12/06/2026
Programajánló: ma délután 16:00 órakor, a Gondolat Kiadónál dedikálja Vajda Júlia, Egyetemünk oktatója legújabb, „Külső nézőpontból. A zsidó vészkorszak a körülállók, bámészkodók, illetve szemtanúk elbeszélésében” című könyvét.
04/06/2026
Május 15-19. között Kelet-Szlovákiába tett ötnapos tanulmányutat az OR-ZSE polgárainak 30 fős csoportja. További részletek: https://or-zse.hu/tanulmanyut-kelet-szlovakiaba/
30/05/2026
Báruh dáján háemet
Kilencvenéves korában elhunyt Kardos Péter főrabbi (1936–2026), a zuglói zsinagógakörzet rabbija és kántora, az Új Élet főszerkesztője, a magyar zsidóság egyik legnagyobb tekintélyű tanítója és lelki vezetője. Holokauszt-túlélőként a vészkorszak emlékezetének egyik leghitelesebb őrzője volt, aki egész életében vállalta, hogy beszéljen róla, és átadja annak emlékezetét a következő nemzedékeknek.
Az Országos Rabbiképző Intézetben előbb kántori képesítést, majd 1970-ben rabbidiplomát szerzett, 1971-ben avatták rabbivá. 1972-től szolgálta a zuglói közösséget, és több mint fél évszázadon át, formálta a magyar zsidó közéletet az Új Élet főszerkesztőjeként is. Gyönyörű hangja, amellyel kántorként és előimádkozóként nemzedékek imáit vezette, és legendás humora is felejthetetlenné t***e: gyors észjárása és derűje a legfájdalmasabb pillanatokban is képes volt mosolyt csalni az emberek arcára.
Emléke legyen áldás forrása!
👉 https://or-zse.hu/elhunyt-kardos-peter/
28/05/2026
Érzelmek, vallási szubjektivitás és zsidó modernitás – nemzetközi konferenciát rendezett az OR-ZSE és a Bar-Ilan Egyetem. A konferencián amerikai, izraeli, lengyel és magyarországi kutatók beszéltek arról, hogyan jelennek meg az érzelmek a zsidó vallási gondolkodásban, közösségi identitásban, neológ és haszid forrásokban, sajtóban, pedagógiában, zenében és emlékezetkultúrában.
Bővebben a honlapon: 👉 https://or-zse.hu/emotions-konferencia/
21/05/2026
Rabbi Akiváról szól a most megjelent Szipurka mesekönyvünk, melyet sávuot előtt kapnak meg az elemi tagozatos diákok az iskolában. A történet mellett azért is különleges nekünk ez a kiadvány, mert az illusztrációkat egy volt lauderes diákunk, Nagy Fruzsina készít***e. A Lauder Iskola és az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem ORZSE közös munkájaként idén már a negyedik mesekönyvünk jelent meg.
A Szipurka hangoskönyvtár is bővült, már ezt a mesét is megtaláljátok a Lauder YouTube csatornáján, Spotify-on és más streaming platformokon is.
Köszönjük a MAZSIHISZ-Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége , a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola és a T12 Tanház támogatását, akik az idei sorozat megjelenését biztosítják.
08/05/2026
Az OR-ZSE kántor- és előimádkozó hallgatói a torontói főkántor Kővári Tibor és Zucker Immánuel főkántor közreműködésével május 5-én a Bethlen téri zsinagógában koncertet adtak lag baomer alkalmából.
Kővári Tibor, a torontói Beth Tikva zsinagóga főkántora a koncertet megelőzően workshopot tartott az OR-ZSE-n kántor-és előimádkozó hallgatóink számára.
06/05/2026
Május 4-én közös bográcsozással, csapolt sörrel ünnepeltük lág báomert az Egyetem udvarán, ahova meghívtuk az egyetemi polgárokat: a diákokat, az oktatókat, a munkatársakat, valamint a tanzsinagóga közösségét. Az este során koncertet adtak az előimádkozó- és kántorképzés oktatói, és bemutatkozott a péntek esti imákat vezető rabbihallgatók egy része. Fotók: Nagy Lili Panna
22/04/2026
Meir Shalev izraeli írót a diaszpórában elsősorban regényeiről ismerjük, pedig gyermekkönyveket is írt, Izraelben a gyerekek nagy része meséin nő fel. Például arról, hogyan találta fel teljesen véletlenül az ősember a kebabot. Izrael Állam függetlenségi napja kapcsán mi másról is szólhatna a legújabb Szipurka mesekönyvünk, mint a kebabról, amit legalább egyszer biztos mindenki megkóstol, amikor Izraelben jár.
A Lauder Iskola és az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem ORZSE közös munkájaként megjelenő mesekönyv-sorozat jóvoltából ezúttal egy kortárs izraeli író meséjét olvashatjuk el magyarul.
A Szipurka hangoskönyvtár is bővült, már ezt a mesét is megtaláljátok a Lauder YouTube csatornáján, Spotify-on és más streaming platformokon is.
Köszönjük a MAZSIHISZ-Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége , a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola és a T12 Tanház támogatását, akik az idei sorozat megjelenését biztosítják.
12/04/2026
Támogasd az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemet adód 1%-ával. Felajánlásoddal segíted diákjainkat, kutatásainkat és a magyar zsidó szellemi örökség megőrzését.
📌 Adószámunk: 18181115-1-42
🔗 www.or-zse.hu/1-szazalek
A zsidó tudás jövője közös felelősség.
01/04/2026
Ma este lesz az első széder-est, ma kezdődik peszah 8 napos ünnepe. Ebből az alkalomból az 1936-ban kiadott, Naményi Ernő által megálmodott Kner-hagadát mutatjuk be. Az illusztrációk Kolozsvári Sándor művei, a szövegeket Pap Károly fordította. Hág számeáh!
További részletek 👉 https://or-zse.hu/a-kner-hagada/