhatok hozzátok? A LEGO Körnek bármelyik BME-VIK hallgató tagja lehet, ha elvégzi az alapozó tanfolyamunkat. Ha érdekel a dolog írj a [email protected] címre!
14/02/2025
Idén tavasszal is indulnak körünk tanfolyamai, ahol minden érdeklődőt szeretettel várunk! 🦾
A LEAP projekt elsősorban a névadó eszköz (Leap Motion Controller) megismerését, és határainak feltérképezését tűzte ki célul. 🕹
Az eszköz önmagában mindössze 3 db infra-LED-ből, és az ezek által bevilágított karokat vagy pálca jellegű “tool”-okat észlelő két infrakamerából épül fel, semmilyen feldolgozást nem végez, kizárólag rögzít. 👨💻
A kamerák maximum 240 FPS-es látnak, a videófolyamot teljesen a driver dolgozza fel, így az új funkciókhoz hardvercsere nem szükséges. Ez a vezérlési forma sok területen bevethető: egy számítógép egerének vagy billentyűzetének szimulálására, gesztusok felismerésére, robotok irányítására, vagy egyszerűbb játékok vezérlésére is alkalmas - mi ezek közül minddel foglalkozunk. 🧠
A Leap Motion által érzékelt adatokat elsősorban Unity-ben hasznosítjuk, így a projekt fontos része a játék-motor lehetőségeinek megismerése, ezért a kontroller használata mellett játékfejlesztéssel, valamint AR/VR fejlesztéssel is foglalkozunk. 🤖
Az újoncok először egy kisebb, saját játék vagy alkalmazás elkészítésével ismerhetik meg a Unity és a Leap Motion használatát. Ezen kívül minden félév elején kitalálunk közösen egy nagyobb feladatot, amelyen a projekt a félév során dolgozni fog, így elősegítve a közös fejlődést. 📈
13/02/2024
Az FPGA projektben FPGA-alapú rendszerek fejlesztésével foglalkozunk. Ez olyan integrált áramköröket jelent, melyekben a beépített hardverelemek közötti kapcsolatokat lehet programozni. 📟
Ezek lehetnek például regiszterek, memóriák, lookup table-ök, hardveres szorzók, vagy I/O blokkok. 💬
Felépítésükből adódóan az FPGA-k jól alkalmazhatóak nagysebességű kommunikációra, illetve párhuzamosítható számítások gyors elvégzésére. A projekt tagjai betekintést nyerhetnek a hardverleíró nyelvek (HDL), a magas szintű szintézis (HLS), a heterogén számítási rendszerek, valamint a beágyazott szoftverek fejlesztésének világába. 🧠
Jelenleg az IPA projekttel együtt dolgozunk egy eszközön, amely számos különböző szenzorral, egyszerre gyűjt majd adatokat a kísérleti hajtőművükről. Itt a nagyszámú szenzor párhuzamos kezelése miatt van szükség az egyedi, FPGA alapú áramkörök használatára. 🛰
A csatlakozó újoncok felkészültségük, érdeklődésük és előismereteik alapján tudnak majd feladatot választani a projektvezető segítségével, személyhez igazítva, amennyiben ez szükséges. 👨💻👨💻
12/02/2024
A LEGO Lab fejlesztései közé tartozik egy saját tervezésű 3D nyomtató, amit a kör egyéni céljaira, vagy házon belüli megrendelésre tudunk használni. 👨💻
A 3D nyomtatás megismerése együtt jár a megrendelések tervezésével és személyre szabásával, nyomtatásával, illetve a nyomtató karbantartásával.
A projekt jelenlegi állása szerint hosszú kihagyás után újraindul ez a szolgáltatás. 🎉
A Játszóház számára tárolódobozokat, a kollégiumba szobadíszeket, játékokat, irodai tárgyakat, a LEGO Körnek pedig robotokhoz alkatrészeket, és egyéb, projektekhez szükséges darabokat tervezünk. 🚀
Az újonnan felvételiző tagoknak lehetőségük lesz egyrészt a nyomtatás megismerésére, tervezésre, másrészt pedig a nyomtató fejlesztésére is. 🧠
11/02/2024
Az INDACT (INDustrial Automation and Control Technology) a LEGO kör ipari irányítástechnikával és automatizálással foglalkozó projektje. 🧠
A projekt egy hengerkoordináta-rendszerben mozgó robotkar építésével és fejlesztésével foglalkozik, melyen emberi kézre hasonlító megfogó szerkezet található.
