Kósa Csilla - Slowlife Coach

Az önismeret nem ott kezdődik, amikor már CSAK „pozitívan gondolkodsz”.
Sokkal inkább ott, amikor észrevesszed, hogy nem az érzéseidet éled meg… hanem próbálod gyorsan eltüntetni őket.

Nézd a jót.
Engedd el.
Majd jobb lesz.

És közben attól, hogy valamit nem szeretnél érezni, még ugyanúgy ott van benned. Es egyre gyakrabban, egyre több figyelmet kér tőled. Egyre erősebben jelenik meg.

A kutyusunkkal való kapcsolatban most nagyon élesen figyelem ezt magamban. Mert miközben próbálom megérteni őt, türelmesnek lenni, emlékeztetni magam arra, hogy még tanulja a világot… közben ott vannak bennem a saját érzéseim is.

A türelmetlenség. A mély Tehetetlenség, mert nem tudom megnyugtatni amikor pörög.
Kimerültség, hogy "ez már nem bírom tovább"
És a Düh..magammal szemben is akár.

Lehet benned is ott él a gondolat, hogy ezeket „nem kellene” érezned. És hogyha máre elég tudatos vagy, akkor már nem lesz benned harag, feszültség vagy tehetetlenség.

Ez azonban nem így van. Lesz. Mindig lesz.

Az önismeret nem ott kezdődik, amikor már nem érzel ilyesmit.
Az önismeret akkor kezdődik igazán amikor nem csak „jó” akarsz lenni, nem csak gyorsan pozitívvá akarod alakítani azt, ami benned van… hanem képes vagy megállni, és elfogadni: most éppen ez van jelen benned.

Amikor már nem csak elnyomni vagy megmagyarázni próbálod az érzéseidet, hanem kíváncsian ránézni is:
mi érintődött meg benned most?
mi kér figyelmet?
mi az, ami valójában megszólalt benned?

Mert attól, hogy egy érzést eltüntetni próbálsz, még nem múlik el.

De amikor elismered a jelenlétét, valami lassan változni kezd.

És talán innen lesz más a kapcsolódásod is. Önmagadhoz. És a másikhoz.

Van, amikor nem csak mi hangolódunk a térre… hanem az is, aki most érkezett meg közénk. ❤️

A héten ismét egyéni hangtálterápiára érkeztek hozzám a kliensek Agárdon.

A puha matrac kikészítve, a hangtálak a helyükön.
Nira pedig — aki leginkább egy örökmozgó, kíváncsi kis kölyökkutya — figyelte, ahogy megszólalnak a hangtálak.

Először csak nézett.
Figyelt.
Aztán egyszer csak befeküdt középre.

És lassan valami különös nyugalom érkezett a szobába.

Jó volt látni, ahogy ez a mindig izgága kis lélek először találkozik ezzel a csenddel. A lelassulással.
A megérkezéssel.

És közben eszembe jutott Zafi is.

Ő mindig ott volt mellettem a kezeléseknél. Csendben. Figyelemmel. Valahogy természetesen simulva bele ebbe a térbe.

És most, ahogy Nirát néztem a hangtálak között fekve, valami nagyon finom folytonosságot éreztem.

Ezért tudnak a hangtálak olyan mélyen hatni.

Mert nem csak halljuk őket.
Hanem a testünk és az idegrendszerünk is válaszol rájuk.
——/////——-

Te is szeretnéd átélni ezt a nyugalmat?
Egyeztessünk időpontot Pestre vagy Agárdra😊

Amikor egy kép előbb tudja, mint mi. ❗️

Szeretek OH kártyákkal dolgozni. Nem azért, mert választ adnak helyettünk, hanem mert finoman megnyitnak valamit bennünk.

Egy kép gyakram többet mond el, mint amit elsőre szavakba tudunk önteni.

Érdekes figyelni, mi történik, amikor valaki választ egy kártyát.
Miért éppen azt? Mi hívta? Mi érintette meg benne?

És ahogy elkezdünk beszélgetni róla, megérkeznek a mélyebb rétegek is.

