Rogers Akadémia

Szerettük ezt a témát. Sokan megosztották, sokan olvasták.
Annyi tudás gyűlt már össze a kollégák fejében, hogy csuda.
Ami nem csoda, hiszen csuda hely az Akadémia :)
Olvassátok, nagy szeretettel.

Kamaszok és a szabályok.

Miért MOST van a legnagyobb szükség a szabályokra?
Miért pont akkor, amikor a kamasz már épp szabadulna tőlük?

A kamasz testében és lelkében épp összeomlik és újjáépül minden. Most épp nincs saját kapaszkodója, elképesztő szüksége van hát a miénkre.

A kamasz agyában most épp turbó fokozatra kapcsolnak az érzelmek, miközben a „fékrendszer” (a következményeket mérlegelő logikus rész) még csak most próbál üzembe helyezkedni. Ezért élsz meg olyanokat, hogy az egyik pillanatban egy érett felnőttel beszélgetsz, a másikban pedig egy ötéves toporzékol előtted.
De hidd el, hogy nem csak te szenvedsz ettől. A kamasz számára ez ugyanolyan nehéz, sőt.
Ő még kevésbé érti önmagát, s ugyannyira meglepik ők saját szélsőséges és váratlan reakciói, mint téged. („Hogy lehet, hogy öt perce még jó volt minden, most meg utálok mindent és mindenkit?”)

Nincs rend a saját rendszerében.
És itt jön a nagy ellentmondás, amitől szülőként annyire ki tudsz készülni:
- Most vágyik a legjobban a függetlenségre.
- És pont most nem bízhat maradéktalanul a saját ítélőképességében.
Nem azért feszegeti a határokat, mert téged akar idegesíteni. Azért feszegeti a határokat, mert tényleg nem tudja, mi fér bele — de muszáj tudnia és muszáj biztonságban éreznie magát. Ehhez viszont próbálkoznia kell és tanulnia. Ez pedig nagyon nehéz folyamat.

Ezért fontosak a szabályok.
És ezért NEHEZEK ezek pont most.
Sok szülő mondja elkeseredve: „Nem akarok folyton veszekedni, inkább ráhagyom az egészet, legyen úgy, ahogy ez most neki jó.”
Érthető, de közben meg a szabályok hiánya nem szabadságot, hanem bizonytalanságot szül.
Mert ha belül épp szétesik minden, a kamasz nem tudja, miben bízhat. Ilyenkor a szülő tulajdonképpen gps vagy jelzőbója. Megmutatja, hogy hol a határ, jelzi, hogy onnantól veszélyes, onnantól valami sérül. Még nem történik tragédia, de ott egy pont, ami jelez.
És persze ezek a határok és keretek nem ugyanazok, mint öt éve voltak, hiszen ez a gyerek már kamasz, mindjárt felnőtt. Muszáj, hogy már szélesebb legyen a játéktér, de akármeddig is engedjük kiúszni a kamasztengeren, valahol lennie kell egy bójának, ami jelez. Ezek a szabályok, ezek a határok a mostnak szólnak. Átmenetiek, hiszen épp épül saját rendszere, ami meg fogja majd tartani. De addig szükség van rájuk. Addig szükség van arra, hogy mi tartsuk ezeket.

De vigyázat: a túl sok szabály sem működik.
Ha mindenről mi döntünk, azt éli meg: „Nem bíznak bennem, nem veszik észre, hogy már nem vagyok tízéves.”
A túl szűk keret nem biztonságot ad, hanem azt az érzést, hogy ő nem elég jó.

A kulcs: szabály + mozgástér.
Ez adja a valódi biztonságot.
Például a klasszikus „Hányra érsz haza este?” helyzetnél:
- „Fontos nekem, hogy biztonságban tudjalak.” – ez a szabály, a mi szabályunk, ez nekünk, szülőknek fontos.
- „Mi lenne az az időpont, ami neked is jó, és nekem is megnyugtató?” – ez a mozgástér.
Ebből tanulja meg azt, amire a leginkább szüksége van: „Bíznak bennem, de nem engednek el teljesen. Szabad vagyok – és közben nem vagyok magamra hagyva.” Erről már egyeztethetünk, ebben már kialakíthatjuk saját, ott és akkor érvényes KÖZÖS szabályunkat.