Ezt a közeljövőben olyan feladatokra lehet használni, mint tárgyak mozgatása, „gyártósori” beavatkozás, és 3D pályák bejárása. 🦾
A vezérlőfelületeket folyamatosan bővítjük, jelenleg egy nyomógombos távirányító, és egy WiFi-s vezérlő áll rendelkezésre. A nagy mennyiségű jelek összefogását saját készítésű NYÁK-okkal kezeljük, és a vezérlő egységben a motorvezérlő-elektronikák mellett egy STM32-es board biztosítja az alapvető működést. 💬
A továbbiakban a ROS (Robot Operating System) futtatására egy Raspberry Pi4-et integrálunk. A projekthez csatlakozók tanulhatnak a beágyazott programozásról (C, FreeRTOS, ROS), NYÁK és 3D tervezésről, illetve különféle érzékelők és beavatkozók (stepper/szervó motorok) használatáról. 🕹
10/02/2024
Az IPA (Ion Propulsion Applications) jelenleg a kör legfiatalabb projektje. Célja a különböző alternatív elektromos meghajtások vizsgálata, működésük és alkalmazhatóságuk megértése. 🚀
A folyamat végére egy légkörben működő ionhajtóművet tervezünk készíteni, amit egy vízben működő egység építése is követhet a későbbiekben.
Az technológia pár éve használatban van űrszondákon, a legígéretesebb hasznosítási területe az űrkutatás. 🌌
Mivel működési elvükben hasonlóak a vákuumban és a levegőben működő hajtóművek, így az előbbi típussal is lehetőség van megismerkedni a projekt tagjainak. Az érdeklődőket sok izgalmas gyakorlati feladat várja a 3D tervezéstől kezdve egészen a mikrokontroller programozásig. 👨💻
08/02/2024
Ismerjétek meg körünk MI projektjét, amelynek fő célja egy csapatba gyűjteni a mesterséges intelligencia iránt érdeklődő szakkollégistákat. 🗨
Itt a közös munka során egymást váltják a korábbi tapasztalattal rendelkező, és a lelkes, újonnan érkező tagok. Az összetett témához szükséges folyamatos tudáscserét a félév során workshopok tartásával igyekszünk folyamatosan fenntartani. 👨💻
A 2024 tavaszi félév tervei szerint gépi látás és YOLO témakörben indul egy kezdő tagfelvételi tanfolyam, ezen kívül pedig egy mindenkinek szóló workshop sorozat a fejlődés és tanulás érdekében. 📈
Ennek eredményeként olyan modelleket szeretnénk fejleszteni, amelyeket a LEGO Kör más projektjei (navigáció, AR) is használhatnak a későbbiek során. 🕹
A csatlakozó újoncoknak lehetősége lesz kisegítő munkát vállalni a modell fejlesztésében, valamint kiselőadásokat tartani a témával kapcsolatban. 💬
05/02/2024
A következő egy hétben bemutatásra kerülnek körünk jelenleg is futó projektjei. 👨💻
Az elsőként hozott projektünk a Tanfolyamrobot, ami a robotika tanfolyam anyagának és feladatainak kidolgozásával foglalkozik, valamint robotjainak karbantartásával és fejlesztésével. A robotok központi eleme egy STM32 mikrovezérlő, ami egy saját fejlesztésű alaplapon helyezkedik el. 🤖
Ez gyakorlatilag egy kicsi, programozható számítógép, mellyel az eszköz többi elemét könnyen lehet vezérelni. Az alaplap csatlakozik a többi perifériához, például a kijelzőhöz, szervóhoz, motormeghajtóhoz, ESP-hez. Emellett a szenzorok adatait is feldolgozza, mint a színérzékelő, távolságérzékelő, enkóderek, és az IMU. 💬
A projekt fő profilja a beágyazott fejlesztés, azonban szerepet kap még a digitális hardvertervezés, szabályozástechnika, és a robotok programozása is. A témakínálat idén a telemetriához tartozó webfejlesztéssel is bővült. Az újoncok így sok feladat közül válogathatnak, a szenzorbeültetésen és programozáson át egészen a robot magas szintű irányításával bezárólag. 🎮