Egy érzés.
Egy emlék.
Egy kérdés.

Vagy éppen egy válasz, ami addig csak csendben ott lebegett valahol belül.

Néha tudatosan választunk képet.

Máskor véletlenszerűen húzunk.
Ilyenkor bukkan fel az, amit talán nem akartunk behozni, mégis dolgozik bennünk, legbelül. Teret kér.

A képek különleges hidak.
Nem magyaráznak.
Nem siettetnek.
Csak megmutatnak valamit abból, ami bennünk már jelen van.

Ma ez a kártya érkezett véletlenszerűen.
És mozdul a kérdés:

Mi az, amihez már közelebb vagyok, mint gondolnám — csak még nem mertem kinyúlni érte?

Vagy éppen az, mit szeretnék valójában elérni? Vagy lehet éppen távolodásban integetek?

Mindenkinek mást hoz.

Te mit látsz meg ebben a képben először?

Van, amikor egy megjelenés azért érint meg igazán, mert nemcsak rólam szól.

Hanem egy szemléletről, ami közel áll hozzám.

A Pesti Műsor Kultúrmagazin májusi számában megjelent cikkben képviselhetem azt az irányt, amely a Kolibri Színház mindennapjaiban is egyre fontosabbá vált: a mentális jóllét, az önismeret és az emberi támogatás jelenlétét.

És ezt nagyon jó érzés látni.

Mert hiszem, hogy egy munkahely nemcsak feladatokból, szerepekből és teljesítményből áll. Hanem emberekből. Érzésekkel, kérdésekkel, terhekkel, változásokkal.

Wellbeing menedzserként és integrál önismereti tanácsadóként ebben a térben kísérem azokat a munkatársakat, akik nyitottak arra, hogy közelebb kerüljenek saját működésük megértéséhez — akár munkahelyi, akár személyes élethelyzetekben.

Nekem ez egy nagyon szép irány.

És hálás vagyok, hogy a Kolibri Színházban ennek helye lehet.

Bízom benne, hogy idővel egyre több munkahelyen válik természetessé: az ember jólléte nem mellékes.

Hanem fontos része annak, ahogyan együtt működünk. 🙏

Van, amikor egy tér visszahív.☀️

Tegnap az OTP székházban megtartott Egészségnapon hangfürdőt tartottam Gonggal és hangtálakkal. Sokadik alkalom már, és mégis minden alkalom más.

Öröm volt látni, hogy volt, aki újra visszatért a hangokhoz… és hozzám is.
És olyan is, aki most találkozott velük először – és megszólította.

Valahogy mindig ez a legszebb része.
Amikor különböző emberek egyszer csak ugyanabban a csendben kapcsolódnak.

És én is.

Annyira belemerültem, hogy fotó persze nem készült.
Hát nem vagyok egy social media guru. 🙂

Ma pedig már egy másik tér.
Egyéni kezelések, terápiák a Balzac utcában.

És közben egy apró megállás.
Egy kávé.

Nem mindig kerül szívecske a tetejére…
de van valaki, aki néha figyel erre.

És ilyenkor nem maga a szív az, ami megérint. Hanem az a figyelem, ami mögötte van.

Egy pillanatra megállok benne.
És valahogy minden egy kicsit lágyabb lesz.

Még nagyonb Mosolyra hangol.

🤍

Téged mi hangolt ma mosolyra? Kommentben oszd meg velünk, ki tudja éppen ki talál ezáltal magában újabb mosoly faktort!

Mala Workshop Kecskemét💚

Egy ideje már nem szerveztem Mala workshoppot, idő, helyszín hiány és belső utam mélyítése vitte a fókuszt!

És bizony nagyon hiányzott!

Amikor érkezett a hívás, tartanék e újra Kecskeméten családi kör hölgyeinek Mala készítést, örömmel egyeztettem velük megfelelő időpontot!

Hálás vagyok, hogy veletek lehettem, csodálatos személyekkel, beszélgetésekkel, intuitív ásvánválasztással mindenki pont azt készítette el magának, amire éppen most a legnagyobb szükségük volt. /tudatosan vagy tudat alatt/

🙏🏽

Van, amikor csak ülünk… és várunk.