Ez hát a kamaszkor paradoxona
Egyszerre utasítja el a szabályt, és kapaszkodik bele.
Egyszerre mondja: „Ne szólj bele!”, és közben megnyugszik, ha van határ.
Ez nem logikátlanság. Ez TANULÁSI folyamat.
Szabadságot akar, de közben állandóan azt figyeli, hogy törődünk-e vele.

Mit tehetünk szülőként?
Emlékeztessük magunkat arra, hogy: a szabály nem ellenség. Hanem bója a tengeren. Nem a szabadságot veszi el, hanem segít megtalálni és jól lenni a szabadságban. Segít eligazodni. Kijelöli a határokat, de közben alakítható. Csak jelez, és alkalmat ad az egyeztetésre, egymás meghallgatására.

És amikor legközelebb azt hallod: „Miért nem bízol bennem?” tudd, hogy valójában azt kérdezi: „Mennyi szabadságot bírok el most?” „És ott leszel-e, ha eltévedek?”

Nosztalgia tovább :)

Jaj, hát ilyen is volt!
Nagyon izgalmas, amikor a tanévkezdés után érkezik hozzánk valaki.

De ha már most tudod, hogy máshol és másképp folytatnátok a középiskolás tanulmányokat, akkor váltsatok már most.

Elindult az év, lassan az első hónap végére érünk.
Jön az ősz, a borongós, nehezen indulós reggelekkel.
Ha úgy érzed, hogy lehetne másképp, hogy a hajnali buszon zötykölődés egy álmos matekóra felé nem elég motiváló, akkor nézz körül minálunk.
Hátha pont erre lenne szükséged.

Ilyenkor, a nyár vége felé, amikor már javában tervezzük az új tanévet, sokat nosztalgiázunk azon, hogy hogyan is kezdtük az előző évet.

Eszünkbe jutnak azok a pillanatok, amikor még csak próbáltuk elképzelni (oké, oké, persze, nem elképzelni, hanem tervezni), hogy milyen lesz majd az újonnan hozzánk kapcsolódó fiatalokkal együtt dolgozni, hogy hogyan fognak tudni beilleszkedni, hogy hogyan fogadják majd őket a már hozzánk járó fiatalok.
Aztán tessék, eltelt az a tanév és most egy következőt tervezünk. És megint vannak izgalmas új kamaszok, akiket már kicsit megismertünk a próbanapok során, és tudjuk, hogy ők lesznek azok, akik majd alakítani fogják személyiségükkel a csapatot.
És persze vannak a "régiek", akiket már jól ismerünk, akik közül többekkel már évek óta együtt dolgozunk. De közben fejlődtek, változtak, "öregedtek" és érettebbek lettek.

Mennyi nagy pillanat volt! Mennyi emlék, amiket szeptember első napjaiban biztosan fel is emlegetünk majd.

És ott vannak azok a fiatalok (illetve hát ugye nem lesznek ott), akik máshol folytatják! Például azért, mert leérettségiztek! (Hihetetlen, micsoda utat jártak be közben!) Ők majd hiányoznak persze, de ez a természetes. Büszkék vagyunk rájuk nagyon.

Akik pedig jönnek velünk tovább vagy épp most kapcsolódnak hozzánk, igen, benneteket pedig várunk, hiszen tervezgetünk már nagyon. Pont nektek, pont velünk.

A tanuláshoz kapcsolódó érzéseinket tanuljuk.
Olyan, mintha ez naná lenne. Pedig nagyon nem az.

Nekiállni tanulni, önként és motiváltan, hát, egyáltalán nem könnyű. Csak valahogy nem szoktuk ezt nyílttá tenni.
Abban vagyunk most társai a kamaszoknak, hogy saját érzéseiket megértve, elfogadva, megtalálják saját motivációikat. Hogy igen, unalmas és nem is érdekel. De mégis meg akarja tanulni, mert valamiért, saját céljai mentén, ez most fontos. Hogyan tud átfordulni, hogyan tud erőt találni magában ahhoz, hogy jól legyen a tanulási folyamatában.
Olyasmiket is érintünk, hogy mi segíti őt akkor és ott, és mi az, ami hátráltatja: saját magában és a környezetében. Mi az, amin tud változtatni, mi az, amin nem. Hogyan tehet magáért, hogyan segíthetik egymást.

