16/06/2026
Anyukaként ez az egyik legnagyobb dicséret szerintem, amit kaphat az ember: a gyerek nem fakad sírva, amikor kiesik a fagyi a kezéből. Csak annyit mond: semmi baj, feltöröljük. Feltörli és megkérdezi: kaphatok egy másikat?
Az a gyerek nem azért nem sír, mert nem sajnálja,hogy leesett a fagyi. Hanem mert valahonnan tudja, hogy ez egy baleset és van rá megoldás. Tudja, hogy a hiba csak akkor rossz, ha nem tudjuk megoldani.
Egy kiöntött pohár, egy koszos ruha, egy törött pohár, egy elejtett fagyi nem katasztrófa, hanem csak egy helyzet, amivel kezdeni kell valamit.
Ez a tudás nem születik a gyerekekkel.
Lassan rakódik le, apró pillanatokban, egészen baba kortól kezdve, amikor a körülöttünk lévő felnőtt nem esik kétségbe, nem szid, nem sóhajt nagyot, hanem csak azt mondja: semmi baj, megoldjuk:
- Gyere, szedjük össze,
- Hozz egy törlőrongyot,
- Keresd meg a seprűt,stb.
Aztán egyedül is megoldja, sírás, pánik, felnőtt segítsége nélkül is. Ha pedig nem tudja megoldani, félelem nélkül megkérdezi: segítesz? Veszel egy új fagyit? Hiszen a világ nem dől össze benne.
A gyerek mindig figyeli a felnőtteket, azt is, hogy mi magunk viszonyulunk a kis katasztrófákhoz:
- A *** hogy nem tudsz vigyázni! Te kétbalkezes...
- Upsz, ez koszos lett. Semmi baj, bedobjuk este a mosógépbe.
Ugye,hogy mennyire más?!
Tőlünk kölcsönzi a belső hangot, mielőtt sajátot fejleszt. Amit mi mondunk ilyenkor, azt ő majd egyszer saját magának mondja, amikor mi már nem leszünk ott mellette.
"De hát neki ilyen a természete!"
Hát nem... ez a belső "nyugalom, megoldjuk" hozzáállás elsősorban nem a gyermek karakterén múlik.
Ez egy eltanult reakció, (ez a reziliencia): belső erő, hiszen a hibáktól és balesetektől nem inog meg a gyermek biztonságérzete.
Ez pedig nap mint nap fejlődik ki a kis bosszúságok és balesetek pillanataiban. Sokszor észre sem vesszük, hogy éppen most teszünk azért, hogy majd az iskolában ne omoljon össze ha rossz jegyet kap vagy a barátaival összeveszik.
Sokszor írok róla, most is: az iskolára nem nagycsoportban készítjük fel a gyerekeket, hanem kisgyermek kortól kezdve tudunk tenni azért,hogy 7-8-9-10 évesen önbizalommal teliek, erősek, kitartóak, kreatív és kiegyensúlyozottak legyenek, akik mernek próbálkozni akkor is,ha valami nem sikerül nekik elsőre.
Nálad kaphat második fagyit, ha az első véletlen leesett?
(Ez a bejegyzés tipikusan fejlődő gyerekekről szól, ahogy szinte minden írásom. Nem támadás azokra, akiknek a gyereke másképp reagál, mert mint tudjuk: a gyerekek sokfélék.)