Az utóbbi időben egyre többször veszem észre magamban ezt az állapotot.

És közben történik valami. Valami mély, nehéz. Bennem, és talán éppen benned is, ha ismerős az érzés.

Egy rész, ami figyelemre, kapcsolódásra, szeretetre vágyik.
És közben ugyanebben a térben ott van valami más is: egy finom feszültség, egy nehezen megfogható félelem.

Mintha egyszerre lenne a közeledés és a visszahúzódás.

És ilyenkor nem mindig könnyű megmondani, hogy pontosan mire is várunk.

Valakire.
Valamire.
Egy érzésre.

És közben talán nem csak a jelen van ott bennünk.

Ez az érzés ismerős lehet. Átélted, megérezted. Talán másképp, máshogyan. A tudatos rész nem emlékszik, a testi lenyomat azonban ott őrződik a tudatos alatt.

Talán ezért olyan nehéz néha megérteni, pontosan mire is várunk.

Ezért lehet ennyire csendes… vagy éppen hangos, dühös. És mégis ennyire erős.

Van, amikor egy érzés erősebb, mint amit a helyzet indokolna.

Az elmúlt időben egy új kis lélek érkezett az életünkbe, és ahogy figyelem ezt a kapcsolatot, egyre inkább láthatóvá válik, hogy valami régi is megszólal. Bennem. MIndaz amit korábban már átéltem.

Megjelenik valami ismerős. Egy régi feszültség, egy korábbi tapasztalat lenyomata. És hirtelen sokkal erősebb lesz az, amit érzek, mint amit a helyzet önmagában indokolna.

És ilyenkor könnyű félreérteni a helyzetet. Azt hinni, hogy „most van baj”, „most kell jobban figyelni”, „most kell még inkább kézben tartani”.

Közben egyre inkább az látszik, hogy nem a jelen válik ennyire intenzívvé, hanem az, amit belül újraélünk.

Ezért érezzük erősebbnek.
Mert nem most kezdődött.

És talán itt van az a pont, ahol valami meg tud változni.

Amikor nem csak arra figyelünk, ami előttünk van, hanem arra is, amit közben magunkkal hozunk.

Mert amíg ezt nem látjuk, addig könnyű a jelen helyzetet túlterhelni valamivel, ami valójában nem ide tartozik.

És ez az, ami igazán feszültté tesz egy-egy kapcsolatot.

❓Fel tudod idézni, mikor éreztél utoljára valamit erősebben, mint amit a helyzet indokolt volna?

Van, amikor egy mondat jobban megérint, mint szeretnénk.

Mostanában mintha kicsit hangosabb lenne a világ. Több a feszültség, gyorsabban születnek meg a szavak, és néha keményebben is érkeznek.

A napokban én is találkoztam ilyesmivel. Korábbi televíziós szerepléseim alá érkezett egy-egy hozzászólás, ami nem is igazán arról szólt, amit képviselek, hanem inkább arról, hogy hol jelentem meg. Nem volt jó érzés. És hagytam magamnak ezt megérezni.

Közben pedig az is megjelent bennem, hogy számomra mennyire természetes, hogy ha hívnak, örömmel megyek.
Mert én abban gondolkodom, hogy amit tanulok és képviselek – legyen az hangtálterápia vagy az integrál szemlélet – eljuthasson minél több emberhez.

Nem mindig könnyű ebben jelen maradni. Nem rögtön reagálni, nem visszaválaszolni. És közben azt is érzem, hogy nem minden megszólalás az a tér, ahol szeretnék jelen lenni.

Hanem egy kicsit megállni, és visszatérni ahhoz, ami számomra valóban fontos.

Ahhoz, hogy hogyan lehet egy kicsit jobban lenni. Hogyan lehet közelebb kerülni magunkhoz. És talán egymáshoz is.

Talán most ez érzékenyebb tér. És talán pont ezért fontosabb is, hogy időnként megálljunk benne.

És emlékezzünk arra, hogy a másik oldalon is egy ember van.

🤍