Hát ilyesmikkel foglalkozunk, amikor szoc. (szociális kompetenciák fejlesztése) óránk van.
És hogy mi a vivőanyag? Mi az ürügy, a tananyag, aminek kapcsán ezt megdolgozzuk?
Erről is mesélek majd :)

Csuda emberek egy csuda tábor végén.
Csuda jó lesz a zárás is, egészen biztosak vagyunk benne 💕.
Mindenkit szeretettel várnak, és bizony tényleg.
Szóval Haller utca!

Elérkeztünk a Szabadsuli hét utolsó napjához, a pénteki záróeseményhez!🥳

A hőség miatt a kinti helyszínről behúzódunk a klimatizált H52-be.❄️

Mindenkit szeretettel várunk tehát a Haller utca 52-ben 17 órától✨
finom falatokkal egybekötött közösségi délutánunkon
a Maradék zenekar közreműködésével,
és más meglepetésekkel 🎼🎸🎹🥁🪘🪇🎤🎭

Találkozzunk pénteken! 🫶

Ha nyár, akkor nyílt nap.

Még csak pár napja, hogy beköszöntött a vakáció és a diákok végre tényleg és most aztán valóban szabályosan távol maradhatnak a sulitól.
Kivéve nálunk.

Nálunk úgy fejeződött be a tanév, hogy mikor lesz az első nyílt nap. És ezt a dátumot mindenki bevéste a naptárába.

Mert a nyílt nap egy olyan nyári nap - vagy több, - amikor nem csak hogy be lehet jönni a suliba, hanem egyszerűen érdemes. Mert jönnek érdeklődő, lehetséges új társak. Olyan fiatalok, akik szeptembertől talán hozzánk járnak majd.

És ez egy nagyon fontos esemény.
Erre be kell jönni, ismerkedni kell és megmutatni, hogy pont mi hogyan dolgozunk, hogyan tanulunk együtt - úgy egyébként szeptembertől júniusig.

Ezért szervezünk a nyárban olyan napokat, amikor vannak különböző órák, van közös és együtt töltött idő, beszélgetés és ebéd, pingpongozás és akár érettségi felkészítő.
Szimulálunk tehát egy valódi hétköznapot a nyárban.

Ami nem dísz, nem bemutató foglalkozások csillogó és villogó varázslatossága. Nem lehet az, hiszen épp azt szeretnénk látni mi is és a diákjaink is ezen a napon, hogy az esetlegesen csatlakozónak ez a működés és keretrendszer, ezek az emberek, ez a fajta tanulás jó lesz vagy sem. Tud-e így jól működni, tanulni, erősödni, és közelebb kerülni a saját céljaihoz.

De ami a legfontosabb, passzol-e a közösségbe, találhat-e itt társakra. Tud-e kapni és adni a közösségtől és -nek.

Valódi napot és hétköznapi kommunikációt kell hát itt mutatnunk magunkból, hitelesen és őszintén. Mi így élünk, így vagyunk együtt.

Ezért jönnek be a diákjaink a nyári szünetben, hogy ebben társaink legyenek, és segítsék ezt a folyamatot. És azok a fiatalok, akik ma még nem tudják, hogy hol folytatják középiskolás tanulmányaikat, nem tudják, hogy mi lesz velük szeptembertől, remélhetően délutánra közelebb kerülnek a válaszhoz, s ezáltal egy nyugodtabb nyárhoz.

Hát ezért megyünk be, tanárok és diákok.
És persze azért is, mert csuda jó találkozni, együtt lenni, egy ilyen furcsa, különleges, nyárba szervezett hétköznapon.

Csuda dolog készülődik megint a Szabadsulinál!

🌞Jövő héten újra Szabadsuli hét! 🎵🎨

Ferencváros ifjúsági irodáival karöltve idén is egy igazi színes, élményekben gazdag és egyben ingyesen elérhető alkotótábort szervezünk a kerületi és minden érdeklődő gyermek számára. Bár ezúttal rövidebb formában valósul meg, most is a közös zenélés 🎶, videókészítés 🎥 és kreatív alkotás 🎨 áll majd a középpontban.

🧺 Szeretettel várunk mindenkit június 26-án, pénteken 17 órától a Kerekerdő parkban, ahol egy piknikkel egybekötött közösségi délutánon mutatjuk be, milyen csodák születtek az alkotóhét során. Betekinthetsz a nálunk zajló munkába, a hangulatba,- és megérezheted, hogy szívesen csatlakoznál-e valamilyen módon, akár a jövő évi táborhoz ✨

Ha szívesen hozzájárulnál a Szabadsuli megvalósításához, és támogatnád, hogy a gyerekek inspiráló közösségben alkothassanak, tanulhassanak és új élményekkel gazdagodhassanak, ezt az alábbi oldalon teheted meg:

🔗 https://eselylabor.hu/tamogass/
📝 Megjegyzés: Szabadsuli

🥪🥤 A felajánlásokból a tábor résztvevőinek étkezését és frissítőit biztosítjuk, hogy a gyerekek egész héten feltöltődve vehessenek részt a közös programokon.

🙏 Köszönjük, ha Te is hozzájárulsz a Szabadsuli megvalósításához!

🌳 Találkozzunk június 26-án 17 órakor a Kerekerdő parkban!

Csuda hely, mi is szívesen sétálunk itt a diákokkal.
Időnként világmegváltó beszélgetések zajlanak itt, de olyan is előfordul, hogy nincs kedvük kosarazni az ebédszünet megtoldásaként, ezért inkább csak járunk egyet, hogy aztán még legyen energia ráfordulni a délutánban valami praktikusan teljesítendőre.

Van olyan, hogy a tanév végére válik láthatóvá, hogy ez így nem volt jó.

Ha gondolkodtok egy másfajta középiskolás életben, ha a tanulócsoportos működés lehet inkább nektek való, akkor írj, hívj minket mielőbb, mert most rakjuk össze a jövő tanév csapatát.

Nézzetek körül a honlapunkon és itt a FB oldalon, barangoljátok be együtt ezeket a színes híreket, fontos információkat, és ha megszólít ez a fajta közös munka, ha izgalmas számotokra a személyközpontú tanulás, akkor gyertek, beszéljünk, egyeztessünk.

Mert nem mindegy, hogyan mentek bele a nyárba!
Nem mindegy, hogy egy nyugodtabb, támogatóbb szeptemberbe torkollik-e majd a nyár.

Közeledik a tanév vége.
Szokás szerint elkezdünk visszanézni, felidézni, hogy mi minden történt ebben a tanévben.
Ahogyan, gondolom, mindenütt szokták ilyenkor, júniusban.

Szoc óránk keretében (szociális kompetenciák fejlesztése) nem csak úgy felsoroltatjuk az eseményeket, hanem szempontokat adunk. Olyan szempontokat, amik mentén végiggondolják az évet több irányból. Hogyan hatottak események, élmények a csoportra, hogyan az egyénre, hogyan kifejezetten őrá.
Persze ennél struktuáltabb és komplexebb a foglalkozás, de valahogy ekörül kóborolunk.

És akkor megjelenik egy cetlin a következő:
Demencia: törődés, cél elérése.

hm.
érdekes.
Megállunk egy kicsit, és kibomlik a történet, néhány héttel ezelőtről, egy hazafelé ballagó délutánról, amikor a lakli kamasz egy nénire lett figyelmes egy villlamosmegállóban. A hölgy a korlát és az úttest között billegett, nagyon oda nem illőn, veszélyes és nehezen értelmezhető helyzetben. És a srácok elmondják a folyamatot, ahogyan végül biztonságba tudták kísérni az idős hölgyet.

Mert ez nekik valahogyan természetes, hogy ilyenkor nem fordulnak el. Hogy ilyenkor gondosan és figyelmesen, a másikra érzékenyen reagálva segítenek.

Igen, ők. A sokszor flegma, nagyszájú, hangos és érthetetlen kamaszok.

Jöhet a nyár, megint remek munkát végzett a csapat.
Büszkék vagyunk erre a társaságra, akik így együtt, napról napra dolgoztunk az